A fertőző betegségek közük a HIV-vírus okozta AIDS szedi a legtöbb áldozatát Kínában. A távol-keleti országban 2008 első kilenc hónapjában csaknem hétezer ember halt bele a betegségbe.
Valós a veszélye annak, hogy a korábbiaknál is pusztítóbb erőszak tör ki a Gázai övezetben - figyelmeztetett szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt felszólalva Robert Serry, a világszervezet közel-keleti különmegbízottja.
Az ecuadori kormány bejelentette, hogy kiutasít az országból egy diplomatát - ebben a hónapban immár a másodikat - a kábítószer-kereskedelem elleni kétoldalú segélyprogrammal összefüggésben.
Washingtonba utazik a jövő héten a pakisztáni és az afganisztáni külügyminiszter, hogy tárgyalásokat folytasson az Obama-kormányzat regionális stratégiájának felülvizsgálatáról - közölte Richard Holbrooke, az amerikai elnök afganisztáni és pakisztáni különmegbízottja.
Robert Gates amerikai védelmi miniszter arra fogja kérni a NATO-szövetségeseket: rövid időre küldjenek csapaterősítést Afganisztánba, hogy szavatolni lehessen az augusztusban tartandó választásokat.
Éles szavakkal illette csütörtökön Észak-Korea a szomszédos déli országban tartandó közös dél-koreai-amerikai hadgyakorlatokat, s arra figyelmeztette a két részt vevő országot, hogy "nagy árat fognak fizetni" érte.
Korrupció gyanújába keveredett Avigdor Lieberman, a szélsőjobboldali Jiszráél Béténu (Izrael az Otthonunk) párt vezetője, a rendőrség a következő hetekben kihallgatja a politikust - értesült az izraeli katonai rádió.
Megkezdődött csütörtökön Irakban annak a helybéli újságírónak a pere, aki tavaly év végén egy sajtótájékoztatón George Bush akkori amerikai elnök felé dobta a cipőjét.
Új fegyverek armadáját vetette be az izraeli hadsereg a gázai övezet elleni csapásban. Köztük van többféle robot, kamerák, pár katona által indítható repülő és egy olyan rakéta, amelytől a katonák egyszemélyes tanknak érezhetik magukat.
Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter első budapesti látogatásakor követte elődjét, Ján Kubist a virtuális valóság kialakításának útján - írta csütörtöki kommentárjában a Sme. A véleményformáló szlovák liberális napilap szerint ez az út két részből áll. Az első az, hogy "csak a szépre és a jóra emlékezünk", amit Lajcák úgy fogalmazott meg, hogy "senkinek sem érdeke a szlovák-magyar viszony…
Közel másfél millió ember lakik a Gázai-övezetben, amelynek területe 360 négyzetkilométer. A népszaporulat a kétszerese a világátlagnak, így 21 év alatt megduplázódhat a lakosok száma. A területet már ma is a világ egyik legsűrűbben lakott helyeként tartják számon.
Kína magyarázatot követel Oroszországtól arra, milyen körülmények között süllyedt el New Star nevű teherhajója és veszett oda annak hét kínai tengerésze szombaton a Japán-tenger orosz felségvizein.
Az Európai Bíróságon indít eljárást Magyarország ellen az Európai Bizottság, a lakóingatlan-vásárlásról szóló diszkriminatív illetékjogi rendelkezések miatt, közölték csütörtökön Brüsszelben.
Az Európai Bíróságon indít eljárást Magyarország ellen az Európai Bizottság, a lakóingatlan-vásárlásról szóló diszkriminatív illetékjogi rendelkezések miatt, közölték csütörtökön Brüsszelben.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban (EBRD) és az Európai Befektetési Bankban (EIB) már dolgoznak egy ahhoz hasonló bankmentő terven, amilyet Gyurcsány Ferenc a kelet-európai bankrendszer megsegítésére szorgalmazott szerdán, csakúgy, mint korábban az osztrák kormány. Az Európai Bizottság viszont "visszafogott" a tervvel kapcsolatban, írta csütörtökön a Le Figaro című francia napilap.
