2011. január 21. péntek

jan. 21
17:54
Médiatörvény: megérkezett az Európai Bizottság levele? (Infostart)
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Gödöllőn közölte: a magyar kormány "meg nem erősített hírek szerint" megkapta az Európai Bizottság levelét, amelyben a testület kifejti az új magyar médiatörvénnyel kapcsolatos aggályait.
jan. 21
18:09
Népszavazással "tréfált" az államtitkár (ATV)
"Tréfa volt" - ezt mondta újságírók előtt az oktatásért felelős államtitkár azzal kapcsolatban, hogy a XI. Education Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon tartott előadásában arról beszélt: akár népszavazást is tarthatnának az érettségi előtti kötelező közösségi munka bevezetéséről. Hoffman Rózsa az ügyben kérdést feltevő újságírónak a félreértést később azzal magyarázta: nem látták beszéde közben…
jan. 21
18:12
Országszerte ellenőrzik a szórakozóhelyeket a szakhatóságok (Infostart)
A három halálos áldozatot követelő, múlt szombati budapesti diszkótragédia után több szakhatóság az ország egész területén mindenre kiterjedően ellenőrzi a szórakozóhelyeket.
jan. 21
18:27
Újra megműtötték a híres énekest (ATV)
A francia zenész csípőprotézist kapott. Johnny Hallyday
jan. 21
18:29
8 milliárdot is hozhat a kvóta a magyar kormány konyhájára (ATV)
2012 végéig összesen mintegy 6-8 milliárd forint bevétel folyhat be a költségvetésbe az úgynevezett EUA típusú szén-dioxid kibocsátás-csökkentési egységek értékesítéséből - közölte Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Szabó Imrének, az MSZP szocialista képviselőjének - volt környezetvédelmi és vízügyi miniszternek - írásbeli kérdésére adott válaszában.
jan. 21
18:30
Diszkótragédia: kártérítési pert indítanak R. Rita szülei is (Infostart)
Kártérítési pert indítanak a diszkótragédiában meghalt R. Rita szülei is. A család jogi képviselője az InfoRádiónak elmondta: ötmillió forint nem vagyoni kártérítést kérnek majd. Békefi László hangsúlyozta: Rita vérében nem találtak kábítószert. Korábban a rendőrség vezetője azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy a meghalt három lány közül egyikük vérében amfetaminszármazékot mutattak ki.
jan. 21
18:31
Médiatörvény: Állítólag megérkezett az EB levele (ATV)
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Gödöllőn közölte: a magyar kormány "meg nem erősített hírek szerint" megkapta az Európai Bizottság levelét, amelyben a testület kifejti az új magyar médiatörvénnyel kapcsolatos aggályait.
jan. 21
18:32
Hoffmann Rózsa nem tervezi lemondását (Infostart)
Szociális otthonokban is végezhetnék el a kötelező közösségi munkát a középiskolások - mondta Hofmann Rózsa oktatási államtitkár. Az új közoktatási törvény koncepciója szerint ennek teljesítése az érettségi vizsga előfeltétele. Elmondta: a köz és a felsőoktatási törvénytervezetek kritikája miatt nem merült fel benne, hogy lemond.
jan. 21
19:21
Több mint egy milliárd forint kölcsönt vesz föl Tolna (ATV)
Az önkormányzat ezzel meghaladhatja a törvényben előírt hitelfelvételi korlátot.
jan. 21
19:24
Ennyire keményít be a tél január végéig (Infostart)
A következő napokban nem várható jelentősebb mennyiségű csapadék, legfeljebb két-három centiméternyi friss hó hullhat - mondta az InfoRádiónak Németh Lajos meteorológus.
jan. 21
19:39
Belvíz: Némileg javult a helyzet az Alsó-Tisza vidékén (ATV)
Ugyan csak néhány négyzetkilométerrel, de csökkent az elöntött területek nagysága, a becslések szerint 841,5 négyzetkilométert borít belvíz - mondta Kozák Péter, a regionális vízügyi igazgatóság vezetője pénteken.
jan. 21
20:15
Rendőrség: Jogsértések sorozata vezetett a West Balkán tragédiájához + videó (ATV)
A rendőrség nyilvánosságra hozta a nyomozás eddigi eredményeit. Eszerint a helynek még kiürítési terve sem volt. Ráadásul a helyet engedély nélkül építették át.
