Mostantól két-három hét helyett másfél óra is elegendő ahhoz, hogy egy tökéletesen illeszkedő kerámiatömést kapjon lyukas fogába a beteg. A különleges berendezést a Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinikájának kutatói készítették, és térítés ellenében bárki számára hozzáférhető, aki igénybe veszi az intézmény ellátását.
Az egykoron fűvel borított Szahara sokkal lassabban vált sivataggá, mint ahogy azt eredetileg gondolták - vélik európai és amerikai tudósok, akik szerint még az is elképzelhető, hogy újra kizöldül a Föld legnagyobb kiterjedésű pusztasága.
Az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei ezen a hétvégén végzik el a Marshoz közelítő űrszonda utolsó pályakorrekcióját, mielőtt az május hónap végén leereszkedne a vörös bolygó felszínére.
Korábbi marhalegelőket ültettek be fákkal Costa Ricában 15 évvel ezelőtt, és a fél évszázaddal korábban kiirtott életközösség meglepően gyorsan újjáéledt. A Cornell Egyetem egyik végzős hallgatója több mint száz fajt számolt össze az erdőkben.
Noha több évszázad telt el kihalásuk óta, kutatók rekonstruálták, hogyan nézhettek ki a Maurutiuson és a környező szigeten valaha élt állatok, amelyek közül a dodó a legismertebb.
Az Egyesült Államokban automata szárazság-monitorozó rendszert fejlesztett ki egy texasi cég. A rendszer lényege, hogy az öntözött földeken elemes infravörös hőmérőket helyeznek ki, amelyek nyomon követik a levelek hőmérsékletét.
Ezerötszázan dolgoznak a braunschweigi országos meteorológiai intézetben a kilogramm pontos prototípusának létrehozásán azután, hogy a franciaországi Sévres-ben, a súlyok és mértékek nemzetközi hivatalában, széfben és dupla üvegbúra alatt őrzött, egyetlen hivatalosan elismert mérce 50 mikrogrammot veszített súlyából, és ezért újra van szükség.
Nemzetközi rangú intézmény lett a Debreceni Egyetem (DE) Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszéke, amely keddtől hivatalosan is Jeffrey Modell Immundeficiencia Referencia Centrumként működik.
Hamarosan újabb látogató érkezik a Marsra: május 25-én - közép-európai idő szerint 26-án hajnalban - száll le a vörös bolygó északi sarkköri vidékén az amerikai Phoenix nevű űrlaboratórium, amely a korábbiaknál is elmélyültebben kutatja az égitest talaját, főként a víz jelenlétére vadászva.
Öt-hatszáz évet is igénybe vehet, hogy egy újratelepített esőerdő visszanyerje eredeti állapotát - mondta az InfoRádiónak a WWF Magyarország munkatársa, aki szerint a földfelszín hőmérsékletére és vízháztartására is alapvető befolyásuk van az őserdőknek.
A cumisüvegekben és a többi babaápolási termékben található kémiai anyagok lehetnek a felelősek azért, hogy egyre többen küzdenek életük végéig súlyproblémákkal - erre a meglepő következtetésre jutottak amerikai kutatók, akik a feltételezésükről a genfi szakkonferencián számoltak be.
Indonézia átadja az országban regisztrált madárinfluenza-vírussal kapcsolatos összes genetikai információt a világhálón csütörtöktől elérhető új globális adatbázisnak. Az ingyenes adatbank létrehozása annak köszönhető, hogy befolyásos tudósok és egészségügyi szakemberek a Nature című tudományos szakfolyóiratnak írt levélükben kérték a madárinfluenzával kapcsolatos adatok gyorsabb és nyíltabb…
Egy nemzetközi tanulmány arra figyelmeztet, hogy több fajta gyógyszert kell kifejleszteni és készletbe felhalmozni, hogy kezelni lehessen egy esetleges világméretű madárinfluenza-járványt.
A magas kultúra és a csúcstechnológia adott egymásnak randevút a héten, amikor egy robot vezényelte a detroiti filharmonikusokat. Ez volt az első alkalom, hogy nem emberi lény kezében volt a karmesteri pálca.
