Futótűzként járta be a világot a hír, hogy rábukkantak Leonardo da Vinci remekművének, a La Giocondának, közismerten a Mona Lisának a testvérhúgára, fiatalabb változatára. Vezető lapok fényképet is közöltek róla, mintegy bizonyítandó, a világszenzáció igaz.
Hormonvizsgálat derítette ki, miért volt képtelen sokáig lefogyni Szabó Zsófi. A Jóban Rosszban színésznőjén segítettek az orvosok, így most kész tíz kilótól megszabadulni.
Lapértesülés szerint újra leül tárgyalni a Nemzetgazdasági Minisztérium a bankokkal és hitelezésük bővítéséért komoly kedvezményeket ajánlanak majd nekik.
Klinghammer István lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár február 27-től - erősítette meg a minisztérium keddi közleményét pénteken Lovasberényben Balog Zoltán miniszter.
Újra leül tárgyalni a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a bankokkal és hitelezésük bővítéséért komoly kedvezményeket ajánlanak majd nekik - írja a hétfői Magyar Nemzet Pleschinger Gyula adó- és pénzügyekért felelős államtitkárra hivatkozva.
A 2014 és 2020 közötti időszakra szóló új uniós keretköltségvetésben a fiatalok mobilitását szolgáló Erasmus program kerete növekszik a legnagyobb mértékben, mintegy 40-50 százalékkal - mondta Androulla Vassiliou, az oktatási, kulturális és ifjúsági ügyek EU-biztosa pénteken Brüsszelben.
Édesanyjától már megtanult pár konyhai alapfogást Bódi Sylvi, hogyha egyszer anya lesz, tudjon főzni a gyermekének. Most csak egy fotózás kedvéért fogta meg a fakanalat.
Az OECD szerint a nyugdíjjellegű juttatások megadóztatása, a nyugdíjkorhatárnak a várható élettartamhoz indexálása, valamint a nők és a speciális munkát végzők korai nyugdíjba vonulását lehetővé tevő utak lezárása növelné Magyarországon a foglalkoztatottak számát és arányát. A Fidesz szóvivője azonban egyértelművé tette, hogy nem lesz nyugdíjadó.
Először ismerte be Rákóczi Feri, hogy kipróbálta a kábítószereket. A műsorvezető számára az első alkalom egyben az utolsó is lett, mert a marihuána teljesen kiütötte.
XVI. Benedek pápa utolsó bíborosi kinevezései a távozó egyházfő azon szándékát jelzik, hogy ne európai utód kövesse őt a katolikus egyház élén - mondta a pápa egyik közeli munkatársa a The Sunday Timesnak.
Az ukrán csapat edzésén kitört balhé kezdeményezője Dmitry Korkishko volt, aki behúzott egyet Frank Temile-nek, aztán úgy kellett leszedni egymásról a két játékost.
Három fideszes vezeti a tőzsdéző képviselők toplistáját. Pénzüket nemcsak részvényekben, hanem földben, életbiztosításban is tartják. Az élen Tóth Ferenc áll 39,5 milliós részvénycsomagjával.
Határozatlan idejű országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mert az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatban nem sikerült megállapodnia a kormánnyal - jelentette be a PDSZ elnöke.
Bezárt a Szépművészeti Múzeum Cézanne-kiállítása. Több mint 170 ezren látták a tárlatot, az utolsó hétvégén a múzeum meghosszabbított nyitva tartással várta a látogatókat.
Kilenc év után ma először érkezik hivatalos látogatásra szlovák államfő Budapestre. Ivan Gasparovic vendéglátójával, Áder János államfővel folytat megbeszéléseket, és találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel is.
Szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnak a hamarosan létrejövő nemzeti dohányboltok, amennyiben az Országgyűlés már a mai ülésén elfogadja a trafiktörvény ez irányú módosítását.
Immár hagyományszerűen hétfő délelőtt jelentkezünk a hétvégi tőzsdeszünet utáni devizapiaci áttekintésünkkel. Díjmentes online előadásunkon a kereskedési nagyüzem megkezdése előtt sorra vesszük a...
