A NATO katonai erőinek főparancsnoka nem ellenzi, hogy egyes tagállamok megállapodást kössenek Iránnal avégett, hogy biztosítsák Afganisztánban állomásozó erőik utánpótlását.
Az új amerikai elnök még nincs két hete hivatalban, de alaposan átrendezte a Fehér Ház életét: nemcsak új politikai irányt vett, de a régi, hétköznapi szokásokon is változtatott.
Az izraeli légierő hat csempészalagutat bombázott az Egyiptom és Gáza közötti határvonalon, válaszul a palesztin szélsőségesek megújuló rakétatámadásaira. Han Junisz környékén az izraeliek megsemmisítettek egy gépkocsit is, amelyben a. Népi Ellenállás nevű szervezet aktivistái utaztak.
Csehországban bolsevik intézkedésnek és csökevénynek minősítette a kormányfő azt, hogy február elsejétől megszűnt a vizitdíj a regionális kórházakban és patikákban.
Az ausztrál kormány 42 milliárd dolláros (26 milliárd amerikai dollár) gazdaságélénkítő csomagot fogadott el kedden az ország gazdaságának a megsegítésére.
Megerősítette Eric Holder jelölését az Egyesült Államok igazságügy-miniszteri posztjára a washingtoni szenátus helyi idő szerint hétfőn; Holder az első afroamerikai lesz a tárca élén.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter helyi idő szerint hétfőn Washingtonban letette a hivatali esküt; a ceremónián nagy derültséget keltett, amikor homályos utalást téve a Monica Lewinsky-botrányra köszönetet mondott férjének, a jelenlevő Bill Clinton exelnöknek a sokféle élményért az életben.
A brit rendőrség eddig több mint 6,5 millió forintnak megfelelő fontot költött "rendőrnek látszó tárgyakra", vagyis olyan kartonból kivágott életnagyságú tisztekre, amelyektől első pillantásra megrettennek a szabálysértők vagy a bűnözők.
Európa-szerte tiltakozó akciókat vált ki a gazdasági válság. Athén kikötőjében, Pireuszban a görög rendőrség több száz tiltakozó gazdával csapott össze. Nagy-Britanniában szélesedik a sztrájk a külföldi dolgozók tömeges alkalmazása miatt, a balti államokban pedig a súlyos gazdasági visszaesés miatti elégedetlenség vitte utcára az embereket.
Német katolikus egyházi vezetők ismét szokatlan élességgel bírálták a pápát a holokausztot tagadó Richard Williamson tradicionalista püspök egyházi kiközösítésének feloldása miatt.
Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) szlovák kormánypárt képviselői saját meggyőződésük szerint, szabadon szavazhatnak a módosított tanügyi törvényről - döntött kedden a legerősebb koalíciós párt képviselőcsoportja.
Válságos időkben a székelyföldi autonómia témája a szokásosnál is aktuálisabbá válik mind Budapesten, mind pedig a romániai Hargita és Kovászna megyében élő magyarok körében - így kezdi keddi tudósítását Traian Basescu román államfő budapesti látogatásáról a Curentul.
Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) szlovák kormánypárt képviselői saját meggyőződésük szerint, szabadon szavazhatnak a módosított tanügyi törvényről - döntött kedden Pozsonyban a legerősebb koalíciós párt képviselőcsoportja.
A kínai média gyorsan reagált a kínai miniszterelnök Cambridge-i Egyetemen tartott beszédét megzavaró incidensre, a beszámolókban azonban nem tartották fontosnak megemlíteni, hogy Ven Csia-pao (Wen Jiabao) felé egy lábbelit hajítottak.
Három ember súlyosan, négy pedig könnyebben megsérült, amikor kedden egy betegszállító mikrobusz felborult a Heves megyei Egerbakta közelében - tájékoztatott a katasztrófavédelem.
Kedden is komoly közlekedési fennakadásokat, járattörléseket okozott az előző napi, brit mércével mérve hatalmas havazás Angliában, jóllehet Londonban és környékén már valamelyest normalizálódott a helyzet. A törlések ismét érintettek budapesti légi járatokat.
Ismeretlenek halálosan megfenyegették az Amazonas vidékén található Para szövetségi állam három püspökét Brazíliában - vált ismertté a Szociális Világfórum keretein belül ülésező brazil püspöki konferencia egyik rendezvényén.
Gondot okozhat Európának az Egyesült Államok gazdaságmentő csomagja. Az Európai Unió azt kéri az Obama-kormánytól, hogy ne kötelezze amerikai nyersanyagok és termékek vásárlására a segélyezett építőipari cégeket.
A közalkalmazottak érdekeit védelmező szakszervezetek sztrájkja miatt hajnalban megbénult a bajorországi települések közforgalma: nem járnak a villamosok, az autóbuszok, de leállt a metró is, ami szabályos káoszt okozott München, valamint a többi nagyváros központjában.
A kiegyensúlyozott tájékoztatás nevében a francia rádióknak ezentúl nem csupán a politikai, hanem minden műsorukban számon kell tartaniuk, hogy a politikai szereplők mennyi ideig beszéltek, ráadásul mindezt immár a kampányidőszakon kívül is meg kell tenniük. A médiatörvényben megfogalmazott szabály szerint a televíziókban és a rádiókban biztosítani kell, hogy a politikára fordított beszédidő egy-…
A két Korea papíron még mindig háborúban áll egymással, mivel a félszigetet megosztó konfliktus, azaz 1953 óta nem kötöttek békeegyezményt. A hangulat különösen feszültté vált Li Mjung Bak dél-koreai elnök tavalyi megválasztásával, mivel ő "bekeményített" az atomprogramjáról a nemzetközi közösséggel hol tárgyaló, hol fenyegetőző Északkal szemben.
Bár Londonban kedden kék az ég és bátortalan téli napsütésben didereg a hólepte város, az időjárás-előrejelzés szerint estére újabb erős havazás várható, tehát ismét fennakadások lesznek a közlekedésben és a légi forgalomban.
A hágai Nemzetközi Bíróság kedden egyhangú döntéssel új tengeri határokat jelölt ki Románia és Ukrajna között, ezzel rendezve az évek óta tartó vitát a két ország között. A döntés Romániának kedvez, amely új tengeri kőolaj- és földgáz-lelőhelyekhez jut ezáltal, de Ukrajna is elégedett a vita lezárásával. A döntés kötelező érvényű a felekre.
Továbbra is magyarul lehet írni a szlovákiai nemzetiségi iskolák tankönyveiben a földrajzi neveket. Erről a pozsonyi parlament keddi esti ülése döntött.
Közép-Európából érkező, fiatalkorúakból álló bandák fosztogatnak Dél-Franciaországban, tavaly átlagosan 130 betörést követtek el naponta. A francia rendőrség most a rendszerint külföldön élő megbízókat vette üldözőbe.