2013. január 16. szerda

jan. 16
20:54
Nem motiváltak az autósok a biztosítóváltásban (Infostart)
Mintegy félmillióan váltottak biztosítót a tavaly év végi kötelező kampányban - mondta el a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője. Gilyén Ágnes hozzátette: a biztosítók január végéig küldenek értesítést az új szerződésekről. Az idei díjnak legkésőbb március 1-jéig kell beérkeznie a biztosítóhoz.
jan. 16
21:00
Tavaly a magyar szélerőművek 662 ezer tonna szén-dioxidot váltottak ki (ProfitLine)
A magyar szélerőművek 2012-ben több mint 733 ezer megawattóra (MWh) áramot termeltek, ezzel az ország áramfogyasztásának 1,73 százalékát adták, és havi átlagban közel 340 ezer család áramigényét elégítették ki - közölte a Magyar Szélenergia Ipari Társaság szerdán az MTI-vel.
jan. 16
21:03
A szabad keresztviselés joga nem korlátozható önkényesen (Gondola)
A vallásos meggyőződés kinyilvánítása egyetemes emberi jog. Megvédték a British Airways alkalmazottjának jogát, hogy a nyakán viselt diszkrét kereszt révén kinyilvánítsa vallási meggyőződését.
jan. 16
21:03
Kína már curlingben is világbajnokságot rendezhet (Agroinform)
A nemzetközi szövetség döntése értelmében jövőre Pekingben kerül sor a férfi curling világbajnokság küzdelmeire.
jan. 16
21:05
Guardiola a legjobb sportszakmai programot választotta (Agroinform)
Ügynöke szerint azért választotta a Bayernt Pep Guardiola, mert a bajorok vázolták fel a legjobb sportszakmai programot.
jan. 16
21:12
Brutális megszorítások Portugáliában (Infostart)
Több mint ezer önkormányzatot számol fel Portugália a közigazgatási kiadások csökkentése érdekében - írja a német Handelsblatt online kiadása.
jan. 16
21:21
Ezer önkormányzatot számolnak fel (Blikk)
jan. 16
21:21
A szomszédos házból lőtték agyon a 75 éves Haszan apót (ATV)
Megölték az orosz maffia egyik legbefolyásosabb vezetőjét. A Haszan apó néven ismert férfit az orosz főváros elegáns negyedében érte a halálos lövés. Grúz maffiózókkal kerülhetett összetűzésbe.
jan. 16
21:21
Minden mérkőzésen győzelemre játszunk, amíg erre van lehetőség - Mocsai Lajos (Agroinform)
Csütörtökön a házigazda spanyolok következnek, a kapitány nem adja fel előre a meccset, de tisztában van az esélyekkel.
jan. 16
21:39
Forrásadót vet ki az adóelkerülési céllal külföldre vitt pénzekre a kormány - a nap hírei (Infostart)
A szabad kategóriába sorolta Magyarországot a Freedom House. Jövő áprilisban megszűnhet a kötelező tüdőszűrés.
jan. 16
21:39
Az MSZP Kolozsváron fogadta el nemzetpolitikai programját (Kripto Akadémia)
Kolozsvári kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a programot bemutató szerda esti fórumon úgy fogalmazott, hogy pártja számít az erdélyi magyarok szavazataira, de egyben realista is az esélyeket illetően.
jan. 16
21:39
A Bayern lecsapott Guardiolára, érdekes a Benedek-keret - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jan. 16
21:41
Milyen lesz a Széll Kálmán tér? (Infostart)
Nem rajzolja újra radikálisan a Széll Kálmán tér struktúráját, de komoly előrelépést jelent a tér megújításának terve - állapította meg a beruházás pályázatának terveit bemutató, Találkozzunk az óra alatt! című kiállítás kísérőrendezvényeként megtartott beszélgetés résztvevőinek többsége szerda este a Design Terminálban.
jan. 16
21:41
NB I: a Ferencváros már Spanyolországban készül a szezonra (Sport365)
Ricardo Moniz megtartotta első edzését a marbellai edzőtáborban. A Ferencváros egy pályán gyakorol a Dinamo Kijevvel is.
jan. 16
21:43
NB I: portugál próbajátékos a Győri ETO-nál (Sport365)
Joao Paiva Lisszabonban született, a portugál Marítimo együttesében mutatkozott be hazája élvonalában, majd innen szerződött előbb Ciprusra az Apollon Limasszol együtteséhez, onnan pedig Svájcba.
