Zöld jelzést adtak keddi tanácskozásukon az Európai Unió pénzügyminiszterei az Európai Bizottság által kezdeményezett, uniós, de végül mindössze 11 ország úgynevezett megerősített együttműködésében megvalósuló pénzügyi tranzakciós adónak (financial transaction tax, FTT).
A jövőben nem csak oltják, ha kell gyújtják is a tüzet a tűzoltók a hortobágyi pusztán - mondta Kovács Ferenc tűzoltó dandártábornok az MTI érdeklődésére kedden sajtótájékoztatón.
Zöld jelzést adtak keddi tanácskozásukon az Európai Unió pénzügyminiszterei az Európai Bizottság által kezdeményezett, uniós, de végül mindössze 11 ország úgynevezett megerősített együttműködésében megvalósuló pénzügyi tranzakciós adónak (financial transaction tax, FTT).
A Pécsi Törvényszék február 18-án kezdi tárgyalni a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával vádolt P. László büntetőügyét - közölte a bíróság szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.
Tavaly az előző évhez képest a 4,2 százalékkal csökkent az üzemanyag-eladás a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatai - a nagy üzemanyag-forgalmazók - kútjainál - közölte a szövetség kedden az MTI-vel.
Közel kétszeres túljegyzésre a meghirdetett összegben értékesített kedden 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) aukciós hozamcsökkenéssel, de a referencia hozam felett.
Tavaly az előző évhez képest a 4,2 százalékkal csökkent az üzemanyag-eladás a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatai - a nagy üzemanyag-forgalmazók - kútjainál.
A foglalkoztatáspolitikáról és a munka világának egészére vonatkozó kérdésekről egyeztetett a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával (SZEF) az LMP kedden.
Nőtt a regisztrált munkanélküliek száma decemberben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: míg tavaly novemberben 55 518 álláskereső szerepelt a nyilvántartásokban, addig 2012 utolsó hónapjára számuk közel négyezer fővel, 59 331-re emelkedett - olvasható ki a térségi kormányhivatal munkaügyi központjának honlapján közzétett adatokból.
Brüsszelbe látogat jövő hét szerdán Orbán Viktor miniszterelnök, és tárgyal mások mellett José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével az aktuális európai ügyekről - mondta Szijjártó Péter.
Újabb tragédia borzolja a kedélyeket Indiában: meghalt az a 15 éves lány, akit egy tinédzser fiú és családja gyújtott fel élve – mert a lány azt állította, hogy a fiú megerőszakolta őt.
A BKV-büntetőper vádlottai meghallgatásának végeztével a vádhatóság tett észrevételeket a Kecskeméti Törvényszéken. Homonnai János ügyész elsősorban a zsidózás és H. Éva vádlott begyógyszerezése miatt védekezett hosszan, noha ezen vádak nem nekik, hanem a börtönőröknek szóltak.
Zöld jelzést adtak keddi tanácskozásukon az Európai Unió pénzügyminiszterei az Európai Bizottság által kezdeményezett, uniós, de végül mindössze 11 ország úgynevezett megerősített együttműködésében...
Már december közepén védelmet és segítséget kért, de nem kapott a moszkvai Nagyszínház vezetőjétől Szergej Filin művészeti igazgató, akinek arcába savat fröccsentett egy ismeretlen támadó múlt csütörtökön - közölte kedden a Komszomolszkaja Pravda című orosz lap.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen olvashatnak. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint.
Várakozások előzik meg az USA első kereskedési napját a héten. Az Európában romló hangulat közepette csak a tengerentúlról várhatunk némi pozitív fejleményt. A határidős indexek azonban egyelőre nem...
Komoly zuhanást szenvedtek el az Apple részvényei az elmúlt hónapokban, ahogy az iPhone keresletével és a növekedés lassulásával kapcsolatos félelmek erőre kaptak. Sok kérdésre választ kaphatunk...
Tavaly az utolsó hónapban 84 milliárd forinttal költött többet az államháztartás központi alrendszere, mint amit a bevételei megengedtek. Ezzel a 2012-es összesített pénzforgalmi hiányszám 607...
A Nielsen felméréséből kiderül, hogy minden második megkérdezett magyar fogyasztó támogatja azt, hogy az ismert márkák újdonságokkal bővítsék a kínálatukat.
Zágrábban megerősítette a volt horvát miniszterelnök-helyettes ügyében Kaposvárott hozott jogerős ítéletet a megyei bíróság. Radimir Cacic 2010. január 8-án az M7-es autópályán Budapest felé haladva nekiütközött egy vele azonos irányban haladó, magyar rendszámú gépkocsinak. A vétlen járműben utazók közül ketten meghaltak, ketten megsérültek.
A Demokratikus Koalíció a felsőoktatásban érintett civil szervezetek közös sikerének tekinti, hogy a kormány részmegállapodás aláírására kényszerült a HÖOK-kal. Niedermüller Péter, a DK alelnöke rámutatott: a részmegállapodás azt bizonyítja, hogy a kormány csak az erő nyelvén ért, a kormányzati önkénnyel szembeni határozott ellenállás tehát nem hiábavaló.tehát nem hiábavaló.
Az államháztartás központi alrendszerének 2012. évi előzetes éves pénzforgalmi hiánya a törvényi módosított 671,9 milliárd forintos előirányzathoz képest 607,5 milliárd forintra teljesült, mely a GDP 2,1%-ának felel meg. A 2011. évben a deficit 1741,6 milliárd forintot tett ki - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium által közzétett dokumentumban.
Tavaly az utolsó hónapban 84 milliárd forinttal költött többet az államháztartás központi alrendszere, mint amit a bevételei megengedtek. Ezzel a 2012-es összesített pénzforgalmi hiányszám 607...
Csak főállásúak lehetnek a kisadózók a hatályos jogszabályszöveg szerint - állítja Angyal József okleveles adószakértő a január 2-án közzétett OTS-nyilatkozatában. Második nekifutásra sem sikerült ugyanis az Országgyűlésnek jól megfogalmaznia a vonatkozó rendelkezést....
Aláírásgyűjtést kezdeményez az MSZP Miskolcon, a város szocialista politikusai, országgyűlési és önkormányzati képviselői azt szeretnék elérni, hogy továbbra is két orvosi ügyelet működjön a borsodi megyeszékhelyen éjszaka és hétvégenként - közölte Gúr Nándor, az MSZP alelnöke és Varga László, a párt miskolci szervezetének ügyvezető elnöke kedden, sajtótájékoztatón.
Majdnem kétszeres túljegyzésre a meghirdetett összegben értékesített kedden 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ aukciós hozamcsökkenéssel, de a referencia hozam felett.
Az elektromos cigaretta piacának szabályozására készül az Európai Bizottság, a tervek szerint a termékek többségét csak gyógyszertárban lehet majd árusítani - írta a Berliner Zeitung.