A londoni Hyde Park mintájára szabad véleménynyilvánítást biztosító helyek létesíthetőek ezentúl az orosz főváros parkjaiban egy hétfőn életbe lépett orosz jogszabály alapján.
Vannak megszállottak, akik addig csipkézik, faragják, állítgatják az ételeket, amíg műalkotás nem lesz belőlük. "Ne játssz az étellel!" Anyukánk fegyelmezett gyakran így minket, és talán mi is a saját gyerekeinket, amikor piszkáltuk, ami a tányérunkon volt. Dehát természetesen mint mindent, az étel piszkálását is lehet magas szinten művelni. A kép forrása Még van pár elképesztő ételfotónk --…
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Lehet újévi fogadalom az egészséges életmód A szív- és érrendszeri betegségek a világ szinte valamennyi országában a vezető halálokok közé tartoznak. Az Egészségügyi Világszervezet számításai szerint 2030-ra évente közel 25 millió ember halálát fogják okozni a szív- és érrendszeri betegségek, ezen belül is elsősorban a szívinfarktus és stroke. Pedig ez a szám jelentősen csökkenhetne, hiszen az…
Egy friss elemzés szerint az elmúlt hónapok mélyrepülése után hosszantartó emelkedés jöhet a Magyar Telekom részvények árfolyamában. A KBC Equitas elemzői mindemellett fenntarthatatlannak tartják az 50 forintos osztalékot.
Egy, az áruház által korábban foglalkoztatott magánnyomozó szerint kémkedett az Aldi a saját dolgozói után - írja a Spiegelre hivatkozva az origo.hu. Az Aldi tagadta, hogy így tett volna.
Idén főként gépész-, villamos-, valamint vegyészmérnökök, emellett lakatosok, forgácsolók és hegesztők lehetnek a legkeresettebbek a magyar munkaerőpiacon, vagyis ezekben a szakmákban nőhet leginkább a munkavállalók száma - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK-GVI) munkaerő-piaci prognózisából.
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A 2011-es 14 százalékról 12 százalékra csökkent tavaly azon magyar munkavállalók aránya, akik 13. havi bért kaptak munkaadójuktól - derül ki a Workania legfrissebb felméréséből....
A Peugeot a 3008 crossover sikerének tapasztalataira építve egy különleges ajánlattal, az új 2008-al jelentkezik a B szegmensben. Az idén tavasszal forgalomba kerülő új modell szervesen illeszkedik a 208 népszerűségével megindított termékoffenzívába.
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Szombathelyen 14 centiméteres hóréteget is mértek a hétvégén kezdődött havazás után. Vasárnap napközben érkezett az a melegfront, ennek felhőzete okozta a havazást és az esőt. Igaz, estére már csak a Duna-Tisza közén és délkeleten maradt számottevő hóréteg, de ez a következő napokban megváltozhat.
Száz méteres sugarú körben el kellett hagyniuk az otthonaikat a lakóknak, hétfőn a déli órákban Mezőkövesden, mert gázvezetéket rongált meg egy munkagép - értesült a HavariaPress.
A doni hősök emlékére ezer kilométer lefutására készül Szita János és Kovalik Zoltán: a Kaposvár és Voronyezs közötti távolságot áprilisban három hét alatt szeretnék teljesíteni.
Az 50 milliárd forintos meghirdetett keretösszegű 7 hetes hátralévő futamidejű (D130227) diszkontkincstárjegyből az erőteljes vételi érdeklődés nyomán (148,6 milliárd forintnyi vételi ajánlat), 60...
Választási szövetséget kötött egymással Silvio Berlusconi pártja, a Szabadság Népe és a jobboldali populista Északi Liga – ezt maga Berlusconi jelentette be hétfőn az RTL magántelevízióban.
Bár gyengén kezdődött a kereskedés a BUX számára, azonban gyorsan jött a fordulat, és a vezető hazai index a régió elejére tornázta magát. A kereskedés első fele makroadatok és fontosabb vállalati...
A Nemzet Fejlesztési Minisztérium mindenáron ragaszkodik az e-útdíj rendszer kiépítésére legolcsóbb ajánlatot beadó Getronicshoz, pedig egyre több probléma merül fel a céggel kapcsolatban. A...
A világon elsőként télen, mindenféle külső segítség és a mentés lehetősége nélkül akarja átszelni sítalpakon az Antarktiszt Sir Ranulph Fiennes ismert brit kalandor.
A hatodik helyen kiemelt, hazai közönség előtt szereplő Samantha Stosur már a nyitókörben kiesett a Sydneyben zajló, keménypályás tenisztorna 690 ezer dollár összdíjazású női viadalán.
Szembe megy a nyugat-európai részvénypiacokkal a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 1 százalékos emelkedés mellett 18.844,72 ponton tartózkodott délután fél egykor, míg a vezető európai börzék közül a DAX 0,53 százalékos, a CAC-40 0,65 százalékos, a FTSE-100 0,33 százalékos csökkenést mutatott.
A hétfőn pályára lépett három belga játékos közül Xavier Malisse és Olivier Rochus továbbjutott, David Goffin viszont kiesett az Aucklandben zajló férfi tenisztorna első fordulójában.
A Minnesota tv női riportere örökre megtanulta a leckét, sose állj egy amerikai focista útjába, ha a labdáról van szó. Nagyobb kár, vagy sérülés nem történt.
A vádirat ismertetésével hétfőn megkezdődött a büntetőper a sukorói telekcsere ügyében a Szolnoki Törvényszéken. Az eljárás öt vádlott ellen indult, és a tárgyalás során több mint száz tanút hallgat meg Sólyomváriné Csendes Mária bírói tanácsa.
Egy ember meghalt egy észak-dániai kikötőben, ahol lövöldözés tört ki hétfőn, amikor a rendőrség megpróbált átkutatni egy hajót. Az egyenruhások drogot kerestek.
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) és a Magyar Energia Hivatal (MEH) összevonása súlyosan sértene Magyarország által elfogadott fontos nemzetközi egyezményeket és irányelveket - fogalmazott MTI-hez is eljuttatott közleményében Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetnek igazgatója.
Két évtized után történt vezetőváltás a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán. Nyugdíjba vonult Magda Sándor, az intézmény első rektora, utódja ez év elejétől Helgertné Szabó Ilona.
Az Erste Group friss elemzése szerint Közép-Kelet-Európában a gazdaság visszaesése eléri a gödör alját az első negyedévben, a régió részvénypiacain visszafogott emelkedés várható.
Változatlan Orbán Viktor kormányfő álláspontja a kötelező nyugdíjazás ügyében - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az LMP-s Szilágyi László nyílt levelére reagálva. A miniszterelnök korábban azt mondta, egyedi engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában utánpótlásgondok vannak.