2013. március 8. péntek

márc. 8
15:42
Új választások a XV. kerületben? (Alternatív Energia)
Miután a Fidesz-frakció és a kormánypárti polgármester belső vitái miatt szerdán második nekifutásra sem tudták elfogadni a főváros XV. kerületének idei költségvetését, információink szerint a helyi Fideszben már felmerült a testület feloszlatásának lehetősége, amely új polgármester- illetve képviselőválasztással járna.
márc. 8
15:42
Az M3-as újabb szakasza jövő őszre készül el (ATV)
Elkészül jövő év őszére az M3-as autópálya Őr és Vásárosnamény közötti szakasza – jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a sztráda jelenlegi végpontjánál, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Őr határában tartott sajtótájékoztatón pénteken.
márc. 8
16:18
PDSZ: a március 18-i héten kezdődik a sztrájk a közoktatásban (ATV)
A március 18-i héten kezdődik a sztrájk a közoktatásban – jelentette be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatón, a kezdőnapot azonban nem jelölte meg.
márc. 8
16:36
Martonyi: A bírálatok nagy része félreértéseken és hiányos információkon alapul (Infostart)
A külügyminiszter szerint főként hiányos információkon és félreértéseken alapul a magyar alaptörvény tervezett módosítása körül kialakult vita.
márc. 8
16:54
Életfogytiglanit kapott a feltételesen szabadlábon gyilkoló férfi (ATV)
Életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki a Debreceni Törvényszék pénteken nem jogerősen egy férfira, aki megölte az élettársát, amikor egy másik emberölés miatti büntetéséből feltételesen volt szabadlábon – közölte az intézmény sajtószóvivője az MTI-vel.
márc. 8
17:12
Rendkívüli kongresszust tart az LMP (Infostart)
Szombat délelőtt kongresszust tart a Lehet Más a Politika Budapesten.
márc. 8
17:12
Vidnyánszky igazgatói széke megüresedett; hárman pályáznak rá (ATV)
A debreceni Csokonai Színház igazgatói posztjára Kelemen Csaba színművész, az Agria Játékok ügyvezető igazgatója, Nagy Viktor rendező, a Győri Nemzeti Színház volt igazgatója és Ráckevei Anna színművész, a debreceni társulat tagja nyújtott be pályázatot – közölte a polgármesteri hivatal pénteken, a pályázatok felbontása után az MTI érdeklődésére.
márc. 8
17:14
Demonstráció lehet a Volánnál (Infostart)
Demonstrációra készülnek március 20-án a Volánnál dolgozó buszsofőrök az eredménytelen bértárgyalások miatt.
márc. 8
17:30
Áder János Berlinbe látogat hétfőn (ATV)
Áder János államfő hétfőn kétnapos látogatásra Berlinbe utazik, ahol találkozik a német szövetségi elnökkel, a kancellárral és a külügyminiszterrel is – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken az MTI-vel.
márc. 8
17:48
Esős hétvége köszönt ránk (Alternatív Energia)
Pénteken elsősorban a Dunántúlon és délen szakadozhat fel a felhőzet. Kezdetben északkeleten, majd délutántól már többfelé alakulhat ki eső, zápor, sőt helyenként egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szél délnyugaton időnként megélénkül, délután északon, északkeleten 10-13, máshol 14-19°C várható.
márc. 8
18:06
Sukoró-ügy: az albertirsai és pilisi földvásárlásokról tanúskodtak (ATV)
Joav Blum izraeli-magyar üzletember albertirsai és pilisi földvásárlásairól tettek vallomást a beidézett tanúk pénteken a Szolnoki Törvényszéken, ahol másfél hónapos szünet után folytatódott Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatójának és társainak büntetőpere a sukorói telekcsere-szerződés ügyében.
márc. 8
18:08
Orbán Viktor Kelemen Hunorral tárgyalt (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délután hivatalában fogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét – tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.
márc. 8
18:24
Schiffer: "Ahol nincs alkotmány, ott az egyes emberek nem érezhetik magukat biztonságban" (Alternatív Energia)
Ami hétfőn nyilvánvalóan meg fog történni a magyar parlamentben, az egyet jelent azzal, hogy Magyarországnak valójában nincs alkotmánya - mondta pénteken az MTI-nek Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselői csoportjának vezetője.
márc. 8
18:24
Viviane Reding „nagy érdeklődéssel figyeli” az alaptörvény-módosítást (ATV)
Nagy érdeklődéssel figyeli Viviane Reding a magyar alaptörvény küszöbön álló módosítását – jelentette ki az Európai Bizottság alapjogokért felelős alelnöke pénteken az Európai Unió igazságügyi minisztereinek találkozóját követően.
