A politikust a regnáló vezető utódjának szerette volna kinevezni, az országban azonban hétfő óta komoly tüntetések zajlanak a 30 éve hatalmon lévő elnök ellen.
Az 1995 december elsején Pécs közelében történt taxisgyilkosság ügyében hallgat ki egy gyanúsítottat a rendőrség - áll a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai közleményében. A 15 évvel ezelőtti emberölési ügyet tavaly kezdte újravizsgálni a rendőrség.
Az önkormányzatokon spórol a kormány, azokon keresztül hozza nehéz helyzetbe az embereket - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Varga Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus kifogásolta a helyi tisztségviselők indoklás nélküli elbocsátásának lehetőségét és a közmunkaprogramok leállítását.
A közel-keleti békefolyamatot dokumentáló anyagot hozott nyilvánosságra al-Dzsazíra arab hírportál. Az aktában állítólag szó esik arról is, hogyan próbáltak palesztin tárgyalók titokban egyezséget kötni Izraellel. A palesztin csoportok sokszínűen reagáltak.
Perelhető a közútkezelő akkor, ha a havas, csúszós út nincs letakarítva és ezért baleset történik. Kovács Kázmér ügyvéd szerint több ilyen per is indult, amelyet meg is nyertek a gépkocsivezetők.
Felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott szerdán jogerősen két rendőrt a Fővárosi Ítélőtábla azért, mert 2006. október 23-án Budapesten az utcán demonstrálók közül felszólítás nélkül, durván kiemeltek és bántalmaztak egy férfit, aki könnyű sérüléseket szenvedett.
Lelkiismereti okokra hivatkozva jelentkezett a rendőrségen az a férfi, akit szerdán gyanúsítottként hallgattak ki a több mint másfél évtizede történt pécsi taxisgyilkosság ügyében - értesült az MTI.
A bécsi választott bírósághoz fordul a francia Suez Environnement, hogy megoldást találjon az érdekeltségébe tartozó volt pécsi vízszolgáltató Pécsi Vízmű Zrt. körül kialakult vitára.
A német parlament honvédelmi biztosa, Hellmut Königshaus elkészítette 2010-es éves beszámolóját és egy sajtótájékoztató keretében rámutatott a legfőbb hiányosságokra a hadsereg vezetésében. Az ellenzék szerint az eddig népszerű hadügyminszter is felelős a botránysorozatért.
Jány Gusztáv a legkegyetlenebb bánásmódot rendelte el a polgári lakossággal szemben és megfontolás nélkül írta alá a tábori bíróságok által hozott halálos ítéleteket.
A Tárki Társadalomkutatási Intézet 2011. januári pártpreferencia-kutatása szerint - a november-december között kezdődött tendencia folytatásaként - az év első hónapjában kismértékben tovább csökkent a Fidesz-KDNP szavazótábora, miközben novemberhez képest csaknem másfélszeresére duzzadt a pártválasztásukban elbizonytalanodók aránya.
A minden fogyasztó számára gyorsan és könnyen elérhető tanácsadást, a pénzügyi tudatosság növelését és a kiszolgáltatottság megszüntetését tűzte ki célul a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). Ezért a szervezet február 1-jétől ingyenes pénzügyi tanácsadást vállal, és a tervek szerint az ügyfélszolgálatokon személyesen is fogadná a segítséget kérőket - tájékoztatott szerdán a…
- mondta szerdai sajtótájékoztatóján Varga Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus kifogásolta a helyi tisztségviselők indoklás nélküli elbocsátásának lehetőségét és a közmunkaprogramok leállítását.
A KDNP véleménye szerint a magyarországi szocialisták minden uniós fórumon a magyar kormány lejáratásán dolgoznak, az MSZP kampánya tudatos és összehangolt - áll a Kereszténydemokrata Néppárt honlapján olvasható közleményben.
A belvízzel borított terület nagysága néhány négyzetkilométerrel ugyan csökkent, de még mindig 665 négyzetkilométernyi áll víz alatt - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője szerdán.
Az Al-Dzsazíra arab nyelvű televízió komoly kritikákkal illette a Palesztin Hatóságot. Súlyos, egyesek szerint helyrehozhatatlan károkat szenvedett a ciszjordániai vezetés a kiszivárgott dokumentumok miatt: a kialakuló helyzetből a Hamász profitálhat.
Árokba csúszott egy általános iskolásokat szállító autóbusz szerdán délelőtt a Békés megyei Füzesgyarmaton. Két gyerek megsérült. A busz Bucsáról Szegedre vitte volna a diákokat.
Derce Tamás élete végéig kaphatja az újpesti polgármester fizetésének hatvanöt százalékát. A negyedik kerületi fideszes önkormányzat olyan életműdíjat alapít ugyanis, melyre csak igen kevesen lehetnek javasolhatók: az kaphatná, aki Újpesten legalább 10 éven át polgármesteri tisztséget töltött be, és még él - írja az index.hu.
Túl van a kritikus első heteken a szegedi állatkertben született Liszt-majom. A Szegedi Vadasparkban tavaly nem volt szaporulat, így nem gyarapodott a szigorú védelem alatt álló faj.
