2013. március 8. péntek

márc. 8
9:06
Balázs: Orbán bárhol van, mindenütt saját rögeszméjét vallja (ATV)
Varsóban ültek össze a visegrádi négyek (V4), hogy az unió legfontosabb, napirenden szereplő ügyeiről tárgyaljanak. A V4-ek mellett az eseményen részt vett a weimari háromszög is. Volt külügyminisztereket kérdeztünk arról, hogy mi lehetett a "mini csúcs" háttere.
márc. 8
9:24
Álzsaruk akadtak a rendőrök hálójába (Alternatív Energia)
Magukat rendőrnek kiadva fosztott ki egy banda egy embert a fővárosban. Az álrendőröket néhány óra alatt elfogták a valódi nyomozók - értesült a HavariaPress.
márc. 8
9:24
KSH: 2,7 százalékkal csökkent a GDP tavaly év végén (ATV)
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012. negyedik negyedévében 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, a gazdaság teljesítménye 2012-ben 1,7 százalékkal csökkent - közölte pénteken a KSH.
márc. 8
9:42
Lakása előtt támadtak rá (Alternatív Energia)
Őrizetbe vették a rendőrök azt a két férfit, akik néhány napja kiraboltak egy férfit a Bács-Kiskun megyei Hercegszántón - értesült a HavariaPress.
márc. 8
9:42
Simon Wiesenthal Központ: vizsgálják ki a Jobbik és Irán kapcsolatát (ATV)
Ki kell vizsgálni a Jobbik és Irán közötti kapcsolatot - követelte a Simon Wiesenthal Központ két magas rangú vezetője Budapesten.
márc. 8
9:44
"A Fidesz szerint vannak a hazaárulók és a hülye uniós szervek" (ATV)
Nincs olyan civil szervezet, politikai párt és nemzetközi szervezet, amely ne tiltakozott volna az alaptörvény újbóli módosítása ellen, de a Fidesz agresszív kismalac módjára továbbra is ragaszkodik a hétfői végszavazáshoz – ezt Bárándy Gergely mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 8
9:46
Obama: nem viszek nagy béketervet Izraelbe (ATV)
Barack Obama elnök amerikai zsidó vezetőkkel találkozva közölte, hogy nem visz "nagy béketervet" közelgő izraeli útjára. Ezzel lehűtötte a várakozást, hogy látogatása áttörést hoz a közel-keleti békefolyamatban.
márc. 8
10:00
A Népszabadság riporterére támadtak a Fidesz-székháznál (Alternatív Energia)
Egy középkorú, testes férfi támadt a Népszabadság videoriporterére a Fidesz budapesti székházánál szervezett tüntetésen. Rángatta a ruháját, szidalmazta, megpróbálta kiverni kezéből a kamerát - írja a nol.hu.
márc. 8
10:00
Jogerős: börtönbe küldték az OCÖ volt elnökét (ATV)
Jogerősen egy év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Kolompár Orbánt, a Kiskunmajsai Roma Érdek-képviseleti Szervezet vezetőjét pénteken a Kecskeméti Törvényszék, ezzel helybenhagyta a korábbi elsőfokú ítéletet.
márc. 8
10:18
Rétvári: Sikeres az ügyintézést egyszerűsítő program (Infostart)
Sikeresnek értékelte Rétvári Bence államtitkár az ügyintézést egyszerűsítő programot, amely a Magyary Zoltán Közigazgatási-fejlesztési program része.
márc. 8
10:18
Kolompár Orbán börtönbe vonul (Alternatív Energia)
Jogerősen egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte Kolompár Orbánt, a Kiskunmajsai Roma Érdek-képviseleti Szervezet vezetőjét a Kecskeméti Törvényszék pénteken kihirdetett ítéletében, ezzel helybenhagyta az első fokú ítéletet.