Gázrobbanás történt egy lakóházban a kelet-csehországi Frenstat pod Radhostem városban, és legalább öten meghaltak, tizenegyen megsérültek - jelentették hétfőn a helyi hatóságok.
Egy életre elege lett a szórakozóhelyekből Bozsányi Andornak, miután öccsét kis híján elvesztette újévkor egy késelés következtében. A sokkoló élmény hatására kettőzött erővel készül a kempó-vb-re.
Szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnak a hamarosan létrejövő nemzeti dohányboltok, amennyiben az Országgyűlés már a mai ülésén elfogadja a trafiktörvény ez irányú módosítását.
Túljuthatott mélypontján a tágabb értelemben vett közép- és kelet-európai térség gazdaságainak aktivitási visszaesése, és valószínűleg már megkezdődött az élénkülés - erre a következtetésre jutottak hétvégi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A csütörtöki hivatalosan főpróbának minősített LGT-koncerten a volt miniszterelnök Vadai Ágnessel táncolt, miközben felesége, Dobrev Klára külföldön múlatta az időt.
Nem lesz nyugdíjadó, jelentette ki a Fidesz szóvivője. Selmeczi Gabriella az OECD kiadványában megjelentekre reagált. Ebben az állt, hogy ha megadóztatnák a nyugdíjakat Magyarországon, az hozzájárulna a gazdasági növekedéshez. A Fidesz szerint a kormány megvédte a nyugdíjakat, ellentétben a Gyurcsány- és a Bajnai-kormánnyal. Az MSZP szerint a Fidesz jobban tenné, ha meg sem szólalna nyugdíjügyben,…
Gázrobbanás történt egy házban a kelet-csehországi Frenstat pod Radhostem városban, és legalább öten meghaltak, tizenegyen megsérültek - jelentették hétfőn a helyi hatóságok.
Egy ágra került a Manchester United és a Chelsea a FA-kupa negyeddöntőinek sorsolásán, így biztos, hogy a két sztárcsapat közül az egyik nem jut be a legjobb négy közé sem.
Összesen 522 embert fogtak el a rendőrök a hétvégén, közülük 280-at bűncselekmény elkövetése közben értek tetten - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata hétfő reggel a honlapján.
Összesen 522 embert fogtak el a rendőrök a hétvégén, közülük 280-at bűncselekmény elkövetése közben értek tetten - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata hétfő reggel a honlapján.
Az iráni hatóságok elkobozzák a Buddha-szobrokat a teheráni üzletekből, hogy megállítsák a buddhizmus terjedését az országban - áll az Arman című független napilap vasárnapi számában.
Péterfy Bori elképzelhetetlennek tartja, hogy Alföldi Róbert távozása után a Nemzeti Színház társulatában maradjon. Egyelőre nem is töri a fejét a színházi folytatáson, inkább élvezi az anyaság örömeit.
Csekély mértékben gyengült a forint árfolyama hétfő reggelre: az eurót kora reggel 292,87 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg péntek délután még 292,30 forinton.
Többnyire emelkedés mutatkozik az ázsiai részvénypiacokon a hétvégi G20-as tanácskozást követően, a jen gyengülése jelentős erőt adott a japán piacoknak, ugyanakkor a kínai börzék csökkenést jeleznek.
Összesen 522 embert fogtak el a rendőrök a hétvégén, közülük 280-at bűncselekmény elkövetése közben értek tetten - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata hétfő reggel a honlapján.
Ketten megsérültek, amikor összeütközött két személyautó, hétfőn reggel, a 84-es főúton, Sopronban. Az egyik sérültet a tűzoltók szabadították ki a roncsból - értesült a HavariaPress.
Több, mint ezer ember vett részt a Hit Gyülekezetének Szeretetszolgálatának adományosztásán Kunhegyesen. Az önkéntesek ötezer kiló ruhát, ezer kiló burgonyát, és kétezer kiló ajándékot osztottak szét a rászorulók között. A gyerekek játékokat is kaptak, de nyolcszáz adag gulyáslevessel is várták a főként munkanélküli, vagy pár tízezer forintból élő embereket.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.