2012. február 24. péntek

febr. 24
12:30
Negyven forintos benzináremelés jöhet? (Infostart)
Nagy lendülettel tör előre az olajár, mely a 115, majd 120 dolláros szintet is maga mögött hagyva tart a tavaly májusi 127 dolláros lokális csúcs felé. Mindezek közepette a forint árfolyama a dollárral szemben fontos támaszszinthez érkezett, vagyis rövidtávon a hazai fizetőeszköz gyengülését sugallja a technikai kép. A technikai elemzés eszköztárával prognosztizált forint gyengülés és olajár…
febr. 24
12:36
Országos Innovációs Napot tartottak az ELTE-n (HR Portál)
Hatodik alkalommal rendezték meg Országos Innovációs Napot az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A szakmai és tudományos programokkal tűzdelt egész napos, ingyenes program részeként sor került az ELTE Innovatív Kutatója díj átadására, valamint a hallgatói innovációs pályázat eredményhirdetésére is. Az előadók között szerepeltek a kormányzati szféra legjelentősebb szakpolitikusai, valamint számos neves…
febr. 24
12:36
Volkswagen - a dolgozóknak is jut a rekord profitból (ProfitLine)
A Volkswagen tavaly több mint kétszeresére növelte profitját: adózott eredménye 16 milliárd eurót tett ki, egy évvel korábban 7,2 milliárdot. Német lapbeszámoló szerint az üzemi tanács előrehaladott tárgyalásokat folytat arról, hogy a dolgozók is részesedjenek a rekord profitból.
febr. 24
12:36
Videó: Durva csattanást úszott meg karcolás nélkül a legjobb női autóversenyző (Sport365)
Hatalmasat csattant autójával a gumifalban a NASCAR Sprint Cup Daytona-i versenyének utolsó körében Danica Patrick. Napjaink legjobb női autóversenyzője Aric Almirolával akadt össze, megpördült, és nagy sebességgel a pályát övező gumifalnak ütközött, de szerencsére karcolások nélkül megúszta a balesetet, nem úgy, mint autója.
febr. 24
12:38
Pert nyert a PSZÁF az ING magánnyugdíj-pénztárral szemben (ProfitLine)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) első fokon pert nyert az ING Önkéntes és Magánnyugdíj-pénztárral szemben abban a közigazgatási perben, amely a pénztár által a tagoknak indokolatlan többletköltséget okozó és a befektetési korlátok megkerülésével történt befektetések miatt indult - közölte a felügyelet pénteken az MTI-vel.
febr. 24
12:39
Felnőttregényen töri a fejét Rowling (Blikk)
Felcsillanhat a J.K. Rowling rajongók szeme, na nem egy újabb Harry Potter regény miatt, hanem az írónő első felnőtteknek szóló könyve kapcsán.
febr. 24
12:39
Panaszkezelésre való a Facebook (Kreatív Online)
Ez is kiderül a Universal McCann elemzéséből.
febr. 24
12:39
Hárman sérültek meg egy balesetben (Blikk)
febr. 24
12:39
Zsiráfcsontokat találtak az Állatkert egyik sétaútja alatt (Alternatív Energia)
Nem mindennapi leletre bukkantak csütörtökön a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kertészeti munkák miatt ásott árkok egyikében ugyanis hatalmas csontokra akadtak. A maradványok kétséget kizáróan egy zsiráftól származnak, és csaknem hetven éve lehettek betemetve az egyik sétány alatt.
febr. 24
12:41
Vádat emeltek a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatója ellen (Blikk)
febr. 24
12:42
Schmuck szerint az MSZP kidobta a lottóötösét (ATV)
Egyelőre nem látszik, miként tudna létrejönni egy széles körű összefogás az Orbán-kormánnyal szemben. Az ellenzéki pártok és mozgalmak energiáit ugyanis nagyban lekötik a házon belüli és a szervezetek közötti feszültségek.
febr. 24
12:44
Bűnszövetség, vesztegetés: vádat emeltek a BA volt jogi vezetői ellen (ATV)
Vesztegetés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatója és több ügyvéd ellen - közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.