Továbbra is a kormánypártok jelentős előnyét mutatja a hónapok óta igen alacsony támogatottságú ellenzékkel szemben a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011. januári pártpreferencia-kutatása.
Beomlott egy szentpétervári élelmiszer-áruház teteje - közölte szerdán az orosz média. A jelentés szerint a szerencsétlenség következtében egy ember meghalt, kilenc pedig mesebesült.
A Tárki Társadalomkutatási Intézet 2011. januári pártpreferencia-kutatása szerint - a november-december között kezdődött tendencia folytatásaként - az év első hónapjában kismértékben tovább csökkent ugyan a Fidesz-KDNP szavazótábora, de még így is csaknem négyszerese a szocialista párténak.
Pokorni Zoltán szerint az iskolai integráció ügye ma rosszabbul áll, mint tíz éve, a társadalom többsége pedig az elkülönítést támogatja. Az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának fideszes elnöke erről szerdán beszélt Budapesten, a Mit mondanak a tények? - Az új közoktatási törvény küszöbén című szakmai műhelysorozat első konferenciáján.
Nem lenne célszerű szigorítani a feltételeken a következő uniós stresszt során, mert a nehéz költségvetési helyzetű országok államkötvényei esetleg nagy mennyiségben kerülnének a piacra, ami ártana ezeknek az államoknak és hirtelen túlkínálatot idézne elő a kötvények piacán - idézte Szász Károly PSZÁF-elnök szavait Binder István szóvivő.
A Fidesz nem él, hanem visszaél a kétharmad adta hatalmával, és eljátssza annak lehetőségét, hogy jó irányba vigye az országot - így fogalmazott Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán egy Washingtonban tartott előadáson. Az ellenzéki politikus az uniós elnökségről azt mondta, hogy az Magyarország számára óriási felelősség, mert az ország hosszú évekre kerülhet kedvező vagy adott esetben…
A rendőrségi felhívás és adatgyűjtés eredményeképpen megállapították, hogy a szórakozóhelyen a tragédia estéjén kialakult tülekedésben 14 ember szenvedett nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket - olvasható a police.hu oldalon.
Féltékenység áll a szerda délutáni, csepeli lövöldözés hátterében. Egy férfi a volt barátnőjével veszett össze egy szépségszalonban, meg is ütötte. A jelenetnél ott volt a nő jelenlegi barátja is. Miután ő kiment a helyiségből, a féltékeny előző barát az utcán adott le több lövést egy gázriasztófegyverből. Nem sérült meg senki, a rendőrség garázdaság miatt indított eljárást.
Február elején lehet új vezetője a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak - erről Petróczi Tímea az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) sajtószóvivője tájékoztatta a Független Hírügynökséget. Szűts György korábbi igazgatót január 19-én mentette fel azonnali hatállyal, indoklás nélkül Bakondi György országos főigazgató.
Szabó Máté ombudsman szerint kiszámíthatatlan és aránytalan a hulladékszállítás díjának megállapítása, több településen pedig nem szabályozzák helyi rendeletben a díjfizetés szüneteltetését.
Megkezdődött a KÉSZ Holding és az UD Zrt. vezetőinek büntetőpere szerdán a Fővárosi Bíróságon. Az ügyben a KÉSZ Holding volt vezérigazgatóját, az UD Vagyonvédelmi Zrt. vezérigazgatóját, egy rendőrtisztet, egy adóhivatali munkatársat és két magánnyomozót hivatali visszaéléssel vádolnak.
A tavalyi parlamenti választásokat követően az országgyűlés honvédelmi, valamint nemzetbiztonsági bizottságba jelölt, nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva elutasított jobbikos képviselők ismételt "C" típusú átvilágítását kezdeményezi az ellenzéki párt - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus azzal indokolta kérését, hogy a…
Egyre több magyar orvos vállal munkát időlegesen vagy tartósan külföldön - a negyven év alatti korosztályból két és félszer annyian, mint az idősebbek közül. A távozás oka általában a családalapítást is kizáró, rendkívül alacsony kezdő fizetés, illetve a társadalmi megbecsülés, valamint az elfogadható életpálya-modell hiánya. A témát a Duna Televízió Közbeszéd című műsora járta körül.
159 agyhalott donortól tudtak szerveket eltávolítani tavaly Magyarországon, ami 13,6 százalékkal több volt, mint egy évvel korábban - hangzott el az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodájának szerdai sajtótájékoztatóján.
Halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt folytatja tovább a West Balkán a szórakozóhelyen történt tragédia ügyében a nyomozást a rendőrség. Január 15-én a budapesti, Nyugati téri szórakozóhelyen három fiatal lány halt meg. A rendőrség később felhívást tett közzé, melyben olyanok jelentkezését várták, akik megsérültek, de a helyszínen nem jelentkeztek a mentőknél.
Az arányos adórendszer az emberek érdekét szolgálja, szemben a korrupciós ügyekbe tömegesen belebukott szocialisták nyolcéves tevékenységével - reagált a szocialista Török Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján elmondottakra Szijjártó Péter.