márc. 8
18:42
Módosítják az alelnöki feladatköröket a jegybankban (Infostart)
Közzétette új Szervezeti és Működési Szabályzatát a Magyar Nemzeti Bank.
márc. 8
19:00
Jogköröket vont el Matolcsy két MNB-alelnöktől, zuhant a forint (ATV)
Matolcsy György elvette a stratégia területeket attól a két jegybanki alelnöktől, akiket még Simor András nevezett ki. Miután a hír megjelent, nagyot esett a forint.
márc. 8
19:18
A kormányfő Kelemen Hunorral tárgyalt (Infostart)
Az erősebb együttműködés és a rendszeres egyeztetés fontosságát állapította meg budapesti találkozóján a magyar kormányfő és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
márc. 8
19:54
The Guardian: a Nyugat politikai önmérsékletet vár el Orbán Viktortól (ATV)
Az emberi jogok európai őrzői arra figyelmeztetik Orbán Viktort, hogy halassza el a alaptörvénynek a demokratikus jogokat sértő módosítását – írja a brit napilap internetes kiadása.
márc. 8
20:12
Barroso beszélt Orbán Viktorral az alaptörvényről (Infostart)
A magyar alaptörvény tervezett módosításáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel telefonon pénteken, a délután folyamán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke - értesült az MTI.
márc. 8
20:30
Alkotmánymódosítás - Barroso felhívta Orbán Viktort (Alternatív Energia)
A magyar alaptörvény küszöbön álló módosításáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel telefonon pénteken, a délután folyamán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke - értesült az MTI.
márc. 8
20:48
Puzsér Róbert felszólal az LMP kongresszusán (ATV)
Puzsér a párt szombati budapesti kongresszusán szólal fel. LMP-közeli forrásokból úgy tudjuk, hogy kritikus beszédet tart.
márc. 8
21:24
Aláírták a Budapest-szerződést - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Kedden kezdődik a pápaválasztó konklávé. A magyarországi földtulajdon nyilvántartása miatti osztrák panaszokat vizsgál az Európai Bizottság. A fővárosi tömegközlekedés finanszírozását is megoldja az állami adósságátvállalás. A nap legfontosabb hírei március 8-án.
márc. 8
21:24
Hoffmann: felesleges és értelmetlen a sztrájk (Alternatív Energia)
Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár szerint felesleges és értelmetlen "az iskolai munkát megzavaró" pedagógussztrájk, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hirdetett meg a március 18-ai héttel kezdődően. Szerinte az érdekvédelmi tömörülés nem "szakszervezethez méltón" viselkedik, hanem ellenzéki pártként, amikor kormánylemondást követel, ha nem teljesítik követeléseiket.
márc. 8
21:42
Washington is osztja az aggályokat (Alternatív Energia)
Az Európa Tanács főtitkára után Washington is arra figyelmeztette az Orbán-kormányt, hogy a tervezett alkotmánymódosítás veszélyeztetheti az intézményi függetlenség, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerének elveit, amelyek a demokratikus kormányzást fémjelzik. A Fidesz félreértésnek tartja a külföldi kritikákat, Navracsics Tibor csúsztatásokkal teli tájékoztatójával pedig a kormány azt…
márc. 8
21:42
Hárompercenként követnek el öngyilkosságot Kínában (ATV)
Egyre több áldozatot szed a depresszió Kínában, ahol hárompercenként követnek el depressziósok öngyilkosságot, s ugyanezen idő alatt 11 másik ember kísérli meg eldobni az életét.
márc. 8
22:00
Merkel szerint több női vezetőre lenne szükség a német cégekben (ATV)
Angela Merkel felszólította a német vállalatokat, hogy a vezető pozíció betöltésekor sokkal jobban vegyék számításba a nőket.

2013. március 9. szombat

márc. 9
5:12
Tovább játszik a Fidesz (Alternatív Energia)
Nem vonja vissza az alaptörvény negyedik módosítását, sőt a javaslatról hétfőn meg is tartja a zárószavazást az Országgyűlésben a Fidesz-KDNP. A kormánypártok visszatámadásos kommunikációval, illetve a szokásos lejárató hadjárattal reagáltak a terveiket érő hazai és nemzetközi kritikára, valamint a civilek csütörtöki demonstrációjára. A fiatalok ugyanakkor szombaton ismét megmutatják az…
márc. 9
5:14
Évértékelés, jövőképpel (Alternatív Energia)
Biztonságot, igazságosságot, erős demokráciát teremtenek kormányra kerülve a szocialisták. Az MSZP ennek jegyében készül a választásokra és erről fognak beszélni ma a Papp László Budapest Sportarénában, ahol évet értékel a legnagyobb ellenzéki párt.
