Az Atlético Madrid uruguayi csatára, Diego Forlán egy interjúban elmondta: kész elhagyni spanyol csapatát, és szívesen visszatérne a Premier League-be.
Mike Cammalleri, az NHL-ben szereplő Montreal csatára eltiltás miatt nem játszhat csapata csütörtök éjszakai idénynyitó mérkőzésén, amelyen történetesen szülővárosában, Torontóban lép jégre vendégként a Canadiens.
Mint ahogy arról beszámoltunk, a téli olimpián meghalt grúz szánkós, Nodar Kumaritasvili ügyében lezárult a vizsgálat. Tom Pawlowski bíró megállapította, hogy szerencsétlen események láncolata vezetett a tragédiához, amelyben a sportoló tapasztalatlansága is közrejátszott. Nodar Kumaritasvili édesapja azonban nem fogadja el a megállapítást.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfőn úgy döntött, hogy a 2012–2013-as szezontól kezdve automatikusan a főtáblán szerepelhet az Európa-ligában a hat legelőkelőbb helyen rangsorolt bajnokság kupagyőztese.
Joachim Löw német szövetségi kapitány szerint a világbajnoki szereplést nyögi Bastian Schweinsteiger, a Bayern München sérült középpályása, aki nem lehet ott a Nationalelf Törökország és Kazahsztán elleni Eb-selejtezőjén.
A sok bogár és a kevés néző miatt bosszankodhatnak az Újdelhiben zajló Nemzetközösségi Játékok résztvevői és a szervezők. Ezenkívül az első, hétfői versenynapon gondot jelentett még a közlekedés és az étkeztetés is.
Brit lapértesülések szerint a Manchester City hamarosan új, magasabb fizetéssel járó szerződést köthet Nigel de Jonggal, akinek a jelenlegi megállapodása 2013-ig szól, és 80 ezer fontot keres hetente.
A 2009 tavaszi Újpest-Honvéd labdarúgó bajnoki mérkőzés is szerepel azon találkozók között, amelyet a tavaly novemberben kitört fogadási botrány szerdán kezdődő perének gyanúsítottjai befolyásoltak.
A 2009 tavaszi Újpest–Honvéd labdarúgó-bajnoki mérkőzés is szerepel azon találkozók között, amelyeket a tavaly novemberben kirobbant fogadási botrány szerdán kezdődő perének gyanúsítottjai befolyásolhattak.
Öt versenyszervező úgy döntött, sorozatba tömörülnek, hogy megpróbálják a hazai ciklo-krossz életet fellendíteni: Kazincbarcika, Ózd, Kerekegyháza, Balassagyarmat és Salgótarján várja a 2010–2011-es szezonban az I. SuperCross ciklo-krossz sorozat versenyzőit.
A 12. helyen kiemelt Marija Sarapova a pekingi WTA-torna második fordulójában vereséget szenvedett honfitársától, Jelena Vesznyinától. A szerb Ana Ivanovics viszont továbbjutott, 6:0, 7:5-re legyőzte a fehérorosz Olga Govorcovát.
A 2009 tavaszi Újpest-Honvéd labdarúgó bajnoki mérkőzés is szerepel azon találkozók között, amelyet a tavaly novemberben kitört fogadási botrány szerdán kezdődő perének gyanúsítottjai befolyásoltak. Egy kihagyott tizenegyest, két kiállítást és három gólt hozott a meccs, nézze meg az összefoglalóját!
A Londonderryben végrehajtott hétfő éjszakai pokolgépes robbantás ellenére az olasz labdarúgó-válogatott elutazik Észak-Írországba, ahol pénteken Eb-selejtezőt játszik a házigazdák együttesével.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros játékosa, Rósa Dénes Szabó Ádám belépője nyomán sérült meg az MTK elleni örökrangadón. A játékost be kellett szállítani a kórházba, ahol összevarrták a térde fölött keletkezett sebet.
Csonttörés nélkül megúszta a Washington elleni ütközését Michael Vick, a Philadelphia Eagles irányítója, akinek így is legalább egy mérkőzést ki kell hagynia.
