Megújították az MSZP fővárosi elnökének és három alelnökének posztját a pénteki budapesti tisztújító küldöttgyűlésen - mondta Burány Sándor, a fővárosi MSZP újraválasztott elnöke az MTI-nek.
Folytatódik a sztrájk a vasútnál és Ferihegyen is. Egy éven belül ezer buszt állíthat forgalomba a BKV. A gyalogátkelőhelyek biztonságosabbá tételét sürgeti az ombudsman. A nap hírei.
Az SZDSZ szerint a kormány súlyos hibát követett el azzal, hogy parlamenti felhatalmazás nélkül döntött nyolcvanmilliárd forint szétosztásáról - közölte a liberális párt pénteken az MTI-vel.
Nem volt szó gyűlöletkeltésről Kolompár Orbán beszédében, amelyet a karácsonyi OCÖ-közgyűlésen mondott el - közölte az MTI-vel ifj. Bogdán János, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szóvivője, aki a Magyar Nemzet pénteki számában megjelentekre reagált.
A társadalom egyre nagyobb része érzi úgy, hogy a gazdasági válság hatása már beleszól a saját anyagi helyzetébe is - derül ki a Forsense legújabb felméréséből. A közvélemény-kutató intézet december 2. és 12. között ezer embert kérdezett meg a témában. Az ellenzékiek pesszimistábbak, és egyre többen gondolják úgy, a válság akár évekig is elhúzódhat.
Harmadik nekifutásra sem szavazta meg a ferencvárosi képviselő-testület a Nemzeti Színház adótartozásának mérséklésére benyújtott előterjesztést - közölte Gegesy Ferenc, a IX. kerület független polgármestere.
Szabad-e bejönni ide betlehemmel? - címmel tartja meg hagyományos, gyermekeknek szóló karácsonyi koncertjét a Kaláka együttes december 21-én a 12. kerületi Művelődési Központban.
Az elmúlt napok bíztató fejleményei ellenére nem született megállapodás pénteken a ferihegyi repülőtéren, a konfliktusban álló felek kölcsönösen törvénysértőnek nevezték egymás megállapodás-tervezeteit. A szakszervezetek szerint a tárgyalások szombaton délelőtt folytatódhatnak.
Összesen tizenöten pályáznak a közszolgálati televízió elnöki posztjára - mondta Czeglédi László, a Magyar Televíziót (MTV) felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke pénteken, a benyújtási határidő lejárta után az MTI-nek.
Áll a közlekedés a miskolci Tiszai pályaudvaron, ahol továbbra is száz százalékban sztrájkolnak a műszaki kocsivizsgálók, nem vették fel a munkát a forgalmi szolgálattevők, és jelentős számban támogatják a munkabeszüntetést a jegyvizsgálók, pénztárosok is.
A szabadságukra Nyugat-Európából hazatérő szerb és török vendégmunkások miatt egyórás sor alakult ki a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán - tájékoztatott a rendőrség.
Továbbra is bizonytalan a vasúti menetrend a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) munkabeszüntetése miatt, ezért útvonal rövidülésekre és jelentős késésekre kell számítani - közölte Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke péntek este az MTI-vel.
Változik az ünnepek idején a BKV menetrendje. 20-án, szombaton a pénteki iskolaszüneti menetrend lesz érvényben, míg vasárnap munkaszüneti, 22-én az iskolaszüneti hétfő-csütörtöki, szentesete előtt egy nappal pedig ismét az iskolaszünetben érvényes pénteki menetrendnek megfelelően lehet majd utazni a BKV járatokkal.
Maratoni tárgyalás után megegyezett a kormány a 13. havi bér elvonása miatti kompenzációról a közszféra munkavállalóival, így elmarad a január 12-ére tervezett egységes közszolgálati sztrájk. Az egy hete tartó vasutas sztrájk viszont folytatódik: a szakszervezet és a MÁV pénzügyi jellegű vitáját kemény hangú politikai nyilatkozatok is tarkítják, miközben nem látszik a megegyezés reménye. Sőt,…
Meglepte a miniszterelnököt, hogy Orbán Viktor elutasította tárgyalási javaslatát. Gyurcsány Ferenc szerint ugyanis lenne miről beszélniük. A pénzügyminiszter is bírálta a Fidesz-t, amiért az továbbra is "benn maradt az ígérgető pozicióban". A szakértő szerint Orbán a radikális szavazatokat félti és ezért nem egyezkedik.
