Sorozatos kudarcai után szögre akasztotta kesztyűit Thomas Ulrich, az Universum Box Promotion félnehézsúlyú bokszolója, jelentette be menedzsere, Werner Lichtenberg.
Ingyen vehetik igénybe a BKV Árpád hídtól és a mogyoródi HÉV megállótól közlekedő különjáratú buszait azok, akik érvényes belépővel rendelkeznek a Forma-1 Magyar Nagydíjra.
A sérült Samir Nasri kivételével az Arsenal labdarúgócsapatának minden sztárja ott lesz Szombathelyen jövő hétfőn, a Haladás elleni felkészülési mérkőzésen.
A hétfői egyéni rövid program után a szólisták hosszú programjában is világbajnoki aranyat érő produkcióval rukkolt ki Natalja Iscsenko a római vb-n, a műúszók csütörtöki versenynapján.
Megvan a magyar csapat hatodik érme a világjátékokon. Kaohsiungban a játékok hetedik versenynapján az uszonyosúszókra figyeltek a magyarok, a 400-as délutáni döntőben Kanyó Dénes országos csúccsal (3:01.76 p.) bronzérmes lett. Az aranyérmet az olasz Stefano Figni szerezte meg világcsúccsal (2:58.64 p.).
Egy makaói párost megelőzve a 12. lett, így bejutott a döntőbe Reisinger Zsófia és Gondos Flóra 3 méteres szinkronműugrásban a római vb csütörtöki versenynapján.
Játsszon és töltse ki helyesen a Nemzeti Sport Online focikvízét, és nyerjen jegyeket a július 27-i Haladás–Arsenal felkészülési találkozóra! A helyes megfejtők között kisorsolásra kerül 8 darab, 2 fő részére szóló belépőjegy! Sorsolás július 24-én! A nyerteseket e-mailben és telefonon értesítjük.
Megtarthatja a 10 km-es távon szerzett bronzérmét Francis Crippen amerikai hosszútávúszó, aki ellen az olaszok – versenyzőjük, Valerio Cleri a negyedik helyen végzett – óvást nyújtottak be, szabálytalan bójakerülésre hivatkozva.
A Kaposvölgye-Nagyberki labdarúgócsapata bejelentette honlapján, hogy szerződtette Köllő Andrást, Kovács Olivért, Koller Krisztiánt, Fellai Józsefet és Pércsi Miklóst.
Két csoportban már véget értek a küzdelmek a római vizes világbajnokság női vízilabdatornáján. Ahogy az első két forduló eredményei után várható volt, az olimpiai bajnok holland válogatott csak a 2. helyet szerezte meg a spanyolok mögött, így a németalföldiek nem jutottak egyenes ágon a negyeddöntőbe. Igaz, a nyolc közé jutásért valószínűleg nem okoz majd nekik gondot Új-Zéland legyőzése.
Az amerikai férfi kosárlabda-válogatottat 2006-ban világbajnoki bronzéremig, a 2008-as pekingi olimpián aranyéremig vezérlő Mike Krzyzewski megtartotta szövetségi kapitányi posztját.
Mark Webber, a Formula-1-es Red Bull pilótája további egy évvel meghosszabbította a csapattal az idén lejáró szerződését - ezt az ausztrál versenyző istállója jelentette be csütörtökön Budapesten.
A DVTK labdarúgócsapata szerződtette az MTK, a REAC és a Siófok korábbi játékosát, Horváth Gábort – jelentette be hivatalos honlapján a borsodi együttes.
A magyar rendőrséggel közösen szondáztatta az autósokat Budapesten Mika Häkkinen kétszeres Formula–1-es világbajnok. A finn autóversenyző a Johnnie Walker „Soha ne igyál, ha vezetsz!” kampányának keretében vett részt az akcióban, és az ellenőrzés után üdvözölte a vezetőket, valamint tájékoztatta őket a Join the Pact kezdeményezésről, amely interaktív kampány a felelős alkoholfogyasztás jegyében.