jan. 21
20:17
Michelle Obama egészségügyi paktumot kötötta a Wal-Marttal (ATV)
Michelle Obama, az amerikai first lady bejelentette, hogy a Wal-Mart, a legnagyobb amerikai hipermarketlánc csökkenti az üzleteiben árult élelmiszerek só-, cukor- és transzzsírtartalmát, s egyúttal a zöldségek és gyümölcsök árát is - közölték a pénteki amerikai lapok.
jan. 21
20:18
EU-elnökség: a britek elégedettek a szervezéssel (Infostart)
Elégedettek voltak a magyar EU-elnökség első tanácskozásainak, köztük a gödöllői informális miniszteri találkozóknak a szervezésével a Magyarországra érkező brit miniszterek és vezető tisztviselők - mondta az MTI-nek pénteken Greg Dorey brit nagykövet, megjegyezve, hogy a soros elnökséget nyilvánvalóan beárnyékolja a médiatörvény körüli nemzetközi polémia.
jan. 21
20:19
Elgázolt a vonat egy nőt Hévízgyörkön (ATV)
A nő életveszélyes sérüléseket szenvedett.
jan. 21
20:51
Iszap: 95 család kért új házat (ATV)
73 már választott is a megadott típustervek közül - ismertette Nagy Anna kormányszóvivő egy pénteki háttérbeszélgetésen.
jan. 21
20:54
Médiatörvény: Brüsszel elküldte az aggályait tartalmazó levelet (Infostart)
Elküldte az Európai Bizottság péntek este a magyar hatóságoknak azt a levelet, amelyben a médiatörvénnyel kapcsolatos aggályait fejti ki, választ kérve azokra - tudta meg az MTI Neelie Kroes biztos szóvivőjétől.
jan. 21
21:18
"Két hetes" a legendás szövegíró, S. Nagy István (Alternatív Energia)
Betöltötte hetvenhetedik életévét a legendás dalszövegíró S. Nagy István. Nevéhez olyan népszerű slágerek fűződnek, mint a "Szóljon hangosan az ének", "Azért vannak a jó barátok", "Egy a darabot a szívemből" vagy a "Millió, millió rózsaszál" szövege.
jan. 21
21:27
Elkezdődtek a szakhatósági ellenőrzések a budapesti szórakozóhelyeken (ATV)
Az akcióban részt vesznek a tűzoltóság, a terézvárosi önkormányzat, a munkaügyi felügyelőség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei is, rendőri biztosítás mellett. Már találtak is olyan szórakozóhelyet, ahol nem volt minden rendben.
jan. 21
21:30
A rendőrség szerint sorozatos jogsértések vezettek a diszkótragédiához - a nap hírei (Infostart)
Elküldte az Európai Bizottság magyar médiatörvény ügyében megfogalmazott kifogásokat tartalmazó levelet. Idősek kirablására szakosodott bűnbandát leplezett le a rendőrség.
jan. 21
22:24
A polgári jogok gyakorlásának akadályait bontaná le az EU (Infostart)
A Bel- és Igazságügyi Tanács nem hivatalos kétnapos gödöllői ülésének második napján a miniszterek arról cseréltek eszmét, hogyan lehetne elhárítani az EU-s polgári jogok gyakorlását nehezítő akadályokat. Az igazságügy-miniszterek első plenáris tanácskozásának témája az volt, hogy az egységes piac ellenére az államhatárok számos élethelyzetben akadályozzák az uniós polgárok jogainak…
jan. 21
22:42
"Diszkókommandó": mikre bukkantak egy Király utcai szórakozóhelyen? - Videó (Infostart)
Elkezdődtek a szakhatósági ellenőrzések a budapesti szórakozóhelyeken. A rendőrség honlapján videót is láthat az ellenőrzésről.