A globális klímaváltozás máris minden kontinensen megzavarta az élővilágot - állapította meg egy páratlan részletességű elemzés, amely számos tanulmány eredményét összegezte, egészen a hetvenes évekig visszamenően.
A háziállatok számára forgalmazott samponokban található kémiai anyagok növelhetik az autizmus veszélyét - derült ki egy vizsgálatból, amelynek során azt kutatták amerikai szakértők, miképpen hatnak a környezeti faktorok e fejlődési rendellenesség kialakulására.
A hetvenes évek óta harmadával csökkent a vadonélő állat-, hal- és madárfajok létszáma. Vészes csökkenésük tovább folyatódik, mert az emberiség túlzottan kiaknázza a bolygó forrásait - áll a Vadvédelmi Világalap, a WWF jelentésében.
Vasárnap van az internet világnapja. Pintér Róbert, a Budapesti Műszaki Egyetemen működő Információs Társadalom- és Trendkutató Központ tudományos igazgatója ez alkalomból elmondta, mára már több mint egymilliárdnyian használják a világhálót.
A zeller nemcsak a fogyókúrában segít, de a mentális egészség megőrzésében is kulcsfontosságú szerepe lehet a zöldségfélének - állapították meg tudósok.
A kellemetlen munkahelyi környezet, a nem segítőkész, idegesítő munkatársak, igazságtalanul ítélkező főnök, a lebecsültség érzése jelentősen fokozza a koszorúérbetegség, a szívinfarktus kockázatát - állítja egy brit kutatócsoport, amelynek londoni hivatalnokokon végzett, többéves vizsgálatának eredményeit közölte az Európai Szívgyógyász Társaság folyóirata.
Természetes jelenség és nem a globális felmelegedés következménye, hogy évről-évre több a hurrikán az Atlanti-óceánon - olvasható egy új tanulmányban, amelynek amerikai szerzője korábban egészen más álláspontot képviselt.
Heves vita után megszavazták a londoni alsóház képviselői hétfőn este azt a törvénymódosítást, amely kizárólag orvostudományi célokra, és igen korlátozott időre lehetővé teszi emberi-állati hibrid embriók laboratóriumi körülmények között történő létrehozását.
Kellemetlen, de hasznos a terhesség alatt tapasztalható reggeli rosszullét: az a funkciója, hogy megvédje a magzatot és a kismamát a potenciálisan veszélyes dolgoktól - állapították meg amerikai orvosok.
Az általánosan elterjedt hiedelemmel szemben nem igaz, hogy a sóban gazdag étrend növeli a halálozás veszélyét - erre az eredményre jutottak New York-i kutatók, akik szerint éppen a sószegény diéta okozhat végzetes kimenetelű szív- és érrendszeri betegségeket.
A cukorbeteg férfiakat, akik merevedési zavarokkal is küzdenek, fokozottabban fenyegeti a súlyos szívbetegségek kialakulásának veszélye - figyelmeztetnek hongkongi kutatók. Mindkét betegség gyökere ugyanis a véredények károsodása, amelyet a magas vérnyomás okoz.
Először bírták működésre egy kihalt faj - az erszényes farkas (tasmán tigris) - génjét egy ma élő szervezetben ausztrál és amerikai tudósok. A kutatók az állat genetikai anyagát egérembriókban "keltették életre".
Érzelmi zavaroknak, beilleszkedési és párkapcsolati nehézségeknek teszik ki gyermeküket azok az anyák, akik a csecsemő egy éves kora előtt mennek vissza dolgozni - hangsúlyozta Kugler Gyöngyi klinikai gyermekszakpszichológus a Magyar Gyermekorvosok Társaságának rendezvényén. A szakember hozzátette: a gyermek összes későbbi kapcsolatát meghatározza az anya részvétele a gyermek életében annak egy…
Magyarországon minden ötödik egy év alatti gyermek kap tehéntejet, pedig ezt orvosok tiltják - derül ki egy frissen végzett kutatásból. A túl korai tehéntejfogyasztás vérszegénységet, ekcémát és légúti megbetegedéseket is okozhat.
Azoknak a betegeknek, akik életveszélyes és hagyományos kezeléssel eltávolíthatatlan daganattól szenvednek, új reményt adhat a gyógyulásban a "sugárzó kés".
