Az MSZP szóvivője szerint sem a gazdaság, sem a demokrácia állapota nem ad okot a nemzetközi sajtónak az Orbán-kormány dicséretére, ezért tavaly 1600 idegen nyelvű cikkből mindössze hat volt kedvező a kormányra nézve.
Mintegy 450 katonát küld Maliba az Európai Unió - döntöttek hivatalosan hétfői brüsszeli tanácskozásukon a tagországok külügyminiszterei. A találkozón Magyarországot Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára képviseli. Az értekezleten szó volt a Hezbollah terrorlistára vételéről is.
A márka- és típuselnevezéseket övező viták és perek burjánzása már nem okoz meglepetéseket, hiszen nemrégiben éppen a Kia és a kínai Qoros képviselői járultak a bíróság színe elé, hogy megvitassák a koreaiak limuzinjának keresztelőjét.
Hozzávalók: 20 dkg zöld felesborsó 2 db sárgarépa 1 db zöldség 1 db paszternák (el is hagyható) 1/2 zeller 15 dkg bacon 1 db vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2 db húsleveskocka só őrölt bors
Szabó kolléga alig két hete már ’lehozta’ a Toyota hivatalos közleményét, melynek értelmében a japán márka a március elején startoló Genfi Autószalonra egy nyitott GT86 koncepciót hoz magával FT-86 Open néven, ám most hétvégén már egy, az autó szériagyártásával kapcsolatos bizonyíték is terítékre került.
A Škoda Octavia legfrissebb, immár a Volkswagen-konszern friss fejlesztésű MQB-patformjára épülő harmadik generációját alighogy bemutatta a cseh-német márka, a típus már hazánkba is megérkezett, s ezzel egy időben fény derült a magyarországi árakra. Nagy örömünkre az importőr egy komoly bevezető akciót is meghirdetett a típushoz, aminek köszönhetően rendkívül versenyképes áron kelleti magát a…
Egy középkori barlangban csapnak a húrok közé azok a zenekarok, amelyek az esztergomi Kaleidoszkóp házban koncerteznek. A legendák szerint a török korban háremfürdô, majd kínzókamra állt itt. Ma jajveszékelés helyett örömzene szól.
Most, hogy a debreceni Nagyerdei-stadiont már bontják, és márciusban a ferencvárosi Albert-stadion munkálatai is megkezdődnek, a Bors utánajárt, honnan lenne érdemes ötletet meríteni az újjáépítéshez.
Hozzávalók: 50 dkg liszt 30 dkg zsiradék fél citrom reszelt héja (elhagyható) fél csomag sütőpor 1 db tojás 2 db tojássárgája 20 dkg porcukor 1 csomag vaníliás cukor vagy vanília-esszencia 1 csipet só A töltelékhez: 30 dkg darált dió 30 dkg porcukor 6 dkg baracklekvár fél alma reszelve 2 evőkanál víz 1 csipet só Valamint: vaníliás porcukor
AZ FHB Jelzálogbank korábbi vezérigazgatója vezeti áprilistól az Erste Bank lakossági üzletágát. Legfontosabb feladata az ügyfélkapcsolatok erősítése és a lakossági hitelezés újraindítása lesz.
Leálltak a közmunkák januárban, meg is ugrott a a munkanélküliség - gondok vannak az államadósság csökkentéssel - kezdődik a Parlament ülése, ma kiderül, mit lehet majd kapni a trafikban - Nézze meg itt >>
Az éles ellenzéki kritikák ellenére az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának többsége általános vitára alkalmasnak találta a Magyar Művészeti Akadémiáról (MMA) szóló törvény módosítását hétfői ülésén, amelyen a kulturális intézményvezetői kinevezések rendszerét is megvitatták.
A román kormányfő szerint "semmilyen probléma" nincs Románia és Magyarország között, csak a Fidesznek fűződik belpolitikai választási érdeke a székelyzászló-ügyhöz, hiszen azt akarja, hogy minél több szavazatot szerezzen a magyarországi választásokon - derült ki Victor Ponta román miniszterelnök hétfői nyilatkozatából.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a magyar gazdaság helyzetéről közölt összeállítást hétfőn. A Magyarország - éllovasból sereghajtó című összeállítás szerzője,...
