Tavaly az összes kérelmező 1,68 százaléka, tizenhat ember részesült államfői kegyelemben, mintegy háromszor annyi, mint 2010-ben - derül ki a közigazgatási tárca által a kormányzati portálon közzétett statisztikai adatokból.
Cincinnati - Élő adásban, egy amerikai kosárlabda mérkőzésen huppant a földre a CBS tévécsatorna műsorvezetője. A peches James Bates alatt összetörtek a szék lábai. A kínos esést százezrek látták az interneten - videó!
Ma lejár a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezések határideje, e napon a fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Szintén ezen a napon jár le az érettségire jelentkezés módosított határideje, a diákok a május-júniusi vizsgaidőszakra eddig adhatják be kérelmüket....
Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok vívó visszalépett a Magyar Olimpiai Bizottságba jelölésétől a párbajtőrözők kapitányi posztjáról szerdán lemondott Kulcsár Győző javára. A szövetség viszont Nagy Tímea helyett nem jelöl mást.
Az MNV Zrt. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Avtv.) 3. § 5. pontja és 26. § -a, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (Vtv.) 5. § (1) bekezdésében foglaltak alapján - a közelmúltban kézhez vett, nagyszámú megkereséseknek is eleget téve - a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszi a korábbi kormány idején a…
Az Aston Martin ugyan viszonylag kis gyártónak tekinthető, mégis minden alkalommal nagy erőkkel jelenik meg a nemzetközi autószalonokon, s nem lesz ez másként Genfben sem. Noha a V12 Zagato prototípusát már Frankfurtban is megcsodálhattuk, ezúttal a sorozatgyártású verziót üdvözölhetjük köreinkben, de nem maradnak újdonság nélkül azok sem, akik a One-77-től, és az egyedi karosszériájú sportautón…
A kormány a bérkompenzációs rendszer átalakítására készül az index.hu értesülése szerint. A lap birtokába jutott előterjesztés megszüntetné azt a 21 milliárdos bérkompenzációs keretet, amire az idei adóváltozások vesztesei közvetlenül pályázhattak, a pénzt a cégek bérpótlásának támogatásához csoportosítják át.
Idén januárban a nyilvántartott álláskeresők száma 648,4 ezer fő volt, ami az előző hónaphoz képest 17,4 százalékos (96,1 ezer fős) növekedést, míg az előző év azonos hónapjához képest 5,2 százalékos (35,9 ezer fős) csökkenést jelent - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal közleményéből.
A nemzetközi piaci folyamatok összességében azt jelzik előre, hogy a jövő héten nem változnak az üzemanyag árak a magyar piacon a GKI Energiakutató értékelése szerint.
Három napos csökkenést követően ismét felfelé vették az irányt az európai részvénypiacok. Az irányadó európai részvényindexek többsége mérsékelt pluszban tartózkodik, a vállalati gyorsjelentéseket...
Dolgozni szeretnék, nem intrikálni. Nem tudok részt venni diplomatikusnak és intellektuálisnak minősített kavarásokban – jelentette ki a Heteknek Tarlós István.
Az Apple javára dőlt el az iPad márkanévről szóló per Sanghajban. A vita ugyanakkor még nem zárult le végleg, a pereskedés jövő héten Kanton tartományban folytatódik.
A Fővárosi Bíróság elrendelte az Electro World CRV Kft. felszámolását. A társaság működtette az Electro World Allee-ban található üzletét. Ezzel ötre emelkedett a cégcsoport érdekeltségei ellen indított felszámolások száma. Felszámolási eljárást kezdeményeztek a korábban egymilliárd forint körüli árbevételt is produkáló Ruha Hungary Kft. ellen is. A nagyatádi ruhagyártó 2010-ben rekordveszteséget…
Habár a nemzetközi piacokon mind a benzin, mind pedig a gázolaj ára 2 százalék fölötti mértékben emelkedett, a forint nagyjából ugyanennyit erősödött a dollárral szemben. A GKI Energiakutató ezért legfeljebb minimális áremelkedésre, inkább stagnálásra számít a jövő heti üzemanyagárakkal kapcsolatban.
Nagy lendülettel tör előre az olajár, mely a 115, majd 120 dolláros szintet is maga mögött hagyva tart a tavaly májusi 127 dolláros lokális csúcs felé. Mindezek közepette a forint árfolyama a...
A kormány a munkavállalói kompenzációra előirányzott összeget irányítaná át azon munkáltatók támogatására, amelyek az 5%-os béremelést sem tudják végrehajtani - derült ki az Index birtokába jutott...
