2008. december 31. szerda

dec. 31
12:18
Aki petárdát árul, az csak illegális árus lehet (Metropol)
Az év végén is tilos petárdát kínálni a vevőknek, amelyet itthon - ellentétben például Kínával - nem a tisztelet jeléül, hanem ijesztgetésnek használják: sínekre teszik, autók, emberek elé dobják.
dec. 31
12:19
Zarándokhely épül a lakótelepen (Alternatív Energia)
Templomot épít a református egyház váci gyülekezete, a mintegy százmillió forintos beruházás tavasszal kezdődhet - közölte a gyülekezet lelkipásztora szerdán az MTI-vel. Csuka Tamás, aki egyben nyugalmazott dandártábornok, elmondta, hogy az alsóváros 1600 lelket számláló lakótelepi közössége jelenleg csupán egy szerény imaházban gyakorolhatja hitét, s nagyobbra lenne szükség. Ezért a művelődési…
dec. 31
12:20
A mentők három kérése szilveszter éjjelre (Metropol)
A mentők szilveszter éjszakájára tekintettel arra kérik az autósokat, hogy csak józanul és lassan vezessenek; a nagy hideg miatt mindenki jobban figyeljen embertársaira, és petárdákat ne, vagy csak emberektől távol használjanak — mondta Győrfi Pál, az Országos Mentő Szolgálat (OMSZ) szóvivője sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
dec. 31
12:36
Amit megtehetünk szeretteinkért szilveszterkor (Infostart)
Miközben a legtöbben az év legvidámabb éjszakájára készülnek, a mentők számára ez lesz az esztendő legnehezebb műszakja. Az Országos Mentőszolgálat arra kéri a lakosságot, hogy senki se vezessen ittasan, ne petárdázzanak és vigyázzanak a részegekre.
dec. 31
12:36
Vasút: az egyezség után is él a sztrájkfenyegetés (Alternatív Energia)
Nem befolyásolja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) követeléseit a kollektív szerződés keddi aláírása, így januárban újraindulhat a határozatlan idejű országos vasutassztrájk - mondta Bárány Balázs, a szakszervezet alelnöke szerdán az MTI-nek. Bárány Balázs elmondta, hogy a január 5-i héten kezdeményezik a tárgyalások felvételét a MÁV vezetésével és azok kimenetelétől függően…
dec. 31
12:38
Életveszélyes rámenni a Velencei-tó jegére (Infostart)
Összefüggő jég borítja a Velencei-tavat, ám életveszélyes rámenni, ugyanis a jég még nem érte el a 10 centiméteres vastagságot, így könnyen beszakadhat.
dec. 31
12:54
Összefüggő, de vékony jég borítja a Velencei-tavat (Metropol)
Ám életveszélyes rámenni, ugyanis még nem érte el a 10 centiméteres vastagságot, így könnyen beszakadhat az alatt, aki mégis rámerészkedik - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
dec. 31
13:30
A patikáktól az üzletekig - szilveszteri nyitva tartás (Infostart)
Szilveszter napján a boltok többsége rövidített munkarend szerint tart nyitva, sőt az Országos Kereskedelmi Szövetség felmérése szerint néhány iparcikk üzlet nem is nyit ki. A szilveszteri nyitva tartásról a kereskedelmi egységek maguk dönthetnek. Azt viszont törvény határozza meg, hogy január 1-jén az üzleteknek zárva kell lenniük, bár kivétel itt is akad.
dec. 31
13:48
Gyurcsány: "Új helyzetet nem lehet a régi eszközökkel kezelni" (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az új év alkalmából közleményben fordult az ország polgáraihoz:
dec. 31
14:06
Orbánnak elég volt egyszer öt perc (Alternatív Energia)
Ahogyan 2007-ben, idén is Pettkó András (MDF) beszélt a legtöbbet, és szintén ő szólalt fel a legtöbbször a parlamentben - derül ki az Országgyűlés adataiból. Az ellenzéki képviselő 219 alkalommal, több mint 14 órát beszélt.