febr. 24
12:45
Az NGM cáfolja, hogy szolidaritási adót tervez a kormány (Privátbankár)
Az adóügyekért felelős szaktárcánál, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál érdeklődésünkre cáfolták, hogy a kormány "szolidaritási adó" bevezetését tervezné, holott tegnap erről Szombathely KDNP-s polgármestere a közgyűlés előtt beszélt. A kormány nem akarja megadóztatni a külföldön élő magyar állampolgárokat.
febr. 24
12:51
Győrben rendezik az ergométeres országos bajnokságot (Agroinform)
Az olimpiára készülő Simon Béla - Juhász Adrián páros kirobbanó formában várja a hétvégi ergométeres ob-t.
febr. 24
12:53
Egy győzelemmel az elődöntőbe juthatnak Görbicz Anitáék (Agroinform)
Amennyiben a Győr nyerni tud Dániában, két fordulóval a vége előtt már biztosan bejut a legjobb négy csapat közé.
febr. 24
12:55
Beteg gyermekéhez utazott haza az osztrákok edzője (Agroinform)
Az osztrákok edzője, Alexander Pointner nélkül vette kezdetét csütörtökön a vikersundi sírepülő világbajnokság.
febr. 24
12:57
Zsiráftemetőt találtak az Állatkertben (Blikk)
Budapest – Zsiráftemetőre bukkantak a Fővárosi Állatkertben! A japán kert és a pingvin kifutó közötti sétányon a felújítás során ásott árokban hatalmas csontokra bukkantak a munkások.
febr. 24
12:57
Ötven évesen készül az olimpiára! (Blikk)
febr. 24
12:57
LMP: már most megbukik a költségvetés (Alternatív Energia)
Az LMP véleménye szerint a tavalyi évhez hasonlóan idén februárban is megbukik a költségvetés - írja az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Vágó Gábor és Scheiring Gábor.
febr. 24
13:00
Az OTP menti meg a magyar piacot (Portfolio)
Továbbra is mérsékelt, 0,5% fölötti emelkedést mutat a magyar piac, melyet az egyre erősödő OTP húz felfelé. A bankpapír árfolyama közel 2%-os pluszban tartózkodik, de jelentősebb, 1% körüli...
febr. 24
13:00
Mankók a könnygáz ellen: fogyatékosokkal csapott össze a rendőrség (ATV)
Több tucat jogaiért tüntető, fogyatékkal élő személy ellen vetett be könnygázt a bolíviai rendőrség La Pazban.
febr. 24
13:09
2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről, Második rész, A munkaviszony, X. fejezet, A munkaviszony megszűnése és megszüntetése (HR Portál)
36. A munkaviszony megszűnése 63. § (1) A munkaviszony megszűnik
febr. 24
13:09
Február 27-ig kell beadniuk adóbevallásukat a vállalkozóknak (ProfitLine)
Jövő hétfőig nyújthatják be adóbevallásukat a vállalkozási tevékenységet folytató vagy az általános forgalmi adó körbe tartozó magánszemélyek - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében.
febr. 24
13:09
Schumacher a Red Bullban? (Sport365)
Szívesen látná Michael Schumachert az egyik Red Bull Renaultban Bernie Ecclestone. A Forma-1 mindenható uraként számon tartott brit kifejtette a minap, a hétszeres világbajnok és Vettel remek párost alkotnának.
febr. 24
13:09
Johan Cruyff Mexikóban talált munkát (Agroinform)
A háromszoros aranylabdás holland Johan Cruyff tanácsadó lesz a mexikói sereghajtó Chivas labdarúgócsapatánál.
febr. 24
13:11
LMP: már most megbukik a költségvetés (ProfitLine)
Az LMP véleménye szerint a tavalyi évhez hasonlóan idén februárban is megbukik a költségvetés - írja az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Vágó Gábor és Scheiring Gábor.
febr. 24
13:11
Ryan Giggs 900. mérkőzésére készül (Agroinform)
A Vörös Ördögök 39 éves walesi legendája a Norwich ellen egyedülálló csúcsot állíthat be.
