2011. január 24. hétfő

jan. 24
9:16
Média kerekasztalt javasol az ATV (ATV)
A hatóság és a piaci szereplők közösen vitassák meg az új szabályozás első évének legfontosabb tanulságait.
jan. 24
9:17
BUX: minimális emelkedés (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,92 pontos emelkedéssel, 22.973,10 ponton nyitott hétfőn.
jan. 24
9:21
Havazik Vas, Zala és Somogy megyében is (Alternatív Energia)
Több közúti balesetet is okozott a havazás a Dunántúl nyugati és délnyugati részén. Éjszaka 2-3 centiméteres hótakaró esett, az utak csúszósak, de járhatóak - tájékoztatták a Független Hírügynökséget hétfőn a vasi, a somogyi és a zalai katasztrófavédelmi igazgatóságok munkatársai.
jan. 24
9:30
5 éve volt utoljára ilyen magas a konjunktúraindex (ATV)
Csaknem öt éve, 2006 elején volt utoljára ilyen magas a GKI konjunktúraindexének értéke. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint 2011 januárjában az üzleti bizalmi index emelkedett, a fogyasztói viszont csökkent.
jan. 24
9:32
Videó: így intézte el újabb ellenfelét a Barcelona (ATV)
Fél óra után már kettővel vezettek, 3-0 lett a vége.
jan. 24
9:34
100 milliót adna a Real a Bale-Modric duóért (ATV)
A londoniak inkább megtartanák a szélsőt.
jan. 24
9:48
Több megyében havazik, sok a baleset (ATV)
Csúszósak, de járhatóak az utak.
jan. 24
9:57
Gyurcsány: Orbán kívül a klubon? (Alternatív Energia)
"Azt mondja egy brüsszeli barátom, hogy ezzel a fellépéssel Orbán végképp kiiratkozott a klubból."
jan. 24
10:06
Kairó szerint palesztin terroristák mészároltak a bazilikánál (ATV)
Az egyiptomi belügyminiszter szerint Egy al-Kaidához köthető csoport a felelős.
jan. 24
10:09
Tartja trónját a világ első számú autógyártója (Infostart)
A Toyota világpiaci eladásai a vártnál nagyobb mértékben, 8 százalékkal 8,37 millióról 8,418 millió járműre nőttek 2010-ben, amivel a japán társaság továbbra is a világ első számú autógyártója.
jan. 24
10:24
Épülnek a lakóparkok Kolontáron és Devecserben (ATV)
Az építési hatóság újabb engedélyeket hagyott jóvá.
jan. 24
10:26
Több otthon is lángba borult Budapesten + videó (ATV)
Két ember halt meg a vasárnap hajnali tüzekben.
jan. 24
10:27
Már épül az új devecseri lakópark (Infostart)
Devecserben is elkezdi a vörösiszapömlés miatt kialakítandó lakópark építési munkálatait a kivitelező VeszprémBer Zrt., miután a Veszprém megyei építésügyi hatóság jóváhagyott két engedélykérelmet - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
jan. 24
10:42
Lemondott a pécsi püspök: „Róma elébe ment a nagyobb botránynak” (ATV)
Múlt szerdán viszonylag szűkszavúan jelentette be Veres András apostoli kormányzó, hogy XVI. Benedek pápa elfogadta Mayer Mihály pécsi püspök lemondását. A hivatalos tájékoztatás nem szól arról, hogy az egyházi méltóság távozása összefüggésben áll-e a személyét és egyik munkatársát érintő feljelentések kapcsán különösen nagy értékre elkövetett csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt indult…
jan. 24
11:09
Újabb gyanúsítottak a győri robbanásban (Alternatív Energia)
Újabb két embert vett őrizetbe a rendőrség a múlt héten kedden, egy győri társasházban történt gázrobbanás miatt. Így most már négy embert gyanúsítanak közveszély okozással, ketten közülük házi őrizetben vannak. A detonációban súlyosan megsérült tűzoltót hétfőn megoperálták és jól van.
jan. 24
11:18
Földcsuszamlás Nógrád megyében (ATV)
A megindult föld miatt a 2303-as utat le kellett zárni a forgalom elől.
jan. 24
11:21
Ilyen ajándékot kapnak az uniós miniszterek (Infostart)
A pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrában készült ajándéktárgyakat kapnak az Európai Unió soros magyar elnöksége alatt Magyarországra látogató uniós miniszterek és feleségeik, párjaik - adta hírül az Új Dunántúli Napló.
jan. 24
11:23
IMF: jó az irány (Infostart)
A februárra ígért strukturális átalakítások iránya jó, fontos azonban, hogy az intézkedések a fenntarthatóságot szolgálják - mondta a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviseletének vezetője.
