Zátonyra futott egy kirándulóhajó 64 utassal és 41 főnyi személyzettel a fedélzetén kedden a Déli-sarkvidéken, közel egy argentin kutatóállomáshoz, de sem a hajót, sem az utasokat nem fenyegeti veszély - közölte a spanyol védelmi minisztérium és az argentin haditengerészet. A "rendkívül heves szelek" által hajtott, bahamai zászló alatt hajózó Ocean Nova megfeneklett egy sziklás tengerszakaszon,…
Barack Obama amerikai elnök felhatalmazást adott arra, hogy a védelmi minisztérium 17 ezer fős csapaterősítést küldjön Afganisztánba - közölte kedden a washingtoni Fehér Ház.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) kérdését is felveti a magyar partnerbizottsággal való szerdai találkozón Pozsonyban a szlovák parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottsága - közölte kedden a pozsonyi TARS hírügynökségnek adott interjújában Milan Urbáni, a szlovák bizottság elnöke.
Bocsánatot kért szerdán Kubától a guatemalai elnök, amiért országa ötven évvel ezelőtt engedélyezte az amerikai titkosszolgálatnak, hogy a területén kubai emigránsokat képezzen ki a disznó-öbölbeli invázióhoz.
Gázai palesztin források szerint izraeli harci gépek szerda hajnalban támadásokat intéztek a gázai-egyiptomi határ alatt elhúzódó csempészalagutak, illetve a Hamász egyik elhagyatott támaszpontja ellen Hán-Júnisz városának közelében.
Az Egyesült Államokba vezető utakat és hidakat zártak le tüntetők Mexikó északi részén, tiltakozva a hadsereg kábítószer-ellenes razziái és a letartóztatások ellen.
Az al-Kaida észak-afrikai szárnya bejelentette, hogy emberei rabolták el ENSZ nigeri megbízottját és segédjét, illetve négy nyugati turistát Nigerben és Maliban.
A választások eredményei magukat a pártokat hozták igazán nehéz helyzetbe: Izrael ugyanis nem az az ország, ahol a szavazás napján eldőlne a választási küzdelem.
A dél-koreai külügyminiszter arra figyelmeztette szerdán Észak-Koreát, hogy újabb nemzetközi szankciókkal szembesülhet, ha kísérletet hajt végre nagy hatótávolságú rakétával.
A francia elnök az áprilisi NATO csúcs bojkottjával fenyegetőzött, amennyiben nem saját maga szabhatja meg, hol ül majd a konferencia asztalnál, a Szervezet 60. évfordulója alakmából megrendezésre kerülő csúcstalálkozón.
Az al-Kaida észak-afrikai szárnya bejelentette, hogy emberei rabolták el ENSZ nigeri megbízottját és segédjét, illetve négy nyugati turistát Nigerben és Maliban.
Nyugalomra intette a guadeloupe-i általános sztrájkot meghirdető szervezet helyi idő szerint kedd este a Franciaországhoz tartozó karibi sziget lakosságát, közben azonban újabb összecsapások törtek ki randalírozó fiatalok és a rendőrség között egy városban - jelentette egy helyszínen tartózkodó tudósító.
Életét vesztette legalább tizenöt ember Afganisztánban egy amerikai légicsapásban; a helyi rendőrség szerint az áldozatok civilek, az amerikai katonaság közlése szerint viszont lázadók.
Az Európai Űrügynökség szakemberei attól tartanak, hogy az egyre több Föld körül keringő műhold könnyen összeütközhet, a széthulló törmelékek pedig újabb baleseteket okozhatnak.
Első ízben beszélt egymással telefonon kedden Barack Obama amerikai elnök és Hamid Karzai afgán államfő a Fehér Ház új lakójának beiktatása óta - közölte a kabuli elnöki hivatal.
Lengyelország jelenleg még nincsen felkészülve az euró bevezetésére, és nincs meg az alapja annak, hogy az ország az idén alkalmazza az euróövezeti csatlakozás előszobájának tekintett ERM-2 valutaátváltási mechanizmust - ezt Slawomir Skrzypek, a központi bank elnöke közölte.
Tüntetések voltak a minap a kínai fennhatóság alatt álló Tibetben, a tavalyi véres zavargások évfordulója előtt - jelentették szerdán tibeti emberjogi szervezetek.