febr. 24
13:15
Milyen lesz az idő a hétvégén? (Infostart)
Egész hétvégén szeles idő lesz, vasárnap néhány fokkal vissza is esik a hőmérséklet, de keddtől újra visszatér az enyhe idő - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
febr. 24
13:15
Távozik a Zenith igazgatóhelyettese (Kreatív Online)
Feladatait közvetlen főnöke veszi át.
febr. 24
13:15
Adóváltozásokat sürget az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint jogi és pénzügyi garanciák szükségesek a befektetői bizalom visszaszerzéséhez, és ezek tennék lehetővé azt is, hogy a kormány kedvező hitelmegállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval.
febr. 24
13:18
Zéró növekedés idénre (Piac és Profit)
A Európai Unió huszonhét tagállamában átlagosan zéró növekedést, vagyis stagnálást vár ez évben az Európai Bizottság, míg az euróövezetben mínusz 0,3 százalékot jelzett előre időszakos prognózisának keretében - közölte csütörtökön Brüsszelben Olli Rehn, az unió végrehajtó testületének gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke. Magyarország számára az első negyedév után ugyan már…
febr. 24
13:18
Húsz vasúti pályaudvaron létesülhet kormányablak (Pénzcentrum)
Húsz vasúti pályaudvaron létesülhet kormányablak - közölte Gál András Levente kormánybiztos és Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója egy csütörtöki háttérbeszélgetésen. A vasúttársaság vezetője arra számít, hogy a szükséges támogatási szerződések aláírása után nagyjából másfél év alatt valósulhatnak meg a beruházások....
febr. 24
13:18
Sarkozy az ellenfelekről: „vicces ember”, „na, őt nem szeretem” (ATV)
"Vicces embernek" tartja és "nincs rossz viszonyban" baloldali riválisával Nicolas Sarkozy francia államfő, de úgy véli, hogy a szocialisták valójában nem Francois Hollande-ot, hanem Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatóját szerették volna elnökjelöltjüknek.
febr. 24
13:24
Orbán: Az új magyar gazdaságpolitika kiállja az idők próbáját (Infostart)
Orbán Viktor szerint az elmúlt másfél évben megalkotott 365 törvénnyel, valamint az új alaptörvénnyel Magyarország megtalálta a jövőbe vezető biztos utat, és joggal remélhető, hogy az új magyar gazdaságpolitika és alkotmányos berendezkedés kiállja az idők próbáját.
febr. 24
13:27
Csábító drágaság - Hyundai i40 1.7 CRDI Aut. teszt (Auto Pult)
Kedves Olvasó, most vegyen egy mély levegőt és kapaszkodjon meg jól foteljének karfájába, ugyanis egy elég nehezen emészthető kijelentés érkezik: a fotókon látható vadonatúj, 1,7 literes dízelmotorral szerelt, automataváltós Hyundai i40 szedán listaára 10,6 millió forint - komolyan. Bizony, én magam sem akartam elhinni, amikor számolgattam az árlista alapján, de hiába ellenőriztem le többször az…
febr. 24
13:27
Goldberger szerint akár 300 métert is lehetne repülni (Agroinform)
A korábbi kiváló síugró, Andreas Goldberger szerint sírepülésben még messze vannak az emberi teljesítőképesség határai.
febr. 24
13:29
Birgit Fischer ötvenévesen is ott akar lenni az olimpián (Agroinform)
Szombaton lesz 50 éves a sporát nagyasszonya, aki mit sem törődve korával gőzerővel készül Londonra.
febr. 24
13:33
Rettegés a sötétben: lessél medvéket! (Blikk)
Csíkszereda - Nem a természetfilmeken szeretné látni a nagyvadakat, hanem élőben? Átélne egy vérfagyasztó, ám biztonságos élményt? Akkor vegyen egy nagy adag bátorságot, kösse fel a gatyát, és még pár ruhadarabot, majd induljon Erdélybe!
