1-1-es döntetlent játszott egymással a Manchester United és a Newcastle az Old Traffordon az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. Az MU szerezte meg a vezetést, aztán a vendégek úgy tudtak egyenlíteni, hogy Rio Ferdinand szabályos szerelését fújta be büntetőnek a bíró.
A női kosárlabda NB I szombati játéknapján a Sopron és a DKSK otthon nyert a ZTE, illetve a Vasas ellen, míg a Ferencváros az utolsó két percben fordította a maga javára a BSE elleni idegenbeli találkozóját.
A matracosok a 15. percben előnybe kerültek, de a Real a 22. perctől emberelőnyben futballozott, egyenlített, majd a második félidőben még három gólt szerzett.
A Ducatiról Apriliára váltó Aspar-istálló a francia Randy de Puniet-t és a spanyol Aleix Espargarót szerződtette a 2012-es idényre a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájában.
Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 8. fordulójában a címvédő Szolnoki Olaj Szombathelyen, a Falco vendégeként lépett parkettre, és szenvedett 16 pontos vereséget úgy, hogy a házigazdák száz pont fölé jutottak.
A címvédő Sopron hazai környezetben magabiztosan nyert a Zalaegerszeg ellen a női kosárlabda NB I szombati játéknapján, ezzel továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a tabellát.
Kétgólos vereséget (1–3) szenvedett az Újpest a Megyeri úton a Győrtől az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában. Zoran Szpisljak, a lila-fehérek vezetőedzője a mérkőzés utáni nyilatkozatában az első tizenöt perc fontosságát hangsúlyozta ki.
A Valencia két dél-amerikai légiósa, a brazil Jonas és az argentin Tino Costa góljával 2–1-re nyert a Rayo Vallecano otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában. A hazaiak szépítő gólját Raúl Tamudo szerezte a hajrában.
A Novara az utolsó húsz percben fordított, és nyert 2–1-re a Parma ellen, míg a Catania az argentin Pablo Barrientos 90. percben lőtt góljával 1–0-ra győzött Leccében az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában.
Emlékezetes meccset játszott a belga első osztályú labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában a Zulte-Waregem otthonában Juhász Roland csapata, az Anderlecht.
A Valencia idegenben javította a múlt heti, Real Madridtól elszenvedett hazai vereséget, a Denevérek 2-1-re győztek az újonc Rayo Vallecano otthonában.
A Győri ETO labdarúgócsapata kétgólos győzelmet aratott (3–1) az Újpest vendégeként a Megyeri úton az élvonalbeli bajnokság 17. fordulójában. Csertői Aurél, a győriek szakvezetője örült annak, hogy gyorsan sikerült feledtetniük a Bp. Honvéd elleni hazai kisiklást.
A Catania az argentin Pablo Barrientos utolsó percben szerzett góljával nyert a Lecce otthonában, az újonc Novara otthon tartotta a három pontot, 2-1-re verte a Parmát.
A Pick-Szeged férfi kézilabdacsapata 32–29-re nyert a Gyöngyös vendégeként a bajnokság 12. fordulójában. Skaliczki László csapata a szünetben még hét góllal vezetett, a második félidőben ugyan feljebb zárkózott a hazai együttes, de a szegediek így is nyertek. A Mezőkövesd idénybeli első sikerét könyvelhette el a Kecskemét ellen.
A Bundesliga 14. fordulójában a Hannover ritkán látható hatalmas góllal egyenlített a hajrában a Thorsten Fink vezetésével egyre egységesebb Hamburg ellen.
Priskin Tamás kezdőként góllal mutatkozott be a Derby Countyban az angol másodosztályú bajnokság (Championship) szombat esti mérkőzésén, ám csapata a vezető találat ellenére 3–1-re kikapott az élmezőnyhöz tartozó West Ham United vendégeként. A hazaiaknál Kurucz Pétert nem nevezték a találkozóra.
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 13. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén az Arsenal hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Fulhammel. A találkozó mindkét gólját a hazai Thomas Vermaelen szerezte.
A Fulham szerezte meg a vezetést az Emiratesben rendezett londoni rangadón Vermaelen öngóljával, aztán a védő fejesével egy pontot legalább megmentett az Arsenal.
A magyar válogatott Priskin Tamás góllal mutatkozott be a Derby Countyban a Championship szombat esti mérkőzésén, de csapata 3-1-re kikapott a West Ham otthonában.
