2009. július 21. kedd

júl. 21
15:00
Női kosárlabda Euroliga: egy csoportban a címvédővel a Szeged (She)
Az Európa-kupa után Münchenben a női kosárlabda Euroliga csoportjainak sorsolására is sor került. Három magyar csapat, a Sopron, a Pécs és a Szeged is érdekelve volt – utóbbiak egy hatosba kerültek a címvédő Szpartak Moszkvával.
júl. 21
15:18
Fiorentina: Manuel Pasqual három évvel hosszabbított (She)
Az olasz bajnokságban szereplő Fiorentina három évvel meghosszabbította 27 éves védője, Manuel Pasqual szerződését.
júl. 21
15:36
Beckhamre hajt a Manchester City, Ferguson kiosztotta a városi riválist - hírek és pletykák (Infostart)
Közel a megállapodás az Inter és Samuel Eto'o között, így rövid időn belül megvalósulhat a csatárcsere az olasz klub és a Barcelona között. A Milan kénytelen lemondani Luis Fabiano megszerzéséről, így továbbra is csatárt keres. A Chelsea-nél bizakodóak John Terry jövőjét illetően, míg a Manchester United menedzsere a városi riválist, az eddig 80 milliót költő Manchester Cityt bírálta. Az…
júl. 21
15:36
Köln: korosztályos német válogatottal erősödik a csapat (She)
Christopher Schorch az 1. FC Kölnhöz szerződik – olvasható a klub hivatalos honlapján. A német U20-as válogatott labdarúgó korábban Szalai Ádám csapattársa volt a Real Madrid Castillában.
júl. 21
15:54
Anglia: Sven-Göran Eriksson negyedosztályú csapathoz kerülhet (She)
A BBC rádio értesülései szerint Sven-Göran Eriksson tárgyalásokat folytat az angol negyedosztályban szereplő Notts Countyval, és elképzelhető, hogy a klub futballigazgatója lesz.
júl. 21
16:12
Németország: Ballack lemaradhat a Nationalelf selejtezőjéről (She)
Lábujjtörése miatt kérdéses Michael Ballack részvétele a német labdarúgó-válogatott azerbajdzsáni vb-selejtezőjén és a Premier League nyitányán.
júl. 21
16:14
Hertha BSC: Dárdai megsérült, kihagyhatja a St. Pauli-meccset (She)
Valószínűleg Dárdai Pál nélkül lép pályára következő, St. Pauli elleni felkészülési mérkőzésén a Hertha BSC labdarúgócsapata.
júl. 21
16:30
Blog: Szabados Gábor írása a Tom Tomszk megmentéséről (She)
Újabb írással jelentkezett blogjában Szabados Gábor sportközgazdász, aki ezúttal a Vlagyimir Putyin közbenjárásával megmenekülő Tom Tomszkról, valamint az orosz labdarúgás gazdasági fejlődéséről fejti ki a véleményét.
júl. 21
16:32
Ferencváros: Adnan Ahmed ma aláírhat a zöld-fehérekhez (She)
Adnan Ahmed a mai este folyamán aláírhat a Ferencváros csapatához. A 100% Fradi információi szerint a pakisztáni válogatott labdarúgó két évre kötelezi el magát a zöld-fehér együtteshez.
júl. 21
16:34
Augsburg: az élvonalból erősít Szabics és Torghelle csapata (She)
Dominik Reinhardt egy évig az FC Augsburgban folytatja a pályafutását – adta hírül az 1. FC Nürnberg hivatalos honlapja.
júl. 21
16:36
Debrecen: a hajdúságiak elköszönnek a fiatal Bajner Bálinttól (She)
Nem lesz a DVSC-TEVA labdarúgója Bajner Bálint – nyilatkozta Bartha Csaba sportigazgató a klub hivatalos honlapján.
júl. 21
16:48
Európa-liga: július 30-án csap össze a Honvéd a Fenerbahcéval (She)
Hivatalosan is kijelölték a Budapest Honvéd Fenerbahce elleni idegenbeli mérkőzésének időpontját.
júl. 21
17:06
Premier League: tehetséges középpályást igazolt a Wigan (She)
Az angol élvonalbeli Wigan labdarúgócsapata ötéves szerződést kötött a Hamilton tehetséges középpályásával, James McCarthyval.