A kölcsönös bizalmatlanság miatt késedelmeskedik a gázai fegyvernyugvásról szóló megegyezés életbe lépése. Az egyiptomi közvetítéssel elért fegyverszünetnek a tervek szerint már a hét elején életbe kellett volna lépnie, és úgy tűnt, hogy elsimultak az akadályok a fogolycsere előtt is, amelynek keretében szabadult volna a három éve elhurcolt izraeli katona, Gilat Salit. Ehud Olmert izraeli…
Az al-Kaida észak-afrikai szárnyának tagjai rabolták el ENSZ nigeri megbízottját és segédjét, valamint négy nyugati turistát Nigerben, illetve Maliban.
Hetven év alatt a receptekben közel 40 százalékkal nőtt az ételek kalóriatartalma. Egy amerikai kutatás szerint a gyorséttermek mellett ez is oka az elhízásnak.
A román határőr addigi szolgálati ideje alatt talán először tud magyarul. A vámos is udvarias. Kegyelmi állapot 1989. december 22-én, délután öt órakor.
Tüzet nyitottak egy japán hajóra orosz határőrök a Távol-Keleten, miután kudarcot vallott a hajó megállítására tett minden kísérlet - erősítették meg szerdán reggel a határőrség moszkvai központjában.
A szlovák kormánykoalíció „egyes” tagjai előrehozott választásokról suttognak a parlamenti folyosókon, de úgy tűnik, ezzel csak a képviselők és a közvélemény tesztelése a cél - egyelőre.
Továbbra sem kristályosodott ki az Obama-kabinet: Killefer és Daschle adóelmaradások miatti visszalépése után Judd Gregg republikánus politikus is lemondott a felkínált kereskedelmi tárcáról.
Világszerte 47 ezer alkalmazottat bocsát el a General Motors; a létszámcsökkentés 26 ezer dolgozót az Egyesült Államokon kívül érintene. Az amerikai járműgyártó ezzel együtt további 16,6 milliárd dolláros állami segítséget kért.
A növekvő politikai instabilitás Litvániában, Ukrajnában és Grúziában nagy részben a világgazdasági válság és a mélyen gyökerező belső problémák, mint például a korrupció, következménye.
Afganisztánban legalább 15 ember halt meg egy amerikai légicsapásban. A helyi rendőrség arról számolt be, hogy az áldozatok civilek, az amerikai katonaság közlése szerint viszont lázadók voltak.
Moszkvában érezhetően csökkent a közutak zsúfoltsága, kevesebb lett a dugó, a közlekedésrendészet szerint tavaly ősz óta 10 km/órával növekedett az átlagos sebesség, és a szakemberek szerint ezt a gazdasági válság idézi elő.
Kedden Budapesten tárgyalt Miroslav Lajčák és Göncz Kinga. A két külügyminiszter elsősorban a kétoldalú kapcsolatokat beárnyékoló ügyekről, valamint a gazdasági válság hatásainak enyhítéséről tárgyalt.
A 200 tagú parlamenti alsóházban a lisszaboni szerződést 125 honatya támogatta. A ratifikációs folyamat azonban csak azután fejeződik be, miután a dokumentumot a szenátus is jóváhagyja, és az államfő aláírja.
A cseh képviselőház szerdán jóváhagyta a lisszaboni szerződést. A ratifikációs folyamat azonban csak azután fejeződik be, miután a dokumentumot a szenátus is jóváhagyja, és az államfő aláírja.
A német kancellár, Angela Merkel és más politikusok is bírálják azokat a bankvezetőket, akik jelentős jutalmakat vettek fel, miközben bankjuk eurómilliárdokban mérhető állami segítségre szorult.
Az áldozatok között hat fiatalkorú is van, mindannyian a rendőrségi elitcsapathoz tartozó Carlos Reyes Lopez hozzátartozói voltak. A szemtanúk és a két túlélő szerint a körülbelül tíz fős fegyveres csoport nem akart tanúkat hagyni.
A német kormány szerdán törvénytervezetet fogadott el, amely lehetővé tenné Berlin számára, hogy állami kezelésbe vegyen pénzügyileg megingott bankokat - közölte szerdán egy kormányforrás.
Megsemmisített egy autóba rejtett pokolgépet szerdán a görög rendőrség, a járművet a Citibank épületénél helyezték el a tettesek Athén északi részében.