Egybehangzó román sajtóértesülések szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága 50 ezer euróra büntette meg a Steaua Bucuresti csapatát az Újpest elleni Európa-liga-selejtezőn bemutatott gyalázkodó transzparens miatt.
Harmadik csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a római világbajnokságon. A magyar lányok 18–5-re verték meg Üzbegisztánt az A-csoport 3. fordulójában. Az már korábban eldőlt, hogy a mieink csoportelsőként végeznek.
A csütörtöki játéknapon először a lengyel Legia Warszawa, majd a grúz Dinamo Tbiliszi jutott be az Európa-liga selejtezőjének következő fordulójába. A Legia sima hazai sikere után az Olimpi Rusztavi otthonában is győzött, míg a Dinamo a második félidő elején törte meg az első találkozót megnyerő lett Metalurgs ellenállását.
Öt embert állítottak elő a csütörtöki Újpest FC–Steaua Bucuresti labdarúgó Európa-liga-selejtezőmérkőzés előtt Budapesten a rendőrök, mivel a közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket tartottak maguknál – közölte a BRFK a rendőrség honlapján.
Harmadik mérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a római világbajnokságon. Petrovics Mátyás szövetségi kapitány együttese az üzbégek ellen győzött fölényesen, 18-5-re.
A 18 órakor kezdődő Formula–1-es utcai parádéval indult csütörtökön a Hungaroring Fest elnevezésű rendezvény, amelyet a Magyar Nagydíjjal egy időben, vasárnapig rendeznek meg a Budai Várban.
Két, egyformán nagy harcban kivívott siker után (10-7 Kína, 8-5 Olaszország ellen) harmadik mérkőzését könnyedén, nagy fölénnyel, 18-5-re nyerte a magyar női vízilabda-válogatott a római világbajnokságon, a csoporttalálkozók csütörtöki zárófordulójában, így négyeséből elsőként, egyenes ágon, tökéletes mérleggel került tovább a negyeddöntőbe.
Az elsőként kiírt Európa-liga selejtezőjének második fordulójában a Haladás háromgólos hátrányból fogadja a svéd Elfsborg csapatát Szombathelyen. Kövesse velünk a találkozókat élő, szöveges tudósításunk segítségével!
Szívszorító pillanatokat éltek át azok a martfűi labdarúgók, akik szemtanúi voltak 16 éves játékostársuk haláltusájának. B. Sándort jelenleg kómás állapotban a szolnoki Hetényi Géza Kórház intenzív osztályán kezelik.
Cseh Lászlót kórházba kellett szállítani a repülőtérről, miután a magyar úszóválogatott csütörtökön megérkezett a római világbajnokságra. A klasszis versenyzőt néhány óra múlva kiengedték.
Fehér Csaba együttese, a NAC Breda 2–0-ra megverte idegenben az örmény Kapant az Európa-liga második selejtezőkörének visszavágóján, így 8–0-s összesítéssel jutott a következő körbe. A magyar légiós végigjátszotta a találkozót.
Kulcsár Tamás csapata, a Polonia Warszawa 4–0-ra verte meg a San Marinó-i Juvenes/Doganát, és kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel jutott az Európa-liga harmadik selejtezőkörébe.
BUDAPEST – Akármilyen eredményt is ér el Mátéfi Eszter (43) a női kézilabda-válogatottal, a kinevezése különlegességként vonul be a sportág történetébe.
MOGYORÓD – Kilenc mentőautó, hat gyorsbeavatkozó orvosi kocsi, két mentőcsapat, két helikopter és egy sürgősségi ambulancia – a Hungaroring csapata felkészült arra, hogy segítsen az esetleg balesetet szenvedő pilótákon a holnap kezdődő Forma–1-es magyar versenyhétvége alatt.
A háromszoros világbajnok Nelson Piquet (56) fia az első pilóta, aki megérkezett a pénteki szabadedzésekkel kezdődő 24. mogyoródi Forma–1-es versenyhétvégére.
A Nemzet Sportvárosa címmel büszkélkedő Vác önkormányzatának képviselőtestülete a legutóbbi ülésén „A város sportjáért” kitüntetést adományozta Laurencz László volt női szövetségi kapitánynak.