dec. 31
14:24
Gyurcsány bízik a hitben, a nyitottságban és az összefogásban (Infostart)
Megpróbáltatásokkal teli, nehéz évnek nevezte 2008-at újévi nyilatkozatában a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc azt írta: a gazdasági világválság elérte Magyarországot, és bár a pénzügyi krízis közvetlen hatásait sikerült leküzdeni, a válság következményei sokak biztonságát, nyugalmát, mindennapi megélhetését veszélyeztetik.
dec. 31
14:26
Keresik a baglyok kilövőit (Infostart)
Természetkárosítás miatt folytat eljárást a rendőrség ismeretlen tettes ellen, miután tegnap szigorúan védett erdei fülesbaglyokra lövöldözött két férfi a főváros XXI. kerületében.
dec. 31
14:42
Minden, amit a tűzijáték-használatról tudni kell (Infostart)
Az idén is tilos petárdát használni szilveszterkor; a petárdák és kis tűzijátékok felelőtlen használata lakás-, erkély- vagy gépjárműtüzet okozhat - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
dec. 31
14:44
Idén 32 képviselő maradt néma a Parlamentben (Infostart)
Ahogyan tavaly, az idén is az MDF-es Pettkó András beszélt a legtöbbet, és szintén ő szólalt fel a legtöbbször a parlamentben. Az Országgyűlés által közzétett adatok szerint az ellenzéki képviselő 219 alkalommal, több mint 14 órát beszélt. Gyurcsány Ferenc kormányfő az idén eggyel hátrébb került a listán, mint tavaly: 6 óra 50 percnyi felszólalással a hetedik legtöbbet beszélő politikus volt az…
dec. 31
15:00
Nem kell elrendelni a szmogriadót (Infostart)
Nem kell elrendelni a szmogriadót Budapesten, mert a szállópor koncentrációja az úgynevezett tájékoztatási küszöbérték alá csökkent a levegőben - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Környezetegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese.
dec. 31
15:36
Van, ahol már használt Magyarországnak a válság (Alternatív Energia)
Javult Magyarország politikai kockázati besorolása a Vision Consulting MTI-hez szerdán eljuttatott elemzése szerint. "Magyarország, amelynek politikai kockázatait a gazdasági válság paradox módon csökkentette, a 2008 tavaszi 12-13. helyéről a 6-8. helyre lépett előre" - tartalmazza a 24 kelet-európai országra vonatkozó vizsgálat eredménye.
dec. 31
15:38
IX. kerület, Bokréta utca 3.: Erdő Péter bíboros mondta az áldást (Alternatív Energia)
Erdő Péter bíboros áldotta meg Boldog Salkaházi Sára nemrégiben felállított emléktábláját szerdán a főváros IX. kerületében.
dec. 31
16:48
A rendőrség begyűjtötte az összes ferencvárosi kopogtató cédulát (Alternatív Energia)
Lefoglalták a nyomozók a ferencvárosi időközi parlamenti képviselőválasztáson induló valamennyi párt jelöltjeire leadott ajánlócédulákat a helyi választási irodában szerdán - közölte a BRFK az MTI-vel.
dec. 31
17:06
Javult Magyarország politikai kockázati besorolása (Infostart)
Javult Magyarország politikai kockázati besorolása a Vision Consulting elemzése szerint.
dec. 31
17:08
Ha január, akkor áremelés (Infostart)
Januárban ismét jön az áremelési hullám. Infláció felett nőnek Budapesten a közszolgáltatási díjak és a BKV-tarifák.
dec. 31
17:24
Ferencváros: már minden kopogtatócédula gyanús... (Alternatív Energia)
Lefoglalták a nyomozók a ferencvárosi időközi parlamenti képviselő-választáson induló valamennyi párt jelöltjeire leadott ajánlócédulákat a helyi választási irodában szerdán - közölte a BRFK az MTI-vel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a választás, népszavazás és népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanújával nyomoz ismeretlen tettes ellen. Ebben az eljárásban foglalták le az összes…

Keresés