Az elsőszülöttek nagyobb eséllyel szenvednek asztmától, illetve másfajta allergiától, mint a kisebb testvéreik. Amerikai kutatók megállapítása szerint ennek az az oka, hogy a méh minden terhességnél más-más állapotban van.
Sérülékenyből veszélyeztetett státuszba került az erszényes ördög: a tasmán kormányzat azért döntött így, mert a különleges állatokat egy daganatos betegség tizedeli, amely 1995-ös megjelenése óta a populáció több mint felét elpusztította.
Először sikerült megfigyelni és lefotózni egy csillag felrobbanásának és szupernóvává alakulásának első pillanatát. Olyan sok energia szabadul fel egy csillag halálának egyetlen percében, mint amilyet az összes más csillag kibocsát a látható univerzumban - magyarázták. A kitörés 100 milliárdszor fényesebb volt a Napnál.
Ha a nők szívinfarktust kapnak, az átlag kilenc évvel később következik be, mint a férfiak esetében, de ezt a különbséget döntően kilenc módosítható kockázati tényező magyarázza - derült ki egy átfogó kutatásból.
Megindult a nyári készülődés: a fénysugárzás okozta bőrkárosodásokról rendeztek tudományos konferenciát szerdán a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székházában. Az utóbbi években jelentősen nőtt a figyelem a bőrbetegségeket illetően, s az átlagemberek tudása is ezen a téren. A bőrdaganatos megbetegedések száma ennek ellenére növekszik.
Rekordert sikerült lefilmezniük japán tévéseknek: egy olyan repülőhalat kaptak lencsevégre, amely 45 másodpercen keresztül siklott a levegőben a víz felett.
Négy programot indít a Magyar Tudományos Akadémia a kutatásfejlesztés és az innováció ösztönzésére --- jelentette be a szervezet elnöke a Heti Válasz által szervezett innovációs konferencián. Pálinkás József elmondta, van esély arra, hogy Magyarország felzárkózzon a kutatásfejlesztésben élenjárókhoz. A rendezvényen elhangzott, hogy 2002 óta az állam és a vállalatok is kevesebbet fordítanak…
A kihalás veszélye fenyegeti a cápák jó részét, elsősorban a túlhalászás miatt. Tizenegy faj már most súlyosan veszélyeztetett, öt másik egyedeinek száma pedig jelentősen csökkent az elmúlt években - derül ki a Természetvédelmi Világszövetség elemzéséből.
Évtizedes vita végére tehetnek pontot kanadai kutatók, akik egy 290 millió évvel ezelőtt élt állat kövületét találták meg. A lény valószínűleg a mai békák és a szalamandrák közös őse lehet.
Egyre többen halnak meg az elsősorban kórházakban előforduló, az antibiotikumoknak ellenálló baktériumoktól. Angliában és Walesben 2006-ban 8 ezernél is több beteggel végzett az MRSA és a Clistridium difficile.
Az északi-sarkvidéki jégtakaró feldarabolódását bizonyítják a Kanada távoli északi területén talált repedések, amelyek hatására a jég kisebb darabokra törve a tengerbe úszhat.
Élő mikroorganizmusokat, úgynevezett prokariótákat találtak brit és francia kutatók rekordmélységben, 1,6 kilométerrel a tengerfenék alatt. A felfedezés azt jelentheti, hogy más bolygókon is létezhet felszínalatti élet.
Az evés időpontjának gondos megválasztásával mérsékelhetők az időzónák közötti utazás és a műszakokban végzett munka kellemetlen hatásai - közölték a Harvard Egyetem kutatói.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális stratégiát tervez, hogy felvegye a küzdelmet a fiatalok tivornyái és más, ártalmas alkoholfogyasztási szokások ellen, melyek évente 2,3 millió idő előtti halálért felelősek.
Az idősebb betegek esetében az úgynevezett metabolikus szindróma két összetevője, nevezetesen a hipertónia és a magas vércukorszint megbízhatóbban jelzi előre a szívhalál kockázatát, mint a tünetegyüttes öt összetevője együttesen.