Mint arról a sport365.hu beszámolt: a bajnokság hetedik helyén álló WBA közleménye szerint Gera Zoltán 6-9 hónapra dőlt ki. Steve Clarke vezetőedző szomorúan nyilatkozott.
A WTCC-ben szereplő Arena International Motorsport közleményben jelentette be, hogy 2013-ban már nem vesz részt a túraautó-világbajnokság küzdelmeiben.
Megváltoztatta a médiafogyasztást a tabletek térnyerése, használatuk sokkal inkább helyhez kötött, mint amire a szakértők korábban számítottak és minden más eszközénél intenzívebb. De hanyadik képernyő valójában a tablet? Mikor és hol használjuk? Egy friss kutatásból ezekre a kérdésekre kapunk választ, melyek jól megvilágítják azt is, hogy egyáltalán mire jók ezek az eszközök.
Továbbra is jelentős hitelkockázatot jelent a hitelkoncentráció a négy közép-európai uniós gazdaság bankrendszereiben - figyelmeztetett jelentésében a Moody's Investors Service.
Továbbra is jelentős hitelkockázatot jelent a négy közép-európai EU-gazdaság - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - bankrendszereiben a hitelkoncentráció, vagyis az, hogy a...
57 000 forintról 75 500 forintra emelkedett 2011 és 2013 között a közfoglalkoztatási bér, és bár idén a tavalyihoz képest 5,2 százalékos emelkedés valósul meg, még mindig csak arról beszélhetünk, hogy már nem nettó 47 ezer, hanem 49 ezer forintból kell tudnia megélni a közmunkásoknak. Az adójóváírás eltörlése miatt nagyra nőtt a kiskeresetűek bruttó és nettó keresete közti rés....
Az ünnepek között régi ismerős kopogtatott be szerkesztőségünkhöz: a 2006-ban piacra dobott, 2010-ben pedig frissítésen átesett Nissan Note 1,4 literes alapmotorral, ám csúcsfelszereltséggel büszkélkedő változata volt az, amelyet szinte ugyanezen formájában két és fél éve már egyszer górcső alá vettünk.
A Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezés tagjai szerint Magyarország elveszített egy évtizedet, leszakadt a régió országaitól, ezért a 2014-es választásokat követően a kormánynak alapvető fordulatot kell végrehajtania annak érdekében, hogy a gazdaság felzárkózási pályára kerüljön - ismertette a keddi ellenzéki egyeztetés végén a megjelent négy párt által elfogadott közleményt az MSZP…
Budapest – Alaposan összetörte autóját Bálizs Anett. A Jóban Rosszban Fanni nővére éppen dolgozni indult a kőbányai stúdióba, amikor önhibáján kívül megtörtént a baj, amelynek akár tragédia is lehetett volna a vége.
A Stabilitás Pénztárszövetség tapasztalatai szerint egyre többször találkozni olyan félrevezető hirdetésekkel, amelyek az ismert adókedvezmények mellett további nagy összegeket ígérnek a pénztártagok egy szűk körének. Ez a szövetség szerint félrevezető lehet, ugyanis a pénztári tagság lényege nem a rövid távú adóelőny, hanem a hosszú távú megtakarítás.
Személyes megbeszélésre hívta Bayer Zsoltot múlt szombati írásával kapcsolatban az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke, Farkas Flórán fideszes országgyűlési képviselő.
A hatodik helyen kiemelt osztrák Jürgen Melzer már a nyitókörben kiesett kedden az Aucklandben zajló, 436 ezer dollár összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.
Az ünnepek között régi ismerős kopogtatott be szerkesztőségünkhöz: a 2006-ban piacra dobott, 2010-ben pedig frissítésen átesett Nissan Note 1,4 literes alapmotorral, ám csúcsfelszereltséggel büszkélkedő változata volt az, amelyet szinte ugyanezen formájában két és fél éve már egyszer górcső alá vettünk.
Újabb utalványok forgalmazását kezdi meg a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. január közepétől az Erzsébet-utalvány család keretében - jelentette be Kocsmár Kornél, a NÜSZ ügyvezető igazgatója kedden Budapesten, egy szakmai fórumon.
