Az NGM adatai szerint a GDP 2,1%-a lehet a 2012-es deficit, a részletes adatokban nincs meglepetés. A kiadási oldalon sokat javított tavaly az állam, az adóbevételek legtöbbje viszont elmaradt a várt szinttől.
2014-től nem kerülhetnek nevelőotthonba 12 évesnél fiatalabbak - jelentette be Soltész Miklós családügyi államtitkár. A kormány így szeretné elérni, hogy a gyerekek családban nőjenek fel. A Hazafelé Nevelőszülői Hálózat vezetője szerint ennek a döntésnek akkor lesz eredménye, ha az állam pénzt ad a nevelőszülők képzésére. 2005 óta ugyanis egyetlen pályázatot sem írtak ki erre a célra.
Botrányos kijelentéssel hívta fel magára a figyelmet a japán pénzügyminiszter, Taro Aso a társadalombiztosítási reform bizottság ülésén azt mondta, hogy hagyni kellene az időseket meghalni, mivel...
Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja és oktatáspolitikusa az ATV Start című műsorának vendégeként azt is elárulta: Ron Werber – aki beszélni tanítja a szocialistákat – vele még sosem üvöltözött.
Ősszel a Nike váltja az Umbrót, és az amerikai cég lesz az angol válogatott hivatalos mezszponzora. Íme a "háromoroszlánosok" várható meze! Nem túl bonyolult...
Tudod, melyek ezek? Most összegyűjtöttük neked a védett és védettséget élvező őshonos magyar állatfajtákat! Mi számít őshonos állat- illetve növényfajnak? Milyen állat a cigája? A magyar őshonos fajok közül melyek számítanak védettnek? Íme a válaszok ezekre a – minden kétséget kizáróan téged is izgalomban tartó – kérdésekre! Az őshonosság definíciója: Őshonos állat- és növényfajok a tudományos…
A téli alapozás második állomásához érkezik holnap, 2013. január 23-án, szerdán az MVM Paks. Következik a második felkészülési mérkőzés, mely egyben az utolsó a horvátországi edzőtáborozás előtt.
A magyar kormány teljes információ- és adatátadást szeretne a magyar állampolgárok és jogi személyek által külföldi adóparadicsomokban, így Svájcban vezetett bankszámlákról, elsősorban az adózók számának és az adóbevételek gyarapítása érdekében - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy keddi budapesti sajtóbeszélgetésen.
Feltehetően rágcsálóméreggel szennyezett tejport használtak fel egyes lengyel édességek gyártásakor, és a termékekből Magyarországra is került. A "TS Vanília ízű krémmel (74 százalék) töltött ostyaszeletekből" a jelenlegi információk szerint a Tesco áruházakba szállítottak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Tavaly az utolsó hónapban 84 milliárd forinttal költött többet az államháztartás központi alrendszere, mint amit a bevételei megengedtek. Ezzel a 2012-es összesített pénzforgalmi hiányszám 607...
Magyar névvel és magyar dokumentumokkal menekült a letartóztatás elől egy olasz bűnöző, aki végül Szicíliában került rendőrkézre - adták hírül a keddi szicíliai újságok.
A földügyi szabályozás részleteiről tárgyal Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Lettországban kedden és szerdán; a magyar és a lett agrártárca a földforgalmi...
Feltehetően rágcsálóméreggel szennyezett tejport használtak fel egyes lengyel édességek gyártásakor, és a termékekből Magyarországra is került. A "TS Vanília ízű krémmel (74 százalék) töltött ostyaszeletekből" a jelenlegi információk szerint a Tesco áruházakba szállítottak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel. A Tesco azonnali hatállyal kivonja a…
Budapest – Ördög Nóra (31) nagyon vigyáz magára. Miután kiderült, hogy túl van élete legnehezebb időszakán, és közel négy év várakozás után életet adhat első gyermekének, talán még sosem volt ilyen boldog.
Az újautó beszerzésről szóló döntés meghozatalakor a sok szempontot érdemes figyelembe venni, többek között az üzemeltetés során felmerülő javítási költségekkel is kalkulálni kell. Ezt nagy mértékben...
