A korábban napvilágot látott piaci pletykáknak megfelelően kivásárolja a cég egykori alapítója, Michael Dell, a Silver Lake kockázati tőke társasággal karöltve. A tranzakció értéke 24,4 milliárd...
A Fővárosi Ítélőtábla keddi döntésével helyben hagyta az elsőfokú bíróság döntését, amely helyreigazításra kötelezte a Hír Tv-t a Gyurcsány Ferenc ellen "hazug módon állított plágiumvád" ügyében - tájékoztat közleményben a Demokratikus Koalíció (DK)
Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere sajtótájékoztatón azt közölte: Miskolc letett a kulturális központ létesítésének tervéről, de nem a Jobbik nyomására.
Az emelkedésnek induló trendet megtörve ismét csökkent az árupiaci spekulatív kereslet a 29-ével záruló héten, a CFTC legfrissebb adatai szerint a befektetők kockázati étvágya az év eleji szintre...
Nem mondunk azzal újdonságot, hogy az anális szex már nem csak a kísérletező kedvűeknek való.Egyre többen a mindennapi szeretkezés részévé emelik a hátsó bejáratot, bár ebben valószínűleg elég nagy szerepe van a pornófilmeknek is.
Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke azért járt Brüsszelben, hogy Magyarország érdekeiért lobbizzon - közölte az egyesület kedden az MTI-vel.
Három héttel a mandátumának lejárta előtt, március 19-én távozik posztjáról a japán jegybankelnök. Ezt maga Masaaki Shirakawa jelentette be ma és azt hangsúlyozta: a japán kormány nem helyezett rá...
Emelkedéssel kezdték a kereskedést a legfontosabb New York-i részvényindexek kedden a tegnapi esés után. A DJIA-mutatója 0,56 százalékos, az S&P 500 mutató 0,35 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,55 százalékos pluszban állt a nyitás utáni percekben.
Az illetékes bolíviai bíróság áthelyezte az úgynevezett terroristaper folytatását Tarija városból Santa Cruzba - közölték helyi idő szerint hétfőn igazságügyi források.
Nagyon valószínű, hogy márciushoz közeledve a forint euróval szembeni árfolyama visszafordul a 300-as szint irányába - vetítik előre friss anyagukban a Raiffeisen Bank külföldi elemzői. A szakértők...
Megkezdődött a Magyar Posta Zrt. kézbesítési rendszerének fejlesztése, a Hibrid Kézbesítési és Konverziós Rendszer című projekt megvalósítása az Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban (EKOP) 3,25 milliárd forint európai uniós támogatással - közölte a társaság kedden.
Enyhén romlottak a szolgáltató szektor kilátásai az Egyesült Államokban. Az ISM szolgáltatói indexének értéke 55,7 pontról 55,2 pontra csökkent januárban, míg a konszenzus 55 pont volt. Az ISM...
Az expatok áttelepítése mindig is költséges művelet volt, de a nagyvállalatok hosszútávú stratégiai céljaik megvalósításának egyik eszközeként a soknak tűnő költség általában megtérül. Mi az, amivel egy magas szakértelemmel bíró relokációs cég még költséghatékonyabbá tudja tenni az áttelepülést? - Cziczárdi Györgyit, az Expat-Center ügyvezetőjét kérdeztük.
Erdogan török kormányfő támogatja Magyarország keleti nyitás politikáját, hiszen ez már Ankaránál is bevált, amikor az európai piacok szűkülése miatt Ázsia felé nyitott.
Fejér megyei volt adóhivatali dolgozók pere kezdődik szerdán a Balassagyarmati Törvényszéken. Az ügy 66 vádlottját bűnszervezetben elkövetett hivatali vesztegetéssel és befolyással üzérkedéssel vádolják - közölte a Balassagyarmati Törvényszék szóvivője kedden az MTI-vel.
A beruházás célja, hogy az ügyfelek a közigazgatási eljárások során szükséges küldeményeket akár elektronikus módon is hitelesen eljuttathassák a címzetthez, és a feladás bizonyítása is garantált legyen.
A korábban napvilágot látott piaci pletykáknak megfelelően kivásárolja a Dellt a cég egykori alapítója, Michael Dell a Silver Lake kockázati tőke társasággal karöltve. A részvényeket 25 év után...
Újabb használt csuklós buszokat állít forgalomba a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosban. A Volvo márkájú járművek korábban Genfben közlekedtek - közölte a BKK és a BKV kedden az MTI-vel....
Az MSZP, a DK, a Szolidaritás és a Kobak Klub tüntet kedd este Gyulán a Fidesz-KDNP oda kihelyezett frakcióülése alkalmából. A Kobak Klub elnöke négy-ötszáz főre számít. A tüntetőkkel szemben a békemenet kormánypárti ellentüntetést szervez.
Az elmúlt hetekben megfigyelt szárnyalás a kockázatosabb eszközosztályokban a tegnap komoly lendületvesztést szenvedett, ma azonban újra egyértelműáen javult a globális begfektetői légkör, mivel...
Másfél héttel ezelőtt, a vasárnapi misén Burányi Roland keceli plébános éles kirohanást intézett Haszilló Ferenc polgármester és „bandája”, a helyi Fidesz ellen. A misét a városi televízió is közvetítette, a prédikáció egy része pedig felkerült a legismertebb videó megosztóra.
A Scania az oroszországi haszongépjármű-gyártóval, a GAZ Csoporttal együtt 709 darab busz leszállítására kapott megrendelést a moszkvai régió legnagyobb közösségi közlekedési vállalatától. A Scania...
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
A tengerparti üdülőhelyen tavaly elkövetett robbantásos merényletben öt izraeli turista, egy bolgár buszsofőr és feltételezhetően az egyik merénylő vesztette életét.
A kis- és alsó-középkategória után a nagyobb méretosztályokban is meg kívánják vetni a lábukat a koreai gyártók. A KIA az Optima modelljét forgalmazza Európában is, mely lehet nagyon optimális...
A szervezet szerint jó példa lehet az Egyesült Államok alkotmánybíráskodási rendszere, ahol a nyilvánosság előtt zajló meghallgatások nagyban erősítik a fejlett alkotmányos kultúrát.
A tengerparti üdülőhelyen július 18-án elkövetett robbantásos merényletben öt izraeli turista, egy bolgár buszsofőr és feltételezhetően az egyik merénylő vesztette életét.
Leállt a vasúti forgalom a dél-balatoni vasútvonalon, miután tartós zárlat keletkezett a vezetékekben a Balatonboglár és Fonyód közötti szakaszon. A zárlatot egy leszakadt faág okozza - értesült a HavariaPress.