márc. 8
10:18
PM: akinek fontos a jogállamiság, legyen büszke a székház-foglalókra (ATV)
A civilek megmozdulása békés és nem erőszakos akció, a passzív ellenállás formája – ezt Karácsony Gergely mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 8
10:20
Húsz határsértőt fogtak el Csongrád megye déli részén (Alternatív Energia)
Öt csoportban húsz határsértőt fogtak el a rendőrök péntekre virradóra Csongrád megye déli részén - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
márc. 8
10:36
Robbanás egy angyalföldi lakásban: egy férfi meghalt (ATV)
Egy középkorú férfi meghalt, amikor lakásában ismeretlen eredetű robbanás történt Budapesten, Angyalföldön péntek reggel - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
márc. 8
10:54
Orbán Viktor: Budapest fellélegezhet (Infostart)
Aláírta Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester a Budapest-szerződést pénteken a Városházán. A megállapodással a főváros "mázsás terhektől szabadul meg" - fogalmazott a kormányfő.
márc. 8
10:54
Graffiti-álló réteggel védik a vasúti kocsikat (Alternatív Energia)
Jármű felújítási programot indított a MÁV-START. Az átalakítások az elavult, de várhatóan még évekig használható kocsikat érintik mind az elővárosi, mind a távolsági és a regionális forgalomban - értesült a HavariaPress.
márc. 8
10:54
Orbán: fellélegezhet a főváros (ATV)
Aláírta Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester a Budapest-szerződést pénteken a Városházán. A megállapodással a főváros "mázsás terhektől szabadul meg" - fogalmazott a kormányfő.
márc. 8
10:56
Beiktatták hivatalába Milos Zemant, Csehország új államfőjét (ATV)
Beiktatták hivatalába Milos Zemant, a Cseh Köztársaság új elnökét.
márc. 8
11:12
A "Jó Állam" imázskommunikációjába kezd a KIM (Alternatív Energia)
Médiakampány indul a "Jó Állam" bemutatása érdekében.
márc. 8
11:14
Családlátogatás után rendőr vitte el a családfőt (Alternatív Energia)
Rátámadt a családlátogatásra érkező pedagógusokra egy férfi a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén. A férfit a rendőrök őrizetbe vették - értesült a HavariaPress.
márc. 8
11:16
Orbán: Budapest fellélegezhet - fotókkal (Alternatív Energia)
Aláírta Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester a Budapest-szerződést pénteken a Városházán. A megállapodással a főváros "mázsás terhektől szabadul meg" - fogalmazott a kormányfő.
márc. 8
11:30
Élő adásban szaladt be Kálmán Olgához Fiala (ATV)
A "Messziről jött ember" műsorvezetője a megszokott "összebeszéd" helyett, nőnap alkalmából, miután végzett egy Kosztolányi verssel, átszaladt az Egyenes beszédbe Kálmán Olgához kezében egy csokor virággal.
márc. 8
11:48
Bocsánatot kértek a nácik bűneiért (Alternatív Energia)
Szálasi Ferencet népszerűsítő kiadványt osztogattak az elmúlt napokban szélsőségesek a fővárosban, egyebek között a Margit körúton. Az egykori Vér és Becsület nevű neonáci szervezetet is alapító Domokos Endre János nevével fémjelzett Pax Hungarica Mozgalom szóróanyagában "Magyarország utolsó törvényes államfőjeként" emlegetik a nyilas vezetőt, és kifejtették, jövő kedden lesz 67 éve, hogy…
márc. 8
11:48
Ferguson: Rooney nem hagyja el a Manchester Unitedet (ATV)
Wayne Rooney nem hagyja el a Manchester United labdarúgócsapatát - ezt Sir Alex Ferguson, az együttes vezetőedzője jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján.
márc. 8
12:06
Párttá alakult az Együtt 2014 (Infostart)
Három társelnök vezeti a pénteken megalakult Együtt 2014 Választói Szövetség Pártot, amely szövetséget köt az LMP szétválásával létrejött Párbeszéd Magyarországért párttal. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke sok sikert kívánt "a pártépítéssel járó nehéz feladatokhoz".
márc. 8
12:06
Megalakult az Együtt 2014 Választói Szövetség Párt (Alternatív Energia)
Három társelnök vezeti a pénteken megalakult Együtt 2014 pártot: Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke és Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi vezetője. A DK üdvözli a most létrejött pártszövetséget.
