2020. február 8. szombat

febr. 8
11:06
Egymás hálójában (Ida Jessen: Új idők; Bagge doktor anagrammái) (Alternatív Energia)
Nem egyedülálló ugyan, mégis szokatlan, hogy egy könyv mindkét oldaláról kezdődjön, és semmiféle támpontot ne adjon, melyik felét olvassuk előbb. Két naplót tartalmaz Ida Jessen könyve: egyik felén egy vidéki körzeti orvos anagrammákkal teletűzdelt visszaemlékezéseit, élettől való búcsúját találjuk, másikon felesége, egy haladó szellemű tanítónő na
febr. 8
11:15
Irgalmatlanul beleszállt Gyurcsányba a KDNP-s képviselő (ATV)
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke korábban rablóprivatizációt folytatott és ő maga is azon lett milliárdos - mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján a kabinet által pénteken közölt adatokra hivatkozva.
febr. 8
11:30
110-es tempónál, fedetlen utánfutón szállítottak élő állatot az M0-son (SzMo)
Nemcsak az állatkínzás határát súrolja, de szabálytalan is az eset.
febr. 8
11:39
Rétvári csak a nyilvánosság előtt védi a keresztények érzékenységét, de egy hivatalos levelet nem tud megírni az ügyben (Alternatív Energia)
A Netflix indirekt módon buktatta le a KDNP öklét.
febr. 8
11:39
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Mersei Miklós (ATV)
Életének 79. évében, február 5.én tragikus hirtelenséggel elhunyt Mersei Miklós, az Operaház nyugalmazott magánénekese – írja a papageno.hu az intézmény közleményére hivatkozva.
febr. 8
11:48
Nacsa Lőrinc: Gyurcsány rablóprivatizációt folytatott és ő maga is azon lett milliárdos (Infostart)
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke korábban rablóprivatizációt folytatott és ő maga is azon lett milliárdos - mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján a kabinet által pénteken közölt adatokra hivatkozva. Hozzátette: 2010 óta viszont a másfélszeresére, 12 ezer milliárd fori
febr. 8
11:54
Koronavírus: jól vannak a Budapesten elkülönített magyarok (Infostart)
Jól van az a hét magyar állampolgár, akit a Dél-pesti Centrumkórházban helyeztek karanténba a koronavírus miatt - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
febr. 8
12:06
Késve fizetik ki ezeket a magyarokat: egyre többen vannak hasonló cipőben (Pénzcentrum)
A késve fizető partnerek aránya újabb növekedést mutat a magyar vállalkozások körében a tavaly júliusi kedvező időszak után - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). A negyedéves konjunktúra felmérésben 400 cégvezető...
febr. 8
12:12
Kentaurbeszéd - Hunčík Péter: Pozsonyi dilemmák (Alternatív Energia)
Február végén választások lesznek Szlovákiában. Legutóbbi írásomban beszámoltam azokról a botrányokról, melyek az elmúlt két esztendőben történtek az országban. Ján Kuciak újságíró és jegyesének meggyilkolása után hatalmas tömegek vonultak az utcákra, és a tüntetések hatására nemcsak az országos rendőrparancsnok, hanem Kaliňák belügyminiszter és Fi
febr. 8
12:30
Ukrán miniszter: nem kivitelezhetők Szijjártó javaslatai a magyar nyelvű oktatásról (Infostart)
Hanna Novoszad oktatási miniszter egyik javaslatot sem tartja kivitelezhetőnek azok közül, amelyeket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki kijevi tárgyalásukon ismertetett vele az ukrajnai magyar nyelvű oktatási helyzet megoldására - áll az ukrán politikus sajtóközleményében, amelyből a Prjamij ukrán hírtelevízió idézett péntek es
febr. 8
12:30
Kódolva volt a baleset: imádott száguldozni a Ferihegyi úti taxis (Ripost)
A férfit korábban már többször figyelmeztették a barátai, hogy ne vezessen olyan gyorsan, de ő senkire nem hallgatott.