jan. 24
11:27
Újabb kormányhivatalok élére nevezték ki a főigazgatókat (Alternatív Energia)
Újabb három megyei kormányhivatal élére nevezte ki a főigazgatókat Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Az új vezetők hétfőn letették esküjüket és átvették kinevezési okmányaikat.
jan. 24
11:36
Újabb főigazgatókat nevezett ki Navracsics Tibor (ATV)
Három megyei kormányhivatal új vezetője tette le esküjét.
jan. 24
11:38
Goodbye Lenin? (ATV)
Újra felvetődött, mi legyen Lenin múmiájának a sorsa.
jan. 24
11:39
Még vizsgálják, mitől égtek ki a metróépítkezés konténerei (Infostart)
Kigyulladt, majd teljesen kiégett a 4-es metró Szent Gellért téri állomásépítésén négy alvállalkozói munkakonténer, majd a tűz további nyolc másikra is átterjedt hétfőre virradó éjjel; a lángokat eloltották, s hajnali fél ötkor újra megnyitották a forgalom előtt a budai alsó rakpartot. A DBR Metró Projekt Igazgatóság tájékoztatása szerint még vizsgálják, hogy mitől gyulladtak ki a konténerek.
jan. 24
11:40
Zsolnay-ajándéktárgyakat kapnak az uniós miniszterek és párjaik (ATV)
A férfiakat mandzsettagombokkal, a hölgyeket kitűzővel örvendeztetik meg.
jan. 24
11:45
Ne legyen Liszt Feri-hegy! (Alternatív Energia)
A Magyar Repüléstörténeti Társaság (MRT) nem támogatja, hogy a Ferihegyi repülőteret Liszt Ferencről nevezzék el. A társaság szerint a zeneszerzőt méltatlan vicc tárgyává tennék, véleményük szerint az emberek hamarosan Liszt Feri-hegynek hívnák a nemzetközi repülőteret.
jan. 24
11:54
Lássunk tisztá(bba)n gázolaj ügyben! (ATV)
Az üzemanyagok folyamatosan emelkedő, soha nem látott magasságú árai tálcán kínálják a lehetőséget arra, hogy szakmai és kevésbé szakmai megalapozottsággal nyilatkozatok, vélemények kerüljenek nyilvánosságra. Az MKFE az alábbiakban próbál választ adni a jogosan megfogalmazódó kérdésekre.
jan. 24
11:56
Az egész család drogfüggő, még a négyéves is kap belőle (ATV)
Afganisztán mélyszegény részeiben ópiumot szednek kávé, orvosság és nyugtató helyett.
jan. 24
11:57
Újabb kinevezések a kormányhivataloknál (Infostart)
Kinevezte a kormányhivatalok főigazgatóinak második körét Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. A hivatalok szakmai vezetői a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban tették le ünnepélyes esküjüket hétfőn és vették át kinevezési okmányaikat - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság.
jan. 24
11:58
Videó: gyönyörű gólt lőtt a kölni csatár (ATV)
Két védőt cselezett ki a tizenhatoson, majd kilőtte a hosszú sarkot.
jan. 24
11:59
Örül az E.ON a határidő megrövidítésének (Infostart)
Márciustól kilencven helyett hatvan napjuk lesz a fogyasztóknak arra, hogy rendezzék a tartozásukat a gáz- és az áramszolgáltatók felé a számla lejárta után - írta a hétfői Népszabadság. Az E.ON PR-vezetője szerint ez az intézkedés javítja a fizetési morált. Hozzátette: a vállalatnak több tízmilliárd forintnyi kintlevősége van.
jan. 24
12:12
Amerikai figyelmeztetés a polgárháború szélére sodródott Libanonnak (ATV)
Washington nem szeretne militáns Libanont.
jan. 24
12:14
Déli News: elismerés az IMF-től, csőd fenyegeti a fővárost + videó (ATV)
12 hír 12-ig. Itt az atv.hu híradó!
jan. 24
12:21
Földcsuszamlás Nógrádban - Teljes útzár Mátraszelénél (Alternatív Energia)
Földcsuszamlás miatt teljes útzár van Nógrád megyében, a 2303-as számú úton. A föld egy szivárgó vízcső miatt indult meg a domboldalon, a balesetben senki nem sérült meg.
jan. 24
12:33
Velkey: Nem kell kórházakat bezárni (Infostart)
Kórházakat nem kell bezárni, de az egészségügyi ellátás struktúráját több helyen át kell szervezni - mondta a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség jelölt elnöke. Velkey György az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: nagyrészt orvosi egyetemek köré szerveződhetnek a megyehatárokon átnyúló nagytérségek.
jan. 24
13:06
Az MRT szerint Liszt Feri-hegynek csúfolnák a repülőteret (ATV)
A társaság ezért nem támogatja az új név ötletét.
