2013. január 26. szombat

jan. 26
8:09
Meglepő változás: ezzel próbálkozhatnak a bankok (Pénzcentrum)
Már európai bankok is törik a fejüket, hogyan növelhetnék profitjukat. Erre az egyik megoldás lehet, ha a bankok internetes felületein reklámokat helyeznek el, amit akár kifejezetten vásárlási szokásainknak megfelelően választhat ki a rendszer....
jan. 26
8:09
Alkotmányellenesek Obama kinevezései (ATV)
Alkotmányellenesen nevezett ki ülésszaki szünetben - vagyis szenátusi jóváhagyás nélkül - vezetőket szövetségi hivatalok élére Barack Obama amerikai elnök - állapította meg pénteken egy szövetségi fellebbviteli bíróság.
jan. 26
8:12
Túlzóak a fajok millióinak kihalásáról szóló jelentések? (Infostart)
Igencsak túlzóak a Földön élő fajok millióinak kihalásáról szóló jelentések - állítják a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban ausztrál és új-zélandi kutatók, akik szerint így az sem fenyeget, hogy ma még ismeretlen állat- és növényfajok tömegesen halnának ki még mielőtt felfedeznék őket.
jan. 26
8:12
Átigazolás: kiakadt a Vasas a Roma helyett az MTK-hoz igazoló játékos miatt (Sport365)
A Vasas Kubala Akadémia közleményben adott hangot megdöbbenésének, miután a futballakadémia neveltje, Varga Szabolcs az MTK-hoz szerződött.
jan. 26
8:14
Balotelli sorsa még nem dőlt el - ÉLŐ átigazolások (Sport365)
A sport365.hu népszerű átigazolási hírek rovatát felturbózva immár élőben jelentkezik a legfrissebb átigazolási hírekkel. Magyar és nemzetközi transzferdömping egész nap élőben a sport365.hu-n!
jan. 26
8:16
Hivatalos: megvan Iker Casillas helyettese a Real Madridnál (Sport365)
A Real Madrid hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2017 nyaráig szóló szerződést kötött a Sevilla spanyol kapusával, Diego Lópezzel.
jan. 26
8:27
Ketten meghaltak szén-monoxid mérgezésben (Blikk)
jan. 26
8:27
Lázár: 1500 milliárd forintos lendület a gazdaságnak (ProfitLine)
Ezerötszáz milliárd forintnyi európai uniós fejlesztési támogatást akar kifizetni idén a kormány, lendületet adva ezzel a gazdasági növekedésnek - mondta Lázár János az MTI-nek adott interjújában. Az EU-támogatások elosztását is felügyelő Miniszterelnökség vezetője közölte: "szemben a 2010 előtti zavaros szocialista viszonyokkal", Magyarországon tavaly és az azt megelőző évben is teljesen…
jan. 26
8:27
Davos: úgy tűnik, sikerült megállítani az eurózóna szétesését (ATV)
Optimisták a politikai vezetők és a gazdasági elit tagjai is Davosban. Európában úgy tűnik, hogy sikerült megállítani az eurózóna szétesését, miközben a közös valuta folyamatosan erősödik. Soros György szerint a fellendülés egyértelmű jelei tapasztalhatók az Egyesült Államokban is. A befektetési szakember mindenkinek amerikai államkötvény vásárlását ajánlja, mert úgy látja, hogy Európával szemben…
jan. 26
8:45
Djokovic visszavághat Murraynek az Australian Open döntőjében (ATV)
A világelső és címvédő Novak Djokovic visszavághat a szeptemberi US Open-döntőben elszenvedett vereségért Andy Murraynek az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyesének vasárnapi fináléjában, magyar idő szerint 9.30-kor.
