Vegyesen zártak a New York-i értéktőzsde vezető mutatói hétfőn, az alacsony forgalom mellett emelkedő részvényárak - a drágulásban az energetikai cégek papírjai jártak az élen - mindazonáltal kétéves csúcsra repítették az S&P 500-as indexet. Ugyanakkor érezhető, hogy a befektetők is már az ünnepekre készülnek.
A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint 2010.12.20-án a szentlőrinci polgármester, dr. Győrvári Márk, valamit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára, Kovács Pál részvételével megtörtént a szentlőrinci geotermikus távfűtési projekt ünnepélyes átadása - olvasható a BÉT honlapján.
A lett parlament hétfőn jóváhagyta a jövő évi költségvetést, amely egyebek között 5,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt irányoz elő. Ez kisebb annál a 6 százaléknál, amiről az ország korábban megegyezett hitelezőivel.
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel, az eurót 277 forint körül, a svájci frankot pedig 218 forint felett jegyezték 7 órakor, éppen úgy, mint előző este.
Elfogadták a médiatörvényt, amely ezentúl újrarajzolja a magyar média szabályozási kereteit. Sorra vesszük, miről rendelkezik a 180 oldalas jogszabály: miről alkothat rendeletet az NMHH elnöke, miben kutakodhat a médiatanács és ki kezeli ezentúl a közszolgálati médiumok pénzét?
Hosszú évek óta az egyik legnagyobb kritika az volt a piacon a Richterrel kapcsolatban, hogy nem használja fel hatalmas készpénz állományát akvizíciókra vagy osztalékfizetésre. 2010-ben megtette: két...
A pedagógusokat meg kell tartani a közalkalmazottak jogállásában, ezt az életpályamodell törvénytervezete is tartalmazza - mondta Gloviczki Zoltán oktatási helyettes államtitkár hétfőn Budapesten a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos fórumán.
A Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) alaptalannak tartja azokat a vádakat, amelyek az elmúlt napokban a sajtóban napvilágot láttak, hogy több száz, sőt akár ezer milliárd forintos bevételeket titkoltak volna el a pénznyerő automatákat üzemeltetők - közölte Schreiber István, az MSzSz elnöke hétfőn az MTI-vel.
Ókovács Szilveszter, a Duna Televízió vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról beszélt, hogy a tévé több munkatársa is úgy dolgozott 400-500 ezer forintos alapbérért, hogy cserébe semmilyen teljesítményt nem vártak el tőlük.
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel, az eurót 277 forint körül, a svájci frankot pedig 218 forint felett jegyezték 7 órakor, éppen úgy, mint előző este. A forintot ugyan rövid távon erős...
A hét első napján folytatódni látszott az emelkedés az amerikai részvénypiacokon, ám némi küszködés után a Dow Jones ipari átlagindex mégis kisebb mínuszban zárt a napot. A tengerentúlon nem jelent...
Elfogadták a médiatörvényt, amely ezentúl újrarajzolja a magyar média szabályozási kereteit. Sorra vesszük, miről rendelkezik a 180 oldalas jogszabály: miről alkothat rendeletet az NMHH elnöke, miben kutakodhat a médiatanács és ki kezeli ezentúl a közszolgálati médiumok pénzét?
K&H Alapkezelő "Óvatos optimizmussal ítéljük meg a piacok jelenlegi helyzetét és rövidtávú kilátásait, s ennek megfelelően a kockázatos eszközök dominálnak a portfólióban, de nem elhanyagolható...
Negyven évnyi munkaviszony után nyugdíjba vonulhat minden nő - a kormány erről szóló törvényjavaslatát hétfőn fogadta el a parlament 254 igen, 15 nem és 73 tartózkodással....
Dialóg Alapkezelő "Nehéz a következő egy hónapra vonatkozólag okosat mondani, hiszen a piacok láthatóan téli álmukat alusszák. Mindenhol minimális a forgalom, a befektetők és pénzpiaci szereplők...
Allianz Alapkezelő "Az utóbbi hetek eseményei nem sarkalltak modell portfóliónk átalakítására. A nemzetközi részvénypiacok viszonylag alacsony volatilitás mellett néhány százalékpontos...