Budapest ‒ Részeg volt Liptai Claudia (39) műsorvezető és volt élettársa B. Péter, akit egy évvel ezelőtt a Jam pub előtt, a Széll Kálmán térnél vert meg P. Péter – legalábbis ezt állította a mai tárgyaláson a vádlottak padján ülő férfi ismerőse, S. Arnold.
A magyar kormány teljes információ- és adatátadást szeretne a magyar állampolgárok és jogi személyek által külföldi adóparadicsomokban, így Svájcban vezetett bankszámlákról, elsősorban az adózók számának és az adóbevételek gyarapítása érdekében - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy keddi budapesti sajtóbeszélgetésen.
Budapest ‒ Részeg volt Liptai Claudia (39) műsorvezető és volt élettársa B. Péter, akit egy évvel ezelőtt a Jam pub előtt, a Széll Kálmán térnél vert meg P. Péter – legalábbis ezt állította a mai tárgyaláson a vádlottak padján ülő férfi ismerőse, S. Arnold.
Soron kívül, sürgősséggel lefolytatandó vizsgálatot indított az ombudsman a múlt hétfői rendkívüli budapesti hóhelyzet kezelésének, így a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) aznapi tevékenységének áttekintésére.
Az elmúlt napokban számos, az idei költségvetésre leselkedő kockázat vált nyilvánvalóvá. Ezek egyike az elektronikus útdíj júliusi bevezetésének csúszása, ám a Nemzetgazdasági Minisztérium a keddi...
Megváltozik július 1-jétől a közszolgálati tisztviselők teljesítményének értékelése, gyakrabban és más szempontok alapján mérik majd a munkájukat - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára....
A Hyundai 2012-ben az európai újautó-piac 3,5 százalékát tudhatta magáénak, derül ki az európai autógyártók szövetsége, az ACEA által nyilvánosságra hozott adatokból. Összehasonlításként, a vállalat európai piaci részesedése 2011 végén 2,9 százalék volt.
Pécs ‒ Hét hónappal szörnyű tette után, február 18-án végre bíróság elé áll P. László (25), Bándy Kata (†25) gyilkosa. A vád aljas indokból elkövetett emberölés és kifosztás. Ha a bíróság bűnösnek találja, akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújthatják.
A Hallgatói Hálózat (HaHa) azt kéri az emberi erőforrások miniszterétől, hogy jelöljön ki egy időpontot, amikor nyilvános beszélgetést folytathatnak vele a szerveződés tagjai, illetve az érdeklődő diákok.
Két éve nem látott ütemben csökkent a hazai üzemanyag-fogyasztás a hazai kutakon. A MÁSZ statisztikáit szerint 2012 negyedik negyedévében 8,4%-kal kevesebb üzemanyag fogyott a hazai kutakon. A...
Budapest ‒ Nem elég, hogy kénytelen volt elviselni jégkorongedzője zaklatását, az akkor 16 éves lány fél évig nem is játszhatott, mert klubja nem volt hajlandó felbontani szerződését – panaszolta el a Blikknek a lány édesapja.
A leendő jegybankelnök körüli találgatások bizonytalanná teszik a hazai deviza mozgását, azonban továbbra is sértetlen az emelkedő trend az EUR/HUF grafikonján, ennek fennmaradása esetén a tavaly júliusi, 300 fölötti szintekhez is közelíthet az árfolyam.
Feltehetően rágcsálóméreggel szennyezett tejport használtak fel egyes lengyel édességek gyártásakor és a termékekből Magyarországra is került. A "TS Vanília ízű krémmel töltött ostyaszeletekből" állítólag a Tesco áruházakba szállítottak.
Örvendetes, hogy 10 centit emelkedett a télen a Balaton vízszintje - a gond az, hogy ez nem old meg semmit. A Balaton gazdasági ereje óriási, mégsem hallani arról, hogy a strandolást és hajózást egyaránt ellehetetlenítő, aggasztóan alacsony vízszint problémáját ki és hogyan fogja záros határidőn belül megoldani.