Kemény szavakkal bírálta Lance Armstrongot Thor Hushovd, a BMC Racing Team norvég klasszisa. 2010 országúti világbajnoka szerint az amerikai kerekes hülyét csinált mindenkiből.
A hazai parkett egész nap jó teljesítményt nyújt, a vezető részvények egyaránt a pozitív tartományban tartózkodnak, az OTP kitűnik a többi blue chip közül, közel 3 százalékos pluszban tartózkodik a...
"Kegyelemdöfésként" még a busz is elromlott a Carnival Triumph luxushajó rémálomutazást megért utasainak egy csoportja alatt - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.
Beszélni, menni, de még felülni sem tudott a brit anyuka, aki súlyos agyvérzés miatt bénult le. Csodás gyógyulását tíz hónapos kislányának köszönheti: vele együtt tanult meg újra járni és beszélni.
Tényleg nem találni már szavakat Lionel Messi dicséretére. A Barcelona argentin klasszisa már a 301. góljánál jár, mellesleg vert helyzetből hozta a Granada elleni meccset.
A bizalom a gazdaságnak azt jelenti, amit a remény az emberek számára - ezzel vezette fel Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök a Haza és Haladás és az Együtt 2014 gazdaságpolitikai elképzeléseit hétfőn Budapesten, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és az Együtt 2014 gazdaságpolitikai elképzeléseit bemutató konferencián. A rendezvényen Oszkó Péter volt pénzügyminiszter az adójóváírás újbóli…
A román képviselőház nem kíván reagálni arra, hogy a magyar Országházra kitűztek egy olyan zászlót, amely nem a román jelképrendszer része. Ez az illető országra tartozik - közölte Valeriu Zgonea házelnök a házbizottság hétfői ülése után.
A román versenyfilm, a Pozitia copilului (A gyermek fekvése) nyerte el a 63. Nemzetközi Berlini Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét, és a nemzetközi filkritikusok díját is. A szombat esti gálán bosnyák, kanadai, chilei, iráni és kazah filmművészek vették át a Berlinale Ezüst Medvéit.
A K&H Bankcsoport 2012-ben 20,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért - közölte Hendrik Scheerlinck, a bankcsoport vezérigazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az energiafordulat nemcsak a lakosság, de az ipar helyzetét is megnehezítette és már Németország termelőipari bázisként betöltött rangját is veszélyezteti - idézi a Handelsblatt online kiadása az IW...
A Trulia, Inc igazán szép emelekdést tudott elérni, ami főként a jelentésnek tudható, de az a hír is közrejátszott miszerint fellendülőben az ingatlan üzlet.
Kábítószer hatása alatt gyilkolhatta meg barátnőjét Oscar Pistorius, aki ellen egy rendőr szerint sziklaszilárd bizonyítékok szólnak. Az atléta lakásán doppingszereket is találtak, a menedzsere ezért az összes idei versenyétől visszaléptette. Valószínűleg azonban nem a tiltott szerek miatt marad távol a rövidtávfutó.
Együttműködési megállapodást köt a fiatalok foglalkoztatási helyzetének javításáért a Munkástanácsok Országos Szövetsége és az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége - jelentette be a két szervezet hétfőn.
A hazai parkett egész nap jó teljesítményt nyújtott, a vezető részvények egyaránt a pozitív tartományban fejezték be a kereskedést, azonban az OTP kitűnt a többi blue chip közül, 2,5 százalékos...
Jelentős kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság hét személy ellen, akik egy tankoló kártyát jogosulatlanul felhasználva közel 33 millió forintos kárt okoztak....
Soron következő előadásunkon a CFD kereskedés világába avatjuk be a résztvevőket. Szemináriumunkon egy költséghatékony kereskedési formát ismerhet meg, amely lehetővé tesz, hogy Ön a piac minden...
57 évesen meghalt az a férfi, aki több szempontból is az első volt a popkirálynő életében. Ő fedezte fel a tehetségét, és a szeretői sorában is ő volt az egyik első.
Magyarország továbbra is kiemelkedően teljesít az adósság elleni harcban, 2010 második negyedévéhez képest 6,4 százalékponttal mérsékelte GDP-arányos adósságrátáját - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
Három éve nem volt olyan derűlátó az euróövezet kilátásaival kapcsolatos hangulat az európai intézményi befektetők körében, mint most - közölte idei első befektetői felmérésének eredményeit ismertetve hétfőn Londonban a Fitch Ratings.
Vatikánváros — Szinte nincs nap, hogy ne jöjjön egy újabb hír XVI. Benedekről (85). A pápa egészsége valóban megroppanni látszik, miután kiderült: egyik szemére megvakult, s hamarosan mindkét szeme világát elveszítheti.
Míg a nemzetközi befketetõi hangulatban nincs érdemi változás ma péntekhez képest, addig a forint mérsékelt erõsödést mutatott és napi csúcsközelben, 291,5 körül "zárt" az euróval...
Vonulós demonstrációt tartott az egyetemfoglaló mozgalom hétfőn Budapesten, a menetet rendőrök kísérték. A résztvevők, akik a Hallgatói Hálózat (HaHa) molinója mögött haladtak, a szervezet korábbi, hatpontos követelésének teljesítését követelték. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Múzeum körúti épületébe visszatérve, este fél 9-kor a hallgatók bejelentették, hogy fórumot tartanak. Ezen arról…
Az évet dráguló üzemanyagokkal indítottuk, folytatásként pedig a piacot jobban követő módszerről számoltunk be, azaz arról, hogy ezt követően már, hetente kétszer is változtathatja a MOL a benzin vagy a gázolaj nagykereskedelmi árát. Ezúttal sajnos a benzin drágulását jelenthetjük: a hét közepétől bruttó 3 forinttal tankolhatjuk drágábban az említett üzemanyagtípus literjét.
A tavalyi Genfi Autószalonon még csak tanulmányautóként jelent meg a Nissan Invitation, ami idén az ígéretekhez híven a Note második generációját képviselve immár sorozatgyártásra érett változatában lép a színpadra.