jan. 16
21:45
Egy hotelben lakik Dzsudzsákékkal a Videoton Spanyolországban (Sport365)
Kedd délután érkezett meg a spanyolországi edzőtáborba a Dinamo Moszkva, ráadásul ugyanabban a hotelben szállt meg, ahol a Videoton.
jan. 16
21:47
Vízilabda ob I: szoros csatában nyert a Vasas, gálázott a Debrecen és az OSC (Sport365)
A címvédő Vasas nagy küzdelemben kerekedett felül a vendég BVSC-n szerdán a Vodafone férfi vízilabda ob I-ben. Magabiztosan győzte le az EKF-Egert a Debrecen.
jan. 16
21:48
Krónikus gyulladás is okozhat tartós köhögést (WebBeteg)
A melléküregek gyulladásának következtében jelentkezhet elhúzódó, száraz köhögés. A panaszok jellemzően éjszaka, fekvő helyzetben erősödnek. Milyen megoldások léteznek a probléma kezelésére?
jan. 16
21:49
A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - Január 16. (Sport365)
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról..
jan. 16
21:51
Dakar 2013: Despres továbbra is az élen, félbeszakadt az autósok szelektívje (Sport365)
A motorosoknál az amerikai Kurt Caselli volt a leggyorsabb a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali 11. szakaszán, összetettben pedig továbbra is az ezúttal harmadik francia Cyril Despres vezet.
jan. 16
21:57
Milliomos lett a munkanélküli (Infostart)
Egymillió dollárt nyert lottón egy állástalan férfi az Egyesült Államokban.
jan. 16
21:57
A kormány kettéválasztja a közép-magyarországi régiót? (Infostart)
A kormány határozatot fogadott el a Budapestből és Pest megyéből álló közép-magyarországi régió esetleges kettéválasztásának lehetőségéről.
jan. 16
21:57
Száznál is többen haltak meg az erőszak újbóli fellángolásában (Blikk)
jan. 16
21:57
Estére javult a hangulat - Nagy pluszban zárt az OTP (Portfolio)
Borúsan indult a mai kereskedési nap a régió összes parkettjén, estére azonban megjött a jó hangulat és a cseh PX-en és az osztrák ATX-en kívül mind tőzsdemutatót pluszba húztak a befektetők. A...
jan. 16
21:57
Pintérék nem szereztek előnyt a visszavágóra (Agroinform)
A Zaragoza hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Sevillával a Király Kupa negyeddöntőjének első felvonásán.
jan. 16
21:59
Nem lesznek élet és halál urai a hitelminősítők (Portfolio)
Két és fél éven belül már harmadszor szigorította az Európai Unió a hitelminősítő intézményekre vonatkozó szabályokat. Az Európai Parlament által szerdán módosított rendelet tompítaná a...
jan. 16
21:59
Megyeriék fél lábbal negyeddöntősök (Agroinform)
Az Olympiakosz Pireusz 2-0-ra legyőzte a másodosztályú Kavalát a Görög Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
jan. 16
22:01
Sarapova 27 éve nem látott bravúrt ismételt meg (Agroinform)
Régen volt példa arra, hogy a női mezőnyben valaki két találkozón keresztül ne veszítsen gémet egy Grand Slam tornán.
jan. 16
22:06
A Kehi szerint felesleges programokat vett a környezetvédelmi tárca 2009-ben (Infostart)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) szerint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2009 márciusában felesleges szoftvereket szerzett be a Synergon Informatikai Nyrt.-től.
jan. 16
22:12
Spanyol Király-kupa: nem született gól a Zaragoza-Sevilla mérkőzésen (Sport365)
A Real Zaragoza-Sevilla mérkőzéssel folytatódott szerdán a spanyol Király-kupa programja, a találkozón nem született gól. Visszavágó egy hét múlva.
jan. 16
22:14
Helyi konzorcium építheti a debreceni Nagyerdei Stadiont (Sport365)
A debreceni Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. alkotta "Hajrá, Debrecen!" konzorcium 11,455 milliárd forintos ajánlattal nyerte el a városi Nagyerdei Stadion kivitelezésére kiírt tendert.
jan. 16
22:15
Kajmán-szigeteken a Kisalföld és Délmagyarország (Gondola)
A Radio Bridge Média Limited vásárolta meg a Kisalföld és a Délmagyarország című megyei napilapokat is tulajdonló NNG-Hungary Kft.-t.
jan. 16
22:16
Vízilabda: A Fradit is könnyedén verte a Szeged (Sport365)
A Szeged könnyedén nyert a vendég Ferencváros ellen szerdán a Vodafone férfi vízilabda ob I-ben. Szívós Márton négy gólt dobott a hazaiaknál.
