2010. március 27. szombat

márc. 27
11:39
Rosberg úgy érzi, előrébb is végezhetett volna (F1világ)
Bár csapattársa, Michael Schumacher előtt végzett, Nico Rosberg elmondta, hogy nincs megelégedve a mai időmérőn mutatott teljesítményével, ugyanis sokkal jobb helyen is végezhetett volna, ha nem hibázik gyorskörén.
márc. 27
12:12
Massa bajban lesz, ha nem javul az idő (F1világ)
Felipe Massa bízik abban, hogy vasárnap melegebb lesz az Albert Parkban, ugyanis elmondása szerint azért nem tudott előrébb végezni a mai időmérőn, mert képtelen volt üzemi hőfokra hevíteni az abroncsokat.
márc. 27
12:45
Vettel számára csak a győzelem elfogadható (F1világ)
Sebastian Vettel mindent el fog követni annak érdekében, hogy visszavágjon a szezonnyitón történtekért, és győzelemre váltsa rajtelsőségét a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon, miután fantasztikusan teljesített a hétvége eddigi részében.
márc. 27
13:18
A Virgin vezére nem aggódik a tankprobléma miatt (F1világ)
Richard Branson nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy csapatának át kell építenie autóját, hogy egy nagyobb üzemanyagtank befogadására alkalmas legyen, miután kiderült, hogy elszámolták magukat, és egy kicsit kicsire sikerült a tankjuk.
márc. 27
13:51
Schumacher csúnyán berágott Alonsóra (F1világ)
Michael Schumacher felháborodásának adott hangot az időmérőt követően, ahol elmondása szerint azért nem tudott előrébb végezni, mert feltartották. A német pilóta az FIA versenyigazgatójához, Charlie Whitinghoz fordult az ügy tisztázása miatt.
márc. 27
14:57
A McLaren végsebességben továbbra is verhetetlen (F1világ)
Az első versenyhétvégéhez hasonlóan, eddig ezen a hétvégén is a McLaren MP4/25 a leggyorsabb az egyenesekben, ami nagyban annak is köszönhető, hogy a wokingi gárda egyedüliként használja az úgynevezett F-csatornát, ami éppen a végsebességet növeli. A McLaren a három szabadedzésen és az időmérőn is a leggyorsabb volt az egyenesekben, de nem is ez a legfurcsább, sokkal inkább az, hogy a…
márc. 27
16:36
A Mercedes sürgeti saját F-csatornája bevetését (F1világ)
A Mercedes GP vezetése megerősítette, hogy már gőzerővel dolgozik saját tervezésű szellőző rendszere tervezésén és fejlesztésén, hogy minél előbb bevethető állapotba hozza azt, mivel úgy gondolja, hogy az komoly előnyt jelent a versenyeken.
márc. 27
18:48
Trükközik a Red Bull a hasmagassággal? (F1világ)
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn arra kéri az FIA-t, hogy tisztázza a felfüggesztés rendszerekre vonatkozó szabályokat, ugyanis felmerült a gyanú, hogy bizonyos csapatok, köztük a Red Bull is változtat autói hasmagasságán az időmérő és a verseny között.

