Törvény tiltja, hogy a kormány a jövőben adóamnesztiával csábítsa haza az adóparadicsomokban szunnyadó magyar eredetű vagyonokat. A tavaly lezárult utolsó lehetőség 23 hónapja alatt összesen 67 milliárd forint tért vissza Magyarországra - írta a Magyar Nemzet.
Csaknem 2-2 milliárd forint támogatást kap a Gazdaságfejlesztési Operatív Programok (GOP) keretében megvalósuló projektjeinek megvalósítására az NI Hungary Kft. és a Synergon Integrator Rendszerszolgáltató Kft. - az erről szóló kormányhatározatot a Magyar Közlöny legfrissebb számában tették közzé.
Agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal mélyen a spekulatív adóskockázati kategóriába minősítette vissza Ciprus államkötvény-osztályzatát csütörtökön a Moody's Investors Service, arra a véleményére hivatkozva, hogy a bankrendszer feltőkésítési igényéből eredő adósságtöbblet valószínűleg fenntarthatatlannak bizonyul, és emiatt egyre nagyobb az esélye Ciprus törlesztésképtelenné válásának.
Schiffer András szerint lehetett arra számítani, hogy az LMP-nél előkerülnek a pártot megosztó dilemmák. A frakcióvezető az MTI-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a közösen meghozott döntések mögé mindenkinek be kell állnia, és bár nem tudja kizárni, hogy egy-egy ember esetleg elhagyja az LMP-t, attól nem tart, hogy a párt kettészakad.
Az amerikai befektetőket tegnap a várakozásoktól elmaradó munkaerőpiaci adat sem zavarta, így az irányadó tengerentúli indexek emelkedéssel mehettek pihenni. Ázsiában a folytatást illetően már...
Schiffer András szerint lehetett arra számítani, hogy az LMP-nél előkerülnek a pártot megosztó dilemmák. A frakcióvezető az MTI-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a közösen meghozott döntések mögé mindenkinek be kell állnia, és bár nem tudja kizárni, hogy egy-egy ember esetleg elhagyja az LMP-t, attól nem tart, hogy a párt kettészakad.
Hosszú távú, stratégiai együttműködésről állapodott meg a SYNERGON Csoport és a Sberbank Europe AG leányvállalata a Magyarországi Volksbank Zrt., melynek révén a pénzintézet a SYNERGON Csoport...
Kínában a tavaly decemberi infláció hét hónapja a legmagasabbra szökött, elsősorban az élelmiszerárak emelkedése miatt, amit a szokatlanul hideg időjárás okozott.
A UBS négy korábbi igazgatója is tagadta csütörtökön, hogy tudomása lett volna a banknál korábban zajló bankközi kamatláb-manipulációról - írja a Financial Times. Az ügyről először elmondásuk szerint...
Még mindig nem rögzítették az adóhatósághoz bekötendő pénztárgépekkel kapcsolatos követelményeket, a megfelelő gép kifejlesztése, engedélyezése, tesztelése pedig akár év végéig is elhúzódhat a szakértők szerint.
Visszájára fordult, egyenesen hátráltatja a környezetvédelmi célok elérését a német energiaipari fordulat - írta a német Die Welt napilap online kiadása a BDEW német víz- és energiaipari szervezet...
Kínában a tavaly decemberi infláció hét hónapja a legmagasabbra szökött, elsősorban az élelmiszerárak emelkedése miatt, amit a szokatlanul hideg időjárás okozott.
Arn Gréta könnyedén nyert az ukrán Julija Bejgelzimer ellen az év első Grand Slam tenisztornájának, a melbourne-i Australian Opennek selejtezőjének második fordulójában.
Csökkentette a Richter részvényekre megfogalmazott célárát a Jefferies, a fair érték becslés így a korábbi 40 200 Ft-ról 39 700 Ft-ra módosult. Az ajánlás továbbra is tartás. A Jefferies legutóbb...
Péntek lévén valamint az amerikai illetve európai piacok mozgása alapján nem várható igazán nagy elmozdulás itthon sem Fernandez Yuri - a Solar Capital üzletkötőjének véleménye alapján. A...
A szerdán zárult hét nap során 2001 óta nem látott tőkebeáramlás érkezett az amerikai részvényalapokba, az aktív alapok 7,5 milliárd dollárral gazdagodtak, míg a passzív alapok 10,8 milliárd...
A Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület vezetőinek egy része hosszabb ideje úgy érzi, hogy a 45 milliárd forintos vagyonnal bíró biztosítót valaki el akarja foglalni. Az egyesületi...
Míg külföldön jó a befektetõi légkör, fokozott a kockázati étvágy, addig ez a forintnak most szinte semmit nem segített. Az éjszakát egy fontos kereskedési sáv feletti tartományban (293,5...
Emelkedéssel nyitottak pénteken a vezető európai tőzsdeindexek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,62 pontos emelkedéssel, 18 921,55 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,26 százalékos erősödés.