Pioneer Alapkezelő "Nehéz újat mondani a piacokról az egy hónappal ezelőtti kommentárhoz képest. Az viszont egyértelműen megállapítható, hogy a novemberi korrekció lezárult, és a nagy fejlett...
Aberdeen Alapkezelő "Az Egyesült Államokban az elnök és a törvényhozás között létrejött megállapodás azt jelenti, hogy a szükséges költségvetési kiigazítás későbbre tolódik, és a fiskális politika...
Budapest Alapkezelő "Az optimizmus optimizmust szül - legalábbis ez látszik az elmúlt hetek befektetői hangulatát tekintve. Ahogy egyre magasabbra araszoltak a világ részvényindexei, úgy vált...
Elfogadta az Országgyűlés a Fidesz által kezdeményezett, a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló nyilatkozatot. Orbán Viktor, Kósa Lajos, Lázár János és Selmeczi Gabriella indítványát a parlament 261 igen, 51 nem szavazattal és 43 tartózkodás mellett fogadta el hétfőn.
Mérséklődik a dollár ereje a keddi napon a főbb riválisaival szemben, miután a két Korea közötti fegyveres konfliktus veszélye mérséklődött, melynek nyomán a befektetők körében ismét megnőtt a kockázatvállalási hajlandóság és a magasabb hozamokkal kecsegtető eszközök iránti érdeklődés. A dollárral szemben jelentős erősödést mutat az euró, miután a kínai miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy…
ING Alapkezelő "Az apróbb novemberi bicsaklás után a tőkepiacokra megérkezett a karácsonyi szezon, ami békés felfelé menetelt hozott a tőzsdéknek. Az év hátralévő 2 hetében semmi okunk nincs...
Negyven évnyi munkaviszony után nyugdíjba vonulhat minden nő - a kormány erről szóló törvényjavaslatát hétfőn fogadta el a parlament 254 igen, 15 nem és 73 tartózkodással. Az Országgyűlés nem tárgyalja újra a nyugdíjkorhatár emelését.
Emelkedéssel nyithatnak kedden a nyugat-európai tőzsdék, kereskedők szerint folytatódhat a karácsonyi rali, a hétfőn 27 havi csúcsra emelkedett mutatók tovább javulhatnak.
Az Országgyűlés úgy döntött, hogy nem tárgyalja újra a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló kezdeményezést. A képviselők erről 31 igen, 241 nem és 22 tartózkodás mellett döntöttek keddre virradó éjszaka....
Kara Ákos, a sztrájktörvényt módosító javaslat benyújtója szerint indítványa tiszteletben tartja a sztrájkhoz való jogot, és csökkenti a jogbizonytalanságot. Az ellenzéki pártok és a LIGA Szakszervezetek elutasítják a módosítást.
A tegnapi, jelentősebb esést követően ma 1% körüli pluszokat láthatunk az ázsiai részvénypiacokon, a Nikkei 1,5%-os pluszban zárt. Tegnap az Észak-és Dél-Korea közötti feszültségek gyakoroltak...
Felfüggesztette Novák Előd mentelmi jogát a parlament keddre virradó éjszaka. A képviselőt - saját elmondása szerint - egy olyan rendőrtiszt jelentette fel becsületsértésért, akit a 2006-os rendőri fe...
Hajnal óta mérsékelten pozitív a nemzetközi befektetői hangulat a Koreai-félszigeten enyhülő feszültséggel párhuzamosan, noha az eurózóna periféria országainak kötvénypiacain a gyengülési nyomás...
5 évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Rába Futómű Kft. és a Marmon-Herrington. A felek hosszú távú növekedést támogató, piaci és termékfejlesztéshez kötődő stratégiai...
A mintegy 35 millió eurós karácsonyi bevétel nagyjából húsz százalékát a magyar vásárlók hagyják a burgenlandi üzletekben - felpörgött a magyar "ajándékturizmus" a határ mellett
A novemberben újraindult portfólió-ajánlónkban megkérdezett alapkezelők némileg a kockázatosabb befektetések felé súlyozták át modellportfólióikat, ám továbbra is komoly hangsúlyt helyeztek a...