2010. március 28. vasárnap

márc. 28
8:27
A boxutcából rajtolnak a Virgin versenyzői (F1világ)
Timo Glock és Lucas di Grassi a boxutcából vág neki a vasárnapi Ausztrál Nagydíjnak, miután a Virgin Racing úgy döntött, elővigyázatosságból kicserél néhány elemet az autójában az időmérő után.
márc. 28
10:06
Button parádés taktikával győzött Melbourne-ben (F1világ)
Jenson Button hibátlan vezetést bemutatva, megszerezte a győzelmet az Ausztrál Nagydíjon, ahol izgalmakban nem volt hiány. A McLaren világbajnoka mögött Robert Kubica és a két Ferrari érkezett be.
márc. 28
10:39
Vettel: Nem az én hibám volt a kiesés (F1világ)
Sebastian Vettel elmondta, hogy nem vezetői hiba miatt kellett feladnia az élről az Ausztrál Nagydíjat, hanem egy fékprobléma miatt csúszott ki az egyik kanyarban, és ragadt be a kavicságyba.
márc. 28
11:12
Hamilton értetlenül áll a McLaren hibája előtt (F1világ)
Lewis Hamilton szerint karrierje egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a mai Ausztrál Nagydíjon, és egyértelműen csapata rossz gumistratégiáját, illetve Mark Webber hibáját okolja azért, hogy nem tudott előrébb végezni.
márc. 28
11:45
Webber sajnálja, és elnézést kér Hamiltontól (F1világ)
Mark Webber tisztában van azzal, hogy hibát követett el, ezért elnézést is kért Lewis Hamiltontól, akivel összeütközött a verseny utolsó köreiben. A Red Bull ausztrál pilótája viszont úgy gondolja, hogy legalább egy izgalmakban gazdag futamot láthattak a nézők.
márc. 28
12:18
Massa megtörte az átkot Melbourne-ben (F1világ)
Felipe Massa tisztában volt azzal, hogy nem ez lesz élete legjobb hétvégéje a Forma-1-ben, hiszen általában nem szerepel túl jól Ausztráliában, ám harmadik helyével túlszárnyalta addigi legjobb eredményét, és először állhatott fel a dobogóra az Albert Parkban.
márc. 28
12:20
Schumacher ismét jól szórakozott a versenyen (F1világ)
Michael Schumacher elégedett volt a mai versenyen mutatott teljesítményével, és élvezte a csatákat a középmezőnyben, miután már az első kanyarban megpördült, és visszacsúszott az utolsó pozícióba.
márc. 28
13:24
Alonso: Mindenki befoghatja a száját! (F1világ)
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a lehető legjobban válaszoltak az első verseny utáni – egyébként teljesen jogos – kritikákra, és bízik abban, hogy a hétvégi izgalmakban gazdag versennyel sikerül egy időre elhallgattatni a felháborodott rajongókat.
márc. 28
13:57
Webber megrovást kapott Hamilton kiütéséért (F1világ)
Az Ausztrál Nagydíj sportfelügyelői figyelmeztetésen részesítették Mark Webbert a vasárnapi futam után, amiért összeütközött Lewis Hamiltonnal az utolsó körökben.
márc. 28
14:30
Button nem félt kockáztatni a győzelemért (F1világ)
Jenson Button saját döntése volt az, hogy már korán stratégiát vált, és felteteti autójára a slick gumikat, ami fantasztikus húzásnak bizonyult, hiszen szinte azonnal az élen találta magát, és amint Sebastian Vettel kiesett, semmi sem akadályozhatta meg, hogy megnyerje a versenyt.
márc. 28
19:27
Horner: Vettel simán győzött volna Ausztráliában (F1világ)
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner szerint Sebastian Vettel irányítása alatt tartotta a versenyt, és simán győzött volna a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon, ha nem hibásodik meg autója, zsinórban már másodszor.
márc. 28
21:06
Alonso mindent egy lapra tett fel Melbourne-ben (F1világ)
Fernando Alonso bevallotta, hogy az első körben történt incidens után, aminek következtében egyik pillanatról a másikra a mezőny végén találta magát, még csak abban sem hitt, hogy pontot tud szerezni a mai futamon, ezért szinte ész nélkül hajtott az első körökben.

2010. március 29. hétfő

márc. 29
10:51
A McLaren egy kettős győzelmet dobott el magától (F1világ)
Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy csapata hatalmasat hibázott azzal, hogy egy extra kiállást iktatott be számára a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon, mert úgy érzi, ha ezt nem lépi meg, akkor kettős győzelmet arathattak volna Melbourne-ben.
márc. 29
11:57
Kubica: Reálisan kell látnunk az esélyeinket (F1világ)
Robert Kubica boldogan nyilatkozott, miután hatalmas meglepetést szerezve csapatának, a második helyen futott célba a hétvégi Ausztrál Nagydíjon.
márc. 29
14:42
Horner: Nincs pánik a Red Bullnál (F1világ)
Christian Horner elmondta, hogy az elmúlt két versenyen fellépett technikai problémák ellenére sem estek pánikba, mert tudják, hogy még semmi nincs veszve.
márc. 29
17:27
A McLaren nem akart kiszúrni Hamiltonnal (F1világ)
Martin Whitmarsh elmondta, hogy csapata úgy érezte, helyesen cselekszik, mikor másodszor is kihívta Lewis Hamiltont új gumikért az Ausztrál Nagydíjon, bár így utólag már tudja, hogy ezzel elvették tőle a második helyet.
márc. 29
18:33
Mégsem vezetik be a Halót 2017-ben (F1világ)
A Halo bevezetése ellen voksoltak a Forma-1 Stratégiai Munkacsoportjának tagjai mai, genfi ülésükön. Tovább »
márc. 29
19:06
Használhatatlanok a tükrök a Forma-1-ben? (F1világ)
A versenyzők arra kérik az FIA-t, hogy segítsen javítani az autókon lévő visszapillantó tükrök hatékonyságán, miután a hétvégén számos feltartás volt amiatt, hogy használhatatlanok a tükrök, amik manapság már inkább aerodinamikai elemek.