júl. 21
17:24
Real Madrid: Higuaín felveszi a kesztyűt a csapatba kerülésért (She)
A Real Madrid argentin futballistája, Gonzalo Higuaín nem tart attól, hogy az új játékosok érkezésével kikerülne az együttesből.
júl. 21
17:42
Tour de France: Mikel Astarloza élete első szakaszgyőzelmét aratta (She)
Az Euskaltel kerekese, Mikel Astarloza nyerte meg a 2009-es Tour de France 16. szakaszát. A spanyol kerekes pályafutása első szakaszgyőzelmét aratta a Francia körversenyen. Összetettben továbbra is Alberto Contador (Astana) vezet.
júl. 21
17:44
Manchester City: Elano kölcsönben a Köln játékosa lehet (She)
A német első osztályú 1. FC Köln bejelentkezett Elanóért, a Manchester City brazil labdarúgójáért – adta hírül a skysports.com. A németek szeretnék kölcsönvenni a középpályást.
júl. 21
17:46
Kaposvár: Szepessy érkezik, Petrók és Kovácsevics hosszabbított (She)
Szepessy Róbert, a Dunaújváros 24 éves játékosa megegyezett a Kaposvári Rákóczi vezetőivel, így Prukner László csapatában folytatja a pályafutását. Emellett a klub hosszabbított Petrók Viktorral és Kovácsevics Róberttel is.
júl. 21
18:00
Románia: Popescu nem volt a Securitate besúgója (She)
Gheorghe Popescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi játékosa nem volt a kommunista hatalmat kiszolgáló, rettegett Securitate besúgója.
júl. 21
18:02
Felkészülés: Tőzsért kiállították Dzsudzsákék ellen, nyert a PSV (She)
Dzsudzsák Balázs csapata, a holland PSV felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte Tóth Balázs és Tőzsér Dániel együttesét, a belga Genket. Mindegyik magyar játékos páylára lépett, de Tőzsért már a 8. percben kiállította a játékvezető.
júl. 21
18:18
Soproni Liga: ismét Videoton lesz az FC Fehérvár (She)
Már Videoton FC néven kezdi a 2009–2010-es Soproni Liga küzdelmeit az FC Fehérvár labdarúgócsapata – jelentette be a klub. A piros-kékek 2004-ben vesztették el a névhasználati jogot, most viszont újra régi elnevezésüket használják.
júl. 21
18:20
Inter: Julio Cruz a Napoliba vagy a Lazióba szerződhet (She)
A napokban eldől, hogy az Inter argentin labdarúgója, Julio Cruz melyik csapatban folytatja pályafutását – erről a csatár nyilatkozott egy olasz rádióknak.
júl. 21
18:22
Vizes vb: Kuo Csing-csing nyerte a nők 3 méteres számát (She)
Nagy fölénnyel nyerte a nők 3 méteres műugró számát a kétszeres olimpiai bajnok kínai Kuo Csing-csing a római vizes világbajnokságon.
júl. 21
18:54
Magyar válogatott: Koeman péntektől felméri a légiósokat (She)
A Magyar Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint Erwin Koeman szövetségi kapitány a héten megkezdi helyszíni szemléinek sorozatát, hogy személyesen figyelhesse meg a nemzeti csapatnál számításba vett idegenlégiósokat.
júl. 21
18:56
FTC-Hertha: az MLSZ elrendelte a fegyelmi eljárást (She)
Az MLSZ fegyelmi bizottsága az előzetes terveknek megfelelően keddi ülésének napirendjére tűzte az egy héttel ezelőtti Ferencváros–Hertha BSC barátságos mérkőzésen történtek vizsgálatát.
júl. 21
18:57
Fegyelmi eljárás az FTC ellen (Metropol)
A Magyar Labdarúgó Szövetség illetékes bizottsága elrendelte fegyelmi eljárás lefolytatását a múlt keddi, Ferencváros-Hertha BSC felkészülési mérkőzés előtt és alatt történt rendbontással kapcsolatban.