A hetedik helyen kiemelt Mihail Juzsnij 6:3, 7:6-os vereséget szenvedett a horvát Ivan Ljubicictől, s ezzel az első fordulóban búcsúzott a pekingi ATP-tenisztornától.
Mint arról már beszámoltunk, a bochumi ügyészség 32 olyan labdarúgó-mérkőzést nevezett meg, amellyel kapcsolatban fogadási csalást gyanítanak – az NB I-ből a 2009 áprilisi Újpest–Bp. Honvéd összecsapás került képbe. Tekintsék meg a gyanús meccsek listáját!
A Nemzeti Sport Magazin legújabb számában Dzsudzsák Balázsnál jártunk Eindhovenben, valamint a lap összeállításából kiderül, ki a jelenlegi 50 legjobb brazil labdarúgó.
A Mercedes-istálló kész lemondani az F1-es konstruktőr-világbajnokság negyedik helyezéséről a jövő évi jobb eredmények érdekében, árulta el Ross Brawn csapatfőnök. A brackleyi gárda 35 ponttal előzi meg az ötödik pozícióban álló Renault-t, azaz még nyílt a három nagycsapat mögötti pozícióért folyó küzdelem.
Utolsóként a negyedik helyen kiemelt Nyikolaj Davigyenko jutott be a második fordulóba a pekingi ATP-tornán. Az orosz teniszező a következő körben a horvát Marin Ciliccsel találkozik.
Finnország legeredményesebb labdarúgócsapata, a HJK Helsinki 23. alkalommal szerezte meg a bajnoki címet, miután a hétfői Honka–FC Lahti mérkőzés (1–2) eredménye biztossá tette a fővárosiak aranyérmét.
A női kézilabda-bajnokságban szereplő Győri Audi ETO KC beállósa, Simona Spiridon térdszalagsérülést szenvedett a Ferencváros ellen 30–23-ra megnyert hétvégi bajnokin, így pár hétig nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.
Mint arról már beszámoltunk, a bochumi ügyészség 32 olyan labdarúgó-mérkőzést nevezett meg, amellyel kapcsolatban fogadási csalást gyanítanak – az NB I-ből a 2009 áprilisi Újpest–Bp. Honvéd összecsapás került képbe. Kovács Zoltán, az újpestiek sportigazgatója közleményében elmondta, a klub nem kapott semmilyen hivatalos értesítést.
„Hivatalosan is bejelentem, hogy a Liverpool válságban van. Tessék, kedves szurkolók, lehet aggódni" – ezekkel a sorokkal jelentkezett Mark Lawrenson, a Liverpool labdarúgócsapatának legendás játékosa a Liverpool Daily Post hasábjain megjelent írásában.
Az Ír Labdarúgó-szövetség biztosítja a szervezetten utazó ír drukkerek számára a Pozsony–Zsolna közti ingyenes vonatutat a Szlovákia–Írország Eb-selejtezőre.
Nem játszhat a portugál labdarúgó-válogatott Dánia és Izland elleni Eb-selejtezőjén Liédson, illetve Miguel Veloso – mindketten sérültet jelentettek. Helyükre Paulo Bento szövetségi kapitány Manuel Fernandest (Valencia) és Rúben Micaelt (FC Porto) hívta meg.
A PVSK-Pannonpower férfi kosárlabdacsapata szerződést köt a 28 éves horvát irányítóval, Josip Glaviniccsel, miután a légiós meggyőzte a vezetőket az előkészületi mérkőzéseken.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét kedd délelőtti konditermi foglalkozását követően Rózsa Pál tartott megbeszélést a felnőttkeret tagjaival – számolt be róla a klub hivatalos honlapja. A tulajdonos több témát érintve, olykor részletekbe menően elemezte a csapat helyzetét, a legutóbbi mérkőzést, valamint a bajnokság többi találkozóját, majd elmondta elvárásait is.
Két mérkőzésről eltiltották a Palmeirast irányító Luiz Felipe Scolarit, mert trágár stílusban szidta a játékvezetőt csapata Sao Paulo elleni bajnokiján.