A 7. helyen kiemelt dán Caroline Wozniacki három szettben kikapott az ezúttal selejtezőre kényszerült, kétszeres Grand Slam-tornagyőztes orosz Szvetlana Kuznyecovától.
A kisadózók tételes adóját, azaz a katát választók akár évi egy bevallásra csökkenthetik adminisztrációs kötelezettségüket - tájékoztatott a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV).
Tegnap a Diósgyőri VTK futballcsapata is elkezdte a felkészülését a tavaszi idényre. A Bükkben futott másfél órát a csapat, ami igazi próbatételnek bizonyult.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának döntése értelmében a magyar válogatott a következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzését zárt kapuk mögött köteles lejátszani március 22-én.
Továbbra is jelentős hitelkockázatot jelent a négy közép-európai EU-gazdaság - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - bankrendszereiben a hitelkoncentráció, vagyis az, hogy a legnagyobb néhány hitelfelvevőhöz kihelyezett kinnlevőség-állomány aránya magas - állapítja meg a térségi bankrendszerek állapotáról összeállított idei első áttekintésében a Moody's Investors Service.
Az angol The Sun cikke szerint a roppant ambiciózus Lotus-csapat vezetője, Gerard Lopez úgy gondolja, hogy Kimi Räikkönen komolyan várományosa lehet a világbajnoki címnek.
Ellenzéki szervezetek szerint a második Orbán-kormány gazdaságpolitikája elhibázott és felelőssé tehető a recesszióért, a gazdasági környezet kiszámíthatatlanságáért, a tőke és a képzett munkaerő kiáramlásáért. A Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezés szerint ezért teljes gazdasági fordulatra van szükség.
"2010 és 2012 között folyamatosan ment a cigányozás, mégsem történt semmi, álszent magatartás a magát liberálisnak valló elitnek a cigányság megkülönböztetése ellen való kiállás" - hangzott el a Roma Club Alapítvány második nyilvános konzultációján kedden este, az ELTE-n.
Lefelé veheti az irányt az arany árfolyama Marc Faber szerint, a neves svájci befektető 10%-os korrekciót vár a nemesfém piacán - írja a CNBC. Viszont véleménye szerint még mindig érdemes aranyat...
Riadalmat keltett Izraelben, hogy Barack Obama amerikai elnök Chuck Hagelt jelölte védelmi miniszternek - írta kedden a helyi média. Az állami vezetők közül csak Reuven Rivlin parlamenti elnök fejezte ki aggodalmát.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának döntése értelmében a magyar válogatott a következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzését zárt kapuk mögött köteles lejátszani március 22-én.
A nagyon rossz ipari adat tükrében tovább mélyülhet a magyar recesszió. A hírre elgyengült a forint. Közben 10 éves mélyponton az éves hiányadat. A befektetők feszülten várják az amerikai gyorsjelentéseket.
A 10,5 millió lakosú Csehországban ez év elejére 1103-ra emelkedett a 100 évesnél idősebb emberek száma, egy éve 1035, két éve 913 "százontúlit" tartottak nyilván; idén további 466 személy töltheti be századik életévét.
A török kormány és az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Abdullah Öcalan kurd vezető megállapodott annak a tervnek a kereteiről, amely előirányozná a kurd felkelők lefegyverzését cserébe a kisebbségi jogokért - írja keddi számában a Radikal napilap.
Az Aerosvit ukrán légitársaság nyolc érkező és kilenc induló járatát törölték kedden - közölte a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér. A repülőtér fizetési elmaradás miatt a múlt pénteken...
A Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezés tagjai szerint Magyarország elveszített egy évtizedet, leszakadt a régió országaitól, ezért a 2014-es választásokat követően a kormánynak alapvető fordulatot kell végrehajtania annak érdekében, hogy a gazdaság felzárkózási pályára kerüljön - ismertette a keddi ellenzéki egyeztetés végén a megjelent négy párt által elfogadott közleményt az MSZP…