A Detroiti Autószalonon nem akármilyen érdekességgel lepte meg a Cadillac rajongóit: a mérnökök a nemrégiben általunk is tesztelt Chevrolet Volt / Opel Ampera párost alapul véve boszorkánykonyhájukban egy ígéretes elektromos kupét kotyvasztottak, amely egyelőre csupán előzetes formában szellőztette meg magát, ám az illetékesek szerint már nagyon közel áll a szériaállapothoz, és ha minden jól megy,…
Az elmúlt napokban több robbantást hajtottak végre a görög fővárosban, ezért a Külügyminisztérium konzuli szolgálata arra kéri a dél-európai országba készülő magyar állampolgárokat, hogy folyamatosan tájékozódjanak az aktuális hírekről.
A közepes biztonsági fokozatú arapiracai börtön fegyőrei újév estéjén arra lettek figyelmesek, hogy az intézet egyik kapuja alatt egy gyanúsan viselkedő macska surrant át.
Az ügyészség azzal vádolta Szilvásy Györgyöt és Tóth Károly volt szocialista politikust, Dávid Ibolyát és Herényi Károly volt MDF-es politikust, hogy lehallgatott telefonbeszélgetéseket hoztak nyilvánosságra.
Bővítik a Vodafone Sportcentrumot, a társasági adókedvezmény segítségével nettó 700 millió forintból új lelátórészt, VIP lelátót, edzőtermet, öltözőket, kollégiumi szobákat és kiszolgáló helyiségeket építenek.
A 10 százalékos rezsicsökkentést úgy érte el a kormány, hogy felmentette az egyetemes szolgáltatói szektort a kötelező átvételi díj (KÁT) fizetése alól és a kiesett 14 milliárdos bevételt a többi vevővel, tehát a vállalati szektorral fizettetik meg.
A Király Gábort is foglalkoztató 1860 München labdarúgócsapatának edzői stábjához csatlakozott Sven-Göran Eriksson, az angol válogatottat 2001 és 2006 között irányító szakember.
Nehéz év volt a 2012-es év a biztosítási piac számára, és 2013-ra vonatkozóan sincsenek optimizmusra okot adó jelek a K&H Biztosító vezetőinek véleménye alapján.
A 19. helyen kiemelt német Tommy Haas 3 óra 42 perc alatt, öt játszmában kikapott a finn Jarkko Nieminentől az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában.
Magát közfeladatot ellátó személynek kiadva egy kalapáccsal kis híján agyon verte, majd kirabolt egy idős férfit M. Ferenc. A gyilkosnak egy női segítőtársa is volt. A rendőrség elkapta a kegyetlen Bonnie és Clyde párost.
Ismét együtt turbékol Hayden Panettiere színésznő és korábbi szerelme, a világbajnok bokszoló, Vladimir Klicsko. Dubajban is együtt látták őket egy éjszakai lokálban.
Összeomlott a TNT Express, az amszterdami tőzsdén jegyzett csomagküldő szolgálat árfolyama hétfőn, miután bejelentették, hogy szektortársával, a United Parcel Service-szel kötendő felvásárlási...
A Kúria felfüggesztette a Kásler Árpád és társa kontra OTP Bank és társa per tárgyában indított felülvizsgálati eljárását, és az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezte....
A Kúria felfüggesztette a Kásler Árpád és társa kontra OTP Bank és társa per tárgyában indított felülvizsgálati eljárását, és az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezte.
Öt erőműve bezárását tervezi a GDF Suez francia energiaszolgáltató Magyarországon és Hollandiában - értesült a Les Échos. A vezető francia gazdasági napilap keddi számában az írta: az...
A vasúti kocsikon katonák utaztak, a halottak mellett több mint százan megsebesültek. Sokan a vagonok alatt rekedtek. „Láttam a társaim testrészeit, szétszóródva a síneken” – mondta el az AP hírügynökségnek egy túlélő.
A Kúria felfüggesztette a Kásler Árpád és társa kontra OTP Bank és társa per tárgyában indított felülvizsgálati eljárását, és az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását...
A növekedés érdekében a magyar kormány a tőkebefektetések ösztönzésére törekszik - mondta Pleschinger Gyula adó- és pénzügyi államtitkár kedden egy bécsi gazdasági konferencián.
A spekulatív piaci szereplők jelentősen csökkentették kitettségüket a nyersanyagpiacokon, a CFTC legfrissebb adatai szerint hat hónapja nem látott mélységekbe csökkent az árupiaci spekulatív kereslet...
Andrés Iniesta volt az elmúlt esztendőben a legkiválóbb játékmester a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) rangsora szerint.
Az artnet - a nemzetközi műkereskedelem vezető internetes adatbázisa - közreadta a világ 10 legdrágábban eladott művész rangsorát a 2012-es évre vonatkozóan az adatbázisában szereplő leütési...
Először kerül sor téli sportágválasztóra: a Városligeti Műjégpályán szombaton 10-től 20 óráig, vasárnap pedig 10-től 18 óráig próbálhatják ki a sportágakat az érdeklődők.
Legkésőbb február 1-jéig kell a cégjegyzékben szereplő adataikat kiegészíteniük vagy módosítaniuk azoknak a cégeknek, amelyek a tavaly márciusi törvénymódosítás óta ezt nem tették meg.
Weisz feliratú mezben vonulnak ki a pályára az Internazionale és a Bologna labdarúgócsapatának játékosai a kedd esti kupamérkőzésen a milánói Giuseppe Meazza Stadionban.
Nyugvópontra érhet az elmúlt évek kötelező gépjármű felelősségbiztosítási és casco árversenye, a jövőben már díjnövekedés is elképzelhető ezen a területen.
Andrés Iniesta volt az elmúlt esztendőben a legkiválóbb játékmester a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) rangsora szerint.