Két élő galambot próbált nadrágszárában Ausztráliába csempészni egy férfi, akit a melbourne-i repülőtér hatóságai buktattak le. A 23 éves ausztrál állampolgár Dubaiból utazott a szigetországba, ám a reptéri vámvizsgálaton „megbukott” - számoltak be a még vasárnap történt esetről kedden az ausztrál hatóságok.
Cigány önvédelmi gárda létrehozását tervezik a Nyugat-Dunántúlon. Pádár László a Győr-Moson-Sopron Megyei Cigány Érdekvédelmi Szövetség vezetője a Kisalföld című lapnak nyilatkozott.
A rendőrök ártalmatlanná tették, a mentők pedig kórházba szállították azt a férfit, aki tűzet gyújtott saját házában Gyulán. Hétfő este érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy egy középkorú férfi tüzet gyújtott a lakásában.
Továbbra is csak az Egis és a Richter szerepel a hazai tőzsdei cégek közül az Erste kedvelt régiós befektetéseinek listáján, a válság által súlyosan érintett pénzügyi szektor, ezáltal az OTP is, az...
Nem szeret takarékoskodni a milliárdos szocialista kormányfő és családja. Sem Gyurcsány Ferenc, sem pedig felesége, Dobrev Klára megtakarításai nem érik el a bevallási küszöböt, azaz nincs 1,4 millió forintjuk sem bankszámlájukon. A miniszterelnöknek nincs részvénye és értékpapírja, de nagy értékű biztosítása sem.
A statisztikai adatok jelzik: januárban több cég ment csődbe, mint amennyit alapítottak. A gazdaság zsugorodása immár öngerjesztő folyamattá vált. Szakértők 17 ezer körüli teszik az idénre várható cégcsődök számát, szemben a 2008-as 11 500-zal.
147 dolgozóját küldi el az amerikai Ygomi csoport debreceni cégeitől - írja a Hajdú-Bihari Napló. Ez azt jelenti, hogy a leépítések már elérték a magas hozzáadott értéket előállító ágazatokat is.
Alig pár órán át örülhetett a dokumentumfilmek kategóriájában elnyert Goya-díjának Albert Solé. A katalán rendező beadta díját a ruhatárba, vissza már nem kapta. Solé kollegái oldalán néhány órával...
Miközben a vezetők szerint az eddig reklámra költött összegek egyre inkább átvándorolnak a pr-hez, Angliában a pr-ügynökségek számos szektorban, sorra bocsátják el az alkalmazottakat. Van azonban, aki inkább új, válságspecifikus üzletágat indít.
Az olaj ára 40 dollár fölött maradt kedden az olaj ára Ázsiában, annak ellenére, hogy az USA-ból tegnap újabb borúlátásra okot adó makrogazdasági adatok érkeztek. (ProfitLine.hu)
Eleinte ötletesnek és praktikusnak tartották az olasz rendőrök az egyik feltaláló által kifejlesztett T-Redspeed névre keresztelt rendszert. A közlekedési lámpákba szerelt fényképező segítségével így könnyebben nyakon csíphették a szabályszegőket, de ez nem volt elég. A lámpát átprogramozták, az így kirótt bírságokat pedig elsikkasztották....
Gusztos „Hetente a Magyar Gárdáról Interpellálok” Péter pedig azonnal rohant rasszizmust kiáltani, és sikoltozott az emberi jogok sértéseinek előrelátható bekövetkeztétől. Csakhogy a helyzet az, hogy jelenleg az emberi jogsértéseket, legalábbis Miskolcon, igen nagy (közel 100%-os) arányban mások követik el.
Olvasóink 51 százalékával már előfordult, hogy hiányos készüléket vásárolt valamelyik üzletben; de hogy mit tehetünk ha az újonnan vásárolt csodaszerkezetünknek hiányzik néhány alkatrésze - hirado.hu vásárlási tanácsadó
Magasról nagyon nagyot lehet esni, de a magyar ingatlanpiac sohasem volt elég magasan - véli a világ egyik legnagyobb ingatlan- és pénzpiaci menedzsmentcégének magyarországi vezetője, aki szerint a piac legkorábban a jövő év második negyedévében kezd majd éledezni.
