2011. november 4. péntek

nov. 4
13:18
Liptákot fűti a vágy, hogy bizonyítson a Videoton ellen - sport365 TV (Sport365)
Lipták Zoltán a hét közepén kötött szerződést az Újpest FC-vel, régi-új csapatával. A válogatott védő már a hétvégén pályára léphet a Videoton FC ellen, ahonnan szeptemberben kellett távoznia. A sport365 TV-nek nyilatkozott.
nov. 4
13:30
Cloud kemény állba vágást ígér Erdeinek (Agroinform)
A fightnews.com szerint már hivatalosnak tekinthető, hogy december 31-én, Anaheimben lesz Erdei Zsolt és Tavoris Cloud összecsapása az IBF félnehézsúlyú világbajnoki övéért.
nov. 4
13:48
Michel Platini is részvétet nyilvánított Albert Flórián halálát követően (Agroinform)
Joseph Blatter FIFA-elnök után Michel Platini, az UEFA első embere is részvéttáviratban fejezte ki együttérzését Albert Flórián halála kapcsán.
nov. 4
13:50
Thorpe és Trickett sikeres visszatérése Szingapúrban (Agroinform)
A londoni olimpia közeledtével a nemzetközi úszóvilág kíváncsian várta a két ausztrál olimpiai bajnok, Ian Thorpe és Lisbeth Trickett szingapúri visszatérését.
nov. 4
13:51
A Jobbik máris "beszólt" Orbánéknak az új Puskás-stadion miatt (Sport365)
A Jobbik szerint az, hogy a 2012-es költségvetésben nem szerepel forrás a Puskás Stadion újjáépítésére, ám most mégis döntött a tervekről a kormány, azt bizonyítja, hogy a kabinet ad hoc jelleggel dönt milliárdos beruházásokról - jelentette ki pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Szilágyi György ellenzéki országgyűlési képviselő.
nov. 4
14:06
90 millió forint ütné a német játékosok markát, ha megnyernék az Eb-t (Agroinform)
A német labdarúgó-válogatott játékosai fejenként 300 ezer euróval gazdagodnak, amennyiben megnyerik a jövő évi ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokságot.
nov. 4
14:25
Itthon juthatunk ki az EB-re (Sport365)
Az Európai Röplabda Szövetség (CEV) pénteken elkészítette a 2013-as férfi, illetve női Európa-bajnokság selejtezősorozatának sorsolását. Magyarország két selejtezőtornát is rendez.
nov. 4
14:25
Cristiano Ronaldo képességeinek határait laboratóriumban tesztelték - 5. rész (Agroinform)
Többrészes videósorozatunk ötödik epizódjában a világ egyik legjobb játékosának cselezőkészségét vesszük górcső alá.
nov. 4
14:27
Az Eb-siker kilencvenmillió forintot ér a németeknél - fejenként! (Agroinform)
A német labdarúgó szövetség nem aprózza el a dolgokat. Ha csapatuk jövőre megnyeri az Eb-t, akkor minden játékosnak 300.000 euró jutalmat fizetnek.
nov. 4
14:29
Két pozitív dopping eset volt Teguban (Agroinform)
Két atlétára várhat eltiltás, miután a tegui világbajnokságon levett vizeletmintájuk tiltott szer jelenlétét mutatta ki szervezetükben.
nov. 4
14:42
Németh Krisztián az MTK-ban folytatja (Infostart)
Korábbi klubjában, a jelenleg másodosztályban szereplő MTK-ban folytatja pályafutását Németh Krisztián, háromszoros válogatott futballista. A játékos december 31-ig szóló szerződést kötött a kék-fehérekkel.
nov. 4
14:42
Amszterdamé a 2016-os Európa-bajnokság (Agroinform)
Öt év múlva Amszterdamban rendezik meg az atlétikai Európa-bajnokságot, erről döntött pénteken a sportág európai vezetősége.
nov. 4
14:57
Félidőben az NB I - a 15. forduló beharangozója (Sport365)
Félidejéhez érkezett az OTP Bank Liga. Pénteken a Győri ETO-Lombard Pápa mérkőzéssel indul a 15. forduló, szombaton kerül sor a Haladás-Debrecen találkozóra, a nap rangadóját Székesfehérváron rendezik vasárnap, amikor is a Videoton fogadja az Újpestet.
nov. 4
15:01
Stieberék Hajnal Tamás Stuttgartja ellen nyernének újra (Agroinform)
A Mainz a VfB Stuttgart ellen törné meg nyeretlenségi szériáját a Bundesliga 12. fordulójának pénteki játéknapján.