júl. 21
19:12
Újra Videotonnak hívják a fehérvári futballcsapatot (Infostart)
A székesfehérvári Fehérvár FC visszavette régi nevét. A mától ismét Videoton FC-nek nevezendő egyesület megállapodásra jutott a gyárral.
júl. 21
19:12
Tour de France: csapatfőnöke szerint súlyos Voigt sérülése (She)
A Saxo Bank dán csapatfőnöke, Bjarne Riis szerint súlyosan megsérült a Tour de France 16. szakaszán óriásit bukó német kerékpáros, Jens Voigt.
júl. 21
19:30
BL-selejtező: az azeri bajnok az első továbbjutó a 2. körből (She)
Az azeri bajnok FK Baki az első továbbjutó a labdarúgó Bajnokok Ligája 2. selejtezőköréből, miután hazai pályán magabiztosan, 4–2-re győzött a litván Ekranas ellen.
júl. 21
19:32
Futsal: kialakult Kozma Mihály szakmai stábja Győrben (She)
A bajnoki rajt előtt sajtótájékoztatót tartott a Győri Duna Takarék ETO Futsal Club, amelyen megnevezték a klub elnökségi tagjait. Kialakult Kozma Mihály szakmai stábja is.
júl. 21
19:33
Spanyol szakaszsiker (Metropol)
A spanyol Mikel Astarloza nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny keddi, 16. szakaszát, míg összetettben a vasárnap élre állt, a 2007-ben bajnok honfitárs, Alberto Contador vezet.
júl. 21
19:34
Vizes vb: a brit csodatini legyőzte a kínaiakat (She)
Szenzációs győzelmet aratott a római vizes világbajnokságon férfi toronyugrásban a britek hatalmas tehetsége, Thomas Daley. A 15 éves műugró a kínaiak két klasszisát, Qiu Bót és Csou Lu-hszint előzte meg, az olimpiai bajnok ausztrál Mitcham a 4. helyen végzett.
júl. 21
19:48
MLS: nem szerepel az All Star-gálán David Beckham (She)
Szakmai szempontból nem, marketingszempontból meglepő döntés: David Beckhamet nem választották be az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) All Star-csapatába.
júl. 21
19:51
Már nem Bourdais-t indítja a Torro Rosso a Hungaroringen (Metropol)
Menesztette Sebastien Bourdais-t a Forma-1-es világbajnoki sorozatban szereplő Torro Rosso csapat, ám egyelőre nem tudni, ki foglalhatja el a francia pilóta helyét a jövő heti Magyar Nagydíjon.
júl. 21
19:53
Boonen feladta a Tourt (Metropol)
Feladta a Tour de France körversenyt vasárnap Tom Boonen, a belgák kerekessztárja.
júl. 21
19:55
Contador szakaszgyőzelmével az élre állt (Metropol)
A spanyol Alberto Contador nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny vasárnapi, 15. szakaszát, az úgynevezett királyetapot, s ezzel összetettben is átvette a vezetést.
júl. 21
19:57
Armstrong kész segíteni Contadort (Metropol)
Lance Armstrong azt mondta: Alberto Contador a legjobb kerékpáros a világon, s vasárnap megmutatta, hogy birtokában van annak az erőnek, amely a Tour de France megnyeréséhez szükséges.
júl. 21
19:59
Alguersuari indul a Torro Rosso színeiben a Hungaroringen (Metropol)
A spanyol Jaime Alguersuarit szerződtette a múlt héten menesztett Sebastien Bourdais helyére a Forma-1-es világbajnoki sorozatban szereplő Torro Rosso csapat.
júl. 21
20:06
Egy vecsési cég szerint a Williams nem viselheti a Magyar Nagydíjon a saját ruháit (Infostart)
Büntetőfeljelentést tett védjegyhamisítás miatt az angol Williams Forma-1-es csapat ellen a magyar Williams gyermek- és sportruházati családi vállalkozás, így a vámhatóság akár le is foglalhatja a sportistálló nevét viselő árukat, a kereskedőket pedig pénzbüntetéssel sújthatja. A magyar cég vezetője szerint még a Williams versenyzői sem vehetik fel csapatuk "hamis márkájú" öltözékeit.