febr. 8
12:30
A Magyarságkutató Intézet üdvözli, hogy a Nat a nemzeti identitás megerősítésére törekszik (Magyar Hírlap)
A tananyagban hangsúlyozottan megjelenik a nemzeti tartalom, a hazaszeretet, a nemzeti öntudat
febr. 8
12:36
Óriási elismerés a magyar városnak: Európa egyik kedven úti céljának választották (Pénzcentrum)
A napokban zárult le az idei "European Best Destination 2020" szavazás, amelynek során több mint 600 ezer szavazat érkezett Európa legjobb úti céljaira. Egy magyar város a 12. lett - számol be a Turizmus.com. A minden évben meghirdetett...
febr. 8
13:45
Biztonsági okok miatt szünetelt a határátkelés Tompánál (ATV)
Biztonsági okok miatt rövid időre szünetelt a belépő teherforgalom a tompai határátkelőhelyen szombat délelőtt - tette közzé a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
febr. 8
13:51
Az Edda 24 millió forint közpénzt kap amerikai turnéjára, de azért jegyet is szednek majd (Alternatív Energia)
Pataky Attila és bandája a floridai Daytona Beachen, Los Angelesben és San Franciscóban lép fel.
febr. 8
14:00
„Piszok nehéz volt leülni azokkal tárgyalni, akik ellen létrejöttünk” (Magyar Hírlap)
Jakab Péter szavai újabb bizonyítéka annak, hogy a Jobbik a hatalomért mindenre képes
febr. 8
14:15
Pannonhalmi gettó: Önkényes lakásfoglalók tartják rettegésben a helyieket (ATV)
A Pannonhalmi Főapátságnak éves szinten több mint egymilliárd forintot jelent a turizmus. Rengetegen érkeznek ide, főként a levendulamező, szőlők, éttermek és természetesen a Főapátság miatt. Sokan nem is sejtik, hogy egyébként ezen kívül mit rejt még Pannonhalma szíve. Heti Napló riportja.
febr. 8
14:39
Béremelésre számítottak: Átverve érzi magát 10 ezer rendvédelmi igazgatási szolgálatos alkalmazott (ATV)
A szakszervezet szerint félreértés történt, mert nem a béreket emelték 5 százalékkal, hanem a maximálisan adható bér felső határát. A Belügyminisztérium pedig állítja, nem vertek át senkit.
febr. 8
14:42
Civilek, cigányok, balos dobosok és nácik: elindultak a Becsület-napi odavissza tüntetések a Városmajorban (444.hu)
Az antifasiszták közelebb akartak kerülni a neonácikhoz, de a rendőrök lezárták az utcát.
febr. 8
14:48
Egy migránscsoport akadályozta a forgalmat Tompánál, le is zárták az átkelőt (BorsOnline)
Egy migránscsoport miatt szünetelt a belépő teherforgalom Tompánál.
febr. 8
14:54
Furcsa dolgokat mondott az áruló momentumos (BorsOnline)
A Momentum győri politikusa fogta magát és átsétált Gyurcsányék pártjába. És máris védelmébe vette a meztelenkedő Gréczy Zsoltot és a vállalhatatlanul gyűlölködő Niedermüller Pétert. Ő Hegyi Szabolcs, aki a győri Momentum éléről igazolt Gyurcsány Ferenc pártjához.
febr. 8
14:57
Szélsőjobbosok, ellentüntető antifasiszták és rengeteg rendőr a "becsület napján" (Alternatív Energia)
I. világháborús emlékművet koszorúztak a Városmajorban az úgynevezett becsület napja szélsőjobbos-neonáci-hungarista megemlékezésen, amit a legalább akkora antifasiszta ellentüntetés kísért.
febr. 8
15:45
L. Simon: nagyon rossz vita folyik a NAT-ról (ATV)
Gárdonyi Egri csillagok-ja, Petőfi János vitéz-e és Arany János Toldi-ja. Ez az a három mű, amelyeknek mindenképpen szerepelniük kellene a kötelező olvasmányok között L. Simon László egykori kulturális államtitkár szerint. L. Simon erről az atv.hu-nak beszélt.
