Makrogazdasági adatok határozhatják meg a kereskedést a mai napon Amerikában. A 14:30-kor napvilágot látott adatok kis mértékben okot adhatnak a jókedvre, hiszen a kiskereskedelmi forgalom a vártat...
A szakértői várakozásokat meghaladó mértékben nőtt az amerikai kiskereskedelmi forgalom decemberben, miközben csökkentek a termelői árak az Egyesült Államokban, elsősorban az élelmiszer- és a benzinköltségek jelentős esésére.
Hivatali visszaélés miatt indult eljárás H. Csaba, a Debreceni Rendőrkapitányság volt helyszínelő nyomozója ellen. Adatokat szolgáltatott ki ismerőseinket.
Mindenki úgy tudta, hogy a Barcelona májusban távozott edzője pihenni és kikapcsolódni költözött egy évre New Yorkba. Ám kiderült: ennél azért többről van szó.
A párt szerint ez a testület "nem megoldás, porhintés, maszatolás" és nem hozna semmilyen új eredményt, hiszen ugyanazok a politikusok lennének a tagjai, akik felelősek a "kialakult tarthatatlan helyzetért" is.
Hivatali visszaélés miatt indult eljárás H. Csaba, a Debreceni Rendőrkapitányság volt helyszínelő nyomozója ellen. A Debreceni Törvényszéken kedden, az első tárgyalási napon az ügyész ismertette a vádiratot, majd - mivel kiemelt jelentőségű ügyről van szó - zárt ajtók mögött folytatódott a tárgyalás - közölte Tatár Tímea, a törvényszék sajtószóvivője.
Több mint 4%-os eséssel reagált az SAP árfolyama ma délután a társaság közleményére, melyben néhány negyedik negyedéves adatát publikálta a német szoftvergyártó. A társaság működési eredménye 10%-kal...
Az Együtt 2014 feljelentést tesz a 2010-es kiskunfélegyházi önkormányzati választáson történtek miatt, mert megítélésük szerint egy hangfelvétel a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúját veti fel - közölte a mozgalom kedden.
A csapadékos időjárás miatt végre megkezdődött a Balaton vízszintjének emelkedése - tudta meg az InfoRádió a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjétől. Csonki István óvott attól, hogy a tó vízügyi helyzetét a "kritikus" jelzővel illessük.
Az amerikai bóvli kötvények hozama 6 százalék alá esett, ez normál esetben a gazdaság erősödésének és az optimista hangulatnak a jele, de manapság más oka lehet a hozamok ilyen arányú csökkenésének...
Nem okozott lényeges piaci kilengéseket Ben Bernanke amerikai jegybankelnök tegnap éjszakai beszéde, de ma napközben kissé óvatosabbá vált a befektetõi hangulat a nemzetközi piacokon. A forint...
A Moody's szerint várhatóan az idén is stabil marad Közép- és Kelet-Európa hitelképessége a pénzügyi válság előtti évek átlagánál sokkal lassabb gazdasági növekedés ellenére is.
A Forma–1 vezére szerint továbbra is kérdés, mi lesz a Nürburgring, valamint a Német Nagydíj sorsa a jövőben. Utóbbiról az angol szerint március előtt nem születik döntés.
Várhatóan az idén is stabil marad Közép- és Kelet-Európa hitelképessége a pénzügyi válság előtti évek átlagánál sokkal lassabb gazdasági növekedés ellenére is - jósolta kedden Londonban ismertetett átfogó előrejelzésében a Moody's Investors Service.
Edzőt váltott a Villareal, mostantól Marcelino Garcia Toral irányítja a Sárga Tengeralattjárót. Az új vezetőedző egyelőre a szezon végéig irányítja a gárdát.
Az elmúlt hónapokban többen is belebuktak abba a szépségszalon franchise-ba, amelyet a televízióból is ismert fitneszedző, Rubint Réka neve fémjelez....
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke reméli, hogy nem kell megbontania a sztrájkbizottság egységét, de ha a pénteki tárgyalásokon nem tapasztal elmozdulást a kormányzat részéről, a tömörülés kész akár önállóan is sztrájkot hirdetni.
Újra és újra beszélnünk kell a vészkorszakban történtekről – a szerzők szerint ezt üzeni az a holokausztról szóló videóklip, amelyet nemrég mutattak be a sajtó nyilvánossága előtt.
18 hónapos börtönbüntetésre ítéltek egy angol férfit, amiért arra buzdította 9 éves kisfiát, hogy mérgezze meg saját anyját, majd a gyilkosságot kenje a nő új párjára
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Nógrád megyei Somoskőújfalu volt polgármesterét a Balassagyarmati Törvényszék. Lichner Andrást (független) hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntettében találták bűnösnek, az ítélet jogerős - tájékoztatta a Balassagyarmati Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.
New York ‒ „Nem könnyű itt hagyni azt, amit közösen elértünk, amit nap mint nap átéltem a Videotonnál a szurkolóknak és a klubnak köszönhetően. Köszönöm a bizalmat és a támogatást, bízom benne, a fehérváriak értékelik, amit a klubért tettem. Mindig figyelemmel követem majd, hogy mi történik itt" – búcsúzott egy héttel ezelőtt a labdarúgó-NB I legutóbbi kiírásának ezüstérmesétől Paulo Sousa…