jan. 24
13:08
Több mint három évtized után búcsúzik a magyar együttes (ATV)
Még két előadást tartanak.
jan. 24
13:09
Tőkés László Debrecenben kérte a honosítását (Infostart)
Tőkés László Debrecenben kérte honosítását: az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és három gyermeke hétfőn a helyi polgármesteri hivatal okmányirodájában adta le a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges dokumentumokat.
jan. 24
13:24
Kivégeztek Iránban két ellenzéki aktivistát (ATV)
Államellenes propagandával vádolták meg őket.
jan. 24
13:27
Így alakulhat át a panelprogram pályázati rendszere (Infostart)
Átalakítja a panelprogram pályázati rendszerét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - értesült a Napi Gazdaság. A tárca azért változtat, mert szerinte a program eredményességét nagyban befolyásolta az eddig nehézkesen, lassan működő, rugalmatlan pályázatkezelés. Az InfoRádió kereste a minisztérium illetékesét, de a sajtóosztályon azt mondták: ma nem tudnak nyilatkozni.
jan. 24
13:42
Orbán újjáépítené a magyar-arab kapcsolatokat (ATV)
Egyiptomban tárgyalt Hoszni Mubarak elnökkel.
jan. 24
13:44
Csökken a benzin ára (ATV)
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik ezen a héten - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
jan. 24
13:45
Részleges látogatási tilalom influenza miatt (Infostart)
Részleges látogatási tilalmat rendeltek a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban az influenzagyanús megbetegedések és a hurutos, légúti fertőzések számának emelkedése miatt - tájékoztatta az Egészségügyi Holding Zrt. sajtófőnöke.
jan. 24
13:46
Kézilabda-vb: erősített a magyar csapat a sorsdöntő mérkőzésre (ATV)
A vasárnap este benevezett Perez Carlos Gulyás Péter helyére került be a svédországi vb középdöntőjében szereplő magyar válogatottba.
jan. 24
13:47
Viták a fonódó villamosról (Infostart)
A nagy vitát kiváltó fonódó villamosok terve évek óta húzódik, emiatt az erre a célra szánt Európai Uniós támogatásoktól is eleshet Budapest. Az elmúlt napokban a főváros és a II. kerület is egymást okolta a projekt csúszásáért, a tervekről azonban keveset hallani.
jan. 24
14:00
23 évig nevelte, most feladta magát a csecsemőt elrabló nő (ATV)
Több mint 20 évvel egy csecsemő elrablása után feladta magát egy New York-i asszony. A nő azt állítja, hogy 1987-ben a 19 napos Carlina White-ot elvitte magával egy kórházból. A kislányt magas láza miatt vitte be édesanyja a kórházba, New York Harlem nevű negyedében. Amikor este visszatért, a lánya már eltűnt, és 23 évig nem is került elő.
jan. 24
14:03
Tovább csökkent a belvizes területek nagysága (Infostart)
A Tisza újabb árhulláma Tiszaug térségében tetőzik, Szolnokig már növekvő napi ütemmel apadó vízállásokat mértek; a hideg, száraz időjárásnak köszönhetően tovább csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője.
jan. 24
14:09
Nyomoznak a milliárdos FKF-es sóbizniszben (Alternatív Energia)
Egymilliárd forintot meghaladó útszórósó-beszerzés kapcsán indított nyomozást a rendőrség a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél - írja az Index.hu. A gyanú szerint a 2006 és 2010 közötti szállításoknál a leszállított mennyiségű sónál többet számláztak. Ahogy a lap írja, nem volt nehéz csalni, az FKF-nél 2010 novemberéig nem volt hivatalos mérleg.
jan. 24
14:18
A Sziget főszervezője már látja a fényt (ATV)
A Sziget fesztivál főszervezője szerint közeledtek az álláspontok a rendezvény megtartásával, illetve a fizetendő közterület-használati díjjal kapcsolatban a budapesti városvezetéssel tartott hétfői megbeszélésen. Pénteken az ügyben újabb egyeztetést tartanak.
jan. 24
14:20
Hűtlenséget kimutató tablettát fejlesztettek (ATV)
A készítmény csak a nők esetében hatékony.
jan. 24
14:22
Emelte az MNB az alapkamatot (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfőn.
jan. 24
14:27
Elektromos hősugárzó miatt kaptak lángra a lakókonténerek (Alternatív Energia)
Elektromos hősugárzó miatt kaphattak lángra a Szent Gellért téri metrómegálló építkezésén álló konténerek. Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: a tűzvizsgáló ugyan még mindig a helyszínen dolgozik, de minden jel arra mutat, hogy egy elektromos hősugárzó miatt égett ki több konténer vasárnap éjjel a Műegyetem előtt. A kár nagyságát még nem…

Keresés