febr. 24
13:33
Budai a Malév visszaállamosításáról (Alternatív Energia)
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos nem támogatja a Malév és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló bizottságról szóló indítványához érkezett módosító javaslatokat és a légitársaság csődjében az Orbán-kormány szerepét vizsgáló új vizsgálóbizottság felállítását sem, mert szerinte ezekkel a szocialisták csak a politikai felelősséget akarják elhárítani maguktól - a fideszes politikus erről…
febr. 24
13:36
Magyar Telekom: vizsgálat, büntetés, veszteség, leírás (Portfolio)
A Magyar Telekom 2001 óta van jelen Macedóniában. Akkoriban a piaci verseny nem volt annyira öldöklő, mint az elmúlt években, a relatíve stabil vezetékes piac mellett az alacsony penetrációval...
febr. 24
13:36
Idei mélypontján a magyar államadósság törlesztéskockázata (ATV)
Idei mélypontjára süllyedt a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása a pénteki londoni kereskedésben, tükrözve a piac derűlátását a görög adósságátrendezési tervekkel és az azonnali görög államcsőd elkerülhetőségével kapcsolatban.
febr. 24
13:39
Újra akcióban Németh Lászlóné (Privátbankár)
A tavaly december 23-án beiktatott új nemzeti fejlesztési miniszter, Németh Lászlóné hétfőn először szólalt fel a Parlamentben, tegnap pedig a holland nagykövettel találkozott.
febr. 24
13:42
Idei mélypontján a magyar CDS-árazás Londonban (Infostart)
Idei mélypontjára süllyedt a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása a pénteki londoni kereskedésben, tükrözve a piac derűlátását a görög adósságátrendezési tervekkel és az azonnali görög államcsőd elkerülhetőségével kapcsolatban.
febr. 24
13:42
Pályaorientációs pontokon várják az elbocsátott Nokia-dolgozókat (HR Portál)
Pályaorientációs pontokat nyit a Vasas Szakszervezet helyi alapszervezete és az MSZOSZ megyei képviseletei a Nokia komáromi leépítésében érintettek számára - jelentették be a szakszervezetek pénteken.
febr. 24
13:42
Nokia - Pályaorientációs pontokat nyitnak a szakszervezetek (ProfitLine)
Pályaorientációs pontokat nyit a Vasas Szakszervezet helyi alapszervezete és az MSZOSZ megyei képviseletei a Nokia komáromi leépítésében érintettek számára - jelentették be a szakszervezetek pénteken.
febr. 24
13:42
Videó: Íme a világ legelképesztőbb tizenegyese (Sport365)
Talán még nem is látott ilyet a világ. Hihetetlen büntetőt fújt be a bíró egy argentin alacsonyabb osztályú meccsen.
febr. 24
13:44
További két olaszországi gyárát zárhatja be a Fiat (HR Portál)
A Fiat-Chrysler csoport és az autóipar helyzetéről nyilatkozott Sergio Marchionne, a torinói autógyár vezérigazgatója a Corriere della Sera olasz napilapban.
febr. 24
13:44
Kósa Lajos: Debrecen készen áll további repülőjáratok fogadására (ProfitLine)
A debreceni repülőtér "gond nélkül" készen áll évi 300 ezres utasforgalom lebonyolítására, így esetleges további menetrend szerinti járatok fogadására is - mondta Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken sajtótájékoztatón a városban.
febr. 24
13:45
Maidana ki akarja ütni Alexandert (Agroinform)
Marcos Rene Maidana biztosra szeretne menni a hazai pályán bunyózó Devon Alexander ellen, ezért a K.O.-ra törekszik.
febr. 24
13:46
Logisztika: határokon átívelő stratégia alakult (HR Portál)
Nemzetközi logisztikai együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá négy országbeli kilenc partnerrel a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA). Az együttműködés fő célja egy határokon átívelő klaszterstratégia megalkotása négy kiemelt ágazatban, valamint vállalkozásfejlesztési hálózatok és vállalkozások, és klaszterek közti együttműködések kialakítása.

Keresés