Házi készítésű pokolgép robbant csütörtökön hajnalban Athén központjában a görög belügyminiszter-helyettes irodája előtt, kisebb anyagi károkat okozva - közölte a rendőrség.
Házi készítésű pokolgép robbant csütörtökön hajnalban Athén központjában a görög belügyminiszter-helyettes irodája előtt, kisebb anyagi károkat okozva.
Összeesküvést sejt a Vatikán a Williamson-botrány mögött. Olasz lapértesülés szerint ugyanis nem lehetett véletlen, hogy napra egybeesett a nagy vihart kavart, holokauszttagadó interjú megjelentetése azzal, hogy a pápa aláírta a Szent X. Piusz Testvériség kiközösítésének feloldásáról szóló dekrétumot, ami két nappal később lépett életbe. Egyre inkább körvonalazódik azonban, kik vezették félre a…
A svéd kormány szabaddá tette az utat új atomerőművek megépítése számára - erről állapodott meg Fredrik Reinfeldt jobbközép kormánya a stockholmi SR rádióadó csütörtöki beszámolója szerint. A kabinet eddig kifejezetten ellenezte új atomerőművek építését.
Ismét jelentős havazás okoz komoly fennakadásokat Nagy-Britanniában, ahol autópályákat, repülőtereket zártak le csütörtökön. A járattörlések budapesti légi járatokat is érintenek.
Budapesten fogták el azt az 59 éves magyar-újzélandi állampolgárságú férfit, akit a hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy 250 millió angol fonttal (83 milliárd forinttal) károsította meg az angol kincstárat - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön.
Az európai uniós elnökséget ellátó Csehország külügyminisztere nem sok reményt fűz az osztrák kormány által kezdeményezett közép- és kelet-európai stabilizációs háló megvalósulásához. Karel Schwarzenberg a News című osztrák hetilap legfrissebb, csütörtökön megjelent számában borúlátását azzal indokolta, hogy valamennyi európai ország saját nemzeti programjának a finanszírozásával vesződik,…
Emelkedett a Hamász iszlamista mozgalom népszerűsége a Gázai övezetben végrehajtott izraeli offenzíva után - derült ki csütörtökön nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási eredményekből.
Emelkedett a Hamász palesztin iszlamista mozgalom népszerűsége a Gázai övezetben végrehajtott izraeli offenzíva után - derült ki csütörtökön nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási eredményekből.
Angliában tizenöt közel-keleti férfit tartóztattak le, miután egy tartálykocsi belsejébe rejtőzve szöktek be az országba. A kamion magyar sofőrjét szintén őrizetbe vette a rendőrség.
Ismét jelentős havazás okoz komoly fennakadásokat Nagy-Britanniában, ahol autópályákat, repülőtereket zártak le csütörtökön. A járattörlések budapesti légi járatokat is érintenek.
Teljesen hamisnak és mélységesen sértőnek nevezte az amerikai püspöki kar elnöke Richard Williamson tradicionalista püspök holokauszttagadó nyilatkozatait - jelentette a Kathpress osztrák katolikus hírügynökség csütörtökön.
Az izraeli hadsereg elismerte, hogy katonái okozták annak a három gázai lánynak a halálát, akiknek az apja Izraelben is praktizáló orvos. A tragédia pár perccel azelőtt történt, hogy egy izraeli tévé meginterjúvolta a férfit, akinek gyásza megrázta a nézőket.
Egy magánbeszélgetésben tett rasszista ízű megjegyzése miatt nem alkalmazza többé Carol Thatchert, Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök lányát a BBC brit közszolgálati műsorszóró társaság.
Több mint kétszáz altatótablettával próbált meg öngyilkosságot elkövetni egy 13 éves lány a kelet-kínai Csiangszu tartományban, hogy halála után a máját súlyosan beteg édesapjának adhassák.
Legkevesebb 15 embert megölt, 15 másikat pedig megsebesített egy öngyilkos merénylő csütörtökön az északkelet-iraki Dijála tartományban - közölte a rendőrség.
Az immár hagyományosan járó női és férfi óvszerek mellé idén első ízben 15 millió tasak sikosítógélt is szétoszt ingyen a rászorulók között a brazil kormány az AIDS-prevenció részeként.
A cseh jegybank csütörtökön fél százalékponttal (50 bázispont) 1,75 százalékra csökkentette irányadó kamatát. Ezzel a kamat 2005 október óta a legalacsonyabb szinten áll.
Komolyan kétségbe vonható a náci háborús bűnösök után kutató jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ csütörtöki közlése szerint az az értesülés, amely szerint rég elhunyt Aribert Heim, az egyik legkeresettebb náci háborús bűnös.
Egy magánbeszélgetésben tett rasszista ízű megjegyzése miatt nem alkalmazza többé Carol Thatchert, Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök lányát a BBC brit közszolgálati műsorszóró társaság.
A kirgiz parlament a jövő hétre halasztotta csütörtökön a döntést az amerikaiak által bérelt, stratégiailag fontos Manasz légitámaszpont bérleti szerződésének felmondásáról.
A Gazprom növeli gázszállításait Lengyelországba a korábban kiesett mennyiség pótlására, közölték csütörtökön a legnagyobb lengyel gázszolgáltatónál. A PGNiG szóvivője nem részletezte, hogy az orosz vállalat mennyivel szállít többet és mikor.
