2013 végén be lehet vezetni a dugódíjat Budapesten - mondta Tarlós István főpolgármester. Ez nem új adó lenne: a gépjárműadót alakítanák át úgy, hogy az abból származó bevételek a fővárosnál maradjanak, és hogy azokat csak a közösségi közlekedésre lehessen fordítani - nyilatkozta a Hírszerzőnek a főpolgármester.
Az influenza országos terjedése miatt a szaktárca úgy döntött, hogy rendkívül kedvező áron az egészségügyi intézmények rendelkezésére bocsátja a raktáron lévő gyógyszer- és eszközkészletet - jelentette be az egészségügyért felelős helyettes államtitkár.
Magyarország bárhol, bármikor megvédi azokat, akiket ártatlanul bántanak - hangsúlyozta a külügyminiszter a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából csütörtökön, Budapesten. Martonyi János azt is bejelentette, hogy a kormány a készülő új alkotmányba változtatás nélkül átemeli az Európai Unió Alapjogi Chartájában felsorolt jogokat.
A Jobbik arra kéri a miniszterelnököt, hogy járjon közbe a Belváros fideszes polgármesterénél, Rogán Antalnál a Bécsi utcai ingatlanberuházás felfüggesztése ügyében - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Hegedűs Lorántné. A Jobbik országgyűlési képviselője hozzátette: a legfőbb ügyészhez fordultak, mert a beruházással kapcsolatban felmerült a pénzmosás gyanúja.
A magyar felsőoktatás akkor lehet versenyképes, ha azokra a kutatási területekre koncentrál, amelyek a gazdagabb országok egyetemei hanyagolnak. Emellett fontos lenne a magyar hallgatók külföldi tanulmányain mellett a Magyarországra érkező külföldi diákokra és oktatókra is nagyobb figyelmet fordítani. Erről beszélt az InfoRádiónak két fővárosi egyetem oktatója egy felsőoktatási konferencián.
Az idén 4,5 millió szja bevallást vár a magánszemélyektől az adóhatóság, a bevallási határidők nem változtak. Az adóhatóság az idén több újítással, egyszerűsítéssel rukkolt elő - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A megyében élőkre kiemelt szerep vár a jövőben, a legfontosabb ügy pedig a munkahelyteremtés - mondta Schmitt Pál országjáró körútja első állomásán, Miskolcon. A köztársasági elnök felhívta a helyi politikusok figyelmét arra, hogy működjenek együtt a megye fejlesztésében, pártállástól függetlenül.
Ha az állam nem szabályozza az internetes tartalmakat, akkor mások fogják privatizálni ezt a jogot -- hangzott el az Adatvédelem Napja alkalmából rendezett budapesti konferencián. A kétnapos tanácskozás fő témája a közösségi oldalak által jelentett kockázat.
Több változást, a feladatok számának növekedését hozta a büntetés-végrehajtásnak (Bv) a 2010-es év. Az elmúlt év tapasztalatairól csütörtöki évértékelőjén számolt be Kökényesi Antal, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka.
Hivatalosan február 1-jén alakul meg a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalja. A 600 tagú alakulat a tisztjelölti állományt is magába foglaló új katonai szervezet lesz, és valódi, illetve hagyományos keretét adja a tisztiképzésnek - olvasható a Magyar Honvéd januári számában.
Ugyanaz a férfi követhette el a több mint négy évvel ezelőtt a szombathelyi "garázssori gyilkosságként" elhíresült esetet, mint aki két hete édesanyjával végzett a vasi megyeszékhelyen, majd Budapestre menekült.
Átfogó ügyészi vizsgálatot kezdeményez a Csepel SC Alapítványnál Németh Szilárd, a főváros XXI. kerületének fideszes polgármestere, mert szerinte a kerület sportjáért felelős szervezet nem a céljának megfelelően működik.
Jogerősen súlyosabb büntetést, 14 évet kapott terrocselekmény bűntettének elkövetéséért és rablásért a zuglói túszejtő csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán. A büntetett előéletű rabló a Nagy Lajos király úti OTP-ben két túszt ejtett 2009 május 14-én. Az egyik túsz, egy terhes nő elvetélt.
Az orosz kormány egy 30 millió euró (kb. 8 milliárd forint) értékű jachtot vásárolt egy török cégtől, amelyen a 2014-es jaltai téli olimpia VIP-vendégeit fogadhatja majd Dmitrij Medvegyev - adta hírül kedden a török Vatan újságra hivatkozva az ukrán Censor.Net hírportál.