jan. 26
8:45
Spanyol-dán döntő a kézi vb-n, meglepőt húzott Mourinho - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jan. 26
8:47
Gurított egy hármast a Dortmund, kinyílt a gólcsap az Afrika Kupán - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
jan. 26
9:03
Havazás - Lassan javul a helyzet Vas megyében (Blikk)
jan. 26
9:03
Lázár: ezerötszáz milliárd forint eu-s támogatást akar idén fizetni kormány (ATV)
Ezerötszáz milliárd forintnyi európai uniós fejlesztési támogatást akar kifizetni idén a kormány, lendületet adva ezzel a gazdasági növekedésnek - mondta Lázár János az MTI-nek adott interjújában. Az EU-támogatások elosztását is felügyelő Miniszterelnökség vezetője közölte: "szemben a 2010 előtti zavaros szocialista viszonyokkal", Magyarországon tavaly és az azt megelőző évben is teljesen…
jan. 26
9:18
Mu, City, Arsenal, Juve, bronzmeccs a kézi vb-n - Ezt látod élőben (Sport365)
A szombati élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
jan. 26
9:20
Döntő az Australian Openen, labdasport-dömping itthon - Napi sportmix (Sport365)
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
jan. 26
9:21
A villámlás fejfájást okozhat (Infostart)
A villámlás fejfájást okozhat - állítja egy amerikai kutató. Felmérése szerint villámokkal tarkított vihar környékén 25 százalékkal megemelkedhet a fejfájásra panaszkodók száma.
jan. 26
9:22
Videó: egy pigmeus szaladt a pályára az Afrika Kupán, a kapuban landolt (Sport365)
Egy igen hiányos öltözetű szurkoló futott be a pályára a Burkina Faso-Etiópia mérkőzésen az Afrika Kupán. Az őrült drukker befutott a kapuba és a hálóba vetette magát.
jan. 26
9:24
Videó: Hazard a megrugdosott labdaszedő lábát csókolgatja (Sport365)
Szokásához híven a tajvani NMA TV szerkesztői is reagáltak a legfrissebb focis botrányra és feldolgozták Eden Hazard esetét a labdaszedőfiúval. A videó mint mindig, most is teljesen agyamentre sikeredett.
jan. 26
9:39
Kínai kézbe kerülhet a BlackBerry gyártója? (Portfolio)
A Lenovo fókuszába kerülhet a BlackBerry gyártója. A kínai számítógépgyártó egyik vezetője közölte, hogy a cég fontolgatja az esetleges felvásárlást. A Lenovoról köztudott, hogy betörne a mobilpiacra...
jan. 26
9:39
Legalább ötvenen meghaltak a venezuelai börtönlázadásban (ATV)
Legalább ötvenen meghaltak és mintegy kilencvenen megsérültek egy vérontásba torkolló börtönlázadásban pénteken Venezuelában.
jan. 26
9:51
Juventus: Marrone kölcsönbe a Parmához kerülhet (Sport365)
Antonio Conte ragaszkodik hozzá, így a védelemben is bevethető tehetség egyelőre biztosan Torinóban marad. A jelek szerint azonban nem sokáig: a nyáron tapasztalatszerzés céljából a Parmához kerülhet.
jan. 26
9:53
Vidi: Gomes élvezetes támadófocira törekszik, minden meccsen nyerne (Sport365)
José Gomes, a Videoton nemrégiben kinevezett vezetőedzője beszélt arról a vidi.hu-nak adott interjújában, miért választotta a fehérvári klubot.
jan. 26
9:55
NHL: nyerni képtelen, de pontja már van a Washingtonnak - eredmények (Sport365)
A Washington Capitals negyedik meccsét is elveszítette a szezonban, igaz, az NHL pénteki játéknapján legalább megszerezte első pontját, miután hosszabbításban maradt alul a New Jersey Devils otthonában.
