Könnyen előfordulhat, hogy Fernando Alonso a McLarennél folytatja pályafutását - jelentette ki a Red Bull Forma-1-es alakulatának tanácsadója, Helmut Marko.
Kétezer dolláros (488 ezer forint) bírságot kapott az olasz Fabio Fognini, aki mutogatásával durván megsértette a hazai közönséget a sanghaji tenisztornán.
Éles kritikát fogalmazott meg csapata teljesítményéről Varga Attila, a Soroksár vezetőedzője csapata keddi, Szigetszentmiklós elleni Ligakupa mérkőzése után.
Amennyiben Lionel Messi az október 25-i El Clásicón dönti meg Telmo Zarra 251 gólos spanyol ligacsúcsát, úgy az egész Bernabéu neki fog tapsolni - legalábbis a szövetség elnöke szerint.
A ferencvárosi klubvezetés mindent megtesz, hogy egyre mélyebb szakadékot ásson a klub és szurkolói között. Az egyesület munkatársa most két zöld-fehér szurkolók által működtetett közösségi oldalt töröltetett.
A magyar női kézilabda-válogatott főleg kitűnő második félidei védekezésével 28-22-re nyert a román csapat ellen Debrecenben, a decemberi, horvátokkal közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő csapatok mérkőzésén. Görbicz Anita tizenkét találattal járult hozzá a sikerhez.
A mindig szókimondó Roy Keane kedden megjelent önéletrajzi könyvében arról is mesélt, hogyan kerülhetett Cristiano Ronaldo annak idején a Sportingtól a Manchester Unitedhez.
A kormány döntése értelmében több mint 3,5 milliárd forintos beruházással új uszodakomplexum épül Gödöllőn - jelentette be Vígh László, a beruházás miniszteri biztosa szerdán a Pest megyei városban.
Czombos Patrik irgalmatlan nagy bombagólt lőtt a hétvégi megyeegyes ifjúsági bajnokságban. A Csanytelek ezzel a góllal győzte le 3-2-re a Sándorfalva együttesét.
Továbbra is veretlen a labdarúgó Ligakupában a Budapest Honvéd és a Ferencváros: a sorozat csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában előbbi a Gyirmótot, utóbbi pedig a Kaposvárt győzte le szerdán hazai környezetben.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A nyolcszoros Euroliga-győztes Real Madrid férfi kosárlabdacsapata könnyedén, 104-72-re verte az Alba Fehérvárt a két együttes szerdai bemutató mérkőzésén a székesfehérvári Vodafone Sportcentrumban.
A szókimondásáról ismert Véber György csapata, a Pécs Videoton elleni mérkőzésén kétszer is a közvetítésben jól hallhatóan, felnőtt korhatáros módon adta játékosai és a bíró tudomására, mit gondol róluk.
Komolyan fontolgatja az indulást a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöki posztjáért Harold Mayne-Nicholls, a FIFA technikai bizottságának korábbi vezetője.
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága 70 ezer lejes (4,9 millió forintos) pénzbírságot szabott ki a ploiesti-i Petrolul klubra szerdán, amiért a csapat szurkolói - egy héttel a román-magyar EB-selejtező mérkőzés előtt - magyarellenes idegengyűlölő rigmusokat skandáltak egy bajnoki meccsen.