A székelyföldi Gyergyószentmiklóson a rendőrség vizsgálja a Wass Albert születésének 105. évfordulója alkalmából tartott január 8-i megemlékezés szervezőit és előadóit.
Hiába vezetett, végül 1-1-es döntetlent játszott Parmában a listavezető Juventus, amelynek így már csak három pont az előnye az Atalanta ellen győztes Lazio előtt az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának vasárnap délutáni összecsapásait követően.
Zürich ‒ Egyre inkább dagad az Aranylabda-botrány. Néhány, a döntésben részt vevő futballista, szövetségi kapitány és az arab al-Dzsazíra televízió szerint ugyanis csalás történt a szavazáson, nem a leadott voksoknak megfelelő a végeredmény.
Sven Kramer és Ireen Wüst révén hazai sikerek születtek a hollandiai Heerenveenben rendezett gyorskorcsolya összetett Európa-bajnokságon, melyen az egyetlen magyar induló, Lykovcán Ágota a 22. helyen zárt.
Hétfő reggelig az ország nagy részén folytatódik a havazás, a Dunántúlon erősebb, az ország keleti felén gyengébb intenzitással. Mindeközben a délkelet felől bekövetkező enyhülés hatására a csapadékforma esőbe, helyenként átmenetileg ónos esőbe válthat. Az Alpokalján és a Kisalföldön akár 30-40 centiméteres hótakaró is kialakulhat hétfő délutánra.
Az adóhatóság 25 ezer olyan görög polgárt rendelt be január végéig elszámoltatásra, akik 2009 és 2011 között nagyobb összeget utaltak át külföldre - írja a görög To Vima vasárnapi lap.
A neves befektetési guru, Warren Buffett óriásnak nevezte és méltatta Philip Fisher munkáját, gondolataiból saját maga is merített. Fisher eredetileg 1958-ban megjelent Közönséges részvények -...
A vélekedések szerint a szezon végén José Mourinho távozik a Real Madrid kispadjáról, a lehetséges érkezők listáján pedig igen előkelő helyet foglal el Jürgen Klopp, a Borussia Dortmund edzője.
Hamar ‒ Mintegy négyezer norvég perceken keresztül felállva, vastapssal köszöntötte Gyurta Dánielt (23). A tavaly nyári londoni olimpián 200 méter mellen győztes úszó a skandináv ország szombat késő esti sportgáláján adta át az emlékérmet a 2012 áprilisában elhunyt norvég barátja, versenyzőtársa, Alexander Dale Oen (†26) családjának.
A színész arra kérte az orosz közönséget: ne csatlakozzanak a tömeg kórusához. Gondolkodjanak önállóan, "mert csak egy szabadon gondolkodó egyén képes valami nagyszerűt alkotni".
Munkájuk kulisszatitkait osztották meg egymással és a közönséggel a Golden Globe-díjra jelölt európai rendezők egy szombaton Los Angelesben megrendezett szimpóziumon.
Sajátságos mentőakciót hajtottak végre Komárom-Esztergom megyében. Két 11 éves kisgyerek kért segítséget a zsaruktól, akik bezárták magukat egy játszószobába. A rendőrök kiszabadították a leleményes kis foglyokat.
Az Inter holland klasszisának augusztusban lejár a szerződése, és nem tervezi a hosszabbítást jelenlegi klubjával. A Galatasaray vinné is, hétfőig várják döntését, de Wesley Sneijder nem siet igent mondani a törököknek.
Mostani teljesítményével aligha fog sportszerűségi versenyt nyerni a Real Madrid: a spanyol futballcsapat mindhárom idei mérkőzésén piros lapot kapott egy-egy játékosa.
Saját kapujától az ellenfél kapujáig vitte a labdát, majd húsz méterről bombázott hatalmas gólt a Hamburg 20 éves dél-koreai játékosa, Hjon-Min Szon az Austria Vienna elleni barátságos mérkőzésen!
A londoni játékokon 10 kilométeren olimpiai bajnok Risztov Éva diadalmaskodott ötezer méteren vasárnap az első maratonúszó medencés országos bajnokságon Debrecenben, ahol a felnőttek számára még háromezer méteren rendeztek versenyeket.
Egyszer és mindenkorra le kell zárni a Benes dekrétumok kérdését - jelentette ki Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke a szlovák közszolgálati televízió egyik politikai vitaműsorában vasárnap.
Lionel Messi úgy érzi, más ember lett, mióta kisfia, Thiago belépett az életébe. A négyszeres aranylabdás felesége, Antonella Roccuzzo novemberben adott életet gyermeküknek.
A címvédő és második helyen álló Manchester City 2-0-ra nyert az Arsenal vendégeként az angol labdarúgó Premier League 22. fordulójának vasárnapi második rangadóján.
A görög adóhatóság 25 ezer olyan görög polgárt rendelt be január végéig elszámoltatásra, akik 2009 és 2011 között nagyobb összeget utaltak át külföldre - írja a görög To Vima vasárnapi lap.
Parádés góllal nyerte meg a Runcorn Linnets csapata a Barnoldswick Town elleni angol kilencedosztályú bajnokiját. Matty Cross remek ollózós találattal döntötte el a három pont sorsát.
A The Sun értesülései szerint megvan már Pep Guardiola helye: a Manchester City kispadján váltja majd Roberto Mancinit a nyáron. A pénz se kevés: adózás után maradna évi 10 millió fontja...
Az Arsenal FC lengyel kapusa, Wijciech Szczesny felháborodott az esetleges távozását firtató kérdéseken, főleg a Tottenhammel kapcsolatos fejtegetések miatt kelt ki magából.
Risztov Éva diadalmaskodott ötezer méteren vasárnap az első maratonúszó medencés országos bajnokságon Debrecenben, ahol a felnőttek számára még háromezer méteren rendeztek versenyeket.
Budapest - Bár Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár sikertörténetként értékelte az iskolák év eleji államosítását, szerkesztőségünkhöz számos panasz érkezett a pedagógusok részéről. Volt, aki az étkezési utalványát, volt, aki a BKV-bérletét siratta.
Hét hónap után ismét 297 forintot kellett adni az európai közös pénz egy egységéért a héten. A bankközi devizapiacon tapasztalható sokk oka egyértelmű. Már a világ tőkecentrumaiban is szembesülnek azzal, hogy a március 3-i elnökváltással a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvesztheti függetlenségét. Kérdéses, hogy a kormány képes lesz-e arra, hogy kordában tartsa a magyar fizetőeszközt.