Az Európai Parlament (EP) minimális szavazattöbbséggel úgy foglalt állást, hogy Koszovó függetlenségét helyes lenne elismerniük azoknak az uniós tagállamoknak is, amelyek ezt eddig nem tették meg.
A szlovák belügyminiszter szerint a rendőrségnek van videofelvétele a novemberi dunaszerdahelyi DAC-Slovan labdarúgó mérkőzésről, de azt nem kívánja nyilvánosságra hozni.
Egyiptomi vámosok feltartóztatták a Hamász radikális palesztin párt küldöttségét, mert a Gázai övezetbe visszatérőben több millió dollárnyi pénzt volt náluk a bőröndökben - közölte csütörtökön egy biztonsági tisztviselő.
Magas árak, érthetetlen ajánlatok, alacsony színvonalú szolgáltatás - röviden így foglalható össze, mi az európaiak fő baja a szolgáltatókkal, közülük is főként az energiacégekkel, a bankokkal és a tömegközlekedési vállalatokkal. Egy friss uniós felmérés szerint a magyarok az átlagnál elégedettebbek a hazai fogyasztóvédelemmel, viszont másoknál többet panaszkodnak az ajánlatok…
A francia szélsőbaloldal legfőbb pártja, a Forradalmi Kommunista Liga (LCR) csütörtökön kezdődő kongresszusán feloszlatja magát és helyette szóvivőjének, Franciaország egyik legnépszerűbb politikusának, Olivier Besancenot-nak a vezetésével megalakul az Új Antikapitalista Párt (NPA).
Fontos és jó jelzésnek minősítette Angela Merkel német kancellár, hogy a Vatikán holokauszttagadó nézeteinek visszavonására szólította fel az egyházi kiközösítés alól a pápa által korábban feloldott Richard Williamson tradicionalista püspököt.
Ukrajnában több mint 45 ezren kaptak 2008-ban ukrán állampolgárságot az államfő, a belügyminisztérium, a diplomáciai és konzuli külképviseletek döntése értelmében, és mintegy 5500-an mondtak le arról, illetve veszítették azt el - olvasható a Kárpátinfó című beregszászi hírportálon.
A Kuba és Angola közötti "együttműködés és a barátság" megerősítéséről tárgyalt Raúl Castro kubai és José Eduardo dos Santos angolai államfő csütörtökön Luandában.
A kormány válságkezelő intézkedéseinek fő eredménye, hogy Oroszországnak sikerült elkerülnie a válságsokkot, és minden vállalat és állampolgár lehetőséget kapott, hogy alkalmazkodjon a válság körülményeihez - jelentette ki Vlagyimir Putyin kormányfő a minisztertanács moszkvai ülésén csütörtökön.
Politikai menedékjogot kért Németországban egy amerikai katona, aki korábban Irakban harcolt. Ilyesmi utoljára egy évtizede fordult elő. A 31 éves fiatalember azért választotta Németországot, mert a berlini kormány 2003-ban elutasította a részvételt az iraki beavatkozásban.
Egyetlen vallás sem hirdet gyűlöletet, a nagy vallásokat az köti össze, amit Jézus úgy fogalmazott meg, hogy "Szeresd szomszédodat, mint tenmagadat!" - mondta Barack Obama elnök csütörtökön Washingtonban az úgynevezett Nemzeti Imareggelin.
Tavaly még csak az amerikai elnökválasztási kampány színfoltja volt, de mára szenátusi tanácsadó lett Joe, a vízvezetékszerelő. A férfi Barack Obama és John McCain egyik tévévitája nyomán lett sztár, miután egy korteslátogatáson alaposan kérdőre vonta Obamát. Most saját elmondása szerint ő lett a józan paraszti ész képviselője a Capitoliumon.
Magyarország is támogatja a Vajdaság új alapszabályát, amely kiterjesztené az autonóm tartomány jogait - mondta Szili Katalin házelnök csütörtökön Budapesten az MTI-nek azt követően, hogy tárgyalt a vajdasági parlament elnökével.
Szerbiában egyöntetű elutasításra talált az Európai Parlament Koszovóra vonatkozó csütörtöki határozata - egyetlen politikai erő sem értett egyet vele nyíltan.
Az iraki síita muzulmán szavazók többsége a miniszterelnök szövetségeseit támogatta a múlt szombati tartományi választásokon - jelentették be csütörtökön Bagdadban a szavazatok kilencven százalékának összeszámlálása után.
A vatikáni szóvivő szerint rosszul kommunikálták a római katolikus egyházból kitagadott négy tradicionalista püspök, köztük a holokauszttagadó kijelentéseivel botrányt kavaró Richard Williamson püspök visszafogadásáról hozott döntést.
A náci háborús bűnök ügyeire szakosított német ügyészség vezetőjének helyettese kételkedve fogadta Aribert Heim náci háborús bűnös halálának hírét, a baden-württembergi tartományi bűnügyi hivatal viszont már levette a Heimre vonatkozó körözési felhívást a rendőrség honlapjáról.
Összefüggésbe hozta Sivsankar Menon indiai külügyminiszter az ISI pakisztáni katonai titkosszolgálatot a tavaly novemberi véres mumbai (Bombay) terrortámadásokkal.