Budapest - Nem aprópénzt, havi 162 millió forintot kapnak az országgyűlési képviselők másodállásaikból. A honatyáknak a parlamenti munka után havi 327 millió jár költségtérítéssel együtt, vagyis az átlag honatya félhavi országgyűlési keresetét „maszekolja össze".
A legnagyobb esélyesnek tartott - legutóbb döntős - elefántcsontparti válogatott 2-1-re kikapott Nigéria legjobbjaitól, így a negyeddöntő jelentette számára a végállomást a Dél-Afrikában zajló labdarúgó Afrika Kupán.
2008 volt az utolsó évünk, amikor nyereséget tudtunk produkálni és ha ez sokáig folytatódik, akkor nagy bajba kerülök - nyilatkozta a hétvégén német WitschaftsWoche című lapnak a Suzuki európai...
Megpróbálta eltávolítani a Blaha Lujza téri aluljárókba kihelyezett kordonokat Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa, független országgyűlési képviselő és a párt néhány aktivistája vasárnap délután, ám a rendőrök ezt megakadályozták. Az ellenzéki politikus ugyanakkor elérte, hogy összébb húzták az építési területeket jelző kordonokat.
A moszkvai Nagyszínház balett-társulatának művészeti igazgatója pontosan tudja, hogy ki követte el ellene a savval a merényletet a múlt hónapban, de a hatósági vizsgálat végéig nem kívánja megnevezni a tettest - ezt maga Szergej Filin mondta vasárnap a BBC-nek.
A lányt a pakisztáni tálibok tavaly október 9-én támadták meg, amikor hazafelé tartott az iskolából. Megölni nem tudták, de több lövéssel súlyosan megsebesítették.
Fucsovics Márton kora délutáni egyenlítése után Filipenko Viktor négy szettben kikapott Maxim Dubarencótól, így a magyar férfi teniszválogatott 3-2-re alulmaradt a házigazda moldovaiakkal szemben a Davis Kupában, az euro-afrikai zóna II-es csoportjának első fordulós összecsapásán.
Aranyinget csináltatott magának egy indiai férfi. A ruhadarab több mint 3 kilogrammot nyom, pedig rövid ujjú. Az ing 12,7 millió rúpiába - 53 millió forintba - került....
A tizennégy hónapos kislány furcsa rendellenességgel született: nem tud szopni, nyelni, böfizni, sőt még sírni sem, és egész eddigi életét kórházban, csövekre kötve töltötte. Most hazaengedik, de továbbra is 24 órás felügyeletre szorul.
London - Reménytelennek tűnő szerelem emészti Harry herceget (28), az afganisztáni frontról frissen hazatért fiatalembert már közeli barátai is féltik az összeomlástól.
Sokaknak ismerős lehet, hogy hosszas mérlegelés, esetleg ajánlás után egy részvény vásárlása mellett döntenek, előre meghatározott stop szinttel. Majd rövid időn belül teljesül a stop, és utána látjuk, hogy emelkedésnek indult a részvény árfolyama. Akinek ez ismerős, azoknak ajánljuk a cikk tovább olvasását.
A korábbi forgalomleállás után egy-három órás átkelési várakozás alakult ki a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson vasárnap délutánra - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Hanga Ádám 17 pontot szórt, és a palánkot is összetörte a spanyol kosárlabda-bajnokság legutóbbi fordulójában, amelyben csapata, a Manresa kikapott a Barcelonától.
Steven Gerrard óriási góljával vezetett a Liverpool a Manchester City ellen, majd Pepe Reina hatalmas hibája miatt egyenlítettek a gyárvárosiak az angol bajnokság 25. fordulójának utolsó mérkőzésén.
Az ország két évtizedes gazdasági gondjai miatt rengeteg középkorú ember veszti el megélhetését és lakását Japánban, a tartós munkanélküliek közül pedig egyre többen McDonald's éttermekben és éjjelnappali üzletekben kénytelenek átvészelni az éjszakákat.
Izmosodik az éhségmenet - a hétvégén négy helyről indultak, indulnak meg a közmunkások és a velük sorsközösséget érzők, hogy végül a Kossuth téren tiltakozzanak a kormány nyomormélyítő politikája ellen. Emlékeztetőül: az ombudsman mintegy hetvenöt oldalas jelentésben nyilvánította diszkriminatívnak a közmunkások bérezésével, szabadságolásával kapcsolatos kormányzati intézkedéseket.
Francois Hollande francia elnök szerint "még nem adottak a feltételek" az Európai Unió 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós keretköltségvetéséről való megegyezéshez, amelyről az uniós országok állam-, illetve kormányfői csütörtök-pénteki rendkívüli csúcstalálkozójukon terveznek megállapodni.
A Sevilla a Rayo Vallecano gárdáját fogadta a spanyol bajnokság 22. fordulójában. A mérkőzésen Álvaro Neredo parádés sarkazós gólja döntötte el a végeredményt.
A Liverpool angol válogatott szélsőjét, Raheem Sterlinget egy nő megtámadásával gyanúsítanak. Habár a feltételezett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, ügyét a felnőtt bíróság tárgyalja.
Nyilvánossá vált a francia filozófus Jean-Paul Sartre és a német Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terrorszervezet vezetője, Andreas Baader eddig titokban tartott börtönbeszélgetésének jegyzőkönyve.
Az ország energiabiztonságát szolgálja a Fidesz véleménye szerint az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek visszavásárlása - írta a párt országgyűlési frakciója az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Egy hónap alatt 6 százalékponttal 23,9 százalékra, minden idők legalacsonyabb szintjére esett a spanyol néppárt népszerűsége egy friss felmérés szerint, ami jórészt a héten kirobbant spanyol...
Megpróbálta eltávolítani a kihelyezett kordonokat Varju László, a Demokratikus Koalíció politikusa, független országgyűlési képviselő és a párt néhány aktivistája, ám a rendőrök ezt megakadályozták.