2011. január 22. szombat

jan. 22
5:15
Egy éve barátnője van, pedig még el sem vált a TV2 műsorvezetője (ATV)
Jogi okok miatt nem mondták ki a válást.
jan. 22
5:17
Még várni kell Orbán ígéretére, pedig nagy szükség lenne rá + videó (ATV)
Nehezebb és körülményesebb lehet a hitelhez jutás, annak ellenére, hogy a BAR listáról hamarosan 5 év helyett már 1 év után le lehet kerülni. A Bankszövetség szerint ugyanis nőhet a bankok kockázata, melyet majd a jól fizető adósok fizethetnek meg. A BAR listára továbbra is sok új adós kerül fel, a kormányzat azonban még mindig nem hozta létre az eszközkezelő társaságot.
jan. 22
5:24
Európa nem csenget kétszer (Alternatív Energia)
Megérkezett a magyar kormányhoz az Európai Bizottságnak a médiatörvénnyel kapcsolatos aggályait soroló levele. A testület médiaügyi biztosának szóvivője lapunknak ezt meg is erősítette. Jonathan Todd közlése szerint lényegében a Neelie Kroes által már korábban elmondott aggodalmaikra kértek magyarázatot, az Orbán-kormánynak pedig két hét áll a rendelkezésére, hogy megválaszolja kérdéseiket.
jan. 22
5:26
Tétényi véget vetne a háborúnak Esztergomban (Alternatív Energia)
Nem a polgármester személye a fontos, hanem az, hogy "egy város nem eshet áldozatául ilyen hatalmi csatározásnak" - mondta lapunknak Esztergom független városvezetője, aki szerint "a háborúnak véget kell vetni".
jan. 22
5:28
Szájkosarat tettek volna az Ajkai Szóra (Alternatív Energia)
Cenzúrázta a kiadó a szocialista vezetésű Ajka helyi lapját, ezért Schwartz Béla polgármester azonnali hatállyal felmondta szerződésüket. Schwartz lapunknak kijelentette, a Maraton Lapcsoport vezetőjét az új médiatörvény sem hatalmazza fel arra, hogy az egyik képviselő-testületi ülésről szóló tudósítást, illetve a polgármesterrel készített interjút átírja, és ezzel politikai szereplővé váljon.
jan. 22
5:30
HPV-előszűrés - a félelem üzlete? (Alternatív Energia)
Százmilliókat költ az egészségbiztosító arra, hogy a szakemberek szerint fölösleges, ráadásul gyakran téves következtetésekre vezető, és sok bajt okozó szűréseket finanszírozzon. Sokak szerint ilyen a méhnyakrák megelőzésére hivatott, de valójában szinte értelmetlen, úgynevezett HPV-teszt.
jan. 22
5:32
Még egy esélyt ad a VDSZSZ a megegyezésnek (Alternatív Energia)
Noha a múlt héten a VDSZSZ bejelentette, hogy miután nem sikerült megállapodnia a MÁV-val, bírósághoz fordul a még elégséges szolgáltatás ügyében, ezt eddig mégsem tette meg.
jan. 22
5:42
Országos influenzajárvány van (Alternatív Energia)
Tavaly ilyenkor már a vége felé tartott a járvány, ám idén csak most kezdődik. Az elmúlt napokban az országban csaknem 18 és fél ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, amely másfélszerese az előző hetinek.
jan. 22
5:44
Ez viszony kérdése volt, nem a képzettségé (Alternatív Energia)
Kerék Csaba újabb meghallgatásával folytatódott tegnap a Kulcsár-per megismételt elsőfokú tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. A másodrendű vádlott már sok mindenre nem emlékezett.
jan. 22
5:46
Rendőrtanonc okozta a szombati tragédiát? (Alternatív Energia)
Sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta a rendőrség azt az értesülésünket, miszerint egy rendőrtiszti főiskolás kiáltott volna késelést a West Balkánban a múlt szombat esti tragédia előtt, melynek során három lány vesztette életét.
jan. 22
5:48
Néhány ember döntött a nyugdíjrendszer szétrombolásáról (Alternatív Energia)
Az Orbán-kormány roppant ügyes abban, hogy semmit nem annak nevez, ami. A nyugdíjpénztárak bedöntését például egy nyugdíjvédelmi törvény alapján hajtják végre - mondja Vértes András. Azzal nincs baja, hogy a reformot nem annak hívják, de úgy véli, akkor is át kell alakítani az állam működési rendszerét.
jan. 22
6:30
Meghosszabbított nyomozás Hagyó Miklós és társai ellen a BKV-ügyben (Infostart)
További négy hónappal meghosszabbította a nyomozást a Legfőbb Ügyészség Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes és társai ellen a BKV-ügyben - írja a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.
jan. 22
7:03
Botrányok sora a német hadseregben + videó (ATV)
Eddig igyekeztek eltusolni a kínos ügyeket, az ellenzék azonban teljes körű vizsgálatot követel.
