2013. január 16. szerda

jan. 16
20:54
Nem motiváltak az autósok a biztosítóváltásban (Infostart)
Mintegy félmillióan váltottak biztosítót a tavaly év végi kötelező kampányban - mondta el a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője. Gilyén Ágnes hozzátette: a biztosítók január végéig küldenek értesítést az új szerződésekről. Az idei díjnak legkésőbb március 1-jéig kell beérkeznie a biztosítóhoz.
jan. 16
20:55
Kivégezték az orosz maffia egyik vezetőjét (hirado.hu)
A 75 éves, Gyed Haszan (Haszan apó) néven ismert férfit hangtompítós, távcsöves puskával lőtték fejbe az orosz főváros központjában.
jan. 16
20:57
Csütörtökön helyenként 30 centiméternyi hó is hullhat (hirado.hu)
A meteorológiai szolgálat a csütörtökre várható havazás miatt az ország nyugati felében kilenc megyére első-, illetve másodfokú figyelmeztetéseket adott ki.
jan. 16
21:00
Tavaly a magyar szélerőművek 662 ezer tonna szén-dioxidot váltottak ki (ProfitLine)
A magyar szélerőművek 2012-ben több mint 733 ezer megawattóra (MWh) áramot termeltek, ezzel az ország áramfogyasztásának 1,73 százalékát adták, és havi átlagban közel 340 ezer család áramigényét elégítették ki - közölte a Magyar Szélenergia Ipari Társaság szerdán az MTI-vel.
jan. 16
21:03
Ír nagykövet: Dublin a stabilitásra és a növekedésre teszi a hangsúlyt (hirado.hu)
Kevin Dowling szerint országa a stabilitást, a növekedést és a foglalkoztatottság emelését helyezi EU-elnökségi programja középpontjába.
jan. 16
21:03
Kína már curlingben is világbajnokságot rendezhet (Agroinform)
A nemzetközi szövetség döntése értelmében jövőre Pekingben kerül sor a férfi curling világbajnokság küzdelmeire.
jan. 16
21:05
Célegyenesben a Mensdorff-per tárgyalása (hirado.hu)
Újabb tanúk meghallgatásával folytatódott, egyúttal a célegyenesbe ért az Alfons Mensdorff-Pouilly elleni pénzmosási per a szerdai tárgyalási nappal.
jan. 16
21:05
Guardiola a legjobb sportszakmai programot választotta (Agroinform)
Ügynöke szerint azért választotta a Bayernt Pep Guardiola, mert a bajorok vázolták fel a legjobb sportszakmai programot.
jan. 16
21:07
Tovább tárgyalnak a Pápai Húsnál az önkormányzati tőkeemelésről (hirado.hu)
Nem született megállapodás a Pápai Hús 1913 Kft. többségi tulajdonosainak szerdai taggyűlésén az önkormányzati tőkeemelésről.
jan. 16
21:12
Brutális megszorítások Portugáliában (Infostart)
Több mint ezer önkormányzatot számol fel Portugália a közigazgatási kiadások csökkentése érdekében - írja a német Handelsblatt online kiadása.
jan. 16
21:12
Döntött a Playboy: ő a legszexisebb politikus (BorsOnline)
Egy kalózt választott Németország legszexisebb politikusának az legismertebb férfi magazin. A 25 éves Marina Weisband bár már április óta nem dolgozik politikusként, mégis első helyen végzett a listán. Angela Merkelt könnyedén maga mögé utasította.
jan. 16
21:21
Ezer önkormányzatot számolnak fel (Blikk)
jan. 16
21:21
Kemény Dénes már látja a javítás lehetőségeit (Metropol)
Nagyon sok dolgot tanulmányozott át a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztját a szövetség elnöki tisztére cserélő Kemény Dénes, aki két hete állt munkába és már tudja, mik a legfőbb teendők.
jan. 16
21:21
Kihúzták a Skandináv lottó nyerőszámait (hirado.hu)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 16-án megtartott 3. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták:
jan. 16
21:21
A szomszédos házból lőtték agyon a 75 éves Haszan apót (ATV)
Megölték az orosz maffia egyik legbefolyásosabb vezetőjét. A Haszan apó néven ismert férfit az orosz főváros elegáns negyedében érte a halálos lövés. Grúz maffiózókkal kerülhetett összetűzésbe.
jan. 16
21:21
Minden mérkőzésen győzelemre játszunk, amíg erre van lehetőség - Mocsai Lajos (Agroinform)
Csütörtökön a házigazda spanyolok következnek, a kapitány nem adja fel előre a meccset, de tisztában van az esélyekkel.