A trafikrendszer hosszú távú működőképességének biztosításával indokolta Lázár János, hogy cigarettán és szerencsejáték-termékeken kívül más árucikkeket is lehessen forgalmazni a nemzeti dohányboltokban. A parlament a nap folyamán szavaz a trafikok termékkörének kibővítéséről. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a magyar kormány tiltakozni fog, ha az Európai Unió liberalizálja a…
Szabó kolléga alig két hete már ’lehozta’ a Toyota hivatalos közleményét, melynek értelmében a japán márka a március elején startoló Genfi Autószalonra egy nyitott GT86 koncepciót hoz magával FT-86 Open néven, ám most hétvégén már egy, az autó szériagyártásával kapcsolatos bizonyíték is terítékre került.
Közzétette a negyedéves gyorsjelentését a Manchester United, melyben bár bevételek és EPS növekedésről számolt be, az elemzői prognózisokhoz képest csalódást okozott. A szakértők a következő 12...
Nem jár automatikusan szociális segély a munkavállalás szabadságával élve Németországba költöző uniós állampolgároknak - idézte a Handelsblatt a német munkaügyi minisztérium állásfoglalását hétfőn azzal kapcsolatban, hogy német önkormányzatok román és bolgár szegények tömeges bevándorlásától tartanak. Victor Ponta román kormányfő a német üzleti lapnak kijelentette: nem indít kivándorlási hullámot,…
Szerény mértékű hozamemelkedést figyelhettünk meg az eurózóna pénzpiacain, azonban ez elegendő volt ahhoz, hogy a Blackrock a tavaly júliusban részlegesen lezárt egyik likviditási alapját újfent...
Parádés gólt szerzett a Swansea elleni angol bajnokin a Liverpool csapata. A walesiek védelme csak nyomozta a labdát a tiki-takázás közben, José Enrique pedig remekül fejezte be az akciót.
Egy hónapot kell kihagynia Németh Krisztiánnak, a Roda magyar válogatott labdarúgójának, így könnyen lehet, hogy Egervári Sándor szövetségi kapitány nem számíthat rá március 22-én a románok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
Hosszas halogatás után célegyenesbe ért a bankok esetleges fizetésképtelenné válásával kapcsolatos szabályozás Ausztriában - számolt be az ORF. A cél az, hogy ne az adófizetők pénzéből kelljen a...
Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés tavaszi ülésszakának második hetében. A képviselők ma szavaznak a hamarosan létrejövő nemzeti dohányboltok termékkörének szélesítéséről, s egy ismeretlen magánvádas ügy miatt döntenek Orbán Viktor miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztéséről is. Kedden az alaptörvény negyedik módosításáról kezdődhet meg a vita.
Csupán egyszer látogatta meg a kórházban a haldokló MacKenzie-t, mégis nagyon megviselte, hogy a gyereket legyőzte a gyilkos kór. Még levelet is írt a szülőknek.
A K&H Bankcsoport tavaly 20,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el. A profit 2011-ben még csak 600 millió forint volt - közölte Hendrik Scheerlinck, a bankcsoport vezérigazgatója.
Az éles ellenzéki kritikák ellenére az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának többsége általános vitára alkalmasnak találta a Magyar Művészeti Akadémiáról (MMA) szóló törvény módosítását hétfői ülésén, amelyen a kulturális intézményvezetői kinevezések rendszerét is megvitatták.
Deep Forest-koncert lesz március 2-án a fővárosi Syma csarnokban. A világzenét, azon belül ethnic electronicának nevezett stílust játszó, Eric Mouquet által vezetett francia projekt, amely magyar népzenei és cigányzenei motívumokat is használ, a napokban megjelent új lemezét mutatja be.
Egyszerű, de szoros keretek közt alkalmazható az a vivő-módszer, amelynek a segítségével nagyon rövid idő alatt ki lehet csiholni egymástól teljesen különböző habitusú, értékrendű és célú emberek közt a megegyezést. Mindezt úgy, hogy még a legkevésbé gyakorlott moderátor sem tesz kárt, és az elhajló megbeszélés-ív is mindig jó irányba tolja az eseményeket.
Ma Amerika zárva tart, nem lesz kereskedés a tengerentúlon. 1,7 százalékra csökkent a lengyel inflációs mutató, jegybankári nyilatkozatokból kiderül, hogy a további kamatvágás nem lenne célszerű, ez a forint szempontjából is érdekes lehet, hisz a két deviza hatással van egymásra.
A kampányelemek hatásának tulajdonítja az Ipsos, hogy legfrissebb felmérése szerint az elmúlt hetekben számos változás történt a pártok támogatottságában. A Fidesz 18, az MSZP 13 százalékos az összes...
A tavalyi Genfi Autószalonon még csak tanulmányautóként jelent meg a Nissan Invitation, ami idén az ígéretekhez híven a Note második generációját képviselve immár sorozatgyártásra érett változatában lép a színpadra.