nov. 4
15:03
Innerhofer nagyot bukott egy edzésen (Agroinform)
Edzés közben szenvedett komolyabb sérüléseket az olaszok világbajnok sízője, Christof Innerhofer.
nov. 4
15:36
A nőknek sikerült a nyolc közé jutás Magdeburgban, a férfiaknak nem (Agroinform)
A magyar női válogatott 3-0-ra legyőzte az ausztrál együttest, és bejutott a negyeddöntőbe a magdeburgi csapat Világkupán.
nov. 4
15:38
Összesen 68,5 milliárdból újul meg a Puskás Ferenc Stadion és környéke (Agroinform)
A budapesti Istvánmező rehabilitációs programja keretében épül újjá a Budapesti Olimpiai Központ és a Puskás Ferenc Stadion.
nov. 4
15:40
Annak idején a Juventusban szívesen játszottam volna - Roy Keane (Agroinform)
A Vörös Ördögök egykori kiváló középpályása szerint a City könnyedén megnyerheti idén az angol pontvadászatot.
nov. 4
15:54
Speciális kamiont kaptak a német vaxmesterek (Agroinform)
A németek a technikai segítséget figyelembe véve is haladnak a korral, amelyet jól példáz a napokban Oberhofban bemutatott új vaxkamion.
nov. 4
16:03
Végre elkészült: Novemberben újranyit a Műjégpálya - videó! (Sport365)
Befejeződtek a Városligeti Műjégpálya kivitelezési munkálatai, már csak az utólagos javítások és a végső takarítás van hátra, így várhatóan novemberben megnyit a létesítmény – mondta a műjégpálya vezérigazgatója a csütörtöki sajtónapon.
nov. 4
16:12
A Maradona-imitátor csőbe húzta a Bayern és a Napoli szurkolóit - fotó (Agroinform)
Mivel Maradona kötődése Nápolyhoz (és viszont) valószínűleg örökérvényű, nem lett volna teljesen irreális, hogy Diego megjelenjen a Napoli BL-meccsén a Bayern München ellen a minap.
nov. 4
16:14
Nincs hó Beitostolenben - kérdéses a Világkupa-rajt (Agroinform)
Továbbra is enyhe az időjárás Észak-Európában, így az alpesi sízők után a sífutók Világkupa programja is módosulhat novemberben.
nov. 4
16:48
Ollózásból indult sarkazás szimpla csavarral - a hét legtrükkösebb gólja (Agroinform)
A Bordeaux-val francia bajnok Wendel egy igen trükkös góllal vette be az Al Quadisiya kapuját a szaúdi bajnokságban - a bíró szerint lesről.
nov. 4
16:50
Sarapova és Zvonarjova nélkül döntőznek az oroszok (Agroinform)
Két legjobb játékosa, Marija Sarapova és Vera Zvonarjova nélkül kénytelen kiállni a hétvégi Fed Kupa döntőjében az orosz női tenisz válogatott.
nov. 4
17:06
Ronaldinho és a labda még mindig imádják egymást - videó a Flamengo edzéséről (Agroinform)
A Flamengo edzésén Ronaldinho unatkozott egy kicsit, elszórakoztatta hát magát néhány trükkel a bemelegítés alatt.
nov. 4
17:08
Íme, a tavaszi menetrend az NB I-ben, a Magyar Kupában és a Ligakupában (Agroinform)
Az MLSZ Versenybizottsága mai ülésén kijelölte az OTP Bank Liga 18-30., a Magyar Kupa 5-7. fordulójának, az MK-döntőnek, valamint a Ligakupa további mérkőzéseinek kezdési időpontjait.
