Ezt a hetet sem úsztuk meg üzemanyagár-emelés nélkül, tegnaptól 4-4 forinttal nőtt a benzin és a gázolaj ára. A benzin átlagára 358 forint literenként, egy liter gázolajért pedig 345 forintot kell fizetni átlagosan. Az egyes kutak eltérő árképzése miatt jelentős különbségekkel találkozhatnak az autósok, de még nagyobb eltérésekre bukkanhatunk, ha szétnézünk a különböző európai országok…
Az Állami Számvevőszék számítása szerint a Pénztári Garancia Alap 2009 év végéig felhalmozódott vagyona mindössze 12 ezer fő átlagos összegű egyéni számlakövetelés teljes befagyását fedezné, szemben...
Alapvetően pozitívan értékeli a KBC és a Morgan Stanley elemzője a Richter utóbbi napokban bejelentett együttműködési szerződéseit. A Morgan Stanley szerint a Watsonnal kötött megállapodás 5%-kal...
Az elmúlt hónapok legfontosabb fejleménye, hogy 2010 harmadik negyedévében, 2008 óta először bővült az előző év azonos időszakának bázisán a háztartások fogyasztási kiadása, illetve ennek...
A 2010. január elsején életbe lépett törvényen túlmenően a Parlament által hétfőn elfogadott új PSZÁF-törvény több mint egy évtizedes vita végére tesz pontot azzal, hogy rendeletalkotási jogot ad a...
Súlyos lemaradásban van az öngondoskodási célú megtakarítási piac. A helyzetet súlyosbítja, hogy Európában már most is nálunk a legrosszabb az aktív dolgozók és az inaktívak aránya
A szakmai szervezetek pozitívan fogadták a kormányzat vitairatát a pedagógusi életpályamodellről, és 2012-től fokozatosan bevezethetővé válik a rendszer - erről beszélt tegnap az MTV Ma Reggel című műsorában Hoffmann Rózsa (KDNP) oktatásért felelős államtitkár.
Nem várt jelenséget tapasztalnak a Coface Hungary szakértői a vállalkozások számának alakulásában az idén. Hiába szűnik meg több ezer cég, ezzel párhuzamosan továbbra is nagyon magas az új cégek bejegyzésének a száma - cikkezi a Világgazdaság.
Két-három éven belül 20-30 egységgel rendelkező hálózattá válna és külföldi piacokra is belépne a magyar Gusto Burger & Cafe gyorsétteremlánc, amelynek első üzletét hamarosan megnyitják Budapesten, a Váci utcában.
Miközben a német gazdaság rekord közeli aktivitást mutat a feldolgozóipari és szolgáltatói beszerzési menedzser indexek alapján és a franciák is jól teljesítenek, aközben az eurózóna többi tagországa...
Meg lehet -e határozni egy ingatlan értékét a mai illikvid, bizonytalan piacokon? Hogyan hatott a válság az értékbecslési alapelvekre, módszerekre? Hogyan árazzák be a befektetők a zöld épületeket? A Portfolio.hu és az RICS Magyarország 2011. január 20-án szakmai reggelit szervez az ingatlan-értékbecslés legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseiről....
A mára meghirdetett 45 milliárd forinttal szemben 55 milliárd forint összegben értékesített a mai aukciókon államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ, mivel összesen 134,3 milliárd forintnyi...
2011-ben már mérséklődhet a magyar bankok értékvesztésének eredményrontó hatása, és alacsony ütemben a hitelezés is elindulhat, nagyok azonban a lefelé mutató kockázatok - ismertette az MNB...
A bővülő lakossági fogyasztás nyomán javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai. A Századvég kutatóintézet legfrissebb, csütörtöki prognózisa szerint az idén 1,1, jövőre 3,3 százalékkal bővülhet a GDP. A kutatók 2011-ben 4,2 százalékos inflációra, év végére 6,25 százalékos jegybanki alapkamatra számítanak, elérhetőnek tartják a jövő évi hiánycélt, de középtávon jelentősen növekvő egyensúlyi…
A biztosítási piac statisztikái alapján december 23-a és január 4-e között 50 százalékkal megnő a figyelmetlenségből eredő háztartási balesetek, lakástüzek száma - több a betörés is
Fokozottan ellenőrzi a rendőrség csütörtöktől három napon keresztül a közúton közlekedőket, a nemzetközi akcióban a drog- és alkoholfogyasztás kiszűrésére koncentrálnak. Az Országos Rendőr-főkapitá...