A külföldi piacok mozgása alapján nálunk is optimista hangulatú kezdés várható, aztán meglátjuk, hogy mi lesz ebből a nap végére. Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője szerint semmi, ahogy azt az...
Eladja a Tropicana kszinóban lévő érdekeltségét Andy Vajna az eddigi partnerének, a Szerencsejáték Zrt.-nek - írja a Népszabadság. Az üzletembernek a Tropicánán kívül a tulajdonába tartozik a Las...
5-6 milliárd eurós óvatosság hitelkeretről tárgyalhat a Nemzetközi Valutaalappal, de a pontos összegről csak márciusban lesz szó, mivel Románia jelenleg is futó IMF-hitelkerete 2011 áprilisában jár...
A bérleti díjak körülbelül 30-50%-os emelkedését hozta a Kecskemét környéki ingatlanpiacon a Mercedes-beruházás. A KSH adatai szerint az idei első félévben 60%-kal több használatbavételi engedélyt adtak ki a hatóságok, mint egy évvel korábban. A helyi piaci szereplők szerint érzékelhető áremelkedés figyelhető meg....
Leminősítési felülvizsgálat alá vette Portugália "A1" hosszú lejáratú államadósság besorolását ma röviddel 9 óra után bejelentett közleményében a Moody's Investors Service, mert aggódik amiatt, hogy...
Alaposan átvizsgálják javadalmazási rendszerüket a világ legnagyobb befektetési bankjai: több amerikai és svájci szereplő is azt tervezi, hogy az EU területén magasabb fizetést és alacsonyabb bónuszt...
A MagyarTV, a DunaTV és a Magyar Távirati Iroda üzemi tanácsai szerint a közmédiumok átalakításának folyamata tisztázatlan és kidolgozatlan, ezért az intézkedések elhalasztását kérik - olvasható a vezérigazgatóknak intézett nyílt levélben, melyet az Országos Sajtószolgálat közöl.
A Dow Jones kivételével pozitív tartományban zártak a részvényindexek, annak ellenére, hogy az amerikai indexek alacsonyabban nyitottak a pénteki záráshoz képest. Ennek oka többek között a feszült koreai viszonyra vezethető vissza, amely megnövekedett geopolitikai nyomást fejt ki a nemzetközi tőkepiacokra. (Solar Capital)
5 évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Rába Futómű Kft. és a Marmon-Herrington. A felek hosszú távú növekedést támogató, piaci és termékfejlesztéshez kötődő stratégiai kezdeményezések bevezetéséről döntöttek a speciális jármű futóművek és hajtásláncok piacán - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
Az őszi csapkodást követően nagyon beszorult az OTP árfolyama. Már jó néháyn napja 5265 környékén folyik a kereskedés. Ez a szint pont a jól megállapítható 5500-5000-es sáv közepére esik. A nagyon beszűkült mozgás és a lecsökkent volatilitás miatt, hamarosan komolyabb elmozdulást várható. A támasz és ellenállás szintek a már említett sáv két szélsőértékei lehetnek. De könnyen lehet, hogy ez már…
Pozitív hangulatban 110,69 pontos emelkedéssel, 21.348,15 ponton nyitott kedden a BUX index, amely hétfői záró értékéhez képest 0,52 százalékos erősödést jelent.
5 évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Rába Futómű Kft. és a Marmon-Herrington. A felek hosszú távú növekedést támogató, piaci és termékfejlesztéshez kötődő stratégiai...
A szálló por koncentrációja a budapesti mérőállomásokon két egymást követő napon meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket - tájékoztat a Főpolgármesteri Hivatal....
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közzétette a januárra érvényes, a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat. Eszerint 2011. január 1-je...
Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. közel 540 millió Ft-os tőkeemelést hajtott végre négy leánycégben. Ezzel párhuzamosan a társaság ingatlanpiaci terjeszkedése a Hattyúház közelmúltbeli...
Emelkedéssel kezdte a napot a magyar piac, azonban ahogy azt már megszokhattuk az elmozdulás csak minimális. A BUX eddig 0,4%-kal került feljebb, nagyobb mozgásokra pedig ma se nagyon számíthatunk. ...