jan. 26
9:57
Ennyi dohányzási bírságot szabtak ki (Infostart)
Több mint 12 millió forint bírságot szabtak ki tavaly a hatóságok a szigorított dohányzási szabályok megsértése miatt - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A legtöbb pénzt szórakozó-, illetve vendéglátóhelyeknek kellett befizetniük, de a közforgalmú intézményekre, illetve munkahelyekre kirótt büntetések mértéke is milliós nagyságrendű volt.
jan. 26
9:57
Horribilis áron kelt el egy Dianáról nem a nyilvánosságnak szánt kép (ATV)
A várakozásokat lényegesen meghaladó összegért, 18 306 dollárért, vagyis átszámítva több mint négymillió forintért kelt el Lady Diana egy közelmúltig ismeretlen, ifjúkori fekete-fehér fényképe egy amerikai internetes árverésen.
jan. 26
9:59
Tavaly 22 milliárd jött össze az adó 1 százalékából (Infostart)
Tavaly a jogosultak csaknem kétharmada rendelkezett a személyi jövedelmadó társadalmi vagy vallási szervezeteknek átutalható egy százalékáról. A Magyar Nemzet azt írta: 2012-ben az adózók 22 milliárd forintot oszthattak szét a civilek és az egyházak között.
jan. 26
9:59
Kerényi: ha Alföldi pályázik, kap egy színházat (ATV)
Az ATV Csatt című pénteki műsorában Kerényi Imre, Kulka János, Bencsik András és Vári György vitatkozott a kultúrpolitikáról.
jan. 26
10:06
Táppénz kalkulátor 2013 - mi változik idén? (Adózóna)
Számoljon az Adózóna aktualizált Táppénz 2013 kalkulátorával. Összefoglaltuk a táppénzt érintő legfontosabb tudnivalókat.
jan. 26
10:15
Ruhaüzletek tucatjaitól szabadulnak meg (Portfolio)
Egyre több üzlet megszüntetésének lehetünk tanúi az online kiskereskedelem előretörése miatt. Legutóbb a brit Macintosh divatlánc jelentette be, hogy Európa szerte 110 üzlet bezárását tervezi. A...
jan. 26
10:15
Vágó: Orbán és ballib szövetségesei is menjenek a francba (ATV)
Hosszútávon az egész politikai elit leváltása az LMP célja, nemcsak Orbán Viktornak és kormányának kell eltűnnie a francba, hanem a velük titkon szövetséges balliberális elitnek is – mondta Vágó Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 26
10:17
Felvétel: Navracsics engedelmeskedett a rendőröknek (ATV)
A közigazgatási és igazságügyi miniszter tilosban parkolt, de rendőri felszólításra máshova állt autójával.
jan. 26
10:24
Sousa a munkavállalási engedély miatt bukta a New York-i állást (Sport365)
A New York Post értesülései szerint azért nem Paulo Sousa lett a New York Red Bulls edzője, mert a Videoton volt mestere nem kapott munkavállalási engedélyt az amerikai álláshoz.
jan. 26
10:26
NBA: mégis tud nyerni a Lakers - eredmények (Sport365)
A címvédő Miami Heat hazai pályán könnyedén, 22 ponttal legyőzte a Detroit Pistonst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján.
jan. 26
10:28
Keményen dolgoznak az Újpest kapusai (Sport365)
Az Újpest együttese jelenleg a törökországi Belekben edzőtáborozik. Pálinkás András, a lilák kapusedzője értékelte tanítványai eddigi munkáját az ujpestfc.hu-nak.
jan. 26
10:30
A világ legjobb csapatainak társaságában szerepel a női válogatott (Sport365)
Március 6-13-a között, a portugáliai Algarve-kupán, a világ legjobb csapatainak társaságában lép pályára női labdarúgó-válogatottunk.