júl. 21
20:06
Strandfoci: a hétvégén Gyöngyösön kezdődik a magyar bajnokság (She)
A hétvégén Gyöngyösön megkezdődnek a Nemzeti Strandlabdarúgó Liga, vagyis a hazai profi bajnokság küzdelmei.
júl. 21
20:08
Törökország: Ronaldóéktól igazol két brazilt a Fener (She)
A brazil Corinthians labdarúgócsapata bejelentette, hogy eladta a török Fenerbahcénak két játékosát, André Santost és Cristiant.
júl. 21
20:09
A Williams logóról vitázik a Forma-1-es csapat és egy vecsési cég (Metropol)
Büntetőfeljelentést tett védjegyhamisítás miatt az angol Williams Forma-1-es csapat ellen a magyar Williams gyermek- és sportruházati családi vállalkozás, így a vámhatóság akár le is foglalhatja a sportistálló nevét viselő árukat, a kereskedőket pedig pénzbüntetéssel sújthatja. Időközben érkeznek a csapatok a Hungaroringre: fotók a képgalériában.
júl. 21
20:10
Kézilabda: Zácsik Szandra állampolgársági esküt tett (She)
Kedden ünnepélyes keretek között állampolgársági esküt tett a révkomáromi Zácsik Szandra.
júl. 21
20:24
Újpest: McStay élete legfontosabb meccsére készül a Steaua ellen (She)
Az Újpest FC skót vezetőedzője a klub honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, a Steaua Bucuresti elleni csütörtöki El-selejtező visszavágó élete legfontosabb mérkőzése lesz.
júl. 21
20:26
Tenisz: Navarro Pastor kiterelte a mezőnyből Robredót (She)
Több kiemelt is elbúcsúzott a hamburgi ATP-tenisztornán: a spanyol Juan Navarro Pastor két játszmában elintézte Robredót, simán kiesett Wawrinka és Melzer is.
júl. 21
20:42
Felkészülés: 10-0-ra nyert a Bayern, a Hoffe legyőzte a Fenert (She)
A Bayern München felkészülési mérkőzésen 10–0-ra nyert a Stuttgarter Kickers ellen. A Hoffenheim legyőzte a Fenerbahcét, a kolozsvári CFR az AEK Athén ellen ikszelt.
júl. 21
20:45
Brit tini nyerte a toronyugrást (Metropol)
A pekingi olimpián hetedik helyen végzett 15 éves sportoló mögött a keddi fináléban a kínai Csiu Po (Qiu Bo) végzett a második helyen, míg a bronzérem honfitársa, Cso Lu-hszin (Zhou Luxin) nyakába került.
júl. 21
21:18
Serie A: Nicolas Burdisso az Intertől a Genoához szerződhet (She)
Olasz sajtóhírek szerint az Inter labdarúgójával, Nicolas Burdissóval erősíthet a Genoa.
júl. 21
21:20
Vizes vb: csúszik a magyar-olasz kezdési időpontja (She)
Csúszik a Magyarrszág–Olaszország női vízilabda-mérkőzés kezdési időpontja a római világbajnokságon. Az A-csoport rangadója a helyi szervezők tájékoztatása szerint 9:15-kor kezdődik majd.
júl. 21
21:22
BL-selejtező: Suvorov „seriff” büntette meg a finn bajnokot (She)
A moldovai Sheriff, a fehérorosz BATE, a bolgár Levszki és a ciprusi APOEL csatlakozott az FK Bakihoz a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében. A Sheriff Suvorov büntetőjével győzött a finn bajnok Inter Turku ellen, az előző szezonban BL-főtáblás BATE nem izzadt meg a Makedonija ellen. A Levszkinek nem volt ellenfél a Sant Juliá, az APOEL pedig magabiztosan legyőzte a feröeri aranyérmest.
júl. 21
21:36
Haladékot kapott a Diósgyőr futballcsapata (Infostart)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) licencadó bizottsága, tekintettel a tulajdonosváltással együtt járó adminisztratív teendők időigényességére, haladékot adott a Diósgyőri VTK új tulajdonosainak: a korábban kiadott licenc érvényben marad, de augusztus 31-ig be kell mutatni minden olyan dokumentumot, igazolást, amelyek elengedhetetlen feltételei a pénteken rajtoló Soproni Ligában való…

Keresés