Sikerrel zárult az ENSZ mexikói klímakonferenciája, a résztvevő tagállamok kiegyensúlyozott határozati csomagot állítottak össze, amely megnyitja a lehetőséget egy globális éghajlati megállapodás létrehozására, és nagy hatással bír a soros magyar EU elnökségre is, hiszen Magyarország feladata lesz, hogy az anyag számos nyitva hagyott kérdésében segítse az egységes uniós álláspont kialakítását -…
Levelet intéz a héten Brüsszelben találkozó európai uniós állam- és kormányfőkhöz José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, amelyben kitért a nyugdíjak elszámoltathatóságának kérdésére is - jelentette be hétfőn Brüsszelben a politikus szóvivője.
A fővárosi önkormányzat 40 millió eurós - mintegy 11,2 milliárd forintos - uniós forrás felhasználásával új szennyvíz-beruházásokat valósított meg az ÉlőDuna projekt részeként
Stabilizálódni látszanak a világ legnagyobb gazdaságainak növekedési kilátásai - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hétfőn nyilvánosságra hozott jelentéséből.
A Bernard Madoff-ügy károsultjainak megbízottja, Irving Picard újabb nagyösszegű pert kezdeményezett, ezúttal Sonja Kohn, egy osztrák bankár ellen, aki szerinte 23 éven keresztül a háttérből...
Könnyen zátonyra futhat az UniCredit csoporthoz tartozó Pioneer tervezett értékesítése, miután a Madoff-botrányhoz kapcsolódóan a vagyonkezelőt is beperelték - derül ki a Bloomberg tudósításából. ...
A kormány egyelőre még nem tárgyalta, de várhatóan nem támogatja a fideszes Rogán Antalnak azt az alkotmánymódosítási javaslatát, amellyel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rende...
A többi részvénypiachoz hasonlóan az amerikai határidős indexek is emelkedést mutatnak, így jó hangulatban indulhat a kereskedés a tengerentúlon is. A Dow és S&P határidős árfolyama is 0,3%-os...
Elképesztő karácsonyi díszítéssel készült az amerikai Faucher család a közelgő ünnepre. Bár mindenképp gyönyörű látványt nyújt a díszkivilágítás, azonban kérdéses, hogy megéri e a hatalmas összeget amibe az üzemeltetése kerül....
Az amerikai nemzetközi kereskedelmi bizottsághoz benyújtott kérelmében a cég termékinek megjelenésére hasonlító replika táskák Amerikai Egyesült Államokba történő importjának megakadályozását kéri a Louis Vuitton. A panasz szerint kínai gyártok szisztematikusan másolják termékeiket....
Eddig kétszer próbálkozott a 11430-as szint áttörésével a miniDow, de egyelőre sikertelenül. Az elmúlt napokban folyamatosan az ellenállás alatt stabilizálódik az árfolyam, de november eleje óta csak egy komolyabb kísérlet volt a kitörésre. A Dow-val ellentétben az S&P 500-nak már sikerült túljutnia a múltkori csúcson, így hozzá képest lemaradásban van a határidős termék. Jelen helyzetben egy…
A többi részvénypiachoz hasonlóan az amerikai határidős indexek is emelkedést mutatnak, így jó hangulatban indulhat a kereskedés a tengerentúlon is. A Dow és S&P határidős árfolyama is 0,3%-os...
Az amerikai részvényindexek többéves csúcson zártak múlt pénteken, és ha az előttünk álló héten sem érkezik váratlan negatív hír az eurozóna adósságproblémáival kapcsolatban, maradhat a felfelé...
A válság rányomta a bélyegét a külföldön dolgozó vendégmunkások hazautalásaira is - Magyarországról 83 milliót utaltak el az országban dolgozó vendégmunkások
Románia a tervezettnél nagyobb, 1,47 milliárd lej (451,5 millió dollár) összegért értékesített 12 hónapos kincstárjegyet hétfőn, az előző hasonló árveréshez képest alacsonyabb hozammal.
A Magyar Telekom ma BÉT közleményben jelentette be, hogy az Igazgatóság jelenlegi tervei szerint osztalékjavaslata a 2010. évi eredmény után 50 forint lesz minden 100 forint névértékű törzsrészvény...
A válság rányomta a bélyegét a külföldön dolgozó vendégmunkások hazautalásaira is - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának hétfőn ismertetett adataiból.
A bankrendszer szabad likviditása kis mértékben csökkent novemberben, elsősorban a hitelintézetek jegybankkal szembeni devizaswap átlagállományának növekedése miatt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.
Megvan a kockázata adósosztályzatunk további romlásának, londoni elemzők szerint azonban nem érdemeljük meg, hogy befektetésre javasolt szint alá csússzunk
A Magyar Telekom igazgatósága a 2010. évi eredmény után 50 forint osztalékot javasol minden 100 forint névértékű törzsrészvény után - közölte a társaság a BÉT honlapján. A tervezett osztalékjavaslatot a most rendelkezésre álló információk alapján hozta meg a testület.
A Magyar Telekom ma BÉT közleményben jelentette be, hogy az Igazgatóság jelenlegi tervei szerint osztalékjavaslata a 2010. évi eredmény után 50 forint lesz minden 100 forint névértékű törzsrészvény...
