A Hallgatói Hálózat ELTE BTK sejtje egyetemi fórumot tart 16 órától az ELTE BTK kampuszán. A fórumon több vidéki sejt képviselője is felszólal, jelen lesz az Oktatói Hálózat és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) egy-egy képviselője is. Meghívót kapott Orbán Viktor, Balog Zoltán, Hoffmann Rózsa és Maruzsa Zoltán is.
A diákok értékelték a követeléseikre adott eddigi kormányzati válaszokat, majd ismertették januári akcióterveiket. Február 11-étől jöhetnek a nagyobb demonstrációk. Cikkünk ezúttal kevés szöveggel és több videóval.
A 132 darab használt autóbuszt - a kiírás szerint - Budakeszi, Budaörs, Diósd, Gyál, Nagykovácsi, Pécel, Solymár, Szigetszentmiklós, Törökbálint térségében közlekedtetnék, és az első tárgyalást március 11-én tartanák.
Kommentátori szerepben mutatkozik be az M1 képernyőjén Szujó Zoltán a Forma-1 idei világbajnokságának sorozatában - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn.
A párt gazdasági kabinetjének vezetője úgy fogalmazott, hogy a "kormányzati trükkök ellenére" a megszorítások árát a háztartások és a munkahelyeket fenntartó vállalkozások fizetik meg.
Arséne Wenger, az Arsenal menedzsere szerint elsősorban az a fontos, hogy a keret mostani tagjait megtartsák, ezt követően pedig elkezdhetnek dolgozni az új igazolásokon.
A reggel óta kissé borongósabb nemzetközi befektetõi hangulat nem segített abban, hogy a forint lefelé átjusson a 290-es szinten az euróval szemben, sőt délelőtt mérsékelt gyengülést...
14 heti halmozódás után 2013 1. játékhetében volt telitalálat az Ötöslottón. A hatalmas nyeremény természetesen vonzotta a szerencsevadászokat - a Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint ezen a játékhéten mintegy félmillióval több játékszelvényt adtak fel, mint hagyományosan....
Az elmúlt bő egy évben a legkülönbözőbb kormánypárti érvek hangoztak el az előzetes választási regisztráció mellett. Előfordult az is, hogy Orbán Viktor ellentmondott Kósa Lajosnak. Ezekből az érvekből válogattunk.
A U2 frontembere sosem mutatkozik napszemüveg nélkül, mert a szeme igen fénykérzékeny. De a legendás Beatles tag, John Lennon fia szerint Bono egyre rosszabbul is lát.
Gyengült a forint hétfőn a főbb devizákhoz képest: az eurót délután 291,08 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, a kora reggeli 290,56 forint és a péntek esti 290,37 forint után.
A szegények és gazdagok között egyre növekvő különbségek, a társadalmi egyenlőtlenségek, az egyéni érdekeknek a közjóval szembeni túlsúlya ellen foglalt állást a pápa.
Szabó Györgyöt, a Sanoma Media Budapest Zrt. vezérigazgatóját választotta elnökévé a Menedzserek Országos Szövetségének XIV. Tisztújító Közgyűlése. Az elnöki megbízatás 3 évre szól.
Lengyelországban és Oroszországban voltak a legaktívabbak a befektetők 2012-ben, itt az év végi hajrá hozott néhány több százmilliós tranzakciót. Az erős utolsó negyedév ellenére azonban ezeken a piacokon is 20 százalékkal elmaradt az éves forgalom a 2011. évi értéktől.
Csütörtökön hoz döntést a felfüggesztett tanársztrájk folytatásáról a Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos dolgozók Szakszervezete, az Új iskolai szakszervezet viszont megígérte a márciusi érettségi vizsgák megtorpedózását.
Az Új Széchenyi Terv több mint 14,5 milliárd forinttal támogatja a gazdaság, a közlekedés, valamint a humán és szociális szolgáltatás területén megvalósuló fejlesztéseket az úgynevezett tartaléklistáról.
Budapest - Saját magát kapta ajándékba Varga Viktor (25). Barátnője, Cinthya Dictator (22) ugyanis süthető gyurmából elkészített Viktor-figurával lepte meg kedvesét.
Newhaven ‒ Közel 7 millió forintnyi összeget spórolt össze egy brit háziasszony, aki guberált, lomtalanításnál utcára dobott esetleg aukciós oldalakon fillérekért rendelt holmikkal, bútorokkal rendezte be otthonát.
A külföld figyelmének felkeltése is segítheti a Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében börtönre ítélteket - véli az egyik alperes, Markó Attila RMDSZ-es képviselő.