márc. 8
12:06
Párttá alakult az Együtt 2014 (ATV)
Párttá alakult a választói mozgalomként létrejött Együtt 2014 pénteken. A szervezetet három társelnök vezeti majd.
márc. 8
12:08
Lavrov: semmi esélye, hogy Moszkva lemondásra szólítsa fel Asszadot (ATV)
"Abszolút semmi esély" nincs arra, hogy Moszkva távozásra szólítsa fel Bassár el-Asszad szíriai elnököt - mondta a BBC-nek Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
márc. 8
12:24
Átvette kinevezési okmányait Varga Mihály (ATV)
Átvette nemzetgazdasági miniszteri kinevezési okmányát Varga Mihály Áder János köztársasági elnöktől péntek délben a Sándor-palotában.
márc. 8
12:42
Átvette kinevezési okmányát az új nemzetgazdasági miniszter (Infostart)
Átvette nemzetgazdasági miniszteri kinevezési okmányát Varga Mihály Áder János köztársasági elnöktől péntek délben a Sándor-palotában.
márc. 8
12:42
Mesterházy Attila gratulált az Együtt 2014 párttá alakulásához (Alternatív Energia)
Közleményben gratulált a Magyar Szocialista Párt nevében Mesterházy Attila az Együtt 2014 párttá alakulásához, sok sikert kívánva "a pártépítéssel járó nehéz feladatokhoz".
márc. 8
12:42
Súlyos buszbaleset: 11 halott, 49 sérült (ATV)
Súlyos buszbaleset történt péntek reggel a Vietnam középső részén fekvő Khanh Hoan tartományban; a közlekedési rendőrség szerint 11 halottja és 49 sérültje van a szerencsétlenségnek.
márc. 8
12:44
Varga Mihály az új nemzetgazdasági miniszter (Alternatív Energia)
Átvette nemzetgazdasági miniszteri kinevezési okmányát Varga Mihály Áder János köztársasági elnöktől péntek délben a Sándor-palotában.
márc. 8
13:00
Hoffmann: Senkinek nem érdeke egy pedagógussztrájk (Infostart)
Hoffmann Rózsa szerint sem a gyerekeknek, sem a pedagógusoknak, sem az országnak nem érdeke egy pedagógussztrájk.
márc. 8
13:18
Hoffmann: senkinek nem érdeke egy pedagógussztrájk (Alternatív Energia)
Hoffmann Rózsa szerint sem a gyerekeknek, sem a pedagógusoknak, sem az országnak nem érdeke egy pedagógussztrájk.
márc. 8
13:18
Evéssel is lehet fogyni (ATV)
Rutinos diétázók álma látszik megvalósulni, amikor arról hallunk, hogy evéssel is lehet fogyni.
márc. 8
13:36
Roubini: az olasz válság még elsöpörheti az euróövezetet (ATV)
Az olaszországi politikai vihar még elsöpörheti az euróövezetet - nyilatkozta Nouriel Roubini a CNBC tévécsatornának az olaszországi Comói-tónál rendezett Ambrosetti Forum nemzetközi gazdasági konferencián.
márc. 8
13:54
MSZP: a Budapest-szerződés csak kis részét hozza vissza az elvett forrásoknak (Alternatív Energia)
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője egyszerű szemfényvesztésnek nevezte a "Budapest21" elnevezésű kormány-főváros megállapodást, Horváth Csaba szerint az adósságkonszolidáció csak az elvett források 15 százalékát adja vissza a fővárosnak.
márc. 8
13:54
Vatikán: délután szavaznak a konklávé időpontjáról (ATV)
A Vatikánban tanácskozó bíborosok péntek délután dönthetnek a konklávé időpontjáról - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő.
márc. 8
13:56
Perújítás lehet a kártérítést kapott Burka család ügyében (Alternatív Energia)
Újabb bizonyítékok merültek fel a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt csaknem hat évig előzetes letartóztatásban tartott, majd jogerősen felmentett és kártérítést kapott Burka Ferenc és fia ügyében - erősítette meg Simon Ernő, a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség vezetője az MTI információját pénteken.