A mára meghirdetett 45 milliárd forinttal szemben 55 milliárd forint összegben értékesített az aukciókon államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ, mivel összesen 134,3 milliárd forintnyi...
A jövő évi hitelezési aktivitást befolyásolja, hogy fennmarad-e a kilakoltatási moratórium - nyilatkozta az InfoRádiónak az FHB Bank vezérigazgatója. Harmati László elmondta: becslések szerint mintegy 50-100 ezer családról van szó, és ez a szám jövőre még növekedhet, hiszen a 2008-ban és 2009-ben átstrukturált, fizetési haladékot kapott ügyfelek moratóriuma lejár, és újabb családok lehetnek…
Ezt a hetet sem úsztuk meg üzemanyagár-emelés nélkül, tegnaptól 4-4 forinttal nőtt a benzin és a gázolaj ára. A benzin átlagára 358 forint literenként, egy liter gázolajért pedig 345 forintot kell...
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úgy nyilatkozott: "A 360 milliárdos Munkaerő-piaci Alapnál 100-120 milliárdot, a 340 milliárd forint körüli gyógyszerkaszszánál is mintegy 100 milliárdot lehetne megtakarítani a szerkezeti reformok során."
Várhatóan 140 dolgozóját bocsátja el a Magyar Posta csoportos létszámleépítéssel. A várható elbocsátásokat már novemberben bejelentették, végleges döntés csütörtökön születik - értesült az Index.
2008 óta először bővült az előző év azonos időszakának bázisán a háztartások fogyasztási kiadása - ez a legfontosabb a Századvég Gazdaságkutató szerint
Jan-Dirk Auris (42), aki jelenleg a ragasztás technológiák üzletág alelnöke és egyben az Ázsia-Óceánia régió elnöke, 2011. január 1-jével veszi át Thomas Geitner helyét az igazgatóságban, az alelnöki és az üzletágvezetői székben - olvasható a cég sajtóközleményében.
Az adózási kérdésekben járatosak hónapok óta csak kapkodják a fejüket. A változások és a változások újólagos változásának ismeretében aligha gondolható, hogy ezek kiérlelt és összehangolt gazdaságpolitika részei lennének, sokkal inkább tűnnek rögtönzések sorozatának - írja Pitti Zoltán, az APEH volt elnöke a Népszabadságban megjelent véleménycikkében.
Az Állami Számvevőszék számítása szerint a Pénztári Garancia Alap 2009 év végéig a magánnyugdíjpénztári befizetésekből összességében 1,2 milliárd forintos bevételre tett szert - mondta Domokos László...
Miközben a német gazdaság rekord közeli aktivitást mutat a feldolgozóipari és szolgáltatói beszerzési menedzser indexek alapján és a franciák is jól teljesítenek, aközben az eurózóna többi tagországa...
Novemberben 308 építőipari vállalkozás ellen kezdeményeztek felszámolási eljárást, ami 2,3 százalékkal több mint egy évvel korábban - közölte az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 63,67 pontos nyitás után tovább gyengült csütörtökön délelőtt. Legnagyobb mértékben a vezető részvények közül az OTP papírja gyengült.
A német kormány jövőre 302 milliárd euró értékben készül állampapírt kibocsátani - közölte csütörtökön a német adósságkezelő. A hiány kevesebb lehet a vártnál
A spanyol kormányzat 2,4 milliárd euró értékben értékesített kötvényeket, a szoros figyelemmel kísért idei évi utolsó aukcióján. A kormányzat 1,782 milliárd euró értékben 10 éves kötvényt
Továbbra sem történik semmi, a BUX esetében a szokásos 0,4%-os csökkenés látható, míg a forgalom minimális. Életjeleket egyedül a kisebb papírok esetében láthatunk, hiszen a CIG és a Danubius is...
December 15-én, az Új Széchenyi Terv konzultációs periódusának záróakkordjaként került sor a Magyarok a Piacon Klub (a Klub) "Boldogítás helyett boldogulás - Legyen vállalkozásbarát a pályáztatás" címet viselő rendezvényére, amelyre - a karácsonyi hangulat dacára - több mint 200 résztvevő volt kíváncsi.
A semleges közeli nemzetközi befektetői hangulat is elegendő volt ahhoz a forintnak, hogy ma kora délután újabb háromhetes csúcsra, egészen 273,5-ig erősödjön az euróval szemben a bankközi piacon. A...