jan. 16
21:23
Szoros csatában nyert a Vasas (Metropol)
A címvédő Vasas nagy küzdelemben kerekedett felül a vendég BVSC-n szerdán a Vodafone férfi vízilabda ob I-ben.
jan. 16
21:23
Lavinabaleset áldozataira emlékeztek Salgótarjánban (hirado.hu)
A Salgótarjáni Acélgyári Levente Egylet síelőit 1944. január 13-án Erdélyben, a 2305 méter magas Horthy-csúcsnak, a Nagy-Pietrosznak a meghódítása közben érte a tragédia.
jan. 16
21:25
Kincskereső játékkal népszerűsítik a Drávaszöget (hirado.hu)
Kincskereső játékkal népszerűsítik horvát Baranyát, vagyis a Drávaszöget helyi turisztikai szakemberek - jelentette az Új Magyar Képes Újság.
jan. 16
21:27
Javultak az indexek zárás előtt New Yorkban (hirado.hu)
A zárás közeledtével javítottak valamelyest kezdeti veszteségeiken a tőzsdeindexek New Yorkban.
jan. 16
21:29
Vatikáni kórházban kapott állást a volt pápai komornyik (hirado.hu)
A lopásért elítélt és pápai kegyelemmel szabadult Paolo Gabriele, XVI. Benedek volt komornyikja a jövőben a Vatikán római gyermekkórházában dolgozik az osztrák katolikus hírügynökség értesülése szerint.
jan. 16
21:30
Tévez ráfázott gyenge angolnyelv-tudására (BorsOnline)
Nagy pénzbüntetést ugyan nem fizetett, de mégis rosszul jött ki egy bírósági buliból Carlos Tévez, a Manchester City futballistája, aki érvénytelen jogsija miatt fél évig nem vezethet.
jan. 16
21:31
Óriási földterület került arab kézbe Magyarország tőszomszédságában (hirado.hu)
Arab tulajdonba került a vajdasági termőföldek egy része.
jan. 16
21:39
Forrásadót vet ki az adóelkerülési céllal külföldre vitt pénzekre a kormány - a nap hírei (Infostart)
A szabad kategóriába sorolta Magyarországot a Freedom House. Jövő áprilisban megszűnhet a kötelező tüdőszűrés.
jan. 16
21:39
Félbeszakadt az autósok szelektívje (Metropol)
A motorosoknál az amerikai Kurt Caselli volt a leggyorsabb a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali 11. szakaszán, összetettben pedig továbbra is az ezúttal harmadik francia Cyril Despres vezet.
jan. 16
21:39
Az MSZP Kolozsváron fogadta el nemzetpolitikai programját (Kripto Akadémia)
Kolozsvári kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a programot bemutató szerda esti fórumon úgy fogalmazott, hogy pártja számít az erdélyi magyarok szavazataira, de egyben realista is az esélyeket illetően.
jan. 16
21:39
Algériai túszejtés: a belügyminiszter szerint nem külföldiek a túszejtők (hirado.hu)
Dahu Uld Kablia szerint egy helyi csoporthoz tartoznak azok az iszlamista fegyveresek, akik külföldieket ás algériaiakat ejtettek foglyul szerdán egy sivatagi gázkitermelő telepen.
jan. 16
21:39
A Bayern lecsapott Guardiolára, érdekes a Benedek-keret - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jan. 16
21:41
Milyen lesz a Széll Kálmán tér? (Infostart)
Nem rajzolja újra radikálisan a Széll Kálmán tér struktúráját, de komoly előrelépést jelent a tér megújításának terve - állapította meg a beruházás pályázatának terveit bemutató, Találkozzunk az óra alatt! című kiállítás kísérőrendezvényeként megtartott beszélgetés résztvevőinek többsége szerda este a Design Terminálban.
jan. 16
21:41
NB I: a Ferencváros már Spanyolországban készül a szezonra (Sport365)
Ricardo Moniz megtartotta első edzését a marbellai edzőtáborban. A Ferencváros egy pályán gyakorol a Dinamo Kijevvel is.
jan. 16
21:43
NB I: portugál próbajátékos a Győri ETO-nál (Sport365)
Joao Paiva Lisszabonban született, a portugál Marítimo együttesében mutatkozott be hazája élvonalában, majd innen szerződött előbb Ciprusra az Apollon Limasszol együtteséhez, onnan pedig Svájcba.
jan. 16
21:45
Egy hotelben lakik Dzsudzsákékkal a Videoton Spanyolországban (Sport365)
Kedd délután érkezett meg a spanyolországi edzőtáborba a Dinamo Moszkva, ráadásul ugyanabban a hotelben szállt meg, ahol a Videoton.