febr. 8
15:54
Nevet változtatott az LMP (Infostart)
Megváltoztatta a nevét az LMP: mostantól ki fogják fejezni a zöldpártjellegüket, ezért az LMP - Magyarország Zöld Pártja hivatalos elnevezést használják - jelentette be Schmuck Erzsébet, az egyik társelnök szombaton Budapesten, a párt kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón. Közölte, hogy a rövidített elnevezés Zöldek lesz.
febr. 8
16:00
Nevet változtatott az LMP (Magyar Hírlap)
Mostantól ki fogják fejezni a „zöldpártjellegüket”
febr. 8
16:03
Nevet változtatott az LMP (Alternatív Energia)
Az új rövid elnevezés: Zöldek.
febr. 8
16:03
Megváltoztatta a nevét az LMP (ATV)
Megváltoztatta a nevét az LMP: mostantól ki fogják fejezni a zöldpártjellegüket, ezért az LMP - Magyarország Zöld Pártja hivatalos elnevezést használják - jelentette be Schmuck Erzsébet, az egyik társelnök szombaton Budapesten, a párt kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón. Közölte, hogy a rövidített elnevezés Zöldek lesz.
febr. 8
16:06
Polgári Magyarországért Alapítvány: Dzurinda Budapestre nem munkacsoportülést szervezett (Infostart)
A Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) közlése szerint azért mondták le Mikulás Dzurinda Budapestre szervezett munkacsoportülését, mert az valójában a egykori szlovák kormányfő előadása lett volna, és nem Európa jövőjével foglalkozó fórum.
febr. 8
16:15
Felszólították a kormányt az ellenzéki polgármesterek (ATV)
Az ellenzéki vezetésű megyei jogú városok polgármesterei szombaton Dunaújvárosban találkoztak, ahol kiálltak az önkormányzatok önállóságáért.
febr. 8
16:21
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kerülhet Gyárfás Tamás helyére (ATV)
A Nemzeti Sport több helyről megerősített értesülései szerint Szabó Tünde olimpiai és világbajnoki ezüstérmes úszót, sportért felelős államtitkárt, a Magyar Úszószövetség volt főtitkárát jelöli a magyar szövetség a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) vezetőségébe, ahol az idén lejár az emberölésre való felbujtással vádolt Gyárfás Tamás
febr. 8
16:36
Az első Pride-ra készül Pécs (Alternatív Energia)
A pécsiek közül sokan nem is hallottak róla, hogy Pride lesz a városban. Akik igen, azok általában nem ellenzik, de nem is kíváncsiak rá. A megyei lap folyamatosan a felvonulás ellen hangol, az elutasítók pedig aláírásokat gyűjtenek a májusi rendezvény ellen.
febr. 8
16:42
Hulladékkatasztrófa Budapest közepén: elképesztőek az állapotok a Terebesi erdőben (SzMo)
Az Örs vezér tere mellett egyre súlyosabb a helyzet.
febr. 8
16:54
Szélsőjobbosok és antifasiszta ellentüntetők vonultak fel a Városmajorban (SzMo)
A két csoport nem találkozott egymással, a környéken nagyon sok a rendőr.
febr. 8
17:09
Ha eszébe jut egy "bűnös" gondolat - Purosz Leonidasz és a költői felnőtté válás (Alternatív Energia)
Legutóbb a martfűi szilveszteri focikupán a Rákócziújfalu védői mellett mintha ott sem lett volna, ettől persze még szeret focizni – mondja Purosz Leonidasz, akinek az ősszel megjelent második verseskötete – Egy férfi sosem hagyja félbe a címe – bizonyítja: a poézis terén igenis labdába rúg, sőt a cseleket illetően is eredményes.
febr. 8
17:12
Nevet változtatott az LMP (SzMo)
Mostantól még jobban kihangsúlyozzák, hogy zöldek.
febr. 8
17:24
Nevet változtatott az LMP (444.hu)
Zöldek lettek.
febr. 8
18:06
Öt év alatt a 17 éves roma fiúk harmada eltűnt az oktatásból (Infostart)
Romlott a roma fiatalok helyzete az oktatásban és a munkaerőpiacon is. Egy, a mai huszonéveseket vizsgáló friss tanulmány szerint a cigányságot hátrányosan érintette a tankötelezettség korhatárának leszállítása, a foglalkoztatási mutatóik viszont a közmunkának köszönhetően javultak.