jan. 22
7:21
Árvízi védekezés: Gyorstalpalót tartanak ezer polgármesternek + videó (ATV)
Megpróbálják őket felkészíteni a várható tavaszi áradásokra.
jan. 22
7:42
Az AMC is népszerűsíti a biztonságos magyar élelmiszereket (Infostart)
Folytatja a biztonságos magyar élelmiszerek népszerűsítését az Agrármarketing Centrum (AMC). A szervezet azután közölte ezt, hogy a Baromfi Terméktanács levélben kérte a vidékfejlesztési minisztert, biztosítson pénzt a magyar tojások fogyasztásának ösztönzésére. Az AMC kiemelt szerepet szán a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet viselő termékek népszerűsítésének. A biztonságos magyar élelmiszerek…
jan. 22
8:15
Teljes a káosz Esztergomban: Már a polgármester is feloszlatná magukat + videó (ATV)
A fideszesek nem hajlandóak együttműködni Tétényi Évával.
jan. 22
8:51
Kiborult a magyar előadó: Lélegeztetőgépen a megtámadott nagymama (ATV)
Szörnyű tragédiának lettek áldozatai a neves rapper, Dopeman nagyszülei.
jan. 22
8:54
Megdőlt a rekord a Pilisben (Infostart)
Az ezredforduló óta 2010 volt a legcsapadékosabb év a Pilisben - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője.
jan. 22
9:09
Navracsics: sok újdonság nem volt a Bizottság levelében (ATV)
Megérkeztek a médiatörvénnyel kapcsolatos aggályok.
jan. 22
9:11
Előadáson, a szakértő kezében robbant a gránát (ATV)
Túl realisztikusra sikerült a fülöp-szigeteki rendőrség bombaszakértő csoportjának egyik bemutatója. Egy véletlenül felrobbant gránát ugyanis megsebesítette a gyakorlatot vezető tanárt és öt résztvevőt - számolt be szombaton a még csütörtökön történt esetről a rendőrség egyik szóvivője.
jan. 22
9:12
Orbán Viktor Egyiptomba utazik (Infostart)
Négynapos hivatalos látogatásra Egyiptomba utazik a miniszterelnök.
jan. 22
9:13
Fehéroroszország: Beiktatták Lukasenkót (ATV)
Az emberi jogok megvédéséről beszélt beiktatásán az elnök.
jan. 22
9:18
Hunvaldnál lakott a titkos "tanácsadó"? (Alternatív Energia)
Hunvald György, előzetes letartóztatásban lévő volt erzsébetvárosi polgármester egyik lakásának címét kapta meg ügyészségi forrásból a Blikk, amikor Dudoglo Pávelt kezdték keresni a lap munkatársai.
jan. 22
9:20
Külön adóztatna Tarlós (Alternatív Energia)
Tarlós István kezdeményezi, hogy Budapest önálló adókivetési jogot kapjon az Országgyűléstől - ezt a főpolgármester nyilatkozta a Magyar Hírlapnak. A városvezető szerint ésszerű, szakmai döntés lenne az erős központi és gyengébb kerületi helyhatóságok kialakítása; ennek híján véleménye szerint parciális, illetve egzisztenciális érdekek mentén széthullhat a város.
jan. 22
9:45
Tarlós önálló adókivetési jogot adna Budapestnek (ATV)
A főváros 12 nagy kórházát kormányzati irányítás alá helyezné.
jan. 22
9:48
Nem szabad gázpalackkal fűteni lakótelepen (Infostart)
Lakótelepi lakásban tilos az elzárt központi fűtés helyett PB-palackkal fűteni, illetve főzni - hívta fel a figyelmet a Prímagáz műszaki igazgatója.
jan. 22
9:54
Februárban kezdődik az árvízi megelőzés Szikszón (Alternatív Energia)
Amennyiben az időjárás engedi, még februárban elkezdődhetnek a Vadász-patakhoz kapcsolódó árvízvédelmi munkák a Borsod megyei Szikszón. A vízfolyás tavaly nyáron összesen négyszáz ingatlant árasztott el. Egyebek mellett a helyi kórházat és a szakrendelőt, ahol emiatt napokig nem tudtak betegeket fogadni.
jan. 22
10:03
Hollywoodban is nyomot hagy a világhírű kosárlabdázó (ATV)
Első sportolóként hagyhatja kéz- és lábnyomát a híres kínai filmszínház előtt.

Keresés