Bajzát Péter egyetlen mérkőzésen több gólt szerzett, mint előtte a teljes őszi idényben: a már a tavaszi szezonhoz tartozó találkozón ötször vette be a Vasas hálóját. Őrült mérkőzést hozott a még nyeretlen ZTE és a veretlen Debrecen 90 perce a Nagyerdőben. A vendégek a szünetben 2-0-ra vezettek, de aztán a listavezető negyedóra alatt öt gólt szerzett.
Az olasz labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában a Lazio a forduló előtti éllovas Juventust fogadja: veszített pontok számában ez a két csapat áll jelenleg a legjobban, a rómaiak a forduló előtt mindössze egyszer szenvedtek vereséget, míg a torinóiak egyedüliként a mezőnyben még nem kaptak ki. Kövesse a találkozót itt, az NSO-n folyamatosan frissülő élőképes cikkünk segítségével!
A Dunaújváros 1999-ben Bajnokok Ligája-győztes női kézilabda-csapatának és jelenlegi együttesének szombat délutáni gálamérkőzésén búcsúzott el az aktív játéktól a klub kiváló játékosa, a kétszer is a világ legjobbjának megválasztott Radulovics Bojana.
Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 8. fordulójában a Zalaegerszeg a nagyszünetig biztosan vezetett, de aztán visszaállt, és a lendületbe jövő pécsi vendégek diadalmaskodtak. A Debrecen győzelmet érően hajrázott Jászberényben.
Újra roppant balszerencsés körülmények között veszített pontokat Sáfár Szabolcs csapata: a Ried a 88. percben vágta be a győztes gólt a magyar kapus őrizte innsbrucki kapuba az osztrák labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján.
Sir Alex Ferguson nehezen emésztette meg, hogy az általa irányított Manchester United egy jogtalan tizenegyes miatt nem tudta legyőzni hazai pályán a Newcastle-t az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának szombati játéknapján.
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában a C-jelű négyes magyar összecsapásán a Vasas pályaválasztóként nyert a pontveszteség nélkül álló Szeged ellen. Az Eger Belgrádban vendégeskedett, ahol háromgólos vereséget szenvedett. Gerendás György együttese továbbra is pont nélkül áll.
A Kaposvár egygólos győzelmet aratott a vendég Kecskemét felett a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombati játéknapján, s így 13 meccs és hét döntetlen után nyert ismét.
Az Arsenal 1–1-es döntetlen játszott a Fulham ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A találkozó mindkét gólját Thomas Vermaelen szerezte, de amíg az elsőre aligha büszke (öngól), addig a második már igazi mestermunka volt.
Az első két mérkőzését megnyerő Szeged a harmadik fordulóban vereséget szenvedett a Vasastól a Komjádi uszodában a vízilabda Bajnokok Ligája C csoportjának szombati játéknapján.
Az első félidő után még úgy tűnt, a szezon legnagyobb meglepetése van készülőben, ám a fordulás után a Debrecen 15 perc alatt öt alkalommal is bevette a Zalaegerszeg kapuját.
Csak a következő napokban elvégzendő vizsgálatok után derül fény arra, mennyire súlyos a West Bromwich Albion labdarúgócsapatát erősítő Gera Zoltán sérülése. A támadó a Tottenham elleni szombati bajnokin szenvedett térdsérülést. A birminghami együttes menedzsere, Roy Hodgson csak remélni tudja, hogy kulcsjátékosa nem dőlt ki hosszú időre.
Az Anderlecht fantasztikusan játszott a hajrában, így kétgólos hátrányból felállva 3-2-es győzelmet aratott a Zulte-Waregem otthonában a belga bajnokságban. Juhász Roland végig a pályán volt a győztes csapatban.
A Balatonfüred férfi kézilabdacsapata 30–21-es vereséget szenvedett a francia Dunkerque vendégeként az EHF-kupa 16 közé jutásért rendezett párharc első mérkőzésén. A fürediek már a szünetben hétgólos hátrányban voltak, a második játékrészben ráadásul tovább nőtt a különbség, így a visszavágón csodaszámba menő fordításra lenne szükség.
A Real Madrid 4–1-re legyőzte a hajrára két kiállítás miatt kilenc emberre fogyatkozó Atlético Madridot a spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
A Pécs hazai környezetben az öt gólt szerző Bajzát Péter parádés teljesítményének köszönhetően 5-1-re legyőzte a Vasas együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombati játéknapján.