jan. 26
10:33
Zalatnay nem tanul - vissza a börtönbe? (Gondola)
jan. 26
10:33
Kétmilliót forintot érő marihuánát találtak a pénzügyőrök (Blikk)
jan. 26
10:33
A testvére által vezetett sportegyesületet támogatta a fideszes polgármester (ATV)
A saját testvére által vezetett vízisport-egyesületnek ajánlotta fel jutalmát a balatonföldvári fideszes polgármester. Holovits Huba az ATV-nek azt mondta: egy síegyesületnek mégsem adhatta oda a pénzt, aminek átutalására a miniszterelnök kérte a fideszes településvezetőket. Közölte: azért nem fizeti vissza a pénzt az önkormányzat kasszájába, mert azzal azt üzenné, hogy el akarta lopni ezt az…
jan. 26
10:35
Book Station, avagy idegennyelvű könyvállomás a Nyugatinál (Gondola)
A Nyugati Pályaudvar mellett nemcsak régi, hanem vadonatúj angol, német és francia könyveket is vásárolhat az idegen nyelvű könyvek iránt érdeklődő.
jan. 26
10:37
A német-magyar kapcsolatok alakulása (Gondola)
Miért vállalta fel a Fidesz-kormány a német-magyar politikai és gazdasági kapcsolatok hűvösebbé válását hivatalba lépését követően?
jan. 26
10:39
Lázár: 1500 milliárd forintos lendület a gazdaságnak (Gondola)
Szemben a 2010 előtti zavaros szocialista viszonyokkal, tavaly és az azt megelőző évben is teljesen átlátható volt az EU-s források felhasználása.
jan. 26
10:51
Ketten haltak meg szén-monoxid-mérgezésben (Infostart)
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy középkorú nő és kiskorú lánya Budapest XIV. kerületében - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
jan. 26
10:51
Eldőlt: Milos Zeman lesz Csehország új elnöke (ATV)
Milos Zeman korábbi szociáldemokrata kormányfő lesz a Cseh Köztársaság új elnöke.
jan. 26
10:53
Elfogadta a forrásmegosztásról szóló rendeletet a Fővárosi Közgyűlés (Infostart)
Elfogadta a fővárosi és a kerületi önkormányzatok között megosztandó forrásokról szóló rendeletet a Fővárosi Közgyűlés szombati rendkívüli ülésén. A Fidesz-KDNP igennel szavazott, az MSZP nemmel voksolt, a Jobbik és az LMP tartózkodott.
jan. 26
10:55
Lázár: A tárcákhoz kerülnek az uniós projektek (Infostart)
Ezerötszáz milliárd forintnyi európai uniós fejlesztési támogatást akar kifizetni idén a kormány, lendületet adva ezzel a gazdasági növekedésnek - mondta Lázár János az MTI-nek adott interjújában. Az EU-támogatások elosztását is felügyelő Miniszterelnökség vezetője közölte: "szemben a 2010 előtti zavaros szocialista viszonyokkal", Magyarországon tavaly és az azt megelőző évben is teljesen…
jan. 26
10:57
Kisiklott féléve után játszani akar a KTE védője (Sport365)
Sérülései miatt meglehetősen rossz szájízzel tekint vissza az elmúlt fél évre Varga Róbert, a KTE-Phoenix Mecano védője.
jan. 26
10:59
Galéria: bombázó Playmate indul a kegyetlen Finn Ralin (Sport365)
A gyönyörű ukrán modell, Inesa Tushkanova is elindul a kegyetlen körülmények között rendezett Finn Ralin, de előbb még levetkőzött a Playboyban.
jan. 26
11:01
Valdano: nincs semmilyen összeesküvés a Real öltözőjében (Sport365)
Jorge Valdano újra hallatta hangját korábbi szeretett klubjával kapcsolatban, most a Marca "botrány" kapcsán szólalt fel.
jan. 26
11:03
FA-kupa: az óriásölőhöz látogat a Manchester City (Sport365)
Szombaton az angol élcsapatok közül egyedül a Manchester City érezheti veszélyben az idei FA-kupa szereplését, miután a negyedik körben máris az óriásölő hírében álló Stoke City otthonába látogat

Keresés