2013. február 17. vasárnap

febr. 17
11:30
Illegális határátlépők a szerb-magyar határon (Alternatív Energia)
Pakisztáni, afgán, koszovói állampolgárokat, valamint indiai és nepáli kettős állampolgárt is elfogtak a határrendészek a szerb-magyar határon - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
febr. 17
11:30
„Nyírjátok ki" Kilövési engedély egy fideszes vezetőre? (ATV)
„Nyírjátok ki, megadtuk a kilövési engedélyt!” – állítólag ezekkel a szavakkal fakadt ki egy ellenzéki újságírónak a Fidesz egyik vezető politikusa azt követően, hogy kiderült: a párt ifjú képviselője, Zsiga Marcell negyvenmillió forintért vásárolt házat, ám vagyonnyilatkozatában csak 10,5 millió forint megtakarítás szerepel. Úgy tűnik, még párttársait sem győzte meg zavaros magyarázata, miszerint…
febr. 17
11:32
Az MSZP ásta meg a Malév sírját (Gondola)
A nemzeti légitársaság feltámasztása mellett érvelő MSZP ásta meg a Malév sírját – reagált az NFM az MSZP-s Józsa István kijelentéseire.
febr. 17
11:32
Selmeczi: külföldről támadják a nyugdíjrendszert (Alternatív Energia)
Elképzelhetetlennek tartja a Fidesz, hogy Magyarországon megadóztassák a nyugdíjakat - közölte a kormánypárt szóvivője vasárnap Budapesten, Selmeczi Gabriella a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az idén infláció feletti nyugdíjemelés várható.
febr. 17
11:33
Conte dühös volt csapatára, leszólta játékosait (Agroinform)
Az AS Roma 1-0-ra verte odahaza a Juventust az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombat esti meccsén.
febr. 17
11:42
Videó: álompassz után szerencsétlenkedte el az üreskapus ziccert a szélső (Sport365)
Igazi ajtó-ablak ziccert hagyott ki Ignacio Piatti, a San Lorenzo szélsője a Belgrano elleni argentin bajnokin. A támadó álompasszt kapott, a kapust is elfektette, de az üres kapuba már nem tudott betalálni.
febr. 17
11:44
Videó: Rooney övön alul huncutkodott az ex manchesteri kedvenccel (Sport365)
A Soccer AM angol futballmagazin 3rd Eye című rovatában vicces focis jeleneteket válogat össze. A legfrissebb kiadásban Wayne Rooney és egy jó képért mindent bevető fotós került a középpontba.
febr. 17
11:48
Polt Péter: nincs személyi felelőse az eltűnt 120 milliárd forintnak (Alternatív Energia)
Az Európai Unió illetékes szerveihez fordul jogorvoslatért az MCF Roma Összefogás Párt, hogy kiderüljön: hova tűnt a roma felzárkóztatásra szánt 120 milliárd forint - áll a párt elnökhelyettesének szombati közleményében.
febr. 17
11:48
"Tönkretesszük a gazdaságot" Orbános plakátok jelentek meg (ATV)
Még januárban indította el az MSZP a Magyarország ma elnevezésű kampányt. Ahogy arról az atv.hu elsőként beszámolt: három fideszes politikusra koncentrál a kampány, Orbán Viktor miniszterelnökre, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterre és Hoffmann Rózsa (volt) oktatási államtitkárra. Az utcákon eddig jobbára csak Hoffmann és Matolcsy volt látható, most azonban elkezdték a kormányfőt is…
febr. 17
11:51
A juniorok megint kikaptak, de helytálltak (Agroinform)
A juniorválogatott a felnőtt csapattól és a román nemzeti együttestől elszenvedett vereség után harmadszor is kikapott.
febr. 17
11:53
Beckham még nem áll készen a bevetésre - Ancelotti (Agroinform)
Még legalább egy hétre van szüksége ahhoz David Beckhamnek, hogy megfelelő állapotba kerüljön.
febr. 17
12:06
Feloldották az útzárat a budai alsó rakparton (Infostart)
Feloldották az útzárat a budai alsó rakparton, amelyet korábban egy baleset miatt zártak le a Bem József tér közelében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel.
febr. 17
12:06
14 hónapja vár hiába a nyugdíjára (Gondola)
febr. 17
12:06
Infláció feletti nyugdíjemelést ígérnek (Blikk)
febr. 17
12:06
Nyomoz a rendőrség a Kubatov-videó miatt (Alternatív Energia)
A Jobbik feljelentése alapján a rendőrség nyomozást indított a Kubatov-videó ügyében - közölte az ellenzéki párt vasárnap az MTI-vel.
febr. 17
12:06
Frontális baleset Budapesten: lezárták a budai alsó rakpartot (ATV)
Baleset miatt lezárták a budai alsó rakpartot a Bem József tér közelében vasárnap délelőtt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel.
