A 2018-as téli játékokig létrehoznak egy független rendszert, amelyben már nem a sportszövetségek, hanem kizárólag a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) végzi majd a doppingellenőrzéseket – közölte csütörtökön a végrehajtó bizottság háromnapos lausanne-i ülését követően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
A Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: eltiltotta a válogatott szerepléstől Karim Benzemát a Real Madrid csatárának zsarolási ügye miatt.
A 2018-as téli játékokig létrehoznak egy független rendszert, amelyben már nem a sportszövetségek, hanem kizárólag a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) végzi majd a doppingellenőrzéseket - közölte csütörtökön a végrehajtó bizottság háromnapos lausanne-i ülését követően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
Szombaton rendezik a 218. Ferencváros–Újpest mérkőzést a labdarúgó NB I-ben. A zöld-fehérek játékosa, Vladan Csukics számára örökké emlékezetes marad a derbi, főleg a 2013. március 10-i rangadó, amikor a 93. percben lőtt bombagóljával a Fradi nyert 2–1-re. Az NSO Tv az emlékek felelevenítése mellett az újpesti csatár, Mbaye Diagne remekléséről és az idei derbi különlegességéről kérdezte a szerb…
Az észak-amerikai amerikaifutball-bajnokság (NFL) 13. fordulója után kezd letisztulni a kép a rájátszásért folyó harcban. A New England sorozatban másodszor kapott ki – ezúttal a Philadelphia Eaglestől –, így kiemelés szempontjából visszaesett az AFC harmadik helyére. Szubjektív erősorrendükben szépen lassan jön fel a Pittsburgh, Seattle páros, amely az utóbbi hetek alapján brutálisan erősnek…
A francia pénzügyi ügyészség vizsgálja a 2021-es atlétikai világbajnokság odaítélésének körülményeit, miután a verseny rendezési jogát áprilisban az egyesült államokbeli Eugene pályázat nélkül kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (IAAF).
Az orosz válogatott a mezőny egyetlen százszázalékos csapataként 42–19-re nyert Kazahsztán ellen a női kézilabda-világbajnokság D-csoportjában, míg a C jelű hatosban a címvédő brazilok 23–19-re legyőzték Argentínát.
A magyar futsalválogatott Belgiummal csap össze a Győrben rendezendő világbajnoki selejtező első fordulójában. A tét a 2016-os kolumbiai vb-re való kijutás. Kövessék a mérkőzést élő, szöveges tudósításunk segítségével!
Hárommeccses eltiltást kapott a fegyelmi bizottságtól Bastian Schweinsteiger, a Manchester United középpályása, aki a West Ham United elleni bajnokin könyökével megütötte Winston Reidet.
Már biztos, hogy a csütörtökön megműtött Balogh Zsolt, a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának válogatott jobbátlövője nem szerepelhet a januári Eb-n.
A címvédő brazil válogatott négy góllal legyőzte az argentin csapatot a dániai női kézilabda-világbajnokság negyedik fordulójának csütörtöki játéknapján.
Ötödik meccsén az ötödik vereségét szenvedte el a PINKK Pécsi 424 női kosárlabdacsapata: a baranyaiak három idegenbeli kudarc után ezúttal hazai pályán kaptak ki a Reyer Veneziától.
A Bajnokok Ligája után az Európa-liga csoportköre is lezárul, kiderül, ki jut tovább, és ki nem – kövesse élő eredménykövetőnk segítségével a hatodik, utolsó csoportkört!
A Bajnokok Ligája után az Európa-liga csoportköre is lezárul, kiderül, ki jut tovább, és ki nem – kövesse élő eredménykövetőnk segítségével a hatodik, utolsó csoportkört!
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bejelentése alapján nyolcszázezer belépő vár a 2016-os Európa-bajnokságra kvalifikált válogatottak szurkolóira december 14-étől.
Hatalmas gólt lőtt Pione Sisto a Midtjylland–FC Bruges mérkőzésen, amellyel a dánok előnyhöz jutottak. Lazar Markovics találatával a Fenerbahce jutott előnyhöz, amely 1–1-es döntetlenre zárt a Celticcel. A Napoli magabiztos győzelmet aratott a Legia Warszawa felett az Európa-liga hatodik csoportkörében. Ma este kiderül, ki jut tovább, és ki nem. Íme, az utolsó csoportkör kiemelt mérkőzéseinek…
Gera Zoltán szerint fontos, hogy az Újpest elleni derbin a Ferencváros labdarúgócsapata nyerjen, már csak amiatt is, hogy a szurkolóik a télen zrikálhassák a rivális híveit.
A spanyol válogatott 39–13-ra győzött Puerto Rico ellen a dániai női kézilabda-vb D-csoportjában, míg a franciák 29–16-ra verték meg a Kongói DK-t a C-csoportban.