nov. 4
17:09
Kimi, a Jégember, aki jövőre újra villanhat - Akik hiányoznak a Forma-1-ből, 1. rész (Sport365)
Új, tízrészes sorozatot indít a Sport365.hu a Forma-1-ről. A főszereplő ezúttal nem Vettel, Alonso, vagy Hamilton lesz, hanem olyan pilóták, akik jelenleg nem tagjai a száguldó cirkusznak, de sokan szívesen néznék őket a pályákon akár korábbi eredményeik, agresszív vezetési stílusuk, szimpatikus versenyzésük okán is. A sorozat első epizódja a Jégemberről, Kimi Räikkönenről, akit talán jövőre ismét…
nov. 4
17:12
Hová lett Hriszto Sztoicskov? (Blikk)
„Hová tűnt Damon Hill?" – röppent a magyar légtérbe 1997-ben egy mára szólássá váló kétségbeesés, amely megihlette szerkesztőségünket is, hiszen a tavasszal induló sorozatunkban egykori kedvencek visszavonulás utáni sorsával foglalkozunk. Postás, színész, alkoholista, szakértő, kommentátor, feltaláló, punkzenész és szexipari munkás: bizony, változatos ösvényeken vonulnak az örök sportpályák…
nov. 4
17:14
Szombathelyen őrizheti meg veretlenségét a Loki (Blikk)
A 15. fordulót rendezik a héten a labdarúgó NB I-ben, ezúttal a pénteki és a szombati meccsekre tekintünk előre. Az éllovas DVSC-Teva Szombathelyen őrizheti meg veretlenségét, míg a második helyezett Győri ETO a Pápa ellen gyűjtheti be a három pontot.
nov. 4
17:16
Albert emlékére a Puskásban lesz a Liechtenstein elleni meccs (Blikk)
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége mai ülésén arról határozott, hogy a magyar válogatott következő mérkőzését a Puskás Ferenc Stadionban rendezik. Az Albert Flórián-emlékmérkőzést ingyen tekinthetik meg a szurkolók. Erről az mlsz.hu számolt be.
nov. 4
17:18
Papírforma! Sima győri vereség a Galatától (Blikk)
Sima, 106–82-es vereséget szenvedett hazai pályán a Győr a női kosárlabda Euroliga A-csoportjában a Galatasaraytól. A törökök győzelme egy percig sem forgott veszélyben – az esélyesebb csapat igazolta a papírformát.
nov. 4
17:20
Remek magyar sikerrel kezdődött a Négy Nemzet Tornája (Blikk)
A magyar férfi kézilabda-válogatott remek játékkal 32–25-re győzött a házigazda Szerbia ellen Nisben a Négy Nemzet Tornája nyitó mérkőzésén. Az Európa-bajnokságra készülő válogatottak összecsapásán a mieink az első félidő közepétől folyamatosan vezettek, és a remekül védő Tatai Péter vezérletével megérdemelt győzelmet arattak.
nov. 4
17:22
Juhászék ismét legyőzték Szabicsékat, és továbbjutottak (Blikk)
A Juhász Rolandot az egész meccsen foglalkoztató Anderlecht hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Sturm Grazot az Európa-liga L-csoportjának 4. fordulójában. A belga csapat mostani győzelmével biztosította helyét a legjobb 32 között. A Szabics Imrét kezdőként a 78. percig pályán tartó osztrákok ellenben amiatt is bosszankodhatnak, hogy a kvartett másik találkozóján a Lokomotiv Moszkva legyőzte az…
nov. 4
17:24
Hozta a kötelezőt a Lazio és a PSG; megbotlott, de továbbment a Sporting (Blikk)
Az Európa-liga D-csoportjában legyőzte odahaza a Lazio a Zürichet, ezzel nagyon fontos három pontot szereztek az olaszok. A négyes másik találkozóján az éllovas Sportingot megverte egy góllal a Vaslui, így nyílt maradt a csoportelsőség kérdése – igaz, a portugálok már biztosan továbbléptek a 32 közé. Az E jelű négyesben újabb győzelmével a Stoke City szinte már tovább is jutott, a Besiktas pedig…
nov. 4
17:24
Az Istvánmező rehabilitációja keretében újul meg a Puskás Stadion (Infostart)
A kormány döntésének értelmében a budapesti Istvánmező rehabilitációs programja keretében épül újjá a Budapesti Olimpiai Központ és az annak részét képező Puskás Ferenc Stadion is.
nov. 4
17:24
Újra fel kell, hogy építsem magam - Lipták Zoltán (Agroinform)
Az Újpest FC újdonsült védője vasárnap előző csapata, a Videoton ellen léphet újra pályára lila-fehérben. Ennek apropóján nyilatkozott a hathárom.hu-nak.
nov. 4
17:26
Kétgólos hátrányban is volt, de továbbjutott a PSV (Blikk)
A görög PAOK kihasználta a Tottenham Hotspur kazanyi vereségét, és a Shamrock Rovers elleni idegenbeli 3–1-es győzelmével az élre ugrott az Európa-liga A-csoportjában. A B jelű kvartettben a Standard Liege és a Hannover fontos idegenbeli győzelmet aratott, míg a C-ből a PSV és a Legia Warszawa már tovább is jutott a 32 közé.
nov. 4
17:26
Cristiano Ronaldo karatés sarkazását másolta az egyiptomi csatár - videó (Agroinform)
Ahmed Zaher hasonló gólt sarkazott a levegőből, mint a Real Madrid sztárja néhány hete a Málaga elleni spanyol bajnokin.
nov. 4
17:28
Bombagólokkal győzte le a Fulham a Wislát (Blikk)
Az Európa-liga J-csoportjában hat gólt hozott a Steaua és a Maccabi Haifa találkozója, és a négyig jutó hazaiak örülhettek a lefújáskor. A másik mérkőzésen az éllovas Schalke gól nélküli döntetlent játszott a csoport utolsó helyén szerénykedő AEK Larnacával. A K-kvartettben két olyan mérkőzést láthattunk, ahol potyogtak a szebbnél szebb találatok. A párbajokból a Wislát legyőző Fulham és az…
nov. 4
17:28
Vannak szép lányok Olaszországban - Maria Mazza fotók (Agroinform)
Maria Mazza, Francesco Totti és a szintén olasz focista Giuseppe Rossi egykori barátnője, jelenleg modell és színésznő.
nov. 4
17:30
Az Atlético Madrid lefocizta az Udinesét (Blikk)
Akárcsak két hete, ezúttal is 2–2-t játszott egymással az Austria Wien és az AZ a labdarúgó Európa-liga G-csoportjában. A csoport másik mérkőzésén a Metaliszt Harkiv a papírformának megfelelően 3–1-re legyőzte otthon a Malmőt. A H jelű négyesben a Braga hazai pályán 5–1-re kiütötte a Maribort, a Birmingham 2–2-re végzett otthon a Bruges-zsel. Az I-csoportban az Atlético Madrid alaposan…
nov. 4
17:43
Kemenes egy hónap kihagyásra számít műtétje után (Agroinform)
A rutinos kapus még a Diósgyőr elleni meccs előtt megsérült, de a borsodiak ellen megpróbálkozott még a játékkal.
nov. 4
18:00
Olyan meccseink jönnek, amiket sorban hozhatunk - Elek (Agroinform)
Az Újpest ellen készülő Videoton magyar válogatott középpályása szerint folyamatos győzelmekre van szükségük ahhoz, hogy elérjék céljaikat.
nov. 4
18:15
ÉLŐ: Győri ETO FC - Lombard Pápa Termál FC, OTP Bank Liga (Sport365)
Az OTP Bank Liga 15. fordulójának nyitómérkőzésén a Győri ETO FC hazai pályán fogadja a Lombard Pápa FC együttesét. Élő közvetítés.
nov. 4
18:18
"Albert Flóriánra kiváló csatárként és nagyszerű emberként fogunk emlékezni" (Infostart)
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint Albert Flórián halálával "a Ferencváros egy rendkívül népszerű alakját veszítette el, egy olyan embert, aki történelmet írt a labdarúgásban."
nov. 4
18:18
Ingyenes lesz az Albert-emlékmeccs, de jegyet kell rá váltani (Agroinform)
Bár ingyenes lesz a magyar válogatott a Liechtenstein elleni barátságos mérkőzése, a szurkolóknak jegyet kell váltaniuk.
nov. 4
18:37
Ronaldo megkapta Di Stéfanótól és Eusébiótól az Aranycipőt - videó (Agroinform)
Pénteken ünnepélyes keretek között átvette a spanyol fővárosban az Aranycipőt Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál futballistája.
nov. 4
18:42
Miattuk jött haza Torghelle (Blikk)
Budapest - Nem csak a Honvéd szurkolói  örülnek Torghelle Sándor (29) hazatérésének. A negyvenkétszeres válogatott labdarúgó kedvese, Takács Beatrix és kislánya Evelin (3) is nagyon boldog, hogy a családfő úgy döntött, hét évnyi légiósélet után itthon futballozik.
nov. 4
18:48
Valenciai GP: Sebestyén a 28. és 31. a szabadedzéseken (Sport365)
Sebestyén Péter a 28., illetve a 31. időt érte el a pénteki két szabadedzésen a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei utolsó versenyén, a Valenciai Nagydíjon.
nov. 4
18:54
Bolt és Blake is lehet az Év férfi atlétája (Agroinform)
Az IAAF nyilvánosságra hozta annak a három-három férfi, illetve női versenyzőnek a nevét, aki még versenyben van az Év atlétája címért.

Keresés