Külügyminiszterként vasárnap indul első külföldi útjára Hillary Clinton. Az egykori First Lady, volt szenátor február 16-22. között Ázsiába látogat: Japánt, Indonéziát, Dél-Koreát és Kínát keresi fel. Megbeszélései középpontjában a nemzetközi pénzügyi válság, biztonsági és emberi jogi kérdések, illetve a klímaváltozás problémái állnak.
Az amerikai képviselőház után a szenátus is megszavazta a gazdaságélénkítő programcsomag végső változatát, amelyről két nappal korábban született megállapodás az alsó-, illetve a felsőház által elfogadott törvényjavaslatokat összehangoló konferencia ülésén.
Ötvenezer euró zsákmánnyal lépett meg az a férfi, aki csütörtökön kirabolt egy bankfiókot az Európai Parlament egyik brüsszeli épületében - írta rendőrségi forrásokra hivatkozva szombaton a belga sajtó.
A veszprémi tragédia a románok és a magyarok közötti történelmi megbékélést fémjelezheti - írja szombati számában az Adevarul című napilap Marian Cozma, az MKB Veszprém egykori kézilabdázójának meggyilkolása kapcsán.
Szombat reggel az izraeli légierő csapást mért kettő, gázai övezetben található célpontra, melyek állításuk szerint fegyvergyártó üzemek voltak. Ezalatt a hamasz azt állítja, a zsidó állam hajlandó lenne rá, hogy az eredeti határozatlan idejű tűzszünet helyett 18 hónaposat kössenek
Ismét Székelyföldre látogatott Traian Basescu román államfő, aki a magyarok által többségben lakott Hargita és Kovászna megye önkormányzati vezetőivel és rendőrfőnökeivel találkozott szombaton.
Első ízben került be nő Szaúd-Arábia kormányába: Abdallah uralkodó szombaton kormányátalakítást hajtott végre, s ennek keretében Nura al-Fajez személyében egy hölgyet nevezett ki oktatási miniszterhelyettessé.
Több ezer kurd tüntetett szombaton Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bírósága székhelyén, követelve Abdullah Öcalan, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű szakadár szervezet 1999 óta török börtönben ülő volt vezetőjének szabadon bocsátását.
Ha minden igaz, két éven belül Oroszország befejezheti a Gorskov admirálisról elnevezett repülőgép-hordozó korszerűsítését, és ezzel végre teljesítheti az Indiával kötött szerződését. Ennek a hadihajónak nemcsak a sorsa rendkívül érdekes, de sokat elárul arról is, milyen állapotban van a rendszerváltozás óta az orosz hadiipar.
Egy tonna robbanóanyagot találtak a Sínai-félszigeten, az izraeli határ közelében egy rejtekhelyen az egyiptomi hatóságok: a robbanóanyagot valószínűleg a Gázai övezetbe akarták becsempészni.
Ismét Székelyföldre látogatott Traian Basescu román államfő, aki a magyarok által többségben lakott Hargita és Kovászna megye önkormányzati vezetőivel és rendőrfőnökeivel találkozott szombaton.
Robert Fico szlovák kormányfőnek, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) szlovák párt elnökének állítólag komoly egészségügyi problémái támadtak, s ezért szombaton Prágában nem tudott részt venni a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) kongresszusán - jelentette a közszolgálati Cseh Televízió.
Emberi jogi központot hoznak létre az argentínai katonai diktatúra (1976-83) egyik leghírhedtebb börtönének és vallatóközpontjának épületeiben, az egykori Buenos Aires-i Haditengerészeti Műszaki Főiskolában (ESMA) - jelentette be pénteken Macura Koicsiro, az UNESCO elnöke.
Hamid Karzai afgán elnökkel találkozott szombaton Richard Holbrooke, az új amerikai elnök afganisztáni és pakisztáni különmegbízottja, aki tényfeltáró körutat tesz a térségben.
Ünnepi istentisztelet keretében beiktatták tisztségébe szombaton a szlovákiai Révkomáromban Fazekas László püspököt; az új egyházi vezetőt tavaly választották meg a gyülekezetek presbitériumai a Szlovákiai Református Egyház élére.
- Venezuela kiutasított egy spanyol jobboldali európai parlamenti képviselőt, amiért az diktátornak nevezte Hugo Chávez elnököt, és bírálta az országos választási bizottságot a vasárnap rendezendő alkotmányos népszavazás előtt.
Odesszából kapták az információt a szomáliai kalózok a tankokat szállító ukrán Faina teherhajó elrablásához – írta pénteken titkosszolgálati forrásra hivatkozva a Kommerszant-Ukraina. A kijevi üzleti napilapnak a forrás azt is elmondta, hogy a kalózokkal való megállapodást legjobban a tengerészek kiszabadítása céljából létrehozott ukrán válságtörzsből közvetlenül kiszivárgó információk…
Nagy többséggel választotta meg a szomáliai parlament az észak-afrikai ország új miniszterelnökévé az ország egyik korábbi elnökének fiát, Omar Abdur-Rasíd Sarmarkét - közölte az ENSZ szomáliai politikai irodája szombaton.
- Tömeges pánikot váltott ki egy hadgyakorlat Kína déli részén a helyi lakosok között, akik azt gondolták, hogy földrengés történt - jelentette az Új Kína szombaton.