A rali folytatódását láthatjuk a nemzetközi piacokon, ennek ellenére a túlsúlyban lévő kedvező vételi belépési pontok mellett eladási jelzést mutató részvényeket is könnyedén találhatunk. Mai...
Az NGVA Europe legfrissebb adatai szerint 3 százalékkal bővült a földgázzal hajtott járművek piaca. A 2011. június és 2012. június között eltelt időszak alatt összesen 985 ezerrel nőtt a CNG-üzemű járművek száma Európában. Az eladások mellett az új kutak üzembe helyezései is emelkedést mutatnak, ugyanis a töltőállomások száma 2627-ről 2860-ra növekedett. „Figyelembe véve a nehéz európai gazdasági…
A bikák tomboltak a nyersanyagpiacokon, a Dow Jones UBS árupiaci index 0,83 százalékkal emelkedett a tegnapi kereskedés végére, ebben a dollár több mint 1 százalékos gyengülése is szerepet játszott....
A nemzetközi sajtóban és a külföldi elemzők körében is egyre nagyobb figyelmet kap a közelgő magyar jegybankelnök-választás. Egyes vélemények szerint az Orbán-kormány az új vezetéssel a növekedés...
Még mindig nem rögzítették a "szuperkasszákkal" kapcsolatos követelményeket, a megfelelő gép kifejlesztése, engedélyezése, tesztelése pedig akár év végéig is elhúzódhat - ismerteti a pénteki...
Hiába a hozamétvágy a piacokon, a forint kőként zuhant a reggeli kereskedésben, még 297 fölött is járt az euró jegyzése. 7 hónapja nem volt ilyen gyenge a hazai deviza.
Míg külföldön jó a befektetõi légkör, fokozott a kockázati étvágy, addig ez a forintnak most szinte semmit nem segített. Az éjszakát egy fontos kereskedési sáv feletti tartományban (293,5...
A LIGA Szakszervezetek fontosnak tartja, hogy sikerült megállapodni a kötelező bérelemek 2013-as emeléséről, de szerintük a bérajánlásról is megegyezésre kell jutni. Ezért a LIGA Szakszervezetek kezdeményezi, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) kezdődjenek újra a tárgyalások annak érdekében, hogy minél hamarabb létrejöjjön egy megállapodás a 2013-as bérajánlás…
Az Egyesült Államok pénzügyminisztere tavaly év végén bejelentette, hogy a világ legnagyobb gazdasága ismét elérte az alkotmányban rögzített adósságplafont. A fiskális szakadék körüli huzavona után kezdődhet tehát máris az adósságlimit miatti pávatánc. A képviselőknek meg kell szavazniuk az adósságsapka felemelését, különben egyszerűen nem lesz pénz bizonyos számlák kifizetésére, ami kvázi…
Azonnali hatállyal megszüntetik az államigazgatásban a betöltetlen álláshelyeket. A kormány erről szóló határozata a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg, amely egyebek mellett arról is rendelkezik, hogy a minisztériumokban a vezetői munkakörök aránya nem haladhatja meg a 15 százalékot.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt szeretné, ha a nehéz helyzetű ágazatokban működő cégek márciusban, egyösszegben kapnák meg a minimálbér-emelési támogatást - mondta Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek.
Az LMP szerint mind költségvetési, mind az ország hosszú távú jövőjét tekintve felelőtlen ötlet az egyszeri 13. havi nyugdíj esetleges kifizetése, egyes társadalmi csoportok egyszeri javadalmazása helyett szerintük olyan közszolgáltatásokba kellene fektetni, "amelyek mindenkinek egyformán hasznosak".
Erős robbanás volt éjszaka Zágrábban, amelynek következtében egy ember megsérült, de nincs életveszélyben - jelentette a horvát rádió és televízió (HRT) pénteken.
Világsztárokkal lép fel a budapesti Művészetek Palotájában február közepén az évtizedek óta Németországban élő Leslie Mandoki (Mándoki László), aki azonban nem január eleji hatvanadik születésnapját, hanem jam session formációjának két évtizedes fennállását ünnepli a koncerttel.
Hosszú távú, stratégiai együttműködésről állapodott meg a Synergon és a Sberbank Europe AG leányvállalata a Magyarországi Volksbank Zrt., melynek révén a pénzintézet a Synergon stratégiai, regionális...
Az olvasóink még emlékeztetnek a devizahitelesre, aki pert nyert az OTP ellen. Az ügy folytatásáról a Magyar Nemzet számolt be. A lap értesülései szerint a szerződés semmisségének kimondása után sem változott semmi, a bank továbbra is vonja a törlesztőket és jogorvoslatban reménykedik....
Erős robbanás volt éjszaka Zágrábban, amelynek következtében egy ember megsérült, de nincs életveszélyben - jelentette a horvát rádió és televízió (HRT) pénteken.