Két évvel azután, hogy draftolta a Minnesota Timberwolves, a spanyol kosárlabda legnagyobb ígéretének tartott Ricky Rubio aláírta élete első NBA-szerődését.
Az Újpest az ukrán bajnokság legutóbbi kiírásának nyolcadik helyezettjétől, a Metalurg Donyeck csapatától szenvedett 2-0-s vereséget az ausztriai Bad Tatzmannsdorfban.
John Isner idén is győzött Wimbledonban a francia Nicolas Mahut ellen. Az amerikai tavaly maratoni meccsen győzött, idén két órára sem volt szüksége a továbbjutáshoz.
Amint azt már napok óta tudni lehetett, most hivatalossá vált: a Chelsea labdarúgócsapata leszerződtette André Villas-Boast, az FC Porto vezetőedzőjét.
A női 200 m kétszeres olimpiai bajnoka, a jamaicai Veronica Campbell-Brown is elfogadta a szervezők meghívását, és részt vesz július 30-án a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon.
Az MLB keddi játéknapján a heves esőzés miatt elmaradt a Cincinnati Reds – New York Yankees mérkőzés. A San Diego Padres visszavágott a Boston Red Sox-nak a hétfői vereségért, nem mellesleg megszakította hat mérkőzéses nyeretlenségi sorozatát.
Július első három napján rendezik meg a Margitszigeten a Vodafone Kupáért kiírt nemzetközi férfi vízilabdatornát, amelyen az olimpiai bajnoki címvédő magyarok mellett a görög, a német és az orosz válogatott indul.
Az MLSZ szervezési osztályának vezetője bekerült az Európai Labdarúgó Szövetség helyszíni igazgatói keretébe, így a jövőben Európa Liga- és Bajnokok Ligája-helyszíneken dolgozik majd.
Átigazolási adatbankunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
A Real Madrid nagy nyári bevásárlása még mindig nem ért véget. A Marca szerint ugyanis a királyi gárda megegyezett a brazil bajnokságban szereplő Santos csapatával, így a következő szezonra már Neymar is madridi színekben onthatja a gólokat.
Átigazolási adatbankunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
A Videoton védője szerint ha a helyzeteiket értékesítik, akkor megérdemelten nyertek volna, azonban a végén meg kellett dolgozniuk az egyenlítésért is az ukrán Karpati Lviv ellen.
Látni akarod Vajda Attilát, amint dobbal a kezében szurkol a magyar csapatnak, vagy Kovács Katit az érmeivel a nyakában, esetleg azt, ahogy a kenusok berúgják a hajót? A legjobb képeket itt egyetlen kattintással megtalálod!
Az elsőszámú kapus, Hetényi Zoltán távozik a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapatától, és még hárman biztosan követik őt, ugyanakkor az osztrák élvonalban is érdekelt magyar bajnokhoz érkezik egy kanadai center és három válogatott játékos.
A DVTK csapatánál ezidáig egyedüli új igazolásként bejelentett spanyol Francisco Paco Gallardo nem lesz jelen a szerdán 17.30-kor kezdődő első edzésen.
Az elsőszámú kapus, Hetényi Zoltán távozik a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapatától, és még hárman biztosan követik őt, ugyanakkor az osztrák élvonalban (EBEL) is érdekelt magyar bajnokhoz érkezik egy kanadai center és három válogatott játékos.
Split - Az Európa-liga-selejtezőre készülő kupagyőztes ennyi pénzért adhatta volna el Foxi Kethevoamát (25) a Hajduk Splitnek, ám a horvátok meggondolták magukat és a szóbeli megegyezés ellenére kedden közölték, nem kérnek a Közép-Afrikai Köztársaságból származó támadóból.
A a Vasas támadóját eredetileg abban az esetben igazolták volna le, ha Kenesei Krisztiánnal nem sikerül szerződést hosszabbítaniuk, ám a napokban ismét képbe került.
Az Európai Nagydíj következik a hétvégén a Forma-1-es világbajnokság versenysorozatában. Harmadik éve rendezik a spanyol városban az Európai Nagydíjat.
A jamaicai U17-es labdarúgó válogatott kapusa alaposan mellényúlt egy lövésnek Argentína ellen, a Mexikóban zajló korosztályos világbajnokságon. A mérkőzést 2-1-re a dél-amerikaiak nyerték meg.
Sztársportolókat láthatunk július 30-án a Puskás stadionban a Gyulai István atlétikai emlékversenyen. A hazai szövetség főtitkára hiszi, hogy méltó emléket állítanak az öt éve elhunyt édesapjának, aki a nemzetközi szövetség főtitkáraként az egyik legtekintélyesebb sportvezető volt a világon.