Magyarország visszatér a kétpilléres nyugdíjrendszerre - ezt mondja ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat. A csütörtökön hatályba lépő rendelkezés szerint május végére kell elkészülnie a társadalombiztosítási (tb) nyugdíjrendszerben az egyéni számlavezetésre vonatkozó szabályozásnak.
Csekély mértékben, de nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régióban, novemberben 103 ezer 300-an kerestek munkát, 1.664-el többen, mint októberben, az egy évvel ezelőttihez képest viszont 6.703 fővel mérséklődött a nyilvántartott munkanélküliek száma - derül ki a regionális munkaügyi központ jelentéséből.
Az előző napinál alacsonyabban zártak szerdán a New York-i értéktőzsde fő indexei, harmadik egymást követő napon szenvedve el veszteséget a nap végi eladási hullámok miatt, melyben az erősödő dollár is jelentős szerepet játszott.
Baldaszti's néven csúcsgasztronómiai üzletet és éttermet hoz létre a Baldaszti Zrt. magyar családi vállalkozás 130 millió forint beruházásban Budapesten, a Lánchíd utcában.
Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vezérigazgatóját is meghallgatja a Fejér Megyei Bíróság a sukorói King´s City telekcsere-szerződésének ...
Nem dőlt el a Budapest 92,9 MHz-es frekvencia sorsa - értesítette szerkesztőségünket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A tanács 2010. december 15-ei ülésén eredménytelenné ny...
A jövő évi hitelezési aktivitást befolyásolja, hogy fennmarad-e a kilakoltatási moratórium - nyilatkozta az InfoRádiónak az FHB Bank vezérigazgatója. Harmati László azt mondta: becslések szerint mintegy 50-100 ezer családról van szó, és ez a szám jövőre még növekedhet, hiszen a 2008-ban és 2009-ben átstrukturált, fizetési haladékot kapott ügyfelek moratóriuma lejár, és újabb családok lehetnek…
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) új jelentése szerint a pénzügyi és gazdasági válság 2008-ban és 2009-ben a felére csökkentette a bérek globális növekedését. Kelet-Európában és Közép-Ázsiában drámai visszaesés történt - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.
Az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő magán-nyugdíjpénztári tagok reálhozamának kifizetése 2011 április közepétől kezdődhet meg - tudatta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság szerdán az MTI-vel.
Stagnált a foglalkoztatottság az eurózónában a harmadik negyedévben, az előző három hónapban tapasztalt enyhe növekedés után - derül ki az Eurostat által szerdán nyilvánosságra hozott adatokból - írja a HVG.
Licenc megállapodást kötött a Richter Gedeon Nyrt. leányvállalata, a PregLem S.A. az amerikai Watson leányvállalatával, a Watson Laboratories Inc. céggel méhmióma elleni EsmyaTM (ulipristal acetate) kizárólagos fejlesztésére és kanadai valamint Egyesült Államokbeli értékesítésére - közölte a Richter a BÉT honlapján. Az elemzők pozitívan értékelték a tranzakciót.
Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke hisztériakeltésnek nevezte a Moody’s múlt hétfői döntését, amelyben két fokozattal minősítette le Magyarországot. A...
Döntött a kormány azokról az eljárási szabályokról, amelyek az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépéshez kapcsolódnak - közölte a kormányszóvivő a kabinet tegnapi ülése után. Nagyjából ennek megfelelően már világosak azok a szabályok, amik a visszalépéshez, illetve a reálhozam felvételéhez kötődnek, azonban még meg kell várni az erről szóló kormányrendelet is, hogy minden világossá váljon a…
Amerikában három makroadat is napvilágot látott tegnap, viszont ebből csak egy tartott nagyobb érdeklődésre számot, mégpedig a feldolgozóipari termelés változása. Az adat a vártnál jobb lett, viszont...
A Richter és a Watson Pharmaceuticals Inc. bejelentette, hogy a Richter 100%-os tulajdonában lévő leányvállalata, a PregLem és a Watson leányvállalata, a Watson Laboratories Inc. licenc-megállapodást...
A Moody's nemzetközi hitelminősítő szerdai Spanyolországgal szembeni lépése hatással van csütörtöki ázsiai kereskedésre, a leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat növelte az európai adósságválsággal kapcsolatos befektetői félelmeket.
Magyarország visszatér a kétpilléres nyugdíjrendszerre - egyebek mellett ezt mondja ki a kormánynak a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló, a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozata....
A Gedeon Richter Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 100%-os tulajdonában lévő leányvállalata, a PregLem S.A. („PregLem”) és a Watson Pharmaceuticals, Inc leányvállalata, a Watson Laboratories Inc. licenc-megállapodást kötött az EsmyaTM (ulipristal acetate) kizárólagos fejlesztésére és értékesítésére az USA-ban és Kanadában - olvasható a BÉT honlapján.
Bár szerényebb ajándékok kerülnek a fa alá, idén sem marad el a karácsony: a legtöbben kevesebb mint 30 ezer forintot szánnak ajándékvásárlásra, a legnagyobb tolongásra a hipermarkatekben és outletekben lehet számítani
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezérigazgatója a KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. törzsrészvényeinek tőzsdei kereskedését a 2010. december 16-i Tőzsdenapon a kereskedési nap kezdetétől felfüggeszti - olvasható a BÉT honlapján.
A Richter és a Watson Pharmaceuticals Inc. bejelentette, hogy a Richter 100%-os tulajdonában lévő leányvállalata, a PregLem és a Watson leányvállalata, a Watson Laboratories Inc. licenc-megállapodást...
Bekanyarodtak a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek, követve az amerikai tőzsdék tegnap esti teljesítményét. A negatív hangulat oka abban keresendő, hogy ismét fókuszba kerültek az...
Az euróval szemben másfél napja csaknem mozdulatlan a forint árfolyama a 275-ös, fontos technikai szint közvetlen közelében, külföldről várja az iránymutatást, amelyet a következő két napban meg is...
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a magyar gazdaság egésze és a lakosság többsége igényli a kiskereskedelmi üzletek hétvégi nyitva tartását - olvasható az Országos Sajtószolgálat által publikált sajtóközleményben.
Felfüggesztették a KEG kereskedését, mivel a vállalat arról tájékoztatta a Tőzsdét, hogy 2010. december 16-án olyan rendkívüli tájékoztatást kíván közzétenni, amely nagymértékben befolyásolhatja a...
Nem kevesebb, mint 90 milliárd euró többlettőkére szorulhatnak a spanyol bankok - figyelmeztetett szerdán a Moody’s. Ez az összeg megegyezik azzal, amennyi forrást 2011-ben kell megújítania...
Egy 15 nagy külföldi céget magában foglaló csoport közös levelet intézett az Európai Bizottsághoz, amelyben kifejezi aggodalmát Magyarország bizonyos válságkezelési lépései miatt
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,67 pontos csökkenéssel, 21.220,04 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,3 százalékos gyengülést jelent. Vegyesen nyitottak a meghatározó nyugat-európai tőzsdék.
Tegnap az amerikai piacok némileg lejjebb kerültek, ez a mai napra a hazai tőzsdének is negatív iránymutatást ad. Nagy esésre azonban nem számít Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője, véleménye...
Az idén hatályba lépett, elsősorban a nagy üzletláncok és az élelmiszer-termelők kapcsolatrendszerét szabályozó törvény módosítására készülnek a Fidesz agrárpolitikusai, illetve a vidékfejlesztési tárca szakértői....
Az építőipari termelés volumene októberben mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 12,2 százalékkal csökkent a tavaly októberihez képest, míg szezonálisan kiigazítva a termelés 2,5 százalékkal volt alacsonyabb az előző havinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az októberi eredményelőrejelzésben már ismertetett számokhoz képest a 2011-es EBITDA várakozását 2%-kal felfelé módosította az RFV, a nettó profit becslés viszont szinten maradt (0,16%-kal csökkent)....
Egy újabb mérföldkő a kínai magántőke szektor fejlődésében, hogy az óriás kínai állami bank, a China Development Bank létrehozza az első kínai, magántőke alapokba fektető alapját. Ezzel a tervek...
Az építőipari termelés 2010 októberében mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 12,2%-kal csökkent a 2009. októberihez képest
Angela Merkelt tegnap ellenzéki politikusok kritizálták a német parlamentben. Az uniós vezetők ma kezdődő kétnapos csúcsa előtt a kancellárasszonyt olyan vádak érték, amelyek szerint az eurózan...
2-3 éven belül 20-30 egységgel rendelkező hálózattá válna és a külföldi piacokra is belépne a magyar Gusto Burger & Cafe gyorsétteremlánc, melynek első üzletét ma nyitják meg Budapesten - írja a...
Az Európai Bizottság jövő évi munkaprogramjának egyik pontja kiemeli, hogy a kormánynak az első, vagyis az állami nyugdíjpillér megerősítésére kell törekednie. Szájer József szerint Magyarország éppen ebbe az irányba tett helyes lépést. Göncz Kinga ezt másképp értékeli.
A gazdasági élénkülés dacára továbbra is magas a munkanélküliség a legfejlettebb államokat tömörítő OECD-ben - figyelmeztet a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezet szerdán Párizsban közzétett tanulmányában.
Továbbra is nagy a kormánypártok fölénye a változatlanul alacsony támogatottságú ellenzékkel szemben, ugyanakkor érzékelhető mértékben csökken a Fidesz-KDNP szavazótábora - olvasható a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet decemberi felmérésében, amelynek eredményeit szerdán közölték az MTI-vel.
A Coface Hungary adatai szerint a reálgazdaságban még korántsem múlt el a válság, a cégek tömeges bedőlése egy jó darabig folytatódni fog, az első kilenc hónapban, bár csökkenő ütemben, de tovább nőtt, 24 ezer fölé emelkedett a fizetésképtelen cégek száma.
A reálgazdaságban a válság korántsem múlt még el, a cégek tömeges bedőlése egy jó darabig folytatódni fog állítja a folyamatok és az adatok ismeretében a Coface Hungary. Noha a vállalkozások számához képest az évi mintegy húsz-harmincezer cégbedőlés elenyészőnek tűnik, a közép- és kelet-európai régiót tekintve még mindig a kétes vezető pozícióban található Magyarország. Pedig egy jó részét…
Perbe fogta az amerikai kormány a BP-t és további nyolc vállalatot, amelyek felelősek lehetnek a Mexikói-Öbölben történt olajkatasztrófáért és a jelenlegi törvények szerint többmilliárd dolláros...
A statisztikák szerint az összes pénzügyi szolgáltatói területen erősen csökkent a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez érkezett beadványok száma az idei harmadik negyedévben. A panaszok leginkább a szolgáltatás minőségére, az egyéb ügyviteli hibákra, az elszámolások, megbízások teljesítésére, valamint a tájékoztatási hiányosságokra irányultak....
A tegnapi napon újra járt 7000 alatt a DAX határidős terméke, de a zárásra még éppen hogy sikerült fölé tornászni. Így továbbra is a pszichológiailag fontos szinte felett tartózkodik az árfolyam. Egyelőre küzdelem érződik a 7k-s szint környékén és lassanként jól jönne valamilyen megerősítés azzal kapcsolatban, hogy van még erő az emelkedő mozgásban. (Solar Capital)
A szokásosnál valamivel nagyobb, 0,8%-os csökkenéssel kezdte meg a napot a BUX, később aztán valamivel feljebb húzták az indexet, így jelenleg 0,4%-os mínuszban áll. A külföldi piacokon is hasonló...
Letörte a támaszszintjét a tegnapi kereskedés során a kiwi. A dollár jelentős erősödést produkált a nap második felében és ez elől az új-zélandi dollár sem tudott menekülni.
A várakozásoknak megfelelően ezúttal sem változtatott irányadó rátáján a svájci jegybank, vagyis a három hónapos libor továbbra is a 0,00 és 0,75 százalék közötti célsávban mozog. A döntésre...