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Espanyol kameruni hálóőre, Carlos Idriss Kameni izomszakadást szenvedett a jobb lábában csapata szombati, Real Sociedad elleni bajnokiján, emiatt három hétig nem számíthat rá a szakmai stáb – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
Az MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata átadta a hazai szezonnyitón összegyűjtött plüssállatokat a soproni Erzsébet-kórház gyermekosztályának – számolt be róla a kisalfod.hu. A rengeteg játék könnyebbé teheti a kórházban töltött időt a gyermekek számára.
Az október 9-én a szorítóba visszatérő Thomas Ulrich, az Universum Box Promotion korábbi félnehézsúlyú Európa-bajnoka még tavaly márciusban vívta utolsó mérkőzését, akkor az argentin Plotinskyvel szemben maradt alul a német, veresége után pedig nem tartott igényt szolgálataira a hamburgi istálló. A fiaskó után visszavonuló és a hírek szerint jelenleg anyagi problémákkal küszködő berlini most újra…
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága tárgyalás megtartása után az Újpesttel szemben, szurkolóinak a DVSC elleni mérkőzésen történt rendzavarásai miatt szeptember 21-én hozott határozatát - amelyben az Újpestet, mint visszaesőt 500 ezer Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte - hatályában változatlanul fenntartotta. A Videoton legutóbbi bajnokiján kiállított Elek Ákos egymeccses…
Tóth Anita, a Nemzeti Sport újságírója vasárnaptól jelentkező blogjában a Fáraó-ralin tapasztaltakat és látottakat osztja meg a Nemzeti Sport Online olvasóival. Blogjának legújabb bejegyzésében Marc Coma revánsáról, futóműcseréről és a dűnemászás nehézségeiről ír.
A Bundesligában szárnyaló Mainz magyar válogatott csatára, Szalai Ádám az NSO Tv-nek adott interjúban beszélt a csapattársaival, André Schürrlével és Lewis Holtbyval kifejlesztett speciális, zenekart imitáló gólörömükről.
A Magyar Kupa harmadik fordulójában az NB II-es Gyirmót 1–0-ra tudott nyerni az NB III-as Sopron otthonában. A mérkőzés egyetlen találatát Tóth Norbert szerezte a mérkőzés 62. percében.
Obszcén mozdulata miatt kizárták és megfosztották ezüstérmétől Hassene Fkiri ausztrál birkózót az Újdelhiben zajló Nemzetközösségi Játékok keddi versenynapján.
Bokasérülése miatt az orosz labdarúgó-válogatott októberi Eb-selejtezőinek kihagyására kényszerül Roman Pavljucsenko, a szbornaja és a Tottenham Hotspur csatára.
Nem vehet részt a San Marinó-i labdarúgó-válogatott októberi, Magyarország (péntek, 19 óra, Puskás Ferenc Stadion) és Moldova elleni Európa-bajnoki selejtezőin Andy Selva, a miniállam magasan legjobb játékosa.
A címvédő MKB-Veszprém hazai pályán 21 gólos győzelmet aratott a Kecskemét felett a férfi kézilabda-bajnokság 5. fordulójában. A hazaiak részéről Uros Vilovszki 12-szer, míg Császár Gábor 11-szer volt eredményes.
Szávay Ágnes párosban győzelemmel mutatkozott be a pekingi WTA-tornán. Az egyes küzdelmeitől már a szombati első fordulóban búcsúzó magyar játékos és a cseh Barbora Záhlavová-Strycová egy óra 13 perc alatt 6:1, 7:6-ra verték a Julia Görges, Polona Hercog párost.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint öten kisebb sérülés, négyen válogatottbeli kötelezettségek miatt nem készültek kedden a csapattal.
A jégkorong MOL-liga alapszakaszában kedden három mérkőzést rendeztek, a nap rangadóján a 3, helyen álló Vasas az ötödik Ferencvárost fogadta. A hazaiak nagyon jó mérkőzésen, a kétgólos Berta Ákos vezérletével 4–2-re győztek. A Fehérvár farmcsapata kikapott a Miskolctól.