jan. 16
21:47
Vízilabda ob I: szoros csatában nyert a Vasas, gálázott a Debrecen és az OSC (Sport365)
A címvédő Vasas nagy küzdelemben kerekedett felül a vendég BVSC-n szerdán a Vodafone férfi vízilabda ob I-ben. Magabiztosan győzte le az EKF-Egert a Debrecen.
jan. 16
21:48
Krónikus gyulladás is okozhat tartós köhögést (WebBeteg)
A melléküregek gyulladásának következtében jelentkezhet elhúzódó, száraz köhögés. A panaszok jellemzően éjszaka, fekvő helyzetben erősödnek. Milyen megoldások léteznek a probléma kezelésére?
jan. 16
21:49
A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - Január 16. (Sport365)
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról..
jan. 16
21:51
Dakar 2013: Despres továbbra is az élen, félbeszakadt az autósok szelektívje (Sport365)
A motorosoknál az amerikai Kurt Caselli volt a leggyorsabb a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali 11. szakaszán, összetettben pedig továbbra is az ezúttal harmadik francia Cyril Despres vezet.
jan. 16
21:57
Milliomos lett a munkanélküli (Infostart)
Egymillió dollárt nyert lottón egy állástalan férfi az Egyesült Államokban.
jan. 16
21:57
A kormány kettéválasztja a közép-magyarországi régiót? (Infostart)
A kormány határozatot fogadott el a Budapestből és Pest megyéből álló közép-magyarországi régió esetleges kettéválasztásának lehetőségéről.
jan. 16
21:57
Száznál is többen haltak meg az erőszak újbóli fellángolásában (Blikk)
jan. 16
21:57
Ezer önkormányzatot számol fel Portugália (hirado.hu)
A tavaly novemberben a parlament által megszavazott törvényjavaslat 1165-tel 3094-re csökkenti az önkormányzatok számát a súlyosan eladósodott Portugáliában.
jan. 16
21:57
Estére javult a hangulat - Nagy pluszban zárt az OTP (Portfolio)
Borúsan indult a mai kereskedési nap a régió összes parkettjén, estére azonban megjött a jó hangulat és a cseh PX-en és az osztrák ATX-en kívül mind tőzsdemutatót pluszba húztak a befektetők. A...
jan. 16
21:57
Pintérék nem szereztek előnyt a visszavágóra (Agroinform)
A Zaragoza hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Sevillával a Király Kupa negyeddöntőjének első felvonásán.
jan. 16
21:59
Kehi: felesleges szoftvereket vett a környezetvédelmi tárca 2009-ben (hirado.hu)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2009 márciusában felesleges szoftvereket szerzett be a Synergon Informatikai Nyrt.-től - tudta meg az MTI Hírcentrum.
jan. 16
21:59
Nem lesznek élet és halál urai a hitelminősítők (Portfolio)
Két és fél éven belül már harmadszor szigorította az Európai Unió a hitelminősítő intézményekre vonatkozó szabályokat. Az Európai Parlament által szerdán módosított rendelet tompítaná a...
jan. 16
21:59
Megyeriék fél lábbal negyeddöntősök (Agroinform)
Az Olympiakosz Pireusz 2-0-ra legyőzte a másodosztályú Kavalát a Görög Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
jan. 16
22:01
A kormány vizsgálja a közép-magyarországi régió kettéválasztását (hirado.hu)
A szerdai Magyar Közlönyben megjelent jogszabály arra kéri fel a minisztereket, hogy 2015. december 15-ig vizsgálják meg a régió kettéválasztásának lehetőségét.
jan. 16
22:01
Sarapova 27 éve nem látott bravúrt ismételt meg (Agroinform)
Régen volt példa arra, hogy a női mezőnyben valaki két találkozón keresztül ne veszítsen gémet egy Grand Slam tornán.
jan. 16
22:03
Egyre több szlovák eszik gyorsétteremben (hirado.hu)
Tíz év alatt a duplájára emelkedett a gyorséttermi étkezést választó fiatalok aránya Szlovákiában.
jan. 16
22:06
A Kehi szerint felesleges programokat vett a környezetvédelmi tárca 2009-ben (Infostart)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) szerint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2009 márciusában felesleges szoftvereket szerzett be a Synergon Informatikai Nyrt.-től.
jan. 16
22:06
Lelkésze kifecsegte a színésznő családi titkát (BorsOnline)
Jodie Foster fiai 21 éves korukig nem tudhatják meg ki az apjuk.

Keresés