2010. március 30. kedd

márc. 30
10:30
Schumacher nem foglalkozik a kritikákkal (F1világ)
Michael Schumacher elmondta, hogy elégedett volt a hétvégi Ausztrál Nagydíjon látottakkal, jóllehet csak a tízedik helyen végzett, és sokan komoly kritikával illették a teljesítményét.
márc. 30
11:36
Vettel nehezen tudna nemet mondani a Ferrarinak (F1világ)
Sebastian Vettel bevallotta, hogy mint minden normális pilótának, neki is különleges lenne a Ferrari színeiben versenyezni a Forma-1-ben, jóllehet erre még várnia kell, hiszen jelenleg is érvényben lévő szerződése legalább 2011 végéig szól a Red Bullal.
márc. 30
13:48
Káoszfutam lehet Malajziában (F1világ)
A meteorológusok előrejelzései szerint a hétvégi Maláj Nagydíj mindhárom napján jó esély van a felhőszakadra, és trópusi viharokra lehet számítani, így szinte biztosra vehető, hogy nem lesz könnyű dolguk a csapatoknak Sepangban.
márc. 30
14:21
Hamiltonnak menedzserre van szüksége (F1világ)
David Coulthard azt tanácsolja Lewis Hamiltonnak, hogy mielőbb találjon maga mellé egy jól képzett menedzsert, aki segít neki megfelelően kezelni az olyan helyzeteket, mint amibe a hétvégén is belekeveredett, mikor elkapták a rendőrök, miközben közúton driftelt Melbourne-ben.
márc. 30
16:00
A Brembo cáfolja, hogy fékhiba miatt esett ki Vettel (F1világ)
A Red Bull Racing fékrendszerének beszállítója, a Brembo cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint fékhiba okozta Sebastian Vettel kiesését az Ausztrál Nagydíjon, ami miatt idén már zsinórban másodszor kellett búcsút intenie a biztosnak hitt győzelemtől.
márc. 30
16:33
Szeretnél te is F1-es autót vagy MIG31-est vezetni? (x) (F1világ)
A Meglepkék csapata valóra váltja álmodat! Most végre te is vezethetsz Renault-t, Arrows-t vagy Jordant. De nem csak szimulátorban, hanem istenigazából!
márc. 30
16:35
A Renault még agresszívebb lesz a versenyeken (F1világ)
A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier szerint még agresszívebb stratégiát választhatnak a következő versenyeken, miután a múlt héten bizonyosságot nyert, hogy az R30 kiválóan bánik az abroncsokkal, még extrémebb körülmények között is.
márc. 30
17:39
A Red Bull örülne, ha tisztázná őket az FIA (F1világ)
A Red Bull Racing vezetése kijelentette, hogy nem lenne ellenére, ha az FIA pontosítana, és egyben szigorítana a felfüggesztésre vonatkozó szabályokon, miután egyesek azzal vádolják őket, hogy változtatnak autóik hasmagasságán az időmérő és a verseny között.

2010. március 31. szerda

márc. 31
10:06
Nyereményjáték: Száguldó Cirkusz 2009-10 (F1világ)
<br>Válaszolj helyesen kérdésünkre, és nyerd meg a három Száguldó Cirkusz 2009-2010 című könyv egyikét!
márc. 31
11:45
A Mercedes védelmébe vette Schumachert (F1világ)
A Mercedes Motorsport igazgatója, Norbert Haug úgy gondolja, hogy Michael Schumacher idővel ugyanolyan versenyképes lesz, mint fénykorában volt, jóllehet sokaknak csalódást okozott az első két versenyen mutatott teljesítményével.
márc. 31
12:18
A Hispania vezére két másodperces javulást vár (F1világ)
A Hispania Racing csapatfőnöke, Colin Kolles meg van győződve arról, hogy még legalább két másodperc van csomagjukban, így ha minden a tervek szerint alakul, akkor hamarosan felzárkózhatnak a több újoncra.
márc. 31
14:30
Button: Nem lesz könnyű dolgunk Malajziában (F1világ)
Jenson Button mindenkit figyelmeztetett, hogy az Ausztrál Nagydíjon aratott győzelme után ne várjanak tőle újabb diadalt a hétvégén, ugyanis meglátása szerint a maláj ring nem fog olyan jól feküdni az MP4/25-nek.
márc. 31
18:54
A Mercedes GP komoly előrelépésre számít (F1világ)
A Mercedes Grand Prix vezetése továbbra is úgy gondolja, hogy mindene megvan ahhoz, hogy nagyot lépjen előre, és egy olyan autót biztosítson versenyzőinek, amellyel harcba tudnak szállni a futamgyőzelmekért, és a bajnoki címért a szezon későbbi részében.

Keresés