febr. 8
18:06
Gyurcsány rablóprivatizációt folytatott és ő maga is azon lett milliárdos (BorsOnline)
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke korábban rablóprivatizációt folytatott és ő maga is azon lett milliárdos – mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján a kabinet által pénteken közölt adatokra hivatkozva.
febr. 8
18:15
Fagyos éjszaka után napsütéses, enyhe, de egyre szelesebb nappal várható (Alternatív Energia)
Lassan leépül az anticiklonunk, úgyhogy szél és csapadék jön. De vasárnap még nem.
febr. 8
18:33
Rendőrség: csökken az emberölések száma (ATV)
Évről-évre csökken az emberölések száma Magyarországon - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
febr. 8
18:42
Új étteremlánc indul Budapesten (GazdaságPortál)
Kantin márkanéven új, prémium irodai étteremhálózat kiépítésébe kezdett Szini Béla, a Pomodoro egyik tulajdonosa közösen Hegyi Attilával, az Albatros Catering és a Pastel étterem tulajdonosával: tavaly nyílt a Váci úti Advance Tower épületében első éttermük, és már készítik elő az újabbat, melyet továbbiak követnek majd. Az irodaépületekben nyíló é
febr. 8
18:48
Az 1945-ös kitörésre emlékeztek szélsőjobboldali szervezetek (Infostart)
"Becsület napja" elnevezéssel, azokra a katonákra és civilekre emlékeztek szélsőjobboldali szervezetek szombaton a budai Városmajorban, akik Budapest 1945-ös ostrománál február 11-én megkíséreltek kitörni a szovjet csapatok által körülzárt budai Várból.
febr. 8
18:48
Kifizették a Fidesznek mutatott fityiszek árát (Alternatív Energia)
A civilek inkább a pénztárcájukkal, semmint a lábukkal fejezik ki a politikai véleményüket. Az adományozásnak hagyománya van a pártok támogatásában, és a digitális kor további távlatokat nyithat a közélet közösségi finanszírozásában.
febr. 8
18:48
Elképesztő videó: házakat lepett el a hó (Ripost)
A környező országokban örülhetnek a téli sportok szerelmesei, hiszen a napokban hatalmas mennyiségű hó zúdult a hegyekre. Ez talán már picit túlzás is...
febr. 8
18:50
Koronavírus: cselekvési tervet dolgozott ki tizenkét fővárosi önkormányzat (Infostart)
A koronavírus-fertőzés elleni fellépés segítésére dolgozott ki cselekvési tervet tizenkét fővárosi önkormányzat.
febr. 8
18:50
Dugódíj: a szükséges, de kockázatos lépés (Alternatív Energia)
Hirtelen nagyon előzékennyé vált a kormány a dugódíjjal kapcsolatban. Tudják: egy esetleges bukással ők csak nyernének. Karácsony Gergely a népszavazás lehetőségét is felvetette.
febr. 8
18:50
Tatabányai családirtás: mélyaltatásban tartják az édesanyát (Ripost)
Az édesanyát sokkos állapotban szállították kórházba.
febr. 8
18:54
Magyarországon évről évre csökken az emberölések száma (Magyar Hírlap)
A rendőrségi adatok az Egységes Nyomozó Hatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika rendszeréből származnak
febr. 8
18:57
Magyarország, az élő hagyományok hazája címmel tett közzé videót a kormány (ATV)
A kormány Facebook-oldalán jelent meg szombaton az a videó, amelynek címe Magyarország, az élő hagyományok hazája. A videóban megszólal Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Pál István "Szalonna" Liszt Ferenc-díjas népzenész és Csík János Kossuth-díjas zenész.
febr. 8
19:12
Mandátuma visszaadására és a közéletből távozásra szólították fel a jobbikos képviselőt (Magyar Hírlap)
Fidelitas: Felháborító, hogy az újpesti Szabó Balázs tagja lehet az újpesti képviselő-testületnek

Keresés