A magyar futsalválogatott Győrben 5–2-es győzelmet aratott Belgium nemzeti csapata felett a világbajnoki selejtezősorozat nyitányán. A belgák villámgóllal kezdték a mérkőzést, ám előnyük nem tartott ki sokáig – válogatottunk végül magabiztos sikerrel kezdte a csoportmérkőzéseket. A nap nyitó találkozóján Ukrajna 7–0-ra győzte le Angliát. A magyar csapat pénteken Anglia ellen folytatja a…
A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) fellebbviteli bizottsága elutasította a Real Madrid fellebbezését, így a klubot jogerősen kizárták a Király-kupa küzdelmeiből Gyenyisz Cserisev jogosulatlan játéka miatt. A Real Madrid egyetlen fellebbviteli fórumhoz, a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulhat még az ügyben.
A Békéscsaba a Diósgyőr otthonában játssza utolsó idei mérkőzését a labdarúgó NB I-ben. A lila-fehérek nem számíthatnak Viczián Ádámra, aki a Vasas otthonában 4–0-ra elveszített bajnokin sérült meg.
Bojan Szankovics, az Újpest labdarúgócsapatának montenegrói középpályása tudja, milyen lelkiállapotban kell pályára lépni egy olyan mérkőzésen, mint a Ferencváros–Újpest derbi.
Csütörtökön UTE–FTC mérkőzéssel kezdődött meg a jégkorong Mol Liga játékhete: a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő újpesti jégkorongszakosztály tagjai ezúttal nem örülhettek, a zöld-fehérek simán, 5–1-re győztek.
A játékvezető közvetlen közelében rúgott Stefan Johansenbe Diego a Fenerbahce–Celtic Európa-liga-mérkőzésen, ezért a 67. percben a kiállítás sorsára jutott a törökök brazilja. Egyértelmű mozdulatával 2008 óta az első piros lapját szerezte meg Diego. Látványosra sikerült.
Cristiano Ronaldo megosztó személyiség. A portugálnak pontosan annyi utálója van, mint ahány rajongója; beceneveket mindkét tábor szeret adni a Real Madrid játékosának, előbbi csoport gyakran „Penaldóként” becézi a támadót a sok, tizenegyesből szerzett gólja miatt. Itt a válasz!
Erik Lamela triplájával és Tom Carrol góljával legyőzte a Tottenham a Monacót, Alessandro Matri találatára Valentin Eysseric bombájával válaszolt a Saint-Étienne, így 1–1-es döntetlenre végzett Lazióval az Európa-liga hatodik, utolsó csoportkörében. Az este leglátványosabb találatát a Sparta Praha támadója, Lukás Julis sarkazta az APOEL-nek, amely után megtáltosodott a cseh klub és 3–1-re…
A Real Madrid labdarúgócsapata és a csatár is elfogadta a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) döntését, amely szerint Karim Benzema a zsarolási ügye miatt nem szerepelhet a francia válogatottban.
December 14-én indulnak a bontási munkálatok, várhatóan 2017 nyarára készül el az új, 14 ezer férőhelyes Sóstói Stadion – adta hírül a Videoton labdarúgócsapatának honlapja.
Norvégia 26–22-re nyert Románia ellen a Dániában zajló női kézilabda-világbajnokság D-csoportjának 4. fordulójában. A C jelű kvartettben a németek 40–28-ra diadalmaskodtak Dél-Korea ellen.
A sportág egykori klasszisai és az öttusacsalád jelenlegi tagjai csütörtökön évzáró ünnepségen köszöntötték az idény versenyein eredményesen szerepelt sportolókat. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány szerint a sportág felemás évet zárt.
Három hónappal szerződtetése után távozik a bajnok és kupagyőztes, s az Európa Kupában szerdán sporttörténelmet írva az első csoportkörből továbbjutott Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapatától Kiril Natyazko – közölte az erről szóló sajtóértesüléseket megerősítve a klub szakmai igazgatója csütörtökön este az MTI-vel.
Dzsudzsák Balázs, az Európa-bajnoki résztvevő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya volt a Tv2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsorának vendége. A szélső a nemzeti csapat sikere mellett privát életéről is beszélt a műsorban.
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének záró fordulójában az Augsburg Belgrádban, hátrányból fordítva harcolta ki a továbbjutást. A német csapat egészen a 89. percig kiesésre állt, ám akkor jött Raúl Bobadilla...
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének záró fordulójában az Augsburg Belgrádban, hátrányból fordítva harcolta ki a továbbjutást. A német csapat egészen a 89. percig kiesésre állt, ám akkor jött Raúl Bobadilla...
Nem mindennapi koreográfiával álltak elő a bolgár CSZKA Szófia drukkerei a csapat Szozopol elleni (3–0) Bolgár Kupa-mérkőzésén. A népszerű Csillagok háborúja film legújabb, hetedik részén felbuzdulva a szurkolók megtestesítették Az ébredő Erőt a stadionban.