Egyre több bolti lopást regisztrálnak Csehországban a gazdasági válság miatt. A lopások főként napi cikkekre korlátozódnak, élelmiszerre, kozmetikumokra és alkoholra. Rendőrségi adatok szerint a tolvajok főként a szupermarketekben próbálkoznak, és nem lopnak drága termékeket, írta csütörtökön a Lidové noviny című cseh lap.
Euróövezeti szintű közös szuverén kötvénypiacot kell létrehozni, mert a jelenlegi, tagállami széttöredezettségű adósságpiaci elrendezés - ahogy a mostani válság is megmutatta - súlyos problémák forrása, írta a csütörtöki Financial Timesban Soros György, aki szerint a közös euróövezeti kötvénypiaccal a még nem valutauniós kelet-európai EU-tagokat is segíteni lehetne.
Nem szabad egységesen elítélni minden románt, amikor egy-két román állampolgárságú személy bűnt követ el külföldön - jelentette ki csütörtökön Bukarestben Emil Boc román miniszterelnök, annak kapcsán, hogy Olaszországban az utóbbi napokban ismét a figyelem középpontjába kerültek a bevándorlók bűncselekményei.
A brit kormányfő meghívta XVI. Benedek pápát, hogy látogasson Nagy-Britanniába egy bíboros boldoggá avatása alkalmából - jelentette be maga Gordon Brown csütörtökön, miután magánkihallgatáson fogadta a pápa.
Nem szabad egységesen elítélni minden románt, amikor egy-két román állampolgárságú személy bűnt követ el külföldön - jelentette ki csütörtökön Bukarestben Emil Boc román miniszterelnök, annak kapcsán, hogy Olaszországban az utóbbi napokban ismét a figyelem középpontjába kerültek a bevándorlók bűncselekményei.
Magyarország számára kiemelt feladat Szerbia európai uniós integrációjának támogatása - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és nemzeti kisebbségi bizottságának elnöke csütörtökön.
Az orosz hatóságok azt vizsgálják a New Star nevű teherhajó pusztulása kapcsán, hogy nem az orosz hajókról leadott lövések vezettek-e a hajó süllyedéséhez - közölték csütörtökön az orosz hírügynökségek, hozzátéve, hogy a hatóságok beszüntették az eltűnt kínai matrózok keresését.
Nem tartja a legfontosabb megoldandó kérdésnek az izraeli-palesztin konfliktust Avigdor Lieberman, a Jiszráél Béténu (Izrael az Otthonunk) nevű szélsőjobboldali párt vezetője.
Párizs változatlanul támogatja Horvátország csatlakozását az Európai Unióhoz, és szeretné, ha a NATO áprilisi csúcstalálkozóján Zágráb teljes jogú tagként venne részt.
Bizonytalan a vezetés jövője Észak-Koreában, hamarosan megindulhat a hatalmi harc a hírek szerint szélütésen átesett Kim Dzsong Il székéért - vélekedett az amerikai külügyminiszter csütörtökön, újságíróknak nyilatkozva az Indinéziából Dél-Koreába tartó repülőgépe fedélzetén.
Az Európai Parlament elfogadta Gyürk András EP-képviselő jelentését az energiahatékonyságról és Kovács László adó- és vámügyi biztos javaslatát a kedvezményes áfakulcsról.
A vezető amerikai gazdaságkutató csoport az Egyesült Államok gazdaságában javulást érzékel: januárra előzetesen számolt összetett konjunktúramutatója 0,4 százalékkal emelkedett. Decemberre is emelkedést, 0,2 százalékost számolt a novemberi 0,7 százalékos csökkenés után a Conference Board kutatócsoport.