Szili Katalin független országgyűlési képviselő szerint egy új alkotmány nyilvánvaló szükségességét mutatják például az Alkotmánybíróság által az elmúlt húsz évben megfogalmazott hiányosságok, illetve az alaptörvény rendszerváltás óta történt összesen harmincnégy változtatása is.
A KDNP budapesti szervezete tiltakozik az előző újpesti polgármesternek szánt életműdíj és az ezzel élethosszig járó havi 350 ezer forint terve ellen - áll Szalma Botond budapesti elnök csütörtöki közleményében. Előző nap az MSZP budapesti elnöksége már tisztázásra szólította Derce Tamás expolgármestert, hogy ezt a díjat és pénzt azért fogadná el, mert októberben támogatta Wintermantel Zsolt…
A megkérdezettek többsége szerint Magyarországon biztosított a sajtószabadság a médiatörvény hatályba lépése után is, ugyanakkor a törvény megítélése megosztja a válaszadókat - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készült országos közvélemény-kutatásából. Egyedül a szinkronizált filmek feliratossal való felváltását utasítják el a válaszadók: csak 36 százaléknak tetszik a…
Gyermekgondozási segélyt csak magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár kaphat a családok támogatásáról szóló törvény szerint - olvasható a nemzetpolitikai államtitkárság közleményében.
A kormány 600-650 milliárd forintot fog megtakarítani a költségvetés kiadásaiból 2013-ig, már idén néhány tízmilliárdot, jövőre a teljes összeg körülbelül felét - mondta el a kormányszóvivői tájékoztatón Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A csomagot február végén fogadja el a kormány. Beszámolt arról is, hogy az Európai Unió jóváhagyta az Audi-gyár területszerzését új győri üzemének…
Törvénymódosítási javaslatot nyújt be a Jobbik pénteken a parlamentnek. Ennek célja az állami vezetők korlátlan gépkocsivásárlási jogának korlátozása - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese. Volner János csak a miniszterelnök és a köztársasági elnök esetében nem korlátozná a megvásárlandó gépjárművek teljesítményét és felszereltségét.
Szükség van új alkotmányra - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a Szociális Unió elnöke. Szili Katalin kapkodónak és elhamarkodottnak nevezte az alkotmányozás folyamatát, ám szerinte abban így is részt kell venni. A volt házelnök szerint távlatosabb alkotmányra és kétkamarás parlamentre lenne szükség.
Egyiptomot évtizedeken keresztül a stabilitás sarokkövének tartották az arab világban. A tunéziai „jázminos forradalom” után azonban a kairói utcákon is lángra lobbantak a tiltakozások drámai jelképévé vált emberi fáklyák.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala fontos feladata annak garantálása, hogy a szellemi tulajdon védelmének eszközeit megfelelően használják az országkép formáláshoz, és a jellegzetes magyar termékek hírnevének megóvásához - mondta Bendzsel Miklós, a hivatal elnöke.
Minden eszköz és feltétel rendelkezésre áll egy esetleges rekordárvíz elleni védekezéshez - mondta a környezetvédelmi államtitkár csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen az új országos vízügyi igazgató mellett bemutatta az új árvízi térinformatikai modellprogramot.
Az idei influenza szezonra való hatékonyabb felkészülés és a kórházak anyagi terheinek a csökkentése érdekében az egészségügyi kormányzat kedvezményesen biztosít gyógyszer- és eszközkészleteket a fekvőbeteg ellátó intézményeknek - jelentett be csütörtökön Cserháti Péter, egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár Paller Judittal, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat országos…
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése értelmében Toroczkai László szervezője volt a 2006. szeptember 18-ai Szabadságtéri rendezvényeknek, így a rendbontókkal együtt egyetemleges felelősség terheli az MTV székházának ostroma közben, a rendőrségi eszközökben okozott károkért - mondta el a Független Hírügynökségnek Mohácsi Zsuzsanna sajtószóvivő. Hozzátette: ha a bíróság a jövőben kártérítésre…
Az új influenza valamint a szezonális influenza A és B vírusa okoz megbetegedéseket Magyarországon - mondta az országos tiszti főorvos, aki beszélt arról is, hogy a helyi járványokat okozó B vírus a legagresszívabb. Paller Judit hozzátette: Az ország nagy részén nagyon magas az átoltottság a krónikus betegek körében.
Befejeződött az egymilliárd forint értékű infrastrukturális oktatásfejlesztési program a IX. kerületi Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskolában - tájékoztatott csütörtöki közleményében a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága. A programnak köszönhetően 6200 diák tanulhat szakmát csúcstechnológiájú berendezéseken.