márc. 8
14:12
MEÖT: sérülhet az egyház és állam elválasztásának elve (Alternatív Energia)
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) azt javasolja, hogy az egyházi törvény módosításakor a törvényalkotó fontolja meg az egyházak regisztrációjának a Fővárosi Törvényszék jogkörébe való utalását, mert ha ezt a tevékenységet egy bíróság végezné, akkor véleményük szerint az egész folyamat áttekinthetőbb és alkotmányjogi értelemben is megalapozottabb lehet.
márc. 8
14:12
Tudományos bizonyíték a korrupt magyar közbeszerzésekre (ATV)
Eddig is tudható volt, hogy Magyarország a korrupt országok élvonalához tartozik, ám mindezt immár egy bonyolult, tudományos alapokon nyugvó nagymintás felmérés is bizonyítja. Tömören: a kormányváltás előtti közbeszerzéseken nyertes cégek 80 százaléka az új hatalom alatt képtelen győzni, míg a mostani nyertesek nagy része korábban rendre a vesztesek között szerepelt. A Hetek cikke.
márc. 8
14:14
A világ leggazdagabb emberei – másfélezer ember kezében 5,4 billió dollár (ATV)
A világ 1426 leggazdagabb emberének vagyonát, ha a Föld összes lakosa közt egyenlően szétosztanánk, 177 ezer forintot kapna mindenki. A mágnások listásán Bill Gates csak a második, Mark Zuckerberg pedig mindössze a 353. A leggazdagabb magyar Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója 135 milliárd forinttal.
márc. 8
14:30
Hétfőn kezdődik a per a meggyilkolt Baunok házaspár ügyében (Alternatív Energia)
A Szolnoki Törvényszék hétfőn kezdi meg a Baunok házaspár meggyilkolásával vádolt három férfi ügyének tárgyalását - közölte a törvényszék sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
márc. 8
14:48
Sztrájkot kezd a PDSZ (Infostart)
A március 18-ai héten kezdődik a sztrájk a magyar közoktatásban - jelentette be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatón, a kezdőnapot azonban nem jelölte meg.
márc. 8
14:48
Külföldi sajtó Magyarországról - A The Economist és a La Libre Belgique az alkotmánymódosításról (Alternatív Energia)
A tekintélyes brit gazdasági-politikai hetilap "Orbán katonái" címmel közölt írásában idézi az Eurasia Group nevű globális kockázatelemző csoport egyik szakértőjét, aki szerint Matolcsy György Orbán Viktor miniszterelnök "egyik leglojálisabb katonája", aki "teljesen lerombolta a kormány költségvetési politikájának hitelességét ... most pedig az a kockázat, hogy ugyanezt teszi a monetáris…
márc. 8
15:06
Pénzügyi válság helyett bizalmi válság (Infostart)
Még javában dúl a bizalmi válság - ez a legfontosabb üzenete a PwC Magyarország legutóbbi vezérigazgatói felmérésének. A cég magyarországi adó és jogi üzletág vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a megkérdezett vezérigazgatók mindössze 5 százaléka gondolja azt, hogy idén GDP-növekedés lesz Magyarországon.
márc. 8
15:06
Nyugati lapok a magyar alkotmánymódosításról és az irodapiacról (ATV)
Matolcsy György MNB-elnöki kinevezése azt az aggályt veti fel, hogy a magyar jegybank a kormány alárendeltségébe kerül – írta pénteki értékelésében a The Economist.
márc. 8
15:08
Tovább erősödött a pollenterhelés (Infostart)
Az éger esetében csütörtökön már nagyon magas pollenkoncentrációt regisztráltak, ami azt jelenti, hogy az arra allergiásoknak már heves tüneteik lehetnek - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.
márc. 8
15:24
Cigánygyilkosságok: megismételték a jegyzőkönyv-ismertetést (ATV)
Nagyrészt befejeződött az egyik helyettes kirendelt ügyvéd kizárása miatt elrendelt tárgyalási napok megismétlése a cigányok elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperében. A Budapest Környéki Törvényszéken pénteken főként az elsőrendű vádlott terjesztette elő észrevételeit.

Keresés