febr. 17
12:08
Baleset miatt lezárták a budai alsó rakpartot (Alternatív Energia)
Baleset miatt lezárták a budai alsó rakpartot a Bem József tér közelében vasárnap délelőtt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel.
febr. 17
12:15
Volvo Kupa: kikaptak juniorjaink Kanadától, de helytálltak (Sport365)
A juniorválogatott a felnőtt csapattól (7-13) és a román nemzeti együttestől (8-12) elszenvedett vereség után harmadik meccsén is kikapott a Volvo Kupáért kiírt kecskeméti nemzetközi férfi vízilabdatornán.
febr. 17
12:17
Vidi: "A 8-0 ellenére sem volt ez könnyű meccs" (Sport365)
A Videoton fiatal védője, Szekeres Adrián nyilatkozott a vidi.hu-nak a Hangcsu Greentown elleni 8-0-s sikert követően.
febr. 17
12:19
Helytállt junior pólóválogatottunk, Nadal újra döntőzik - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
febr. 17
12:21
Szivics: "Kezdem viszontlátni a pályán, amit kérek a fiúktól" (Sport365)
Tomiszlav Szivics, az MVM Paks vezetőedzője értékelte a paksifc.hu-nak csapata Radnicski Kragujevac elleni 2-1-es győzelmét.
febr. 17
12:24
Súlyos mérgezést okozott a szén-monoxid Pomázon (Alternatív Energia)
Két idős embert szenvedett szén-monoxid-mérgezést egy pomázi családi házban vasárnap délelőtt - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
febr. 17
12:24
Selmeczi: elképzelhetetlen a nyugdíjak megadóztatása (ProfitLine)
Elképzelhetetlennek tartja a Fidesz, hogy Magyarországon megadóztassák a nyugdíjakat - közölte a kormánypárt szóvivője vasárnap Budapesten, Selmeczi Gabriella a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az idén infláció feletti nyugdíjemelés várható.
febr. 17
12:24
Selmeczi: elképzelhetetlen a nyugdíjak megadóztatása (Portfolio)
Elképzelhetetlennek tartja a Fidesz, hogy Magyarországon megadóztassák a nyugdíjakat - közölte a kormánypárt szóvivője vasárnap Budapesten, Selmeczi Gabriella a sajtótájékoztatón arról is beszélt,...
febr. 17
12:24
Az Ötöslottó nyerőszámai a 7. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 7. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a jövő héten tovább nőhet a főnyeremény 730 millió forint várja majd gazdáját....
febr. 17
12:26
Párttagokat és képviselőjelölteket keres az Együtt 2014 (Alternatív Energia)
Csatlakozási kampányt indít a rövidesen párttá alakuló Együtt 2014 - közölte a választói mozgalom vasárnap az MTI-vel.
febr. 17
12:27
Megműtötték Diego Militót (Agroinform)
Sikeres keresztszalag-műtéten esett át Diego Milito, az olasz bajnokságban szereplő Internazionale argentin csatára.
febr. 17
12:42
Nem is olyan egyszerű családdal külföldre költözni (Infostart)
Komoly eljáráson kell átmenniük azoknak a családoknak, amelyek külföldre szeretnének költözni. Több engedély és igazolás beszerzése szükséges ahhoz, hogy a kiskorú gyermekek is a családokkal tarthassanak.
febr. 17
12:42
Mégsem kell chipes bankkártya az amerikaiaknak? (Portfolio)
Az atlantai Fed fizetési kockázatokkal foglalkozó szakértője megkérdőjelezte a mágnescsíkos bankkártyákról chipesre való átállás üzleti előnyeit - írja a finextra.com. A mágnescsíkos kártyákkal...
febr. 17
12:45
Lykovcán és Szöllősi nyerte az összetett ob-t (Agroinform)
A nőknél Lykovcán Ágota, a férfiaknál pedig Szöllősi Szabolcs nyerte a gyorskorcsolyázók összetett országos bajnokságát.
febr. 17
12:47
Marit Björgen visszalépett, mégis norvég nyert 10 km-en (Agroinform)
Bár az esélyes Marit Björgen nem vállalta a davosi 10 km-es versenyt, Therese Johaug révén mégis norvég sífutó nyert.
febr. 17
12:48
NB I: hazatér Törökországból a Diósgyőr is (Sport365)
Vasárnap véget ér a DVTK együttesének törökországi edzőtábora is. A miskolciak ma este már saját ágyukban aludhatnak.
febr. 17
12:49
Pjongcsangban a csapatverseny is felkerülhet az olimpiai programba (Agroinform)
A Nemzetközi Síszövetség elnöke szerint az alpesi sí csapatversenynek is helye van az olimpiai programban.