Cameron Diaz hozzámegy nincstelen modell fiújához, Paul Sculforhoz, és Angliába költözik - állítja a brit Daily Mail. A szépséges szőke színésznő és a brit Sculfor az elmúlt egy hónapban már kétszer jártak Angliában, és a hírek szerint többször is megnéztek egy 2,2 millió fontos házat.
A következő napokban enyhe, tavaszias időre számíthatunk, jelentős mennyiségű csapadékkal - mondta az InfoRádió által megkérdezett meteorológus. Nadrai Attila hozzátette: szerda estig a főváros környékén a csapadék mennyisége a 10 millimétert is elérheti, a hőmérséklet pedig napközben 10 Celsius-fok körül lesz.
Nem volt szerencsés napja egy New York-i taxisnak: nem elég, hogy fizetés nélkül próbált meglépni négy nő utasa, még el is verték a sofőrt lovagias férfiak, mert azt hitték, ki akar rabolni egy...
Miközben a miniszterelnök hálátlannak tartja a bankokat, a magyar bankmentő csomag - amellyel olcsóbban vonhatnak be forrásokat a hitelintézetek - késik. A Világgazdaság úgy tudja: még mindig nem készült el a vonatkozó törvény végrehajtásáról szóló, az állami garanciavállalást lehetővé tevő kormányrendelet.
Idén a gazdasági válság túlélését segítő tartalmakra összpontosít a Piac és Profit, a kommunikációs célok elérése érdekében pr-ügynökséget szerződtettek.
Lassult a brit építőipar hanyatlása januárban decemberben képest az építőipari beszerzőmenedzser index adatai alapján. A CIPS/RBS adatai alapján az index értéke 34.5 pontra emelkedett a decemberi 29.3 pontról, azonban továbbra is mélyen a zsugorodást jelentő 50 pont alatt tartózkodik, immár 11 hónapja. Az elemzői várakozás további csökkenésre számított. (ProfitLine.hu)
Négy év fogházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Városi Bíróság kedden hozott nem jogerős határozatában azt a férfit, aki autójával elütötte és ezzel a halálát okozta egy zebrán átkelő nagymamának, s az...
„A válság lehetőséget adna a szerkezeti reformok elindítására Magyarországon, de ezt az esélyt a szocialista kormány elszalasztja” – nyilatkozta Orbán Viktor a Financial Timesnak.
Parlamentben elhangzott felhívása után most levélben szorgalmazza a pártok közötti megállapodást Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke. A liberális politikus az MSZP elnökétől azt kéri, hogy a...
Balog Zoltán, a magyar parlament emberi jogi bizottságának vezetője egy néhány perces filmet szeretett volna levetíteni a Dunaszerdahelyen történtekről a szlovák és magyar parlamenti bizottságok hétfői ülésén. A szlovák résztvevők távozása miatt azonban az ülés elmaradt. A szlovák fél nem volt felkészülve, hogy szembesüljön a magyar állásponntal. Ismét feszült a két állam közti viszony. A magyar…
Izomsorvadásban szenvedő betegek adatbázisát hozza létre a TREAT-NMD nemzetközi konzorcium, a szövetkezésben részt vevő klinikák orvosai, kutatói, valamint a betegszervezetek képviselői hétfőtől négy napon át Budapesten tanácskoznak.
Irány nélküli volt a kereskedés az USA-ban. Jelentős mértékben csökkent tegnap az olaj ára, de az arany árfolyamában is korrekció tapasztalható. A japán és ausztrál intézkedések újabb reményt adtak az ázsiai piacoknak. Nem mutat különösebb változást az EUR/USD kurzus. A forint tegnap kismértékben erősödött az euróhoz képest, ma azonban újra a gyengülés útjára lépett. Ma további emelkedésre…
A Vodafone Group a vártnál nagyobb negyedéves bevételről számolt be. Egyben javított várható éves bevételkilátásán a cég szempontjából kedvezően alakuló devizaárfolyam hatására. Az eladásokat tekintve...
Megkezdődött a Princz Gábor és három társa ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőper harmadfokú eljárása a Legfelsőbb Bíróságon kedden; a Postabank-ügyben...