Magyarország számára az egyedüli lehetőség az, ha az oktatást, a képzést, a kultúrát, az innovációt állítja a középpontba, véli Hiller István oktatási és kulturális miniszter. A felsőoktatásban jövőre befejeződik a reform, most már a finomhangolás folyik, a közoktatás korszerűsítése jó irányba halad. A miniszter úgy látja, az idei Reneszánsz Év bebizonyította, hogy az ország tud élni a kultúra…
Seregszemlét és a "régi-új országhódítókkal" szembeni demonstrációt tart holnap 16 órától a Magyar Gárda Mozgalom. A Regnum Marianum emlékmű mögé bejelentett, várhatóan kordonokkal körbekerítendő rendezvényen felszólal majd Kiss Róbert, a gárda főkapitánya, ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész és Szegedi Csanád, a Jobbik-párt alelnöke, egyben a Magyar Gárda egyik alapítója is. A demonstrációt…
Ősz óta gyakorlatilag megfordult a trend; az élelmiszerárak az idén megszokott növekedési pálya helyett csökkenni kezdtek – ez derül ki több kimutatásból is. Lapunk annak nézett utána, valóban olcsóbban vásárolhatunk-e idén karácsony előtt? Ennek azért is nagy a jelentősége, mert a magyarok kiadásaik legnagyobb részét élelmiszerre fordítják. Ezen belül egyre több gyümölcsöt, zöldséget fogyasztunk,…
30 napig őrizetben marad a Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség elnöke és főosztályvezetője. A gyanú szerint hamis igazolásokkal elősegítették, hogy elmarasztalt cégek közbeszerzési pályázaton indulhassanak, illetve állami támogatáshoz juthassanak.
A hídon újrainduló villamosforgalom miatt megszűnnek a 47-49V és a 149-249V jelzésű villamospótló autóbuszok. Ismét a korábbi útvonalon, a Deák Ferenc tér és a budafoki Városház tér között jár a 47-es villamos, és közlekedik a 49-es villamos is a Deák tér és a Kelenföldi pályaudvar között.
Már biztos, hogy szombaton több ezer utas utazása hiúsul meg - közölte a MÁV az MTI-vel, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a lehetőségekhez képest, ahol erre mód van, közlekedteti a vonatokat.
A szabadságukra Nyugat-Európából hazatérő szerb és török vendégmunkások miatt szombat reggelre kétórás sor alakult ki a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.A forgalom péntek este óta dinamikusan növekszik, és egészen az ünnepekig hosszabb-rövidebb várakozásra kell számítani Röszkénél - mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.…
A szegedi Nagyállomás szombaton sem fogad és indít vonatot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által vasárnap meghirdetett sztrájk miatt - közölte Veréb Olga, a VDSZSZ helyi ügyvivője.
Nagykanizsán az elmúlt napoknál némileg élénkebb volt a szombat kora reggeli utasforgalom az érkező és az induló vonatoknál, többségében a hazautazó diákoknak köszönhetően.
A szabadságukra Nyugat-Európából hazatérő szerb és török vendégmunkások miatt négyórásra növekedett a várakozási idő a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán - tájékoztatta a rendőrség.
Sajátos veszélyforrásnak jártak utána cardiffi statisztikusok: egy orvosi folyóiratban közzétett elemzésük szerint azokban az években, amikor Wales rögbicsapata nyeri meg a Grand Slam kupát, nagy a veszélye, hogy a pápa jobblétre szenderül.
Már biztos, hogy szombaton több ezer utas utazása hiúsul meg - közölte a MÁV, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a lehetőségekhez képest, ahol erre mód van, közlekedteti a vonatokat.
Jelentősen megnőtt a Tisza Volán forgalma a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által meghirdetett sztrájk miatt - közölte a cég közszolgálati divízióigazgatója szombaton az MTI-vel.
Szombaton is bizonytalan és kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés, miután nem született megállapodás a még elégséges szolgáltatásokról a legutóbbi, péntek délutáni egyeztetésen sem a MÁV és a VDSZSZ között.
Szombaton is bizonytalan és kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés, miután nem született megállapodás a még elégséges szolgáltatásokról a legutóbbi, péntek délutáni egyeztetésen sem a MÁV és a VDSZSZ között.
Az ír alapanyagok kiszűrése teljes sikerrel megtörtént Magyarországon - jelentette ki Hajós Ádám főállatorvos szombaton a budapesti Vásárcsarnokban, ahol egy élelmiszerbiztonsági és fogyasztóvédelmi ellenőrzést követően vett részt a kormányszóvivői tájékoztatón Kondorosi Ferenc kormánybiztossal.
A vasutassztrájk ellenére a menetrend szerinti járatokkal is képes volt nagyobb zsúfoltság nélkül elszállítani az utasokat Vas megyében a Vasi Volán Zrt - közölte az MTI érdeklődésére szombaton Tancsics Sándor helyközi üzletágvezető.
A Gyorskocsi utcai őrséget nem terheli felelősség az egyik rab péntek esti öngyilkossága miatt; az őrök a normáknak megfelelően, szabályszerűen látták el feladatukat - tájékoztatta szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az ügyben indított parancsnoki vizsgálat eredményéről az MTI-t.
A szombat reggeli műszakban a Budapest Airport (BA) dolgozóinak 64 százaléka vette fel a munkát a ferihegyi repülőtéren, ami elmarad a pénteken munkába állók 72 százalékos arányától.
A Fidesz szerint a "brutálisan alacsony" finanszírozás és a humánerőforrás-problémák okozzák jövőre a legnagyobb gondot az egészségügyben, így csak remélni lehet, hogy az ágazatban dolgozók áldozatos munkájukkal 2009-ben is a működőképesség határán tartják majd az egészségügyet - mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa szombati sajtótájékoztatóján.
Bizonytalan és kiszámíthatatlan a vonatok közlekedése, mert a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szombaton is folytatja a sztrájkot, az elégséges szolgáltatásokról pedig nem született megállapodás.