A The Washington Post két szakértő egymással ellentétes véleményét közölte azzal kapcsolatban, hogy a befektetőknek most venniük vagy eladniuk kell-e az aranyat
Az állami adóhatóság a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is központi akciókat tart decemberben, a karácsonyi és szilveszteri ünnepek környékén.
A Magyar Telekom Igazgatósága a most rendelkezésre álló információi alapján kijelentette, hogy jelenlegi tervei szerint osztalékjavaslata a 2010. évi eredmény után 50 forint lesz minden 100 forint név...
A pénzügyi szervezetek befizették a bankadó második részletét is a költségvetésbe - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A múlt hét pénteki teljesítési határidőig 88,8 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, így az idei évben a banki különadó összesen 181,8 milliárd forintnyi bevételt jelentett a büdzsé számára.
Az állami adóhatóság központi ellenőrzési akciókat tart decemberben a karácsonyi és szilveszteri ünnepek környékén, a korábbi évekhez hasonlóan - tájékoztatta az APEH az MTI-t hétfőn.
A Magyar Telekom igazgatósága a 2010. évi eredmény után 50 forint osztalékot javasol minden 100 forint névértékű törzsrészvény után - közölte a társaság a BÉT honlapján hétfőn.
A legkisebb energetikai és távközlési cégeket mentesítenék a különadó alól egy ma, a költségvetést megalapozó törvény zárószavazása előtt órákkal benyújtott módosító indítvánnyal - írja az Index. Az...
Emelkedéssel nyitottak az amerikai részvénypiacon, azon várakozásoknak köszönhetően, hogy a Szenátus várhatóan megszavazza a Bush érában bevezetett adócsökkentések további két évvel történő kiterjesztését.
A Nomura friss elemzése szerint érdemes a lengyelek és az EU közötti megállapodást nyugdíjügyben higgadtan értékelni, hiszen az a korábbiakhoz képest drasztikus váltást nem tartalmaz. Vélhetően a...
Jelentős, 20%-os pluszban nyitottak a Dionex vállalat papírjai a hétfői kereskedésben. A tudományos eszközöket gyártó cég papírjai arra a hírre ugrottak 118 dollár fölé, hogy a Thermo Fisher Scientific felvásárolja a céget. Az ügylet mérete 2.1 milliárd dollárra tehető és ennek keretében az akviráló cég 118.50 dollárt fizet a Dionex részvényekért készpénzben. Így fordulhatott elő, hogy a pénteken…
A legkisebb energetikai és távközlési cégeket mentesítenék a különadó alól egy ma, a költségvetést megalapozó törvény zárószavazása előtt órákkal benyújtott módosító indítvánnyal - írja az Index. Az...
Számos módosítást nyújtott be a kormány a zárószavazás előtt a nyugdíjtörvény-csomaghoz. A kormány írásba foglalta, hogy adómentes lesz a visszalépő tagok pozitív reálhozamának felvétele készpénzben. Speciális esetben 2011. február végéig nyilatkozhat a tag arról, hogy akar-e maradni, a tagsági jogviszony tehát legkorábban március elseje után szűnik meg. Érdekes módon a kormány fenntartja a…
Zárószavazás előtt módosítanák az új, háromtagú, titkárság nélkül működő Költségvetési Tanács (KT) hatáskörét. Az erről szóló zárószavazás előtti módosító indítványt a gazdasági bizottság nyújtott be...
A horvát Adris idegenforgalmi és dohányipari csoport kész megvédeni a horvát kormány érdekeit az INA tulajdonrésszel kapcsolatban - írja a Reuters. Mint ismeretes a MOL a nemrég ajánlatot tett az INA...
Aktívan indul a 2011-es felnőttképzési év a SÄMLING Kft.-nél. Mind szakmai továbbképzéseink, mind workshopjaink körében megtalálhatók a már bevált és az újonnan kimunkált programok.
Több fajta foglalkoztatási forma létezik Magyarországon, ezzel megkönnyítve az álláskeresők és a szervezetek helyzetét. Közülük van, aki csak egy-két fajta foglalkoztatási formára esküszik különböző okok és előnyök miatt, és vannak, akik nyitottabbak az új megoldásokra.
Levelet intéz a héten Brüsszelben találkozó európai uniós állam- és kormányfőkhöz José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, amelyben kitért a nyugdíjak elszámoltathatóságának kérdésére is - jelentette be hétfőn Brüsszelben a politikus szóvivője.
A Fidesz alelnöke szerint a kormányoldal nyugdíjmentő törvénycsomagja nélkül nem lehetne megfékezni a magyar állam külső adósságállományának a robbanásszerű növekedését, ami rövid távon is...
Az MSZP alkotmányellenesnek tartja a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítását, ezért megerősítette azon ígéretét, hogy kárpótolja azokat, akik a magánnyugdíjpénztárakban maradnak.
A mérsékelt nemzetközi befektetői hangulatjavulás mellett ma folyamatos dollárgyengülés mutatkozott az euróval szemben, ami a nap végére a forint teljesítményének is jót tett. A kockázati étvágy...