Közös listát állít a júniusi európai parlamenti választásokon a Markó Béla által vezetett RMDSZ és a Tőkés László által irányított nemzeti tanács. A református püspök szerint azért, mert az elmúlt évek bebizonyították: az erdélyi magyarok csak egységben képesek eredményeket elérni. Tőkés László úgy véli: nem elég a pálya széléről szidni az RMDSZ-t, hanem a szövetségen kívüli erőknek is játékteret…
Üdvözölte az Európai Parlament (EP) csütörtökön Barack Obama amerikai elnök rendeleteit a guantánamói fogolytábor bezárásáról, a katonai bizottságok eljárásainak leállításáról, a kínzás megszüntetéséről és a külföldi titkos fogdák felszámolásáról.
Magyarország példáját hozta az amerikai pénzügyi ösztönző csomag és a bankmentő program kapcsán a The New York Times csütörtökön: mint a lap írta, ezek költségeit alapul véve az Egyesült Államokban a GDP-arányos államadósság egyre duzzadni fog, és 2011-re elérheti a jelenlegi magyar mutatót, amely a tékozló költekezés és a "központilag tervezett pazarlás" maradványai miatt az egekbe szökött.
Az eddiginél határozottabb külpolitikára lenne szüksége az Európai Uniónak - hangsúlyozta az Európai Parlament (EP) csütörtökön Brüsszelben elfogadott állásfoglalásában.
Magyarország negyven fős lövészszakaszt küld Afganisztánba az augusztusi elnökválasztás biztosítására - közölte Szekeres Imre honvédelmi miniszter csütörtökön az MTI-vel.
Szlovákia példaként szolgálhat az egész világ számára a kisebbségi jogok biztosítása terén - véli a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke, aki szerint a magyar-szlovák viszony megromlásáért a magyar fél felelős. A Ján Slota által vezetett tömörülés második számú vezetője, Anna Belousovová szerint a földrajzi nevek írásának kérdése a magyar tankönyvekben arról is szól, hogy a szlovák nemzet megvédje…
Grafitot és nem természetes uránrészecskéket találtak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei annál a lebombázott szíriai létesítménynél, amely Washington szerint titkos atomreaktor volt - közölte csütörtökön a NAÜ.
Moszkva, 2009. február 19., csütörtök (MTI) - Mihail Hodorkovszkijt, az egykori Jukosz (Yukos) kőolajipari konszern tulajdonosát és volt üzlettársát, Platon Lebegyevet bírósági meghallgatásra Szibériából az orosz fővárosba szállítják - közölte csütörtökön a volt tulajdonos újabb ügyét tárgyaló moszkvai kerületi bíróság.
Anna Politkovszkaja újságíró gyilkosának és a merénylet kitervelőinek kézre kerítésére szólította fel az orosz hatóságokat csütörtökön a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI).
Megszavazta az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén, csütörtökön azt az európai uniós jogszabálytervezetet, amelynek értelmében büntetni kell azokat, akik az unióban illegálisan tartózkodó munkavállalókat alkalmaznak.
Fordulópontnak tekintik 2009-et a NATO-tagállamok Afganisztán szempontjából, mert ha sikeresen rendezik meg az idei évre tervezett elnökválasztást, jelentős politikai fordulat állhat be az ázsiai ország életében - mondta Szekeres Imre csütörtökön az MTI-nek.
Az Európai Uniónak az rajta kívüli országokban is fel kell lépnie a gyermekjogok megsértése, a gyermekmunka és a lányok megbélyegzése ellen - áll az Európai Parlament egy csütörtökön elfogadott jelentésben.
Többlettámogatással próbál segíteni tengeren túli területein Franciaország, hogy orvosolja a növekvő társadalmi elégedetlenséget - jelentette be csütörtökön Párizsban Nicolas Sarkozy.
Bajban van a német bíróság, ugyanis kiderült, hogy egypetéjű ikrek törtek be a berlini luxusáruházba, a Kausthaus des Westensbe, és vittek el órákat, ékszereket több millió eurós értékben. A helyszínen talált DNS-minták így nem segítenek a rendőrségnek. Az ikreknek egyébként, akik egy kurd-libanoni bűnözői banda tagjai, épp idén járt le a tartózkodási engedélye.