jan. 16
22:16
Despres továbbra is az élen, félbeszakadt az autósok szelektívje (Agroinform)
Az autósoknál a mezőny jelentős része nem tudott túljutni egy folyón, amelynek hirtelen emelkedett a vízszint.
jan. 16
22:18
Haladás: NB II-es csapatok vinnék Korolovszky Gábort (Sport365)
A Szombathelyi Haladás II.-vel készülő Korolovszky Gábor iránt NB II-es csapatok érdeklődnek. Az is kiderült, hogy a külföldi edzőtábor nem szándék kérdése.
jan. 16
22:33
A tech szektor vitte a kereskedést Amerikában (Portfolio)
A Dow kisebb mínuszban, az S&P500 stagnálás közelben, egyedül a technológia túlsúlyos Nasdaq zárt kisebb pluszban a szerdai kereskedés során. A ma megjelent makroadatok helyett a befektetők a...
jan. 16
22:33
Stosur kacska szervája került fel a szerdai szégyenfalra - videó (Agroinform)
Sokadszor bukik el hazai Grand Slam tornáján Samantha Stosur, akit most a szervája sem tudott kihúzni a bajból.
jan. 16
22:45
FA-kupa: Wilshere lőtte tovább az Arsenalt (Sport365)
Az Arsenal a Swansea alakulatát fogadta az angol FA-kupában, és az ágyúsok Wilshere 86. percben elért góljával továbbjutottak.
jan. 16
22:47
NB I: ismét téma Győrben a Kecskemét kapusa (Sport365)
A nyári időszak után ismét felmerült, hogy Győrben folytatja pályafutását Antal Botond, a kecskemétiek kapusa. Klement Tibor, az ETO ügyvezető igazgatója azt mondta: ezúttal is játékosok cseréjében gondolkodnak
jan. 16
22:49
Férfi kézilabda vb: sima dán és francia siker (Sport365)
Az Európa-bajnok, a legutóbbi vb-n második dán válogatott könnyedén nyert az izlandi csapat ellen a spanyolországi férfi kézilabda-világbajnokság szerdai játéknapján.
jan. 16
22:51
Csányi Sándor: négy év alatt hat világversenyes részvétel a cél (Sport365)
Az MLSZ elnöke négy kiemelten fontos fejlesztési területet jelölt meg 2013-ra a Magyar Labdarúgás Fórumán, és kijelentette: a következő négy évben sorra kerülő 32 világverseny közül legalább hatra kijut a magyar válogatott.
jan. 16
22:51
Vatikáni kórházban kapott állást a volt pápai komornyik (Blikk)
jan. 16
22:51
Hiába hibázta el helyzeteit az Arsenal, végül Wilshere döntött (Agroinform)
Bár 85 percig tartotta magát a Swansea, végül az Arsenal középpályása gyönyörű gólt szerzett.
jan. 16
22:53
Premier League: pontokat vesztett otthon a Chelsea (Sport365)
A londoni kékek a szenteket fogadták a Premier League 17. fordulójából elhalasztott mérkőzésen, és hiába vezettek két góllal, a vendégek ponttal távoztak a Stamford Bridge-ről.
jan. 16
22:53
Nagy esélyt szalasztott el a Chelsea az újonc ellen (Agroinform)
A Chelsea 2-0-ra is vezetett, de végül be kellett érnie egy ponttal az újonc Southampton ellen.
jan. 16
23:09
Sima dán és francia siker (Agroinform)
Az Európa-bajnok, a legutóbbi vb-n második dán válogatott könnyedén nyert az izlandi csapat ellen.
jan. 16
23:11
Győztes góllal tért vissza Wayne Rooney (Agroinform)
A Manchester United támadója remek góllal juttatta tovább csapatát a negyedik fordulóba.
jan. 16
23:18
Premier League: pontokat vesztett otthon a Chelsea - Videó (Sport365)
A londoni kékek a szenteket fogadták a Premier League 17. fordulójából elhalasztott mérkőzésen, és hiába vezettek két góllal, a vendégek ponttal távoztak a Stamford Bridge-ről.
jan. 16
23:20
FA-kupa: Rooney góljával továbbment a Manchester United (Sport365)
A Manchester United az angol FA-kupa harmadik fordulójának megismételt mérkőzésén Wayne Rooney góljával győzött a West ham United ellen, és továbbjutott.
jan. 16
23:27
A Málaga meglepte a Barcelonát és továbbjutásra áll (Agroinform)
A Málaga a hajrában emberhátrányban futballozva döntetlent harcolt ki a Barca vendégeként a negyeddöntő első felvonásán.

Keresés