A Gránit Bank korábbi 7 milliárdos mérlegfőösszege 2011. végére több mint 33 milliárdra növekedett, amely elsősorban annak köszönhető, hogy a betétállomány hatszorosára, a kihelyezett hitelek összege pedig közel tízszeresére emelkedett.
Személyes üzenettel és Thank You Steve Jobs feliratú pólóban készített fényképekkel tisztelegnek a magyar kezdeményezésre készített gigantikus emlékkönyvben a tavaly elhunyt Steve Jobs, az amerikai internet guru emlékének
Jövő hétfőig nyújthatják be adóbevallásukat a vállalkozási tevékenységet folytató vagy az általános forgalmi adó körbe tartozó magánszemélyek - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 131. játéknapján a Vancouver Canucks legyőzte a Detroit Red Wings csapatát, ezzel megszakította a hazai együttes 23 mérkőzéses győzelmi sorozatát.
Az előzetesen becsült 0,9 százalékos ütemnél lassabban, 0,8 százalékkal nőtt 2011-ben a brit gazdaság - közölte második becslését a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) pénteken.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 60. játéknapján az Oklahoma City Thunder legyőzte a Los Angeles Lakers csapatát, míg Kevin Durant felülmúlta Kobe Bryantet. A Miami Heat a New York Knickset fektette két vállra.
A kormány a munkavállalói kompenzációra előirányzott összeget irányítaná át azon munkáltatók támogatására, amelyek az 5%-os béremelést sem tudják végrehajtani - derült ki az Index birtokába jutott...
Péntekre virradóra az izraeli légierő két terrorista-bázist támadott meg Gázában, miután a terroristák egyre gyakrabban lőttek rakétákkal dél-izraeli városokat. A légierő jelentése szerint mindkét területen célzott találatot értek el. Gázából sérülésekről nem érkeztek jelentések.
Az USA-ban folytatódni látszik makromutatók lassú, de stabilnak látszó javulása. Továbbra is az marad a legfontosabb kérdés, hogy mindez hogyan hat majd középtávon a Fed monetáris politikájára. Ugyanakkor a mennyiségi enyhítés folyamata az Eurózónában is elkezdődött.
Az IMF-el történő megállapodás talán mégsem lesz annyira sima és gyors, mint ahogyan gondolták. Jöhet egy kisebb korrekció a hazai tőkepiacon. Év végén azonban az IMF megállapodást követően a forint és az állampapírpiac a jelenleginél erősebb lehet – írja az Erste. Ez esetben 6,25 százalék lehet a jegybanki alapkamat, 282,5 forint az euró és nyolc százalék alatti a tíz éves államkötvények hozama.
Ha én gazdag lennék, mindenkivel sok jót tennék. Limuzinnak járnék, ám sofőrömmel gálánsan bánnék. Neki sportos Bentleyt vennék, orcájára széles mosolyt varázsolnék, s a volán mögé ritkán ülnék.
Az összes rendelkezésre álló pénzt leemelte az Államkincstár Esztergom számlájáról a városban működő közintézmények fenntartási költségei miatt - tudta meg a Népszava. A közintézményeket ugyanakkor egy tavaly decemberi határozat értelmében államosították, ennek megfelelően a költségek is az államot terhelnék.
2012-ben elvileg az export húzhatja majd a magyar gazdaságot, ami pozitívan hathat az áruszállításra is. Ennek ellenére az MKB CEB elemzés szerint az idei növekedés jelentősen elmaradhat az elmúlt év első három negyedévében tapasztalt 1,8 százalékos bővüléstől. Az áruszállítás bővüléséhez szükséges infrastruktúrafejlesztések többnyire az unió kohéziós támogatásaiból valósultak meg.
A gyógyszeripar szereplői meglepődtek, az illetékes államtitkárságok titkolóznak, a gyógyszerészek aggódnak. Így összegezhető a napokban megjelent újabb kormányzati költségvetési csomag...
A PSZÁF első fokon pert nyert az ING magánnyugdíjpénztárral szemben a jogosulatlan tagi költségelvonások kapcsán a pénztár által indított perben. Két további magánnyugdíjpénztár már elszámolt vagyonkezelőjével és megtérítette tagjainak az indokolatlanul levont költségeket....
Az idei év eddigi legnagyobb hazai bankkártya-csalásának tűnik az az eset, amit januárban követtek el Budapesten. 22 bankkártya adatait megszerezve, hamis kártyákat felhasználva több millió forint értékben vettek fel készpénzt az ismeretlen elkövetők. A Pénzcentrum.hu most mutatja, melyek a leggyakoribb kártyás lehúzások....