febr. 17
12:50
Videó: nadrág nélkül állt volna be a játékos a török bajnokin (Sport365)
Ritkán látható jelenet történt egy török bajnokin. A Gaziantepsor játékosa, Ivan Kecojevic nagy igyekezetében elfelejtette a nadrágját, ami a melegítő lehúzásakor csúszott le róla. Szerencsére időben eszmélt.
febr. 17
12:52
Videó: zsebre tett kézzel sétálgat a pályán a világ legtohonyább bírója (Sport365)
Az egyik nemzetközi fociblog megtalálta a világ leglustább futballbíróját. A marokkói juniormeccsen közreműködő spori unottan, zsebre dugott kézzel sétálgatott, láthatóan halálra unta magát a játék közben.
febr. 17
13:03
A labdaszedő fiú átugrása hozta meg a zsákolóverseny bajnoki címét - videó (Agroinform)
A címvédő Jeremy Evans legyőzésével a Toronto Raptors játékosa, Terrence Ross nyerte meg a zsákolóbajnoki címet.
febr. 17
13:09
A németek harmada visszasírja a márkát (Privátbankár)
A németek 35 százaléka szeretné, ha Németországban ismét a márka lenne a fizetőeszköz a nürnbergi GfK Verein adatai szerint.
febr. 17
13:18
Csatlakozási kampányt indít az Együtt 2014 (Infostart)
Csatlakozási kampányt indít a hamarosan párttá alakuló Együtt 2014, hogy országszerte megtalálják szimpatizánsaikat.
febr. 17
13:18
Dubajban nyitott irodát a hercegi privát bank (Portfolio)
Bő fél évvel ezelőtt alapította meg a liechtensteini hercegi család saját privát bankja, az LGT a közel-keleti leánycégét, az első iroda megnyitására a napokban került sor, ami azt jelenti, hogy a...
febr. 17
13:18
Ezt bebukta a TV2 sztárja: milliós bírságot kapott (Pénzcentrum)
Közokirat-hamisítás miatt milliós pénzbüntetésre ítélte Liptai Claudiát a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön kihirdetett nem jogerős ítéletével. A színésznő, televíziós műsorvezető elhunyt édesanyja mozgáskorlátozott-igazolványát használta egy parkolásnál....
febr. 17
13:18
Csatlakozási kampányt indít az Együtt 2014 (ATV)
Csatlakozási kampányt indít a rövidesen párttá alakuló Együtt 2014 - közölte a választói mozgalom vasárnap az MTI-vel.
febr. 17
13:21
Sikerült Milito térdműtéte, de vége a szezonjának (Sport365)
Sikeres keresztszalag-műtéten esett át Diego Milito, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionale argentin csatára, aki csütörtökön, a kolozsvári CFR elleni Európa Liga-meccsen szenvedett térdsérülést.
febr. 17
13:21
Óriási értéket látunk a Bruges sikerében (Agroinform)
Vasárnap a Debrecent az EL-ből búcsúztató FC Bruges sikerére tippelünk, rendkívül kecsegtető oddson.
febr. 17
13:23
Haladás: Artner jobb kezétől a pályamunkásokig - akik a sikerért dolgoznak (Sport365)
Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője a klub hivatalos honlapján mutatta be a szombathelyi csapat szakmai stábját és mindazokat, akik nap mint nap az együttes sikeréért dolgoznak.
febr. 17
13:23
Fehérorosz arannyal zárult a világbajnokság női szekciója (Agroinform)
A fehérorosz Darja Domracseva sikerével ért véget a biatlon világbajnokság tömegrajtos versenye Nove Mestóban.
febr. 17
13:25
NB I: se tartozás, se végrehajtási eljárás nincs Egerben (Sport365)
Az Egri FC együttese a klub hivatalos honlapján kiadott rövid közleményben cáfolta azokat a téves híreket, amelyek ki nem fizetett bérekről és végrehajtási eljárásról szóltak az NB I újonca kapcsán a napokban.
febr. 17
13:25
Hibátlan teljesítménnyel kupagyőztes a magyar válogatott (Agroinform)
Százszázalékos teljesítménnyel végzett az első helyen az új összetételű magyar férfi vízilabda-válogatott a Volvo Kupán.
febr. 17
13:27
Hungária Kupa: at magyar cselgáncsozó még versenyben (Sport365)
Hat magyar cselgáncsozó van még versenyben a budapesti Körcsarnokban zajló 50. Hungária Kupa vasárnapi zárónapján.
febr. 17
13:30
Családi tenisz Temesvári módra (Blikk)
BUDAPEST – Lánya pályafutását egyengeti Temesvári Andrea (46) és Csurgó Virág (40). A két korábbi profi teniszező az 1996-os olimpián még egymás oldalán játszott, ma pedig közösen nevelik az utánpótlást.
febr. 17
13:36
Szén-monoxid-mérgezés Pomázon (Blikk)

Keresés