márc. 9
5:30
Orbán szárnyakat akar (Alternatív Energia)
Aláírta Budapest adósságkonszolidációs szerződését a főpolgármester és a miniszterelnök, amelytől a főváros 104 milliárd forintos átvállalást remélhet - ezzel Orbán Viktor szerint Budapestnek már "tele a gyomra", csak a szárnyait kell kiterjesztenie. A 2020-ig szóló megállapodás ennél több konkrét számot nem tartalmaz, viszont a kormány erősebben megkötné az önkormányzat kezét egy munkabizottság…
márc. 9
5:32
A sorrend mindig magáért beszél (Alternatív Energia)
Nem tervezi az igazságügyi tárca, hogy előbb utalják át a gyerektartási díjat, és csak azután fizessék ki a végrehajtók munkáját, ha az elvált szülő munkabéréből sem tudják az eltartott pénzét levonni. Arra hivatkoznak, hogy ez így volt a szocialista kormányok idején is, s elég kedvezményt kapnak a gyereket nevelő szülők. Strasser Tibor ügyvéd szerint Navracsics Tibor visszadobja a labdát a…
márc. 9
5:34
Societas: kezd divatba jönni a baloldaliság (Alternatív Energia)
A fiatalok körében kezd divatba jönni a baloldaliság. Legalábbis Sass Szabolcs, a Societas elnöke szerint, aki büszkén újságolta lapunknak, hogy a fesztiválokon immár jóval többen mennek hozzájuk beszélgetni, mint a Fidelitashoz. Pedig a 2010-es választások után sokan elpártoltak a mozgalomtól, mert tudták, hogy az MSZP társult ifjúsági szervezete. Sass szerint a fiatalok féltek vagy a vereség…
márc. 9
5:36
Párttá alakult Bajnaiék mozgalma (Alternatív Energia)
Megalakult tegnap az Együtt 2014 Választói Szövetség Párt, amelyik az LMP-ből nemrég kivált és azóta ugyancsak párttá alakult Párbeszéd Magyarországért (PM) tagjaival azonnal választási szövetségre is lépett.
márc. 9
5:38
Hoffmann listázná a sztrájkoló tanárokat (Alternatív Energia)
A március 18.-ai héten kezdődik a sztrájk a magyar közoktatásban - jelentette be tegnap Mendrey László. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a kezdőnapot ugyan nem jelölte meg, azt viszont elmondta, "gördülő sztrájkot" indítanak, azaz országszerte különböző helyeken kezdik meg a munkabeszüntetést, amelyhez csatlakozhatnak újabb és újabb iskolák.
márc. 9
5:48
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
Ön mit üzenne a kormány helyében a Financial Times-nak?
márc. 9
6:06
Ismerje meg a miniszter asszony titkait (ATV)
Ma ő a legmagasabb politikai posztot betöltő nő Magyarországon, a miniszterek közt az egyetlen hölgy, mégis róla tudnak az emberek a legkevesebbet a kormánytagok közül.
márc. 9
6:24
A magyar húsipart átszövi a maffiaszerű működés (ATV)
A magyar húsipar egészét átszövi a korrupció és a maffiaszerű működés – állította a Heteknek saját közvetlen tapasztalataira alapozva egy nagynevű magyar húsüzem volt vezetője. Megkent állatorvosok, kémiai úton felpumpált készítmények, és az egész termékláncon végigvonuló feketeáruk jellemzik a magyar viszonyokat, amelyek között már a híresebb feldolgozó üzemek és kereskedelmi láncok sem tudnak…
márc. 9
7:18
Emberrablásoktól tartanak a szíriai-izraeli határon (ATV)
Újabb emberrablásoktól tartanak az ENSZ-békefenntartók a szíriai-izraeli határon, miután 21 társukat hurcolták el a hét közepén a szíriai felkelők. A parancsnokok emiatt arra utasították a világszervezet katonáit, hogy hagyják el pozíciójukat a Golán-fennsíkon. Az ENSZ-erők Izraelbe menekültek, ahol a hadsereg gyakorlaton szimulál egy esetleges konfliktust az ország északi határain.
márc. 9
7:54
Hátborzongató tévéműsor: fejre ejtette partnerét a magyar szereplő (Alternatív Energia)
Nagyon megijedt attól, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, hogy esés után partnere nem tudott azonnal felállni, illetve nem volt egyértelmű, hogy elvesztette-e az eszméletét vagy sem.
márc. 9
8:12
Pánikreakció és hidegháború - Kövér szerint az összeomló világrend bántja az Alaptörvényt (Alternatív Energia)
"Igazándiból lehet, hogy van egy másik valóság is, amelyik sokkal inkább materiális, és valójában a materiális világban pozíciókat vesztő érdekkörök gondolják úgy, hogy fel kell használni az Alaptörvényt, meg az egyházi törvényt, a médiatörvényt, hogy el lehessen takarítani minket" - Kövér László szerint a világ.
márc. 9
8:30
José Manuel Barroso felhívta Orbánt az alkotmánymódosítás miatt (ATV)
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke magyar alaptörvény küszöbön álló módosításáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel telefonon péntek délután - erősítette meg az MTI értesülését a bizottság szóvivője. Az MTI úgy tudja, Barroso levelet is írt Orbánnak, amelyben közölte, a módosítás nemcsak a jogállamisággal kapcsolatban vet fel aggályokat, hanem uniós jogot is sérthet.
márc. 9
8:48
Kína: az Egyesült Államok konstuktív szerepet játszik Ázsiában (ATV)
Kína reméli, hogy az Egyesült Államok hajlandó egy újfajta kapcsolatrendszer kialakítására vele, s ez a kölcsönös tiszteletre és előnyökre fog épülni - hangoztatta Jang Csie-cse kínai külügyminiszter, a külügyeket felügyelő államtanácsosi poszt várományosa szombaton.
márc. 9
9:06
Bajnai: "eszem ágában sincs elfoglalni a Fidesz székházát" (ATV)
Nehéz helyzetben lehet Kósa Lajos, amikor ilyen hazugságokat adnak a szájába – ezt Bajnai Gordon mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz alelnöke azt mondta, hogy a volt miniszterelnök áll a tegnapi székházfoglalás hátterében.
márc. 9
9:24
Állami felügyelet alá került a MAL Zrt. - felszámolás alatt a cég (ATV)
Állami felügyelet alá került az Ajkai székhelyű MAL Zrt. azt követően, hogy egy hitelezői kezdeményezést követően a bíróság egy hete elrendelte a cég felszámolását. A MAL Zrt. 2010 októberében, a gyilkos iszapömlés következtében került nehéz helyzetbe, azóta folyamatosan nő a cég tartozása, ráadásul milliárdos nagyságrendű bírság is lebeg a részvénytársaság fölött. A kormány tavaly minősítette a…
márc. 9
9:42
Évértékelő nagygyűlést tart az MSZP (Infostart)
Évértékelő nagygyűlést tart ma a szocialista párt. Beszédet mond Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, Victor Ponta román miniszterelnök és Szergej Sztanisev korábbi bolgár kormányfő, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) elnöke.
márc. 9
9:42
Kedden ül össze a konklávé - folyik a találgatás (ATV)
A konklávé március 12-re való kitűzése felerősítette a találgatásokat az új pápa személyéről, a jelöltekről a pápaválasztó bíborosok egészen a konklávé kezdetéig folytatják az egyeztetéseket.
márc. 9
10:00
Pártőrséget szervez a Fidesz (Alternatív Energia)
Véderőt toboroz a Fidesz - a pártigazgató a pártházak megvédésére szólítja fel az embereket.
márc. 9
10:00
Évértékelő nagygyűlést tart ma a Magyar Szocialista Párt (ATV)
Évértékelő nagygyűlést tart ma a szocialista párt. Beszédet mond Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, Victor Ponta román miniszterelnök és Szergej Sztanisev korábbi bolgár kormányfő, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) elnöke.
márc. 9
10:02
Nézze élőben az MSZP évértékelőjét az atv.hu-n (ATV)
Nézze élőben az MSZP évértékelő nagygyűlését az atv.hu-n!
márc. 9
10:36
Orbán Viktor levelet küldött Barrosónak (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött pénteken José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének azzal a telefonbeszélgetésükkel kapcsolatban, amelyet aznap folytattak a magyar alaptörvény küszöbön álló módosításáról.
márc. 9
10:36
A józan észt nem lehet hatályon kívül helyezni (Alternatív Energia)
Ha a parlament kormánypárti többsége elfogadja az alaptörvény módosítását, Tóth Gábor Attila szerint az államfőnek az Alkotmánybírósághoz kell küldenie a jogszabályt, egyébként nem tehet mást, mint hogy lemond. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnöke szerint illúzió azt várni, hogy külföldi jogi mechanizmusokkal rendbe tehető a hazai alkotmányos válság.

Keresés