Súlyos lemaradásban van az öngondoskodási célú megtakarítási piac Magyarországon. Annak ellenére, hogy az öregedő kontinensen létfontosságú az öngondoskodás, 2009-ben mindössze 202 dollárnak megfelelő összeget költöttünk élet- és nyugdíjbiztosításra, ami kevesebb, mint ötöde az európai átlagnak....
Az Állami Számvevőszék számítása szerint a Pénztári Garancia Alap 2009 év végéig a magán-nyugdíjpénztári befizetésekből összességében 1,2 milliárd forintos bevételre tett szert - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Pénztári Garancia Alap (PGA) működésének ellenőrzéséről tartott sajtótájékoztatón. A kezelt vagyon összértékét nézve az elnök azt is elmondta, hogy csak állami hitel…
15 nagy külföldi céget magában foglaló csoport közös levelet intézett az Európai Bizottsághoz, amelyben kifejezi aggodalmát Magyarország bizonyos válságkezelési lépései miatt
Az Európai Bizottság mélyreható vizsgálatokba kezdett az FHB javasolt szerkezetátalakítása kapcsán; kétlik, hogy a támogatáshoz megfelelő ellentételezés társult
December 23-án ül össze idén utoljára az Országgyűlés, ekkor döntenek a jövő évi büdzséről a képviselők. Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülésen után újságíróknak ...
Az energiahatékonysági beruházások révén százmilliárdos megtakarítást lehet elérni az állami és önkormányzati forrásokból, de ezek a feladatok egyben munkalehetőséget is jelentenek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyi államtitkára csütörtökön Keszthelyen, a Pannon Egyetem Georgikon Karán elvégzett rekonstrukciós munkák átadása kapcsán.
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) idén január-novemberben 1.084,8 milliárd forintot szedett be, amely a központi költségvetés addigi bevételeinek 14,94 százalékát adta. Tavaly ugyanebben az időszakban 1.109,2 milliárd forint volt a VP bevétele, ezzel a központi költségvetés tavalyi első tizenegy havi bevételének 15,29 százalékát teljesítette - mondta Béndek József altábornagy, a Vám- és Pénzügyőrség…
Kevesebbet költenek idén karácsonyra az emberek - derült ki a KutatóCentrum internetes felméréséből. A válaszokból egyértelműen kirajzolódott, hogy a férfiak hatékonyabbak az ajándékok beszerzését illetően, azokat lehetőleg egy helyen szerzik be, vagy az internetről rendelik meg, a nők ellenben több üzletet is felkeresnek - mondta el Sütő Anna, a KutatóCentrum projektmenedzsere.
A legnagyobb magyar turisztikai társaság jön létre az SCD Group Zrt. idegenforgalmi portfoliója és a Hunguest Hotels Zrt. (HH) egyesítésével - jelentette be Jászai Gellért, az SCD Group elnöke és...
A Magyar Köztársaság Rendőrsége az ország egészére kiterjedő fokozott közúti ellenőrzését 2010. december 16-18. között végzi, amely elsősorban az ittas és a bódult állapotban történő járművezetés ellenőrzésére terjed ki....
Felminősítette Kína és Hongkong eddig is magasan elsőrendű befektetői adósosztályzatait csütörtökön a Standard & Poor's, a stabil makrogazdasági és pénzügyi helyzettel indokolva a lépést.
Újabb gazdaságkutató emelte a német gazdaság idei és jövő évre vonatkozó növekedési előrejelzését: ezúttal a kieli székhelyű IfW látja úgy, hogy az idén 3,7 százalék, jövőre 2,3 százalék lesz a német GDP bővülése.
Az Európai Bizottság mélyreható vizsgálatokba kezdett az FHB javasolt szerkezetátalakítása kapcsán, kételkedik ugyanis abban, hogy a támogatáshoz megfelelő ellentételezés társult, és hogy a támogatást nem a bank terjeszkedéséhez használták fel, a többi versenytárs kárára.
Az elemzők fele az alapkamat emelését, másik fele a kamat jelenlegi, 5,5 százalékos szinten tartását várja a monetáris tanács hétfői ülésén a Reuters legfrissebb felmérése szerint.
Vagy a jelenleg használt 95,3 MHz-es frekvencián, vagy a jogerősen elnyert 92,9 MHz-es hullámhosszon a Klubrádió folytatni fogja a műsorszolgáltatást - olvasható a rádió által az MTI-nek csütörtökön e...