Három hónappal kislánya, Luca születése után ismét edzésbe állt Kovács Katalin. A háromszoros olimpiai, 31-szeres világ- és 29-szeres kajak-kenu Európa-bajnok a hónap végén elutazik az abu-dzabi edzőtáborba, célja pedig a riói olimpia.
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott szombaton sorsdöntő Európa-bajnoki-selejtezőt játszik a románok ellen. A csapat repülőgépe és a szurkolókat szállító különvonat is pénteken indul Bukarestbe. A Blikk munkatársai a helyszínről tudósítanak és minden fontos eseményről beszámolnak.
Elemző cikksorozatunk utolsó hőseposzához érkeztünk, melyben a Románia – Magyarország Európa-bajnoki selejtező támadósorait hasonlítjuk össze röghöz kötött objektív szemlélettel, ami természetesen soha nem szokott összejönni.
A decemberi, horvátokkal közös Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 36-23-ra legyőzte az osztrák csapatot a szigetszentmiklósi Provident Kupa nyitómérkőzésén, pénteken.
A hatodik helyen kiemelt Tomas Berdych búcsúzott a negyeddöntőben a 6,52 millió dollár (2 milliárd forint) összdíjazású, sanghaji keménypályás férfi tenisztornán.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Izgalmasnak ígérkezik az országos rali bajnokság jövő hétvégi, szezonzáró futama, mivel Pécsen dől el a bajnoki cím sorsa szinte az összes géposztályban.
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Bukarestben megismételte, amit reggel Budapesten mondott: játékosai felkészülten várják a románok elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőt, így nyugodtan alszik majd a bukaresti találkozót megelőző éjszaka.
Százéves a Vasas atlétika-szakosztálya, ez alkalmából pénteken ünnepélyes keretek között